Eysenck, H.J.: A dohányzás okai: szükséglet vagy addikció? (Fejezet a "Smoking Personality and Stress" című könyvből. Fordította: Szendi Gábor)
Az ortodox nézetek egy fontos része az az állítás, hogy a dohányzás addikció (fizikai függés), s így a nikotin a heroin, LSD, stb. sorába tartozik. Egy amerikai, 1988-as kormányjelentés szerint:
1, A cigaretta és egyéb dohányfélék addikciót eredményeznek
2, A nikotin az a drog a dohányban, amely az addikciót okozza.
3, A biokémiai és viselkedéses folyamatok, melyek meghatározzák a dohány addikciót, hasonlóak a kábítószereknél tapasztalható sajátságokkal.
Vajon a nikotin tényleg egy addikciót okozó szer, vagy egyszerűen bizonyos szükségleteket elégít ki, mint az étel, vagy az ital? Ez azért érdekes kérdés, mert mint majd látjuk, ez elvezet a dohányzásra hajlamosító személyiség és a dohányzással kapcsolatos betegségekhez. Warburton rámutat írásában, hogy az addikció fogalma csak az utóbbi években vált negatív jelentésűvé. Korábban (az angolban) az addikció azt jelentette, valaki rabja bizonyos szokásoknak, de nem feltétlen negatív értelemben.
Az alkohol és drogfüggőket korábban morálisan értéktelen személyeknek tekintették, majd a 19. Században kezdték ezt az állapotot betegségnek tekinteni. Ha viszont ez betegség, akkor a drogfüggés hátterében egy fiziológiai (testi, biokémiai) addikciós folyamatot kellett feltételezni. Más szerzők nem annyira testi, hanem inkább lelki betegségnek tekintették a drogfüggést.
Az addikció meghatározása
Warburton szerint az amerikai egészségügyi kormányzat álláspontja a nikotin addikció kérdésében nem megalapozott. Az állásfoglalás az addikciót úgy határolja el a szokástól, hogy az addikció esetén egy pszichoaktív (lelki hatású) szer használatáról van szó. Warburton szerint azonban nem szerencsés a nikotint és a kábítószereket egy kalap alá venni, jóllehet mindegyikőjük pszichoaktív szer. A heroin eufóriát okoz, de rontja a teljesítményt, a kokain rontja az ítélőképességet. A nikotin viszont javítja a teljesítményt, élénkké teszi a használóját, csökkenti a szorongást. Más szerzők is a nikotin pozitív hatását emelik ki.
Az egészségügyi kormányzat állásfoglalásának másik fontos pontja az, hogy a drog (vagyis a nikotin) fogyasztása ön-megerősítő hatású, vagyis aki él vele, hajlamos lesz egyre inkább tovább fogyasztani. Azonban majomkísérletekben a majmok hajlandóak injekciót kapni a kábítószerhez jutásért, míg ugyanezt nem teszik meg nikotinért.
Az állásfoglalás azt is állítja, hogy a nikotin addiktív jellegét bizonyítja az is, hogy megszerzése és használata belső kényszerből fakad.
Warburton (és Eysenck) szerint azonban számos példa felhozható arra, hogy dohányzó emberek ilyen-olyan okokból bizonyos helyeken, vagy időkben átmenetileg fel tudják függeszteni dohányzásukat.
Végül a megvonási tünetek nem tipikusak és egységesek, mint pl. a kábítószereknél. Nikotinmegvonás esetén a tünetek sokszínűek, és gyakran a lelki frusztráltság az, ami tapasztalható.
A dohányzás "erőforrás" elmélete
Ha nem tekintjük a kábítószerhez hasonló addikciónak a dohányzást, akkor hogyan magyarázhatjuk meg széleskörű elterjedtségét és a leszokásban mutatkozó nehézségeket?
Korábban, 1973-ban már bemutattam ezzel kapcsolatos felfogásomat, miszerint a különféle emberek különféle okokból dohányoznak. Ez nem addikció, hanem különféle emberek különféle szükségleteiket dohányzással elégítik ki. Ezek a szükségletek személyiségfüggők. Mint egy korábbi tanulmányomban is leírtam, az extrovertáltak azért dohányoznak, hogy csökkentsék unalmukat és emeljék izgalmi szintjüket, míg az introvertáltak azért dohányoznak, hogy csökkentsék feszültségeiket és szorongásukat.
Az elmélet egyik jó tesztje, ha a dohányzók közt magasabb az extroverzió és az ezzel együtt járó élménykereső személyiségvonás. Egy vizsgálatban 1129 tizennyolc éves svéd fiatalembert vizsgáltak meg a dohányzás szempontjából. Azt találták, hogy akik rendszeresen dohányoztak, azok extrovertáltak, élménykeresők, könnyen unatkozósak és monotónia kerülők voltak, továbbá alacsony volt a monoamine oxidase (MAO) szintjük (egy enzim az idegrendszerben), ami szintén az élménykeresők, az extrovertáltak és az impulzív személyek jellemzője. Érdekes mód, a volt dohányosok (akik tehát leszoktak) jellemzői a fenti mutatók mentén a nem-dohányosokéval egyezett meg, ami azt jelzi, hogy a dohányzók és a volt-dohányzók nem csak abban különböznek, hogy egyikük még dohányzik, a másikuk már nem.
Frith 1971-ben végzett vizsgálata szintén érdekes adalék ehhez. Frith azt vizsgálta, milyen helyzetekben dohányoznak az emberek. Két típusú helyzetet talált, az egyikben az emberek azért dohányoztak, hogy emeljék izgalmi szintjüket (az unalom ellen), míg a másik helyzettípusban a feszültség csökkentés volt a cél. Mára igen sok adat halmozódott fel e témában, amit itt most nem tekintünk át, mert ezt megtette Spielberger (1986) máshol. Említésre méltó még Tomkins (1968) elmélete, aki négyféle dohányzási típust különített el:
a, pozitív emóciós dohányzás
b, negatív emóciós dohányzás
c, addiktív dohányzás
d, szokás-dohányzás
A "negatív-emóciós" dohányzás esetén a személy a kellemetlen érzéseit, haragját, félelmét, szégyenét próbálja meg dohányzással legyőzni. A "pozitív-emóciós" dohányos általában akkor gyújt rá, amikor jól érzi magát, és ez a típus sokszor egyáltalán nem gyújt rá, ha negatív emocionális állapotban van. Az addiktív típusú dohányos negatív és pozitív emóciós helyzetekben egyaránt dohányzik. A szokás-dohányosoknál pedig eredetileg kapcsolat volt az érzelmi állapot és a rágyújtás között, de az idők során ez a kapcsolat megszűnt, és a dohányzás megmaradt, mint szokás.
Sorolhatnánk még, hogy a dohányzás sokaknál a figyelem fokozását, az álmosság csökkentését célozza, de nem cél itt egy teljes lista összeállítása. A lényeg, hogy a dohányzás különféle - személyiségtől függő- szükségleteket elégít ki.
Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ez az elemzés a dohányzási szokás fennmaradásának okait elemzi; ez szükségletek meglétével függ össze, amely viszont genetikailag is meghatározott. A dohányzásra való rászokás sokkal inkább a kortársak nyomására alakul ki, és nem annak a szükségletnek a kielégítésére, amely aztán később viszont hozzájárul a dohányzás fentmaradásához.
A dohányzási szokás megszüntetése
Ismert, hogy a leszoktatási terápiák addig hatásosak, amíg tartanak, utána sokan visszaszoknak ismét a dohányzásra. Ez azért van így, mert azok a bizonyos egyéni szükségletek továbbra is fentmaradnak, mert az ilyen terápiákat "univerzálisra" tervezik, nem célozzák meg az egyéni mozgatórugókat.
O'Connor és Stravynski 1982-ben egy ezt figyelembe vevő leszoktató programot dolgozott ki. A dohányosokat kérdőívvel magas és alacsony aktivitású csoportot különítettek el. A magas aktivitású csoportban elkülönítették azokat, akik emocionális stressz hatására, hogy a koncentráció segítésére dohányoztak. Az alacsony aktivitású csoportban azokat választották külön, akik az unalom ellen, vagy relaxációs célból dohányoztak. A feltevés az volt, hogy ha ezeknek a dohányzást kiváltó helyzeteknek a kezelésére alternatív viselkedéseket tanítanak meg a résztvevőknek, akkor nem a dohányzással, hanem az újonnan tanult viselkedésekkel fogják kezelni a helyzeteket. Pl. az unalom kezelése lehetséges különféle játékok segítségével. A szorongást csökkenteni lehet relaxációval. Ezután csináltak véletlenszerű besorolással három kezelési csoportot. Az első kezelési csoportban alternatív viselkedéseket tanítottak meg, a másodikban a szokásos "addikció" felfogás szerinti kezelést alkalmazták, s végül a harmadik csoport volt a nem kezeltek csoportja. Az eredmény meglehetősen világos volt. A nem kezelt csoportban nem változott semmi, az "addikciós" szemléletben kezelteknél némi átmeneti javulás után kezdett visszatérni a dohányzás a régi szintre, míg az alternatív viselkedési lehetőségeket megtanító kezelésben részt vettek 8 hónapos követése során folyamatosan és drámaian csökkent a naponta elszívott cigaretták száma.
Mindez azt igazolja, hogy a szükséglet más módon való kielégítése vezetett el a valódi leszokáshoz.
Nem alátámasztott tehát a dohányzásra használni az addikciót a fizikai függés értelmében. Lehetséges persze pszichológiai függésként is meghatározni a dohány-függést, mint azt Gossop teszi. Ez esetben a dohányzás olyan jutalmazó és megerősítő szerepet tölt be, amely kondicionált (szokásszerű) viselkedéssé válik, és erős szorongást eredményez a dohányzástól való megvonás esetén. Ebben az értelemben addikció, mert csökkent kontrolt jelent a dohányzási viselkedéssel szemben, és a szokás fentmarad annak ellenére, hogy tudott vagy feltételezett a káros hatása.