Címlapon hozza a Bloomberg a fideszes Pócs János "soros disznóját"

A Bloomberg emlékeztet, hogy Soros György kedden közzétett írásában úgy vélte: a magyar kormány propagandájának egyes elemei a nácik antiszemita propagandáját idézik.

„A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van... Jó étvágyat!” – írta Facebook-oldalán a fideszes Pócs János. A hvg.hu megkérdezte a képviselőt, szerinte disznó-e Soros György. Pócs azt válaszolta: ennek semmi köze Soroshoz, egy ólban volt több disznó, a disznóvágás előtt pedig az erdélyiek rámutattak egyre, mondván ő a soros, őt vágják le. Kérdésünkre, érez-e áthallást az uszító Soros-ellenes kampány és mostani posztja között, azt válaszolta, semmiképp sem. A kommentelők jelentős része ezt nem fogadta el magyarázatként, sokan felháborodtak a képen.

A Bloomberg hírügynökség oldalán címlapon hozták péntek délután a Pócs-féle "soros disznót". A Politcs rovatban olvasható cikk szó szerinti fordítása szerint sárga tintával írták a leölt malacra, hogy “O VOLT A SOROS!!!”. Az angol nyelvű tudósításban legfeljebb annyi sántíthat, hogy a vicces kedvű disznótorozók nem használtak sárga tintát, ha a szerző valóban erre gondolt, hanem a megperzselt malacról valamivel úgy vakarták le a kormot, hogy az érintett felirat kirajzolódjon. És alatta a malac bőre valóban sárgás volt.

Soros György péntek reggel közzétett írásában úgy fogalmazott: "Úgy látom, hogy a magyar kormánynak az úgynevezett 'Soros-terv' elleni propagandakampánya kudarcot vallott. A kormány, minden erőfeszítése ellenére, nem tudta félrevezetni a közvéleményt". Az üzletember úgy vélte: "A propagandakampány igazi célja a gyűlöletkeltés, hogy ezzel fordítsák el az emberek tekintetét mások szenvedéseiről".

A Bloomberg is hivatkozik az írásra, amelyet a Népszava is közzétett, és amelyben Soros György emlékeztetett. Voltak olyan kormányzati plakátok is, amelyek azt a képzetet keltették, mintha bábként mozgatná az ellenzéki politikusokat. "Mint arra sokan rámutattak, a száját nevetésre húzó zsidó, a bábmester, a harmincas évek náci antiszemita propagandájának meghatározó elemei voltak" – állapította meg.
HVG

disznovagas.jpeg
 
Magam azért hoztam hogy másutt is van hasonló, sőt durvább, mert azok ellen nem láttam felháborodást. Miért? De megmagyarázta, hogy máshol rendben van.
Pont ugyanazt tette, mint aki azt mondja nincs a disznós képben semmi.
Vagy mindegyiket elfogadjuk viccnek, vagy mindegyiket elítéljük.
Pontosan ugyanezt írtam abban amit beidéztél
Egyszerűbb lett volna azt mondani szóról szóra egyetértesz
Ha meg van mondat amivel nem
Akkor azt mondani mivel nem
Utóirat:
nincs vagy vagy: ízléstelen közönséges útszéli mind.
Erre azt írtam:Mondjam úgy lealacsonyodott arra a szintre!!??
Az ízléstelen poén legtöbbször sértő és főleg profán, közönséges.
Aztán van aki izzadva védekezik sőt támad példa Ppx
A terelés másra ha már kifolyt minden izzadsága
https://canadahun.com/temak/címlapon-hozza-a-bloomberg-a-fideszes-pócs-jános-soros-disznóját.58373/page-5#post-5238298
úgy látom, csupán logikusan, igyekeznek elmagyarázni a valóságot, bemutatni összességében a helyzetet, hogy legyen mihez viszonyítani.
Nem lehet magyarázni a magyarázhatatlant
Az erőlködés izzadságszagú
Mindenki tudja miről van szó.
Épp ezért ítélik el a Fidesz tagok is
Csak némely ennél sokkal tettlegesebbre is kaphatónak nem elég a képi vagy verbális erőszak!!
Olyan vadállat is van.
A Fidesz valamikor szélső jobbra tolódott
Kiengedte a szellemet a palackból.Már nem tudja visszatuszkolni
Nemrég még az üdültetni szándékozót fenyegették
 
