Butaságom, butaságunk történetei...

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
No igen, nem a régi fekete-fehér magyar film történetét írom le , de a sajátomat.
Miért is teszem?
Mindenképpen okulásul.
*
Glaukóma miatt az elmúlt év novemberében megoperálták mindkét szemem.
Miért voltam buta és önfejű :confused: ?
Hiába éreztem már az ezt megelőző évben, hogy valami nem stimmel a jobb szememben.
Miért?
Úgy éreztem, mintha vízfüggönyön keresztül látnék a "nagy világba".

Gondoltam, áh' ez csak egy szürke hályog, majd, ha "beérik", mert ugye, ezt én tudtam(?) nem tudhattam, hiszen orvos nem vagyok. Áh' gondoltam, akkor majd elmegyek a halaszthatatlan műtétre.
Így odáztam el és toltam magam előtt, az időpontot amikor is, szakorvost keressek fel.
Addig viszont várok. Önhatalmúlag és botor módon, így döntöttem. Ez a butaságom története.

Nosza, tavaly augusztusban már sűrűsödött a szemem előtt az a bizonyos "vízfüggöny", melyen keresztül erősen behatárolódott a látásom.
Ez a jobb szememre vonatkozik.
A bal szememmel semmi, de semmi bajom nem volt.

Felkerestem a budapesti Mária utcai Szemklinikát.
Megállapították a Glaukómát.
Első körben a bal szememben még a szemorvos sem talált eltérést. Azt viszont tudatosította bennem, hogy bizony, bizony itt nem kerülhető el a műtét elvégzése, mert elveszíthetem a látásomat.
Nem dobáltam magam a földhöz fene nagy örömömben.
Tudomásul vettem az elkerülhetetlen tényt.

A klinikáról hazatérve, belenéztem a YouTube-ba. No ott találkoztam Hofi Géza egyik jelenetével, amiben elmesélte, hogyan és miképpen történt a szemoperációja.
Videót itt "tálalom":rohog: :

Ezt megnézve így éreztem magam: :o

Amikor a visszarendelésre elmentem, rákérdeztem az orvosra, hogy lesz-e injekció?
Az orvos értetlenkedve visszakérdezte, honnan veszem ezt az infót?
Válaszoltam, hogy a YouTube-ról.
Erre az orvos így reagált: :rohog:
Ezek után felvilágosított, hogy a Glaukómát másként "műtik". Semmi injekció, szemcseppekkel érzéstelenítenek, ami nem fáj, nem kellemetlen. Majd bele kell nézni a megszokott gépbe, amit már ismerünk a szemészeti rendelőből. No és ott van a lézer, s amikor az orvos azt mondja, akkor még levegőt sem szabad venni.
Megértettem.

Sőt azt is, hogy időközben, igaz, nem érzékeltem a Glaukóma "támadását" a bal szememre, de ott is megtörtént a baj :(.

Azt a szemem is ily módon megműtötték, lézerrel. De nem is beszélhetek itt műtétről, mert nem volt semmi kés, sem szúrás, sem varrás. Semmi, de semmi kényelmetlenség.
A jobb szememet ily módon megmentették. A látásromlást megállították.
A bal szememnél viszont azért kellett a beavatkozást elvégezni, mert csak hónapok kérdése és komoly panaszokat éreztem volna. Ezért történt egy ülésben a lézeres "műtét".

Ez az én személyes dolgom, miért is hoztam ide? :dr_16:
Nem okításul, erről szó sincs. Csak és kizárólag azért, hogy ha bármiféle egészségügyi panaszunk van, ne halogassuk. Menjünk el szakorvoshoz és végeztessük el a vizsgálatot.
S, ha kell, zokszó nélkül fogadjuk el az orvos döntését. Bármi légyen is az.

S, most mi van velem?
A bal szememmel u.úgy látok, mint annak előtte, igen. Ennél a szememnél már a legelején elcsípte az orvos ezt az betegséget.
A jobb szememnél - megálllította a kórságot - így nem vakultam meg. A fehér foltok, a látóteremben bizonyos mértékig megmaradtak. Tanulságul, ha IDŐBEN elmentem volna akkor megmaradt volna a látásom 100 %-kig. Így vannak foltok, de még így is látok. S, ezért hálás vagyok orvosnak, sorsomnak, hogy sikerült a beavatkozás.
A szemünk világával nem szabad játszogatnunk, s főképpen ne képzeljük magunkat szakorvosnak, bármennyire is képezzük magunkat :rohog: a YouTube-on.
Hiába hallgatjuk ismerőseink, barátaink "élmény beszámolóját" bármiféle bajról, beavatkozásról, gyógyulásról.
Jegyezzük meg, hogy a baj megállapítása nem a mi dolgunk.
No igen, ez és itt, a butaságom története.

