CEU: „Nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”

Reagált a CEU a hírre, hogy a kormány törölné a felsőoktatási törvény 2017-es módosítását:

„A benyújtott törvénymódosítás nem változtat a CEU helyzetén. Úgy véljük, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének. Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg.

A magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát. Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll.”

A CEU szerint a magyar kormány már eldöntötte, mit választ, de az egyetem is választott: „A CEU Ausztriában marad, egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit. Kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeinkkel továbbra is jelen leszünk Budapesten.

A várost soha nem hagyjuk el, de nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek.”
A lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítás vezetett ahhoz, hogy az egyetem befejezte érdemi működését Budapesten, és Bécsben működik tovább. A módosítás törlésére azért kerülhet sor, mert az Európai Bíróság tavaly ősszel több szempontból jogsértőnek találta, hogy előírták, csak olyan külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely a székhelye szerinti országban is képzést folytat.

Kiss Imola

Ceu.jpeg
 
Félreértés, nem vádoltalak téged semmivel. :)

A magyarok problémáját se amerikai elnökök se Brüsszel nem fogja tudni megoldani,
Magyarország egy szuverén állam. amig Orbán nem kezdi beváltani egyre nyiltabb területi követeléseit,
vagy nem hívja be segítségül az orosz csapatokat az ellenzék leverésére, addig külföld csak nyelni fog. :)
Na ez az amit az ellenzék és a sajtó java nem ért meg. Mindig külföldről várják a segítséget. Aztán tapsolnak a szankcióknak, ami nem Orbánt súlytja, hanem az egész országot. Néha irigylésre méltóak a Románok. A belpoljuk katasztrófa, évi 1 új kormány, de a külpolba párttól függetlenül össze zárnak.
 
Jövőre kiderül, mennyire sikerül nekik egy ember mögé beállni, és összezárni.
 
Na ez az amit az ellenzék és a sajtó java nem ért meg. Mindig külföldről várják a segítséget. Aztán tapsolnak a szankcióknak, ami nem Orbánt súlytja, hanem az egész országot. Néha irigylésre méltóak a Románok. A belpoljuk katasztrófa, évi 1 új kormány, de a külpolba párttól függetlenül össze zárnak.
Egyszerűen leragadtak még a rendszerváltásnál.
Annyira a kormányt segítik az ilyen politikájukkal, azt hiszik hogy ha kevesebb támogatás jön ide akkor majd felháborodás lesz.
Pedig csak annyi történne hogy a kormány bejátssza a szavazást és íme nekik köszönhetjük hogy az ország nem kap segítséget...Ezeknek senki sem segíti a kommunikációt???
 
Egyenlőre talán Jakab aki valahogy kinéz közülük. Majd az előválasztás eldönti, csak Dobrev ne nyerjen, mert megint minden telel elsz Gyurcsány a sátán propagandával, aki Gyurcsányné mögött áll.
Itt Söder lépett vissza, pedig őt tartották magasan a legesélyesebbnek (attól függetlenül is, hogy kb. 4 év folyamatos megszorítás és karantén lett volna a sorsunk).
 
Na ez az amit az ellenzék és a sajtó java nem ért meg. Mindig külföldről várják a segítséget. Aztán tapsolnak a szankcióknak, ami nem Orbánt súlytja, hanem az egész országot. Néha irigylésre méltóak a Románok. A belpoljuk katasztrófa, évi 1 új kormány, de a külpolba párttól függetlenül össze zárnak.
Mindig külföldről várják a segítséget. Aztán tapsolnak a szankcióknak, ami nem Orbánt súlytja, hanem az egész országot.

