Chikán Attila miután felkerült a Soros-zsoldos listára

Chikán Attila az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, az MTA tagja volt Kálmán Olga vendége az Egyenesen című műsorban a Hír Tv vendége, miután rákerült a Figyelő Soros-zsoldos listájára.

Chikán a műsorban elmondta szerinte teljesen egyértelmű, hogy ez a lista negatív üzenetet hordoz a listán szereplők számára. Szerinte zavarodott a kormányzat és a lista is, hiszen nem nagypolitikai szereplők hanem kutatók, vagy olyan egyetemi tanárok vannak rajta, akik egyszerűen csak elmondják a véleményüket azokról a történesekről, folyamatokról, amik az országban zajlanak. De emellett a zavarodottság mellett, a lista szerinte másik oldalról nagyon is fenyegető.

Majd amikor arról beszélt, hogy neki Kornai Jánossal egy listára kerülni mindig dicsőség, a volt miniszter, közgazdásznak könnyeivel kellett küzdenie. Chikán egyébként Kornai egyik tanítványa.

Chikán egyébként nem számított arra, hogy rákerül a listára, de azért került rá állítása szerint, mert a CEU igazgatósági tagja.

A közgazdász elmondta azt is, ő a rendszerváltás előtt került kapcsolatba Sorossal, amikor azokat az ösztöndíjakat szervezte, amivel a jelenlegi kormány több tagja is nyugatra mehetett tanulni. Szerinte az akkori ösztöndíjasok, és a külföldön elsajátított tudás hazahozása nélkül rosszabbul állnánk mint most. Pont ezért Soros György megjelenése szerint jelentős erőforrás volt a magyar társadalomnak a rendszerváltás idején, ezt félretenni most Chikán szerint nem erkölcsös.

Szerinte Orbánék 90-es években szerzett tapasztalatai arra vezeték a kormánypártot, hogy erőszakosabb hatalomgyakorlással, valósítsák meg nemzetjobbító céljaikat. Chickán szerint ezekről a célokról lehet vitatkozni, de az eszközök amiket ehhez használnak erkölcstelenek.

itt nezheted meg

upload_2018-4-12_16-24-9.jpeg

soros lista.jpg
 
Utoljára módosítva:
Mi az a konkrét tény, melyek azok a konkrét tények, amik itt jobboldaliak? Erre az egyszerű kérdésre ha lennétek szívesek válaszolni...
Nem egészen értelek. A tények nem jobb vagy baloldaliak, hanem tények, amelyek mondjuk jobb vagy baloldali kormány működéséhez kötöttek. Ezeket aztán jobb vagy baloldali értelmezés vagy értelmezés nélküli minősítés követi. Egy példa: ingyenes lett a méhnyakrák elleni védőoltás. Ez pozitívum, és a kormány preventív egészségpolitikáját dicséri. Másik tény: Gyurcsány Ferenc bejutott a parlamentbe a hétvégi választáson, ami az én olvasatomban sajnálatos, mert azt gondolom, hogy gátja egy épkézláb ellenzéki politikai platform felállításának. Egy harmadik tény: itt a CH-n, számos jobboldali értelmezést tartalmazó hozzászólást egyszerűen töröltek, legtöbbször minden magyarázat nélkül. Olykor magát a hozzászólót is. Ezt érthetőbben nem tudom elmagyarázni neked. Talán Isten segít...
 
NEm tartozok magyarazattal de csak is az kerul torlesre ami szemenszedet hazugsag, vagy szemelyeskedes , vagy annyira off .......
NEm jobb os baloldali velemeny mert eleg sok jobb oldali mindig is leirhatta a velemenyuket, ha kello modon becsomagolja.
Oly anyira jol erzik magukat a torolt hozzaszolasu emberek hogy csak visszajonnek arra a "cenzurazott"oldalra amit ki nem alhatnak.
A mi tureshatarunknak is van egy szintje hatara es azontul nem megyunk.
Arrol mar nem is beszelek milyen emaileket engednek meg maguknak a kedves jobboldali tagjaink. A kedves mamam sajnos mar nem el.
 