 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnos az en szemem se mar olyan mint a sase. A sok cumputer elott toltott ido nem javitotta a helyzetet.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Sajnos az en szemem se mar olyan mint a sase. A sok cumputer elott toltott ido nem javitotta a helyzetet.
*
Kérjed ki szemész orvos véleményét, mert bizony a műkönny nagyon sokat javít a szemünk állapotán. Sőt megelőzi a látásunk romlását.
Ezenkívül van valamilyen szemüveg, amit a számítógép használóinak találtak ki. Még nekem is utána kell néznem, hogy lehet-e azt kapni dioptriás formában is? A többi tanács, hogy óránként legalább 10 percet álljunk fel és csináljunk valami mást. Ha csak annyit, hogy az ablakhoz megyünk, s messzire nézünk:o, már az is segít a szemünk állapotán. A közel nézést - fel kell oldani pár perces távolba nézéssel.
Figyelnünk kellene erre, mert most hétvégén éreztem, hogy "van szemem" és fájt. Csepegtettem, pihentettem. Nem is voltam számítógép közelében. A tévét is hallgattam.
Nem volt valami jó dolog. Ettől óvnálak meg, sőt minden számítógépest. A szemüvegnek majd még utána kell néznem, hol is kapható, s becsiszolják-e a dioptriát?
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
BÁRÁNYHIMLŐRE - nagyon figyeljünk, mert tilosak a "megszokott" orvosságok

Egy brit anyuka rémes fotókat tett fel a netre, amelyeket kiütéses, beteg gyermekéről készített. Okulásul, nagyon oda kell figyelnünk arra, milyen gyógyszereket alkalmazunk.
A gyerek bárányhimlős volt, lázcsillapítás és gyulladáscsökkentés céljából ibuprofen tartalmú gyógyszert kapott. (Ezen hatóanyagú gyógyszerek közül nálunk a gyerekgyógyszerek között a Nurofen a legismertebb.) Ennek hatására alakult ki a képeken látható súlyos állapot, ami akár halállal is járhatott volna. Hayley Lyons, az anyuka azért posztolta ki szerencsétlen gyerek fotóit a Facebookra, hogy ezúton figyelmeztessen más szülőket is a gyógyszer veszélyére.
A bárányhimlőt a Varicella zooster nevű vírus okozza. Erősen fertőző, cseppfertőzéssel terjed (azaz nem kell hozzáérnünk a bárányhimlőshöz, elég, ha egy helyiségben tartózkodunk). Hazánkban korábban a gyerekek 90 százaléka 2-6 éves kor között átesett a fertőzésen, ami a későbbiekben védettséget jelent. Ma már (választható) védőoltás is létezik a betegség ellen, így értelemszerűen akiket véd az oltás, azok nem kapják el, vagy ha el is kapják, jóval enyhébb, tünetszegényebb formában zajlik náluk a fertőzés.
A vírusos betegségek többségére nem létezik oki terápia, azaz nincs olyan gyógyszer, ami megöli a kórokozó vírust. Vírusos betegségekben tünetcsökkentés céljára szokás gyógyszereket adni. A bárányhimlő tünetei a viszketés, a láz, gyengeség, étvágytalanság. ezek közül elsősorban a viszketés csökkentésével szokás próbálkozni ecsetelőkkel, hintőporral, súlyosabb esetben antihisztamin tartalmú gyógyszerrel (pl. Fenistil).
Zsíros krémmel kenni, vízzel borogatni tilos a pöttyöket, mert ezek növelik a bakteriális felülfertőződés veszélyét, azaz annak a kockázatát, hogy az eredeti vírusunk mellett még egy baktérium is beköltözik a bőrbe, és tovább rontja a helyzetet.