Nem tudom melyik oldalon állsz, nyilván a kormánypropaganda áldozata lehetsz.
Mond már meg kérlek milyen szankciókat hozott az EU eddig Magyarország ellen? :oops:
 
Másról sem szólnak az ellenzéki hírek hogy mindjárt jön az igazság...
A szankciók egyelőre nem jönnek mert nincs egyetértés de, volt már kvótaper, menekültügyi eljárás, lex ceu, kisegyházak, Az EU Bizottság honlapján tették közzé, hogy kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, amiért az EU közös, a kannabisz gyógyászati alkalmazását szorgalmazó álláspontja ellen szavazott az ENSZ-ben.
vannak itt ügyek.
Történt valami ..igen a lex ceu. „Hatályát veszti a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény.” (ez is bukta)
 
Egyszerűen leragadtak még a rendszerváltásnál.
Annyira a kormányt segítik az ilyen politikájukkal, azt hiszik hogy ha kevesebb támogatás jön ide akkor majd felháborodás lesz.
Pedig csak annyi történne hogy a kormány bejátssza a szavazást és íme nekik köszönhetjük hogy az ország nem kap segítséget...Ezeknek senki sem segíti a kommunikációt???
A magyar kormány hazudja azt, hogy az EU pénzeket akar elvenni az országtól, valójában arról van szó, hogy a lopást, a korrupciót akarja megszüntetni. Ajánlom informáljátok magatokat az EU-s internetoldalakról, vagy beszéljetek ellenzéki politikusokkal a szociális médiákon, vagy hívjátok fel ökét telefonon.

Ha csak tört része igaz lenne annak amit az Orbán kormány az EU szemére vet akkor ez a kormány a létezők leg gonoszabbja mert nem vezeti ki az országot az általa "gyarmatinak nevezett" bekjóból.

Ha hiszek Orbánnak akkor el kell fogadjam, hogy az EU csak árt Magyarországnak, elviszi a pénzünket
de használ neki és a barátainak mert különben semmi értelme nem lenne a tagságnak.
 
Elég annyi hogy kivezeti az országot a járványból. Máshol zárnak itthon nyitás van.
Oltanak ezerrel, mi kell még.
Szerintem téged félre informálnak ott németben.
A pénzek meg itthon maradnak nem viszik el a külföldi befektetők és magyar vállalkozók fogják befektetni.
Ezért is vagyok nyugodt.
Persze ez vagy igaz vagy nem.
Ezért estére megnézem a híradót......
 
Nem tudom melyik oldalon állsz, nyilván a kormánypropaganda áldozata lehetsz.
Mond már meg kérlek milyen szankciókat hozott az EU eddig Magyarország ellen? :oops:
Még nem hozott, de ha rálesel a magya független, objektív médiára, minden egyes brüszeli gromaszból rögtön levezetik, mennyire is fog ez fájni anyagilag a kormánynak. Öles cimlapok, hogy kötelezetségszegési eljárás Magyarország ellen. Hány is van éppen folyamatban Németország ellen? Nekem úgy rémlik 10 nél is több. Mégsem ez a hő de nagy hír a médiában. Vagy ott volt a Merkel látogatás, amitől az egész ellenzék azt várta, hogy lekapja Orbánt a 10 körméről.
Az ellenzék lusta, csak a választás utolsó heteiben melózik és külföldről vár megmentést. Most talán elkezdtek egy kicsit mozgolódni, ilyen tempóval talán nem lesz 2/3 , de maraf a Fidesz. Ha a nyitás meg az oltsá bejön Viktornak, az ellenzék meg jól bemocskolja magát az előválaztáson (Zuglói mecs pl.) akkor 4/5 is lehet.
 