Utoljára módosítva:
-
Hangsulyozom mégegyszer:
Nem a ceruzavonásokkal van a probléma, hanem hol, mikor és milyen céllal vetjük be ezt.
-
A Fidesz egy álltala "történelmi jelentöségünek" nevezett döntés argumentumaként használ személyes sértéseket,
a politikai ellenfelét tárgyilagos érvek helyett az emberi voltának a megtagadásával probálja kicsinálni.

-
Ez nemcsak izléstelen hanem a politikai kultura, a farness csödje, ugyanakkor egy büntetendö cselekmény.
-
Pocsa nyilvánvaloan egy foglalkozását tévesztett ember, menjen Jeck-nek a Kölni karneválhoz, azon a poszton nem fog neki senki szemrehányást csinálni de igy csak beszenyezi a magyar parlamentet.
 
-
a politikai ellenfelét tárgyilagos érvek helyett az emberi voltának a megtagadásával probálja kicsinálni.

Érdemes megnézned a kis videót amit feltettem az előbb ... tudod a nagy diktatúrában az állami televízió direktben ilyesmiket közvetít. És figyeld miket állít Soros György egyik kedvenc szervezete, a Magyar Helsinki Bizottság és miket válaszol mikor konkrét kérdéseket intéznek nekik.
 
Ez van ... vannak a dogmatikus gondolkodásu ballibek. Akik ha valaki feimutatja a kisujját már rosszarcú, antiszemita, szociáldarvinista, náci, fasisztának titulálják.
Már megint terelés
Csak elemezd vagyis nézd mit válaszoltál
van itt kriminalizálás, nagyfokú általánosítás,összemosás,ködösítés
Tele jelzőzted közhellyel
Valaha valamikor valamewlyik üzeneteddel talán kivívtad egyes jelzőket magadra valakitől
De nem mindet
És csak némely üzenetírótól
Erre mit teszel felsoroltam
 
Tudod nem a rossz vicc, ami felháborito, hanem az, hogy miként reagálunk rá.
Márpedig egy képviselötöl többet lehet elvárni.

-
Pocsa egy tárgyilagosságot megkövetelö diszkusszioba "Nemzeti Konzultatioba" avatkozott be megengedhetetlen modon. Hol marad a reaktio a kormánypárt részérö?
-
A Charlie Hebdo izléstelen karikaturájátol rögtön elhatárolta magát a Francia nagykövet, közölte, hogy e kép nem a Francia nép izlését képviseli, az olvasok pedig a mediákban aktiokkal reagáltak #JeNeSuisPasCharlie .
-
A szatirikus ujság megprobálta kibeszélni magát és azt irta:
"Olaszország... Nem Charlie Hebdo épiti a házaitokat, hanem a Mafia!"
-
Olaszországban eljárások folynak annak a megállapitására hogyan volt lehetséges,
hogy földrengésbiztosnak tartott házak igy össze tudtak dölni.

Te miért nem határoltad el magad a németek ízléstelen karneváli vicceitől? Arra úgy reagáltál, hogy nem baj, csak szatíra.
Egy katasztrófa halálos áldozatain sem ízléses viccelődni, függetlenül a katasztrófa okaitól.
 