Beteg ország...:(
*
Nem tetszik, hogy ezt írtad le, de igazad van. Valóban, beteg ország. Legfőképpen azért, mert nincs igaz, polgárokat védő, vezetője. A kamerák pedig azért lesznek bevetve, mert megy ám majd a film felvétel készítés. Megy ám majd a nyomozás, kik voltak ott. S, ha bárkit a munkahelyén ezért elővesznek, kérdőre vonnak, sőt ki is dobnak. Nincs min csodálkoznia. Magyarországon átírták a demokráciát. Itt ez van. Vagy lehajtod a fejed, felveszed a szemellenzőt, szem-száj becsuk, vagy móresre tanítanak... Nem kívánom, nem szeretném, de félő, hogy ez fog bekövetkezni... félő
 
AVH eletre kelt
 
NEm tartozok magyarazattal de csak is az kerul torlesre ami szemenszedet hazugsag, vagy szemelyeskedes , vagy annyira off .......
NEm jobb os baloldali velemeny mert eleg sok jobb oldali mindig is leirhatta a velemenyuket, ha kello modon becsomagolja.
Oly anyira jol erzik magukat a torolt hozzaszolasu emberek hogy csak visszajonnek arra a "cenzurazott"oldalra amit ki nem alhatnak.
A mi tureshatarunknak is van egy szintje hatara es azontul nem megyunk.
Arrol mar nem is beszelek milyen emaileket engednek meg maguknak a kedves jobboldali tagjaink. A kedves mamam sajnos mar nem el.
*
Ezen én is csodálkozom. Mi a jó fenének jönnek ide be azok, akiket nem látunk szívesen. Megy a füstölgés, amikor nekik van éppen elég felületük, ahol oszthatják az észt. Törlöd őket, aztán mégis vissza és vissza sunnyognak... Fel nem fogom eszemmel, miért szeretnek itt téblábolni, amikor itt nincs rájuk érdeklődés. Ha valakit törölsz, húzza el a csíkot, de úgy, hogy ne is találjon vissza. De mégis, mégis... Csak betalálnak. No igen, hiába a más név, a szövegéről, no meg a stílusáról úgyis rá lehet ismerni a törölt "kedvesre"...
 
*
Bizony mondom, nem is csodálkozom majd azon, ha sokan álarcot viselnek. Erre a mondatomra biztosan többen felhorkannak, hogy akkor miért mennek ki tüntetni, ha nem vállalják fel a saját arcukat? Azért mert vannak számlák, mert vannak törlesztő részletek és nem akarják, hogy utcára kerüljenek. Nem képletesen, de valóságban. Ha nem tudják fizetni a hiteleiknek a részletét, mert a munkahelyükről kidobták őket, csak azért, mert tüntettek az igazság mellett. Innen már semmi jóra nem lehet számítani. Kegyetlen egy világ...
 
Pedig minden párbeszéd lényege a másik nézetének a megértése. Nem elfogadása, megértése, vagy ha úgy jobban tetszik értelmezése.

Tudod, ezzel maximálisan egyet tudok, érteni, csak éppen itt ez nem divat.

#27
#30

Persze, ezek nem ebből a topicból valók, viszont frissek, és éppen jól mutatják az itt divatos párbeszéd... mondjuk úgy, hogy módját. Valahogy nem érzem a másik nézetére vagy álláspontjának értelmezésre való törekvést.
 
A világhírű magyar fizikust is a kormány ellenségének tartják a Figyelőnél

Az MTA külső tagja, a hálózatkutató Barabási Albert-László is felkerült a kormányközeli Figyelőben közölt, úgynevezett "Soros-listára".
A Figyelő csütörtökön közölt cikket a "Spekuláns emberei" címmel, melyben listába szedték azokat a kormány által ellenségeknek vélt személyeket és szervezeteket, amelyeket és akiket a cikk szerint Soros Görgy pénzel, mint egy "zsoldoshadsereget".