Elég annyi hogy kivezeti az országot a járványból. Máshol zárnak itthon nyitás van.
Oltanak ezerrel, mi kell még.
Szerintem téged félre informálnak ott németben.
A pénzek meg itthon maradnak nem viszik el a külföldi befektetők és magyar vállalkozók fogják befektetni.
Ezért is vagyok nyugodt.
Persze ez vagy igaz vagy nem.
Ezért estére megnézem a híradót......
Nem hencegésből mondom de ne becsüld túl a kormányodat.
- Ha Europa Orbánt majmolná a szolidaritás terén, akkor honnan lett volna orbánisztánnak elég oltóanyaga?
- Németország a beoltás szempontjából az első 10 között van, a tempó drasztikusan nö.
- Áprilisban több oltóanyag érkezett Németországba mint az előző 3 hónapban.
- Németország rövid időn belül a corona-védöoltás gyártásának a középpontja lett. Kattints ide.
- A lakoságra át számítva, Magyarországon több mint 2,5-szö annyian haltak meg covid miatt mint No.-ban.
- Nekem van idöm én kivárom amig rám kerül a sor az oltással,
- Van elég tesztem, ha biztos akarok lenni a dolgomba csinálok egy ön-tesztet, vagy lemegyek a patikába
- Lehet, hogy Mo.-on a jövő héten "nyitás lesz" na és?
- Nekem mindig megvolt a lehetőségem elmenni bevásárolni, nem kellett a "gyerekekre" várnom
- Magyarország 1/3 része bevan oltva. Szép teljesítmény, ezt megcsinálta volna más kormány is.

1619194976060.png
 
Csatolás megtekintése 1790546
Örülök neki!
De, engem nem fárasztanak ilyen statisztikával, a híradóban egész nap hallhatom hogy mennyire sikeres vagyunk mi és a kormányunk.
Alig várom hogy a járvány után meglegyen a cöf óriási felvonulása az árulók ellen!!
Mert itt ilyesmire is készülnek nem tudom ismered a cöf-öt? Nos ez nem a cigány összefogás fóruma mint előszörre gondolhattad.
Lesz új békemenet új nem zeti ünnep!!
Na még egy stampedli ebből jó nemzeti italunkból...:D
 
Még nem hozott, de ha rálesel a magya független, objektív médiára, minden egyes brüszeli gromaszból rögtön levezetik, mennyire is fog ez fájni anyagilag a kormánynak. Öles cimlapok, hogy kötelezetségszegési eljárás Magyarország ellen. Hány is van éppen folyamatban Németország ellen? Nekem úgy rémlik 10 nél is több. Mégsem ez a hő de nagy hír a médiában. Vagy ott volt a Merkel látogatás, amitől az egész ellenzék azt várta, hogy lekapja Orbánt a 10 körméről.
Az ellenzék lusta, csak a választás utolsó heteiben melózik és külföldről vár megmentést. Most talán elkezdtek egy kicsit mozgolódni, ilyen tempóval talán nem lesz 2/3 , de maraf a Fidesz. Ha a nyitás meg az oltsá bejön Viktornak, az ellenzék meg jól bemocskolja magát az előválaztáson (Zuglói mecs pl.) akkor 4/5 is lehet.

Össze-vissza beszélsz, mert a jogállamiság kritériuma az összes tagálamra egyformán érvényes.
A magyar kormány ellenség-képekkel dolgozik, rémiszt, ijeszteget benneteket favágókkal, akik az akácot akarják kivágni stb.

A vicces az, hogy a Fidesz odakúszott a szélsőjobboldali nacionalista AfD és Mussolini unokájának a pártjához az EP, ben abban reménykedve, hogy majd mellé álnak. Bakfütty, ök is kritizálják Orbán korrupt, antiszolidáris politikáját, és követeli az elszámolást. :)

Melyik "Merkel látogatásra" gondolsz? Amikor a határ-megnyitás évfordulója volt?
Ott nem Orbán volt a fö téma hanem azok a magyarok akik megnyitották a határt, akik dicséretet érdemeltek.

Az ellenzéki képviselők remekül dolgoznak Brüsszelbe, a Fidesz ez idő alatt elvesztette a jelentős kapcsolatait, a párt az extrémistákkal üll egy frakcióba,a tekintélyüket régen eljátszották egy szégyen az országra nézve és káros.

Minden valószinüség szerint a Fidesz marad a leg erösebb párt, ilyen unfair körülmények között minden más egy csoda lenne.

Magyarország ma ott áll mint 30 évvel ezelőtt, akkor is az egypártrendszer megtörése volt a cél.
Ezt pedig ellehet érni, hacsak nem veti be Orbán a hadsereget, nemcsinál még nagyobb disznóságot.