Te miért nem határoltad el magad a németek ízléstelen karneváli vicceitől? Arra úgy reagáltál, hogy nem baj, csak szatíra.
Egy katasztrófa halálos áldozatain sem ízléses viccelődni, függetlenül a katasztrófa okaitól.
Nem igaz, azt írtam többször: nincsen vagy vagy mind ízléstelen útszéli
Nem lehet hivatkozni itt is ez vagy az
Ernőt meg lebasztam Ő már lesüllyedt hozzá
Ja most látom: ezt nem is nekem írtad
Hogy Ernő miért nem határolja el magát tőle?
1. mert németre szocializálódott már.
ízlés küszöbe már a sörsátor tréfáinál van.
3. Még a Pride is tetszik neki.Csak a papokat utálja ha szodomáznak
4. Nem célja kisebbíteni a magyar ízléstelenséget a disznóvágás képnél.
 
Utoljára módosítva:
most ez terelés vagy a valóság, hogy a magyarországi ballibbeknek ez a disznóvágás az egyetlen vesszőparipája? Ez megy a TV -ben ...már 100 (száz) értelmiségi követeli a politikus lemondását :rohog:
Most megint kisebbíteni akarod: nincs másról miről beszélni?
A ballib szóval pedig azt a hibát követed el kirekeszted a társadalomból azokat akik azt mondják: pocsék dolog volt ez a kép
Leszólod és egy kalap alá veszel mindenkit

Pedig egyéniségek emberek vannak
Ez a kriminalizálás amit csinálsz
Mi lesz a következő mondatod ppx?: soros bérencek?

Vagyis létezik a jó ember akinek tetszik
És létezik a haza ellensége akinek nem tetszik?!!
Fogd már vissza magad ppx.
Nem elég ezt a Habony médiából hallani látni?
 
Utoljára módosítva:
Érdemes megnézned a kis videót amit feltettem az előbb ... tudod a nagy diktatúrában az állami televízió direktben ilyesmiket közvetít. És figyeld miket állít Soros György egyik kedvenc szervezete, a Magyar Helsinki Bizottság és miket válaszol mikor konkrét kérdéseket intéznek nekik.

Megfogom nézni a filmet, de másfél orás müsor megtekintéséhez nekem is másfél orára van szükségem de én közben dolgozom.
-
... röhejes az is mikor egy brüsszeli képviselőnő megkérdőjelezi, hogy a magyar kormány képviseli a magyar polgárokat...
-
Megnyugtatlak a biroság elött rengeteg "formális kérdés" hangzik el, ebben semmi nevetséges vagy különleges nincs.
-
Ilyen a személyi adatok azonositása. A megpörkölt malacot kérdezheted ö soha nem fogja magát Sorosnak tartani.
-
 
Ha németek csinálják, politikai szatíra, ha mások, akkor bűncselekmény?
Mellesleg a disznós eset nem Magyarországon történt.
Nem mellesleg hanem Erdélyben.Már amennyiben nem megrendezte Pócs az egészet
Legtöbben nem azon háborodunk fel hogy egy italos gátlását és erkölcsi érzékét vesztett társaság mit csinál.Előfordul baromság
Az a kép készítésig tartott
A kép életútja az a gyalázatos!!
Egy képviselő régi szóval honatya Pócs, kiposztolja nagy nyilvánosságú helyre
Hozzáír további alázó megjegyzést
Mindez nem elég
Amikor rájön ostoba volt és túlteljesített.
Belekezd egy magyarázkodásba ami szörnyű és félresikeredett.
A felelősséget erdélyiekre tolja:Ő csak kapta
Ám (Kitennie nem volt erőszak)

Az se biztos hogy kapta.
A butasága nyilvánvaló szerviensi mivoltja is.
Ez egy bukott politikus
Hibát hibára halmoz
Látszik mindebből
1. a gondolat-leső túlteljesítési kényszer a Fidesz képviselők elvárása.Legalább is azt hiszi egyik másik.
2. Önálló személyiségük, ítélőképességük ilyen mint Pócsé
A Fidesz honatyák mind ilyenek?
Költői kérdés.
 
most ez terelés vagy a valóság, hogy a magyarországi ballibbeknek ez a disznóvágás az egyetlen vesszőparipája? Ez megy a TV -ben ...már 100 (száz) értelmiségi követeli a politikus lemondását :rohog:
ez a minimum!!!
Hasomló ízléstelenség miatt Zushlag is repült. Ezért is megérdemelte amit kapott.
Mindegy a pártállás.
Embertelen tett nyerje el megérdemelt következményét.
 