Lázcsillapítás bárányhimlőben: Aszpirint soha!
A láz többnyire nem túl magas és nem kell csillapítani, de esetenként előfordulhat magas láz is. Ennek a csillapítását is át kell gondolni: bár rém ijesztő, amikor 39 feletti értéket mutat a hőmérő, a korszerű ajánlások szerint ilyenkor sem muszáj csillapítani a lázat. Annó jó hatással alkalmaztam a hűtőfürdőt de a priznicet is.
Ha mégis lázcsillapító gyógyszerre van szükség, akkor nagyon meg kell válogatni, milyen szert adjunk. Ha csak egy dolgot jegyez meg ebből a cikkből, akkor az az legyen, hogy aszpirint soha! Bárányhimlőben nem szabad acetilszalicilsav tartalmú lázcsillapító-gyulladáscsökkentő gyógyszert adni, mert ez egy súlyos szövődményhez, az úgynevezett Reye-szindrómához vezethet. A Reye-szindróma több szerv károsodásával jár, tünetei a görcsrohamok, hányás és kóma, potenciálisan halálos szövődmény. Ezért erre nagyon kell figyelni.
Bárányhimlős gyerek lázcsillapítására a legbiztonságosabbnak jelenleg a paracetamol tartalmú készítményeket tartják (pl. Panadol szirup). Ezek mai tudásunk szerint nem lépnek semmilyen reakcióba az alapbetegséggel, és nem rontanak a helyzeten.
Szövődmények és az ibuprofen
A bárányhimlő leggyakoribb szövődménye a pöttyök bakteriális felülfertőződése, azaz amikor a bárányhimlő-vírusok mellé baktériumok is bejutnak és tovább rontják a helyzetet. A baktériumok hatására a bőr elgennyesedhet, tályog alakulhat ki, ezek gyógyulás után maradandó hegeket hagyhatnak maguk után. Attól függően, hogy milyen típusú és mennyire agresszív baktérium okozta a felülfertőződést, ez az enyhe bőrfertőzésektől a szervezet egészébe továbbjutó, súlyos állapotig terjedhet. A fotókat posztoló brit anyuka kisfia egy súlyos felülfertőződést kapott el, a bacik pedig nem álltak meg a bőrénél, hanem bejutottak a vérkeringésébe is - ezt szepszisnek hívja az orvostudomány és súlyos, kórházi kezelést igénylő állapotot jelent. Ilyenkor antibiotikumok adásával próbálják legyűrni a baktériumokat.
És mi köze mindennek az ibuprofenhez? Az, hogy a "nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek" (NSAID-ok), vagyis az a gyógyszercsoport, amibe az ibuprofen is beletartozik, a kutatások szerint bárányhimlő esetén növelik a bakteriális felülfertőződés esélyét.
A kutatások szerint 1,6-szeresére nő a bakteriális felülfertőződés esélye, ha a bárányhimlős gyereknek NSAID típusú szert adunk. A paracetamol esetében ilyen összefüggés nincs, vagyis az nem növeli a felülfertőződés kockázatát. Egyébként nem gyakori dolgokról beszélünk: a kórházi kezelést igénylő felülfertőződés a fenti felmérés szerint a gyerekek 2,8 ezrelékét érintette, ha ibuprofent adtak nekik, akkor ez a kockázat 4,6 ezrelékre emelkedett.
Az ibuprofen sok országban, így hazánkban is VÉNY nélkül kapható szer, többnyire Nurofen végbélkúp és szirup formájában szoktuk a gyerekbe juttatni. A Nurofen végbélkúp magyar nyelvű betegtájékoztatója egyébként említést tesz a veszélyről. Azt írják: „kivételes esetekben a bárányhimlő súlyos bőrfelületi elfertőződésekhez és bőr alatti kötőszöveti komplikációkhoz vezethet. Mivel bizonyos fájdalomcsillapítók, mint pl. az ibuprofén tartalmú gyógyszerek súlyosbíthatják ezen problémákat, bárányhimlő esetén a készítmény alkalmazása előtt kérje ki orvosa tanácsát.”
Ennek ellenére több, magyar nyelvű honlap is javasolja a paracetamol mellett az ibuprofen adását bárányhimlős gyerekek lázcsillapítására (abban szerencsére nincs vita, hogy az aszpirint kerülni kell, ezt szinte mindenhol említik).
Ha igazán óvatosak akarunk lenni, akkor lehetőség szerint igyekszünk kerülni a gyógyszeres lázcsillapítást, vagy ha mégis szükséges, akkor a paracetamollal próbálkozunk.
Megismételem: priznic és hűtőfürdő!
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szexelni okosan, szeretettel - szépen, ahogyan a csillag jár az égen...
Nem idézek, csak figyelmeztetek.
Vannak olyan dolgok, melyekre gondolni sem tudunk, pedig kellene...
Egy mexikói 17 éves fiú azért halt meg, mert a barátnője egy felforrósodott szexben, kiszívta a nyakát. Egy vérrög alakult ki a fiatalember szervezetében, amely az agyába vándorolt. A szakemberek szerint nagyon veszélyesek az ilyen nyak körüli bőrnek az erőteljes kiszívása, hiszen ezen a területen nagyon sok ér van. Dokumentálták, hogy korábban olyan is előfordult, hogy egy nő részlegesen lebénult, miután, a kialakuló vérrög a szívéhez ért. Ez a fajta "erőteljes csók", nemcsak a nyakon, de a test bármelyik területén is életveszélyessé válhat.
Ezek szerint ezt az erőteljes szívást, nevezhetjük a „halál csókjának” is?! Szép és jó a szerelem, de vannak veszélyei is, amire „éppen akkor” nem is gondolunk, sőt nem is kerülünk ki.

 
Oldal tetejére