A külföldre szüksége van a magyar népnek, hogy a választások tiszteségesen zajoljanak le, kell nemzetközi ellenörzés.
 
Örülök neki!
De, engem nem fárasztanak ilyen statisztikával, a híradóban egész nap hallhatom hogy mennyire sikeres vagyunk mi és a kormányunk.
Alig várom hogy a járvány után meglegyen a cöf óriási felvonulása az árulók ellen!!
Mert itt ilyesmire is készülnek nem tudom ismered a cöf-öt? Nos ez nem a cigány összefogás fóruma mint előszörre gondolhattad.
Lesz új békemenet új nem zeti ünnep!!
Na még egy stampedli ebből jó nemzeti italunkból...:D
Imádom a szarkazmusodat :)

Hogyne ismerném a CÖF-öt, rengeteg gyerekkori diáktársam éllovas benne.
Vannak akik már nem Jézushoz hanem direkt Orbánhoz imádkoznak. (sic.)
 
Össze-vissza beszélsz, mert a jogállamiság kritériuma az összes tagálamra egyformán érvényes.
A magyar kormány ellenség-képekkel dolgozik, rémiszt, ijeszteget benneteket favágókkal, akik az akácot akarják kivágni stb.

A vicces az, hogy a Fidesz odakúszott a szélsőjobboldali nacionalista AfD és Mussolini unokájának a pártjához az EP, ben abban reménykedve, hogy majd mellé álnak. Bakfütty, ök is kritizálják Orbán korrupt, antiszolidáris politikáját, és követeli az elszámolást. :)

Melyik "Merkel látogatásra" gondolsz? Amikor a határ-megnyitás évfordulója volt?
Ott nem Orbán volt a fö téma hanem azok a magyarok akik megnyitották a határt, akik dicséretet érdemeltek.

Az ellenzéki képviselők remekül dolgoznak Brüsszelbe, a Fidesz ez idő alatt elvesztette a jelentős kapcsolatait, a párt az extrémistákkal üll egy frakcióba,a tekintélyüket régen eljátszották egy szégyen az országra nézve és káros.

Minden valószinüség szerint a Fidesz marad a leg erösebb párt, ilyen unfair körülmények között minden más egy csoda lenne.

Magyarország ma ott áll mint 30 évvel ezelőtt, akkor is az egypártrendszer megtörése volt a cél.
Ezt pedig ellehet érni, hacsak nem veti be Orbán a hadsereget, nemcsinál még nagyobb disznóságot.

A külföldre szüksége van a magyar népnek, hogy a választások tiszteségesen zajoljanak le, kell nemzetközi ellenörzés.
A választás tiszteséges, hisz az ellenzék is elfogadta az új választási rendszer eredményeit. Turót sem ér mit csinálnak az euban, nem a német vagy francia Jolika néni fog szavazni a magyar választáson. Már lassan 4 vagy 5 éve volt az ellenzéknek, hogy kiépítsen egy erős aktivista és támogató bázist vidéken, de a jobbikot leszámítva eléggé el vannak maradva. Mivel a múlt választáson is a Fidesz a körzetekben tarolt, ha azokra továbbra sem fekszenek rá az ellenzéki pártok, veszetni fognak. A lista szép és jó, de a 106 körzet eredménye fontosabb. Hiába vezetnek 1-2% al a listán, ha a körzetekben kikapnak. Ez már az előző választáson is látszott. Az előválasztás talán segít, de eddig nem túl dolgosak ezen a téren. Ezért mondom, hogy lusták.
Igen a 2019 látogatás. Merkel ott valóban európai módon viselkedett, de rengeteg ellenzéki szereplő azt várta most lemossa Viktort. Még a klubrádió is lehozott egy kicsit szomorkás riportot, hogy most nem lehetett Viktort leteremteni, mert nem Ő volt a fő téma. Peddi ezt várták sokan, mint a messiást.
 
