Cica szeretet...

felelf

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Sajnos velem megint történt valami. A nyáron egyik délben, veszettül nyomták a csengőt. Nem tudtam elképzelni, ki akar ilyenkor jönni. A szomszéd Pista bácsi volt. Kérdezi, hogy nekem van-e fekete macskám. Mondom: igen. Azt mondja elütötték. Elmesélte, hogy a macsekok az úttest közepén folytattak területi vitát (verekedtek). Jött egy autó, lassított, majd beletaposott a gázba és elcsapta őket. A másik macskának sikerült elugrani, de az enyémet elkapta. A macska tett vagy 3 kört maga körül, majd bebújt a kocsim alá. Meg is mutatta az autót, ami elütötte, mert az 5 házzal odébb állt. Megjegyeztem a rendszámot és ha még egyszer erre fog jönni, nagyon beolvasok neki. Szerencsére megúsztuk a dolgot, de csak nehezen találtam állatorvost, mert mindegyik 11-kor bezár és csak 4 után rendel újra. Vagy 5-öt felhívtam, de csak egy volt hajlandó bemenni a rendelőbe és foglalkozni a macskával. Mostanra meg is gyógyult a macsek, de ha autót hall már rohan is a környékről.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Én fel is jelenteném a helyedben az autóst állatkínzásért!
Ha megbüntetnék, máskor meggondolná, hogy elgázoljon-e szándékosan egy állatot, vagy otthagyja sorsára!
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Húzzál innen, keress magadnak másik búvóhelyet!
love-so-34.jpg
 

jkljkljkl

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne add fel. Én már láttam itt cicapórázon macskasétáltatást....ha valaki sokat van otthon ez nem probléma. :)
A testvéremnek van egy szép kis hamuszürke cicája, volt, hogy felmentem, amikor sokáig dolgozott, megetetni (szintén panel), már a lépcsőházban hallottam a szívszakasztó nyávogást, na akkor fogadtam meg, hogy SOHA nem fogok ilyet tenni, panelba bezárni egy állatkát.
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
A testvéremnek van egy szép kis hamuszürke cicája, volt, hogy felmentem, amikor sokáig dolgozott, megetetni (szintén panel), már a lépcsőházban hallottam a szívszakasztó nyávogást, na akkor fogadtam meg, hogy SOHA nem fogok ilyet tenni, panelba bezárni egy állatkát.
Ez nem általános. Amikor panelban éltem egy nyugdíjas hölgynek sziámija volt,Mimi.
Azt èn tán egyszer sem hallottam nyávogni. Csak ha hozzászólt, nevèn nevezte, na akkor mondott valami olyat Mimi, hogy: eek:D
Az unokanővèrem szintèn panelban lakik ès jól meg vannak a macskájával. Nem hallottam keserves nyávogást se a macsek se az uncsitesó részéről:D.
Figyuzz, a kutyának is 4 lába van meg a macseknak is.... Majd ha mindig otthon leszel, keress egy nyugodt, lusta vérmérsékletű macskafajtát:)
 
Utoljára módosítva:

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Fajta ajánlásban Bekánk többet tud neked segíteni.
Akinek szintén szép és különleges macsekja van az Baggins. Egyszer valahol bemutatta itt a CH - n.
De a márkafajtát és fordulatszámát nem ismerem ( vagy már nem emlékszem).:D
Talán erre jár és mesél nekünk itt róla...:rolleyes:
 

jkljkljkl

Állandó Tag
Állandó Tag
Fajta ajánlásban Bekánk többet tud neked segíteni.
Akinek szintén szép és különleges macsekja van az Baggins. Egyszer valahol bemutatta itt a CH - n.
De a márkafajtát és fordulatszámát nem ismerem ( vagy már nem emlékszem).:D
Talán erre jár és mesél nekünk itt róla...:rolleyes:

Sajnos nem fog menni, túlságosan sajnálnám... :( A kisfiam törpehörcsögét is nagyon nehezen vettem meg, és látni alig bírom, hogy amikor meghallja a hangomat az a kis állat, már mászik fel a rácsokon... :(
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos nem fog menni, túlságosan sajnálnám... :( A kisfiam törpehörcsögét is nagyon nehezen vettem meg, és látni alig bírom, hogy amikor meghallja a hangomat az a kis állat, már mászik fel a rácsokon... :(
Ahogy gondolod...:) Csak úgy az igazi, ha mindketten örömötöket lelitek egymás társaságában... Ha Te így érzel, akkor legyen akaratod szerint. Èn csak bátorítani akartalak:). Tiszteletben tartom az érzéseidet:).
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A szívem szakad meg a képek láttán... :( Mindig is imádtam a cicákat, de mióta panelba költöztem nem tarthatok... Az állatkínzás lenne. :(
*
Nem, nem állatkínzás, csak nagyon kell figyelni az ablakoknál arra, hogy nem szabad akkor nyitva hagynod, ha nem vagy a szobában. Sajnos volt olyan macska baleset, hogy a cicc kiugrott a madár után. Az erkély korlátján billegett, szóval nagyon kell a cicákra vigyázni. Az is igaz, hogy nekünk volt egy csodálatos cicánk Marcipán, s mi Rákoskeresztúron a 4. emeletes háznak a 4. emeletén laktunk. Francia erkélyünk volt, a mi cicánk nem akart ott billegni, de tény, hogy kiült az erkély párkányára és szeretett nézelődni. Ő nem ugrott, felmérte, hogy nem érdemes. De van olyan cicc, amelyik igen. A panel lakásunk vécéjében volt egy lavór, abban a macska alom. Arra vigyáznunk kellett, hogy az ajtót mindig nyitva hagytuk, hogy be tudjon menni, dolgát végezni. Az is igaz, hogy egyszer nem Marcipán, de az Ő előtte meglévő macskánk egyetlen nap alatt az előszobának a tapétáját mind lekaparta, sírógörcsöt kaptam. Van olyan ciccc amelyik bírja a panelt, van amelyik nem. De, volt egy kutyusunk is egy mopsz. Kisleány. Ő volt Marcipán ciccc barátja. Pici korában rászoktattuk arra, hogy ő is a macska alomra járt. így nem volt lelkiismeret furdikálásunk, ha időben nem értünk haza. Tény, hogy sűrűn, minden áldott nap cseréltük az almot, amikor otthon voltunk, mindig ellenőriztük és ha "bármi" belekerült, azonnal takarítottuk. Még az állatorvos is beájult, amikor egyszer feljött hozzánk oltást adni a mopsznak és látta, hogy bemegy a lavórba pisilni. Természetesen Marcipán cicánk azonnal ott termett és hatalmas szemekkel bámulta. U.ez fordítva is megtörtént. Nekik ez esemény volt.
Nevelés kérdése az egész. De a macskák öntörvényűek, a kutyákkal sokkal könnyebb. Tény, hogy mindezek ellenére, nagyon lehet őket szeretni. Én is nagyon szeretem MicóCicót - jelenlegi macskánkat. Hihetetlenül kedves tud lenni. Egy leányzó macsek mindig sokkal hízelkedőbb, mint egy fiú. Szó szerint puszikat szór a kezemre, amikor símogatom.
 

Csatolások

  • 004.jpg
    004.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 6

jkljkljkl

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, felettünk a harmadikon is van egy macs, az gyakran kint ül az ablakpárkányon, ami 20 centis, hogy a gazdija nem kap infarktust, azt nem értem, amikor jövök haza, és látom a frász jön rám, és főként, hogy a szomszédjuk egy madáretetőt rakott ki a párkány folytatására. Mondjuk, lehet, hogy nem csak szunyókál, hanem csőrikét várja a macsek. :) Remélem nem támad kedve nagyon ugrálni ott fent a cicának, mert bármennyire is talpra esnek, azért 3 emelet...
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Pedig lehetne kommentálni.
Mexico területén él egy indián nép, a tarahumarák, futó indiánoknak is nevezik őket.
Hitük szerint minél gyorsabban és minél messzebbre fut valaki, annál közelebb kerül Istenhez.
Jelenleg körülbelül 50.000-60.000 tarahumara indián él Mexikó északnyugati részén. A tarahumarák az uto-azték indiánok leszármazottai, szoros rokonságban vannak az apacsokkal. A tarahumarák hegyekkel és mély kanyonokkal teletűzdelt, kemény terepen élnek, kis, elszigetelt csoportokban. Félnomád életmódot folytatnak, az év egy részében barlangokban laknak. Ezen a területen az autóval vagy lovakkal való közlekedés gyakorlatilag lehetetlen. így a helyváltoztatás legpraktikusabb és egyben leggyorsabb módja a gyaloglás - azaz a tarahumarák esetében a futás. A tarahumarák gyakran napi 50-80 mérföldet is lefutnak, egészen gyors tempóban. Az ő futóképességük alapja az állóképesség és nem a sebesség. Ahhoz, hogy képesek legyenek olyan vadakat elejteni, mint a szarvas, pulyka vagy a nyúl, a tarahumarák a hosszan tartó üldözést fejlesztették ki, mint vadászmódszert. Egyszerűen addig futnak folyamatosan az állat után, amíg az összeesik a kimerültségtől, és ekkor ejtik el.
A tarahumarák földjén nincs bűnözés, háború vagy lopás. Nincs korrupció, elhízás, drogfüggőség, kapzsiság, feleségverés, gyermekbántalmazás, szívbetegség, magas vérnyomás és környezetszennyezés. Egy tarahumara soha nem lesz cukorbeteg vagy depressziós, még öregedni se tudnak igazán: az ötvenéves tarahumarák gyorsabban futnak, mint a tizenévesek, és nyolcvanéves dédapák képesek hegymenetben maratoni távokat megtenni.
 
Oldal tetejére