Erre a listára került fel a világhírű magyar fizikus, a hálózatkutatással foglalkozó Barabási Albert-László is, az Amerikai Fizikai Társaság, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Barabási Albert-László munkája nyomán vált fontos kutatási területté a skálafüggetlen hálózatok tanulmányozása, munkahelyei között olyan, a világelithez tartozó oktatási intézmények sorakoznak, mint a Bostoni Egyetem és a Harvard.
Barabási Albert-Lászlót az Orbán Viktor által is nem egyszer említett "zsoldoshadsereg" egyik tagjának tartják a Figyelőnél, a cikk szerint a magyar fizikus a lista második helyén áll – ezt maga a tudós is szóvá tette a Facebook-oldalán. A hálózatkutató sejtése szerint a CEU-ügyben tett korábbi kiállása miatt kiáltották ki kormányellenségnek, mikor az egyik nemzetközi tudományos magazinban számolt be a Közép-európai Egyetemet ért kormányoldali támadásokról. Barabási-Albert László ez ügyben később nyílt levelet írt Áder Jánosnak.

"Számomra is vannak értékek, amelyek politika fölöttiek. Ilyen a minőségi oktatás, amely egy tudásalapú világban elengedhetetlen. Így oktatóként és kutatóként úgy érzem, hogy a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítését célzó, parlament által tegnap megszavazott törvénymódosítás messzemenően ellentmond a magyar nemzet tudományba és oktatásba vetett hitének és büszkeségének"

Órák ota bujom az internetet, es nem talalok kormanyparti oldalt, ami az ugynevezett Soros listarol beszelne.

Ami elinditotta ezt a folyamatot az a Figyelo cimu lap volt.
Az ő szohasznalatat vette at aztan az ellenzeki media.

A figyelorol annyit, hogy annak az Ungar Peternek a tulajdonaban all, aki most a Magyar nemzet megvasarlasarol targyal. Az illeto ur az LMP prominense, amirol ma komoly ellenzeki politologusok sem tudjak, hogy melyik ideologiat tartjak kovetendonek.

A listat, es annak emlegeteset aztan atvette a kifejezetten ellenzeki media.

Az indexen niincs nap, hogy ne emlitenek. A hvg, a Hirtv, a 444.hu naponta jelol ra uj tagokat, itt megis ugy jelenik meg, mintha az a kormanytol, vagy a kormanypartoktol szarmazna.
 
Eddy!
Kinek a fia Ungár Péter? Milyen posztot is tölt be, kap tiszteletdíjat az anyuka? Mennyit ês miért is?
 
Eddy!
Kinek a fia Ungár Péter? Milyen posztot is tölt be, kap tiszteletdíjat az anyuka? Mennyit ês miért is?

A net mindent megvalaszol.
Az edesapja szociaologus, uzletember, az edesanyja Schmidt Maria a terror haza jelenlegi igazgatoja.
Netan parhuzamot talalsz az LMP politikaja es az edesanyja politikai elkotelezettsege kozott?

Az egyebkent nem igazan mervado honnan kap tiszteletdijat az anyja, mivel apja halalakor olyan vagyont orokolt a koztiszteletben allo uzletembertol, amirol sem te sem en meg csak almodn9i sem merunk
 
Nagyon jól tudom! Légy őszinte magadhoz is.
 
Órák ota bujom az internetet, es nem talalok kormanyparti oldalt, ami az ugynevezett Soros listarol beszelne.

Ami elinditotta ezt a folyamatot az a Figyelo cimu lap volt.
Az ő szohasznalatat vette at aztan az ellenzeki media.

A figyelorol annyit, hogy annak az Ungar Peternek a tulajdonaban all, aki most a Magyar nemzet megvasarlasarol targyal. Az illeto ur az LMP prominense, amirol ma komoly ellenzeki politologusok sem tudjak, hogy melyik ideologiat tartjak kovetendonek.

A listat, es annak emlegeteset aztan atvette a kifejezetten ellenzeki media.

Az indexen niincs nap, hogy ne emlitenek. A hvg, a Hirtv, a 444.hu naponta jelol ra uj tagokat, itt megis ugy jelenik meg, mintha az a kormanytol, vagy a kormanypartoktol szarmazna.

Ügyes...
Idegen zászló :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,538
Tagok
615,661
Legújabb tagunk
ghjudit
Oldal tetejére