Nem hencegésből mondom de ne becsüld túl a kormányodat.
- Ha Europa Orbánt majmolná a szolidaritás terén, akkor honnan lett volna orbánisztánnak elég oltóanyaga?
- Németország a beoltás szempontjából az első 10 között van, a tempó drasztikusan nö.
- Áprilisban több oltóanyag érkezett Németországba mint az előző 3 hónapban.
- Németország rövid időn belül a corona-védöoltás gyártásának a középpontja lett. Kattints ide.
- A lakoságra át számítva, Magyarországon több mint 2,5-szö annyian haltak meg covid miatt mint No.-ban.
- Nekem van idöm én kivárom amig rám kerül a sor az oltással,
- Van elég tesztem, ha biztos akarok lenni a dolgomba csinálok egy ön-tesztet, vagy lemegyek a patikába
- Lehet, hogy Mo.-on a jövő héten "nyitás lesz" na és?
- Nekem mindig megvolt a lehetőségem elmenni bevásárolni, nem kellett a "gyerekekre" várnom
- Magyarország 1/3 része bevan oltva. Szép teljesítmény, ezt megcsinálta volna más kormány is.

Csatolás megtekintése 1790546
Ropogós cikk a 444 en, ami ide irányit át:

Következtetés: azért hall meg a sok nyugdíjas, mert hitt az oltásellenes, sátánpatáns Gyurcsányné férjének! Szóval az ellenzék a hibás a sok halottért, hiába küzd Hős vezérünk reggeltől estig a vártán az oltóanyag beszerzéséért.
Álomszép plakátok lesznek még erről, látom előre. Egy CÖF plakátkampányt igazán megérne pár milkáért :D
 
A magyar statisztika soha nem lesz pontos, ha mindenkit beoltanak aki él és mozog, akkor is lesz kb. 600 ezer főnyi eltérés.
Hiába van ugyanis 2 országban állandó bejelentett lakcímünk, oltakozni biztosan nem fogunk mind a két helyen.
Lehet az még ennél nagyobb szám is. Eleve sok emberke nem is jeleti be, ha külföldre költözik. Nekem is van isemrősöm, aki már ausztrál állampolgár és szökőévente jár haza, de még a szüleinél is szereplődik.
 
Ropogós cikk a 444 en, ami ide irányit át:

Következtetés: azért hall meg a sok nyugdíjas, mert hitt az oltásellenes, sátánpatáns Gyurcsányné férjének! Szóval az ellenzék a hibás a sok halottért, hiába küzd Hős vezérünk reggeltől estig a vártán az oltóanyag beszerzéséért.
Álomszép plakátok lesznek még erről, látom előre. Egy CÖF plakátkampányt igazán megérne pár milkáért :D
Igen biztos lesznek ilyen plakátok.
Ráadásul a bizonytalanokat még jobb elbizonytalanítja a kormánypártiakat meg fellelkesíti. Vagyis a kormánypártiak BIZTOS elmennek szavazni a bizonytalanok meg otthon maradnak vagy egy kis független pártra szavaznak. Az ellenzékiek meg fogalmuk sincs hogy kire is szavazzanak ha kettőnél több lesz a választék.
 
A választás tiszteséges, hisz az ellenzék is elfogadta az új választási rendszer eredményeit. Turót sem ér mit csinálnak az euban, nem a német vagy francia Jolika néni fog szavazni a magyar választáson. Már lassan 4 vagy 5 éve volt az ellenzéknek, hogy kiépítsen egy erős aktivista és támogató bázist vidéken, de a jobbikot leszámítva eléggé el vannak maradva. Mivel a múlt választáson is a Fidesz a körzetekben tarolt, ha azokra továbbra sem fekszenek rá az ellenzéki pártok, veszetni fognak. A lista szép és jó, de a 106 körzet eredménye fontosabb. Hiába vezetnek 1-2% al a listán, ha a körzetekben kikapnak. Ez már az előző választáson is látszott. Az előválasztás talán segít, de eddig nem túl dolgosak ezen a téren. Ezért mondom, hogy lusták.
Magyarországon nincs demokrácia csak annak a látszata.
Az átlag életkor olyan magas, hogy a többség már azt is demokráciának tartja, hogy
- ha elmondhat egy viccet és nem tartoztatják le
- kiutazhat külföldre és nem lesz bántódása ha vissza se jön
- nem zárják börtönbe ha részt vesz egy kormányellenes demonstráción...

Ez sok magyar számára az amiról gyerekkorában álmodott és most azt képzeli ez a demokrácia lényege.
Magyarországon a politikai képzés nulla, legalábbis az amit az állam támogat.
A magyar kormány az iskolákban az ősökkel, a mondák köyvével foglalkozik nem az általános emberi jogokkal.

Elöször is senki sem születik "ellenzék-nek", vagy kormánypártinak mint ahogy a vallásosok is nevelés útján leszünk vagy nem. A fajokban, vérben való gondolkodás tipikus példája amit bemutatsz és megfelel a kormányod ideologiájának.

Addig nem lesz erős, kormányzás átvételére képes ellenzék amig a demokratikus jogok nincsenek biztositva.
Magyarországon a Fidesz a pénzügyi váltság és a cigányok legyilkolása után választást nyert és azóta testre szabja magának a hatalmat ugy, hogy demokratikusan valószínűi már le se tudod öket váltani.

A kormánypárt egész periodus alatt választási kampányt folytat államköltségen. Kisajátította a mindenki pénzén fenntartott közmédiákat, egy hatalmas propaganda aparátussal rágalmaz, gyűlöletet szít ellenzéki politikusok ellen.

Magyarországon nincs dialógus, a kormány egyetlen célja a hatalmon maradás
- ehhez minden eszköz szent neki, gyűlölködik, ellenségképeket produkál, hazaárulónak nevezi az ellenzéket
- a polgároknak nincs kellő lehetőségük megismerni a kormánypárt-tól eltérő nézeteket, alternatívakat
- az ellenzéki kepviselöknek nincs lehetösége végezni a munkájukat, akadályozva van a tevékenységük.
Magyarország ott áll ahol 30 évvel ezelőtt, egypártrendszer és masszív függőség keleti autokráciáktól.

Igen a 2019 látogatás. Merkel ott valóban európai módon viselkedett, de rengeteg ellenzéki szereplő azt várta most lemossa Viktort. Még a klubrádió is lehozott egy kicsit szomorkás riportot, hogy most nem lehetett Viktort leteremteni, mert nem Ő volt a fő téma. Peddi ezt várták sokan, mint a messiást.

Én nem a te szádból akarom hallani mit gondolnak, akarnak, tesznek az ellenzéki politikusok,
hanem meghallgatom öket direkt.

A Fidesz már 2019 tavaszán egy öngolt rugot magának amikor Brüsszelt Soros idiotáinak nevezte, ki is rugták öket az Europai Néppártból. Orbán minden szinten vereséget szenvedett, még von der Leyen megválasztása sem hozott előnyt neki. Az ellenzéki EP képviselők olyan jó munkát végeztek, hogy a jogállamiság betartásának a megkövetelése jogi szintre emelkedett amit a vétóval való fenyegetéssel sem tudott megakadályozni. Most ott ül a kormánypárt posztfasisztákkal egy frakcióba, aminél sokkal lejjebb talán nem is lehet sülyedni.

Anyit nézel köz-médiát, hogy már nállad is látszik a realitás teljes elveszitése.
- Merkel 2019-ben a határnyitás 30. évfordulóján egy meglepöen rövid látogatást tett Magyarországon
- Orbán ott talpalt Merkel körül, mégsem tudta elcsalni a rezidenciájába Budapestre,
- Az egész látogatás Sopronra korlátozodott, és jól mutatta a két ország közötti hüvös kapcsolatot.

Elevenitsük fel ki mit is mondott, Sopronban? :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,802
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére