Budapest Országház !

Elevator Boy témája a 'Építészet' fórumban , 2010 December 21.

  1. Elevator Boy

    Elevator Boy Állandó Tag

    Steindl Imre, a sokat támadott építész

    1902. augusztus 31-én Budapesten elhunyt Steindl Imre, a kor egyik legnevesebb építésze, műegyetemi tanár. Miután a historizáló ekletika jegyében született Országház terve megnyerte az 1882-ben kiírt tervpályázatot, az építész heves támadások kereszttüzébe került.


    1839 őszén gazdag ékszerész fiaként látta meg a napvilágot Steindl Imre, korának egyik legnevesebb építésze. A Műegyetem elvégzése után, már tanársegédként kitanulta a kőműves mesterséget, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián szerezte meg a tervezéshez szükséges művészi alapokat.

    Steindl Imre munkáiba a fővárost járva lépten-nyomon belebotolhatunk: ismertebb munkája többek között a Múzeum körúti egyetemi épület, a budai Kereskedelmi és Iparbank, a pesti Új Városháza, az Állatorvosi Egyetem több épülete, pályájának csúcsát pedig az Országház tervének megalkotása és megvalósulása jelentette.

    Az 1882-ben az Országház építésére kiírt pályázatot – a 19 pályamű hosszas bírálata után - Steindl Imre műegyetemi tanár nyerte el. A historizáló ekletika jegyében született győztes munka és annak tervezője pillanatok alatt heves támadások kereszttüzébe került: kritizálták az épület gigászi nagyságát, neogótikus elemeit, belső ornamentikájának ízléstelenségét.

    A kor leghatalmasabb beruházását jelentő Országházat ért támadásokkal szemben Steindl a következőképpen védekezett: „Az egész épületet ghótikus stílusban terveztem… arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába, szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak bele.”

    A rosszindulatú kritika és irigy akadékoskodás ellenére, 8 éves csúszással és az előirányzott költségek kétszereséért, de elkészült az Országház. Steindl Imre művét teljes pompájában azonban már nem láthatta, mert 1902. augusztus 31-én, 63 éves korában elhunyt. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.

    Budapest Parlament

    Légifotó \ Budapest \ Parlament
     
    Melitta, evelyn13 és nefrisz kedveli ezt.
  2. Elevator Boy

    Elevator Boy Állandó Tag

    Budapest Országház Steindl Imre alkotása (1885-1904 )
    1. Gróf Andrássy Gyula lovasszobra
    2. Dunai homlokzat ábrázolás
     

    Csatolt fájlok:

  3. speedysly

    speedysly Tag

    [​IMG]
    Morelli Gusztáv Országház 1900
     
    Mcecil és Melitta kedveli ezt.
  4. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Gyönyörű képeket őriznek Amerikában a régi Magyarországról

    Hatalmas és lenyűgöző magyar anyaggal rendelkezik a washingtoni Library of Congress, vagyis a Kongresszusi Könyvtár. Ez hazánkon kívül a legnagyobb...

    [​IMG]
    2015 okt 18
    Hatalmas és lenyűgöző magyar anyaggal rendelkezik a washingtoni Library of Congress, vagyis a Kongresszusi Könyvtár. Ez hazánkon kívül a legnagyobb hungarika gyűjtemény.

    Az egyik legérdekesebb a gyűjteményben az a temérdek régi fotó és képeslap, amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a Trianon előtti Magyarország városai, tájai láthatók. Kiválogattunk néhány gyönyörű képet ehhez az összeállításhoz.

    Debrecen, a Fő utca a piaccal

    [​IMG]

    Esztergom

    [​IMG]
    Herkulesfürdő

    [​IMG]

    [​IMG]

    Kassa

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG]

    A Nagykörút Budapesten a régi Nemzeti Színházzal és a New York palotával

    [​IMG]

    Margitsziget

    [​IMG]

    Miskolc a Monarchia idején

    [​IMG]

    [​IMG]

    Nagyszeben

    [​IMG]

    Nagyvárad

    [​IMG]

    Ilyen volt a Várbazár

    [​IMG]

    Kilátás a budai Várból a Ferenc József hídra - a mai Szabadság hídra

    [​IMG]

    Visegrád a 19. század végén

    [​IMG]
     
  5. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ízelítő a fotókból: piac, kilátás a Parlamentre, szőlős

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG]

    Erre a linkre kattintva tudsz böngészni a régi képeslapok és fotók között. Érdemes az austro-hungary és austro-hungarian keresőkifejezéseket használni.
     
    Beka Holt kedveli ezt.

Megosztás