Te miért nem határoltad el magad a németek ízléstelen karneváli vicceitől? Arra úgy reagáltál, hogy nem baj, csak szatíra.
Egy katasztrófa halálos áldozatain sem ízléses viccelődni, függetlenül a katasztrófa okaitól.
-
En már évtizedek ota egy "Karneval-Flüchtling" vagyok, ennél jobban nem lehet elhatárolodni.
Tehát amit irsz rollam: "Arra úgy reagáltál, hogy nem baj, csak szatíra." az egy rágalmazás.
-
Megismétlem mégegyszer: a karnevál a "bolondok napja" és itt mindenki ugy is értelmezi.
-
Ha Pócs János foglalkozását tekintve nem képviselö hanem "udvari bolond" lenne akkor senki sem hördülne fel.
-
 
úgy látom, csupán logikusan, igyekeznek elmagyarázni a valóságot, bemutatni összességében a helyzetet, hogy legyen mihez viszonyítani.
de itt egy kitűnő példa, a magyar jogállamiságról tartanak meghallgatást az EP-ben, ha nem közvetíti élőben a televízió el sem hiszik az emberek miket hord össze például a Magyar Helsinki Bizottság, röhejes az is mikor egy brüsszeli képviselőnő megkérdőjelezi, hogy a magyar kormány képviseli a magyar polgárokat

Gondolom kedves ppix, hogy a formalis kérdések feltevésén kivül mást is szeretnél megemliteni a meghallgatással kapcsolatban.
-
Hogy ne kelljen két orán keresztül nézzem a videot és találgatnom mi nem tetszik belölle neked, azt ajánlom mond meg melyik rész zavar?
-
Nagy fölényeskedésre semmi okod, ha egy kormánynak problémája van emberi jogokat védö szervezetekkel, mind az Amnesty Internationál akkor abbol lehet sejteni hol nyom a cipö abban az országban. :(
-
Elfelejtetted megemliteni a lényeget, neves europai politikusok azonnal blokkolni akarják az EU támogatást magyarország számára. "Elöször demokratia aztán EU pénzek"
 
Utoljára módosítva:
Pócs János természetesen - a régi, jól bevált fideszes szokás szerint - hazudik, terel és hamisít. Ez már szinte bele van kódolva az összes, jogos felháborodást kiváltó megnyilvánulásukból. És sajnos ez így is marad, ameddig a társadalom megosztására alapuló politikájukon nem tud átlátni és változtatni a szerencsétlen, megtévesztett magyar nép.
Agyrém ez az állando anti-Soros propaganda. Eltereli a figyelmet egyéb fontos ügyekröl, pl. a korrupciórol... "Az Európai Parlament strasbourg-i plenáris ülésén megszavazta a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző Európai Ügyészség létrehozását. A fideszes magyar képviselők nem szavazták meg az új intézmény felállítását" írja a Magyar Nemzet 2017 októberében. Nyilván van mit takargatni.
 
Van egy cikk a 444 nevű portálon.
https://444.hu/2017/12/15/egy-jo-gazda-sosem-csinalna-viccet-egy-allat-leolesebol-miutan-felnevelte
Ne azt nézzétek hogy ki írta és hogy hol íródott a tartalmát figyeljétek meg.
Mert ez a lényeg és a többi csak politika.

Tokeletesen megfogalmaza az igazi gazda viszonyat az allathoz, aki a felnevelesevel kotodik az allathoz oda -vissza. Az allat is a gazdahoz aki eteti gondoza apolja tisztantartja.
MIndegy ki es hol irta igaza van 100%-ig.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,043
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére