"Citromsármány művelet" - döbbenetes kormányzati dokumentum a Brexitről

Rendkívül súlyos fennakadásokra számít a brit kormány egy lapértesülés szerint abban az esetben, ha október 31-én megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság.

73000.jpg

Boris Johnson brit miniszterelnök

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lap birtokába került friss kormányzati dokumentumokból kiderült, hogy a lakosság és a vállalkozások csak kis mértékben vannak felkészülve a rendezetlen Brexitre. Az emberek "belefáradtak" az évek óta tartó Brexit-folyamatba, és ez hátráltatja a kilépés eredetileg tervezett március végi időpontja óta amúgy is egy helyben toporgó felkészülést az előre nem látott eseményekre.

Egy magas rangú kormányzati forrás a lapnak azt mondta,

a "Citromsármány művelet" kódnévvel összeállított jelentés nem riogatás, hanem reális megítélése annak, hogy a lakosság mire számíthat a megállapodás nélküli kilépés esetén.
A kormány először is a fizikai határellenőrzés visszaállítására számít az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország között, mert az ennek elkerülését célzó jelenlegi tervek "tarthatatlannak" bizonyulnak majd. Mindez tüntetésekhez és utak elzárásához fog vezetni a várakozások szerint.

A vámellenőrzések bevezetése miatt hónapos késések alakulhatnak ki, ezek hatással lehetnek az üzemanyag-ellátásra, fennakadásokhoz vezethetnek London és Anglia délkeleti részén. A benzin importjára vonatkozó tarifák miatt "elkerülhetetlen" lesz két olajfinomító bezárása, ami kétezer munkahely megszűnésével és sztrájkakciókkal is járna az ellátásban várható zavarok mellett - olvasható a lapban.

A jelentés szerint félő, hogy a Csatornán átkelő tehergépjárművek 85 százaléka nem lenne felkészülve a vámellenőrzésre a francia oldalon, és emiatt akár két és fél napos késésekre számíthatnak.

A megállapodás nélküli Brexit után a kikötőkben is komoly zavarok alakulnának ki, amelyek akár csak három hónap után enyhülnének, de a forgalom akkor is csak a jelenleginek az 50-70 százalékára állna vissza.
Az utasforgalomban késésekre kellene számítani a repülőtereken, pályaudvarokon és Doverben.

A gyógyszerellátásban is fennállna a súlyos késedelmek veszélye, mivel az Egyesült Királyságban forgalmazott gyógyszerek háromnegyede a Csatornán át érkezik a szigetországba. Az élelmiszerellátásban csökkenne a friss élelmiszerek aránya, emelkednének az árak - írja a The Sunday Times.

A jelentés szerint incidensek lehetőségére kellene számítani az Egyesült Királyság és az Európai Gazdasági Térség halászhajói között, valamint arra, hogy több mint kétszáz hajó jelenhet meg "illegálisan" a brit vizeken "a Brexit napján". A felsoroltak pedig országszerte tüntetésekhez vezethetnek, ami megkövetelheti a rendőrség jelentős mértékű megerősítését - írja az újság.

A Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív kormány határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság október 31-én mindenképp kilép az EU-ból, akár sikerül újratárgyalni az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) miatt brit részről elutasított megállapodást, akár nem.

A lap ismertetett értesülésekre reagálva Kwasi Kwarteng energiaügyi államtitkár pánikkeltésről beszélt.
"Fel kell készülnünk a megállapodás nélküli kilépésre" - mondta a BBC és a SkyNews hírtelevízióknak az élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány esetleges veszélyeivel kapcsolatban. Meggyőződése szerint az ország készen áll majd a rendezetlen Brexitre október 31-én.

A jelentést több oldalon, részletesen ismertetve a lap arról is ír, hogy Boris Johnson a jövő hét végén tartandó G7-csúcstalálkozó előtt ellátogat Angela Merkel német kancellárhoz és Emmanuel Macron francia elnökhöz is. Ezzel kapcsolatban a brit kormányfő hivatala vasárnapra virradóra közölte, nem lehet áttörésre számítani a Brexit ügyében. Az Európai Unió többször is közölte, nem tárgyalja újra a Theresa May által elért kilépési megállapodást.

A brit törvényhozás alsóházában többségben vannak a rendezetlen kiválást ellenző képviselők, és a parlament legfőbb ellenzéki erejét alkotó Munkáspárt vezetője a héten kilátásba helyezte, hogy a szeptember elején véget érő törvényhozási szünet után bizalmatlansági indítványt nyújt be a miniszterelnök ellen, ha úgy látja, megvan az ennek elfogadásához szükséges többség. Jeremy Corbyn átmeneti időre szóló egységