CEU: „Nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”

Reagált a CEU a hírre, hogy a kormány törölné a felsőoktatási törvény 2017-es módosítását:

„A benyújtott törvénymódosítás nem változtat a CEU helyzetén. Úgy véljük, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének. Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg.

A magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát. Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll.”

A CEU szerint a magyar kormány már eldöntötte, mit választ, de az egyetem is választott: „A CEU Ausztriában marad, egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit. Kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeinkkel továbbra is jelen leszünk Budapesten.

A várost soha nem hagyjuk el, de nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek.”
A lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítás vezetett ahhoz, hogy az egyetem befejezte érdemi működését Budapesten, és Bécsben működik tovább. A módosítás törlésére azért kerülhet sor, mert az Európai Bíróság tavaly ősszel több szempontból jogsértőnek találta, hogy előírták, csak olyan külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely a székhelye szerinti országban is képzést folytat.

Kiss Imola

Ceu.jpeg
 
te marcsak tudod ezerevesen a forgoszekedbol
Kedves barátom, úgy nem lehet statisztikát csinálni ahogy te azt teszed.
Mindaz amit itt "messziről jött sokat mond" alapon elmesélsz a te privát meglátásod.

Ebből csináljunk sztereotipeket? Akkor rögtön beléphetünk a kukluxklán-hoz. :)
 
Közel állsz hozzá, megint törölnöm kellett egy berakott videót tőled! :(
Pedig már megbeszéltük egyszer, hogy itt nincs helye a bajuszos mázolónak és követőinek!
 
És a te élményedből mit szűrjünk le?
Egyszer láttál egy tolókocsis nőt népviseletbe öltözve, tehát, ismered az indiánokat!
Kedves Beka Holt, én a személyes élményemet személyes élményként adom elö, és az én érzelmi állapotomat irtam le.

A kollega úgy tesz mintha egy szociológiai keresztmetszetet adna egész északamerika területén, szétszórva élő népekről, akik se nyelvben se kultúrában nem osztanak sokat egymással, mégcsak egymás közelében sem laknak, csak éppen "rézbörüek".

Szívesen meghallgatom az élményeit de aki ö utána akar véleményt formálni az amerikai őslakósokról az rosszabb mint Karl May, ö legalább pozitívot is kiemelt, ez a "parkör" csak befeketítene akar.

Eddig ezt a kifejezést kutyákkal illetve macskákkal kapcsolatban ismertem! Hááát, gratulálok!
Nyugaton a "Mulatt" szót tekintik egy rasszista kifejezésnek, a "keverékben" nem találok semmi kivetni valót.
Obama édesanyja fehér-börü édesapja színes bőrű volt, az én gyerekeim is keverékek és jól áll nekik.
Ahogy egyszer említettem az én génjeimben 43 etnikumot mutatott ki egy DNA vizsgálat és büszke vagyok rá,
hogy ennyi identitást hordok magamban.
 
Közel állsz hozzá, megint törölnöm kellett egy berakott videót tőled! :(
Pedig már megbeszéltük egyszer, hogy itt nincs helye a bajuszos mázolónak és követőinek!
Helyesen tetted én sem szeretném, hogy képek miatt ide zarándokoljon bizonyos publikum.
Én elrettentésként tettem be az ö részükre ez dicsőség lenne.
 
Kedves Beka Holt, én a személyes élményemet személyes élményként adom elö, és az én érzelmi állapotomat irtam le.

A kollega úgy tesz mintha egy szociológiai keresztmetszetet adna egész északamerika területén, szétszórva élő népekről, akik se nyelvben se kultúrában nem osztanak sokat egymással, mégcsak egymás közelében sem laknak, csak éppen "rézbörüek".

Szívesen meghallgatom az élményeit de aki ö utána akar véleményt formálni az amerikai őslakósokról az rosszabb mint Karl May, ö legalább pozitívot is kiemelt, ez a "parkör" csak befeketítene akar.

Nyugaton a "Mulatt" szót tekintik egy rasszista kifejezésnek, a "keverékben" nem találok semmi kivetni valót.
Obama édesanyja fehér-börü édesapja színes bőrű volt, az én gyerekeim is keverékek és jól áll nekik.
Ahogy egyszer említettem az én génjeimben 43 etnikumot mutatott ki egy DNA vizsgálat és büszke vagyok rá,
hogy ennyi identitást hordok magamban.
Mivel ismerem galerit, tudom hogy mi a foglalkozása, az 100%, hogy nem parkőr! Azt is tudom, hogy napi szintem akár naponta többször is belép arra a bizonyos tiltott területre! Van közöttünk időnként véleménykülönbség, de a munkáját nagyra becsülöm, kevesen csinálnák utána és kollégái után azt amivel foglalkoznak!
És ezt most nagyon komolyan mondom!
 
Most játszunk "mesterségem cimere" játékot. :)
Semmi problémám vele, hogy termeszét védő egy nemzeti parkban vagy Cherif, nem is minősítettem a munkáját.

Még az sem zavar ha elmondja a rossz véleményét az amerikai őslakókról,
az az ö személyes tapasztalata, maradjunk annyiban, ezt nem volt nehéz igazolnom.
 
nem nyert talalgass tovabb
 
Egy kumma szót nem szólt az amerikai őslakókról! Te fújod egyfolytában azt a nótát, úgy, hogy nem is figyelsz senkire csak magadra.
 
Kiszállok innen, vérnyomásom úgy megy felfelé, hogy öröm nézni. Ez egy démoni társulás, rossz karmát hoz rám!
ragjal egy kis rozmaring levelet
mit huzod fol magad be akarja bizonyitani hogy mindentudo
nnna mikor vannak nala okosabbak azt a kora miatt mar nehezen toleralja
ervek hijjjan degralal
ez maradt mar csak neki sehol senki nem veszi komolyan
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,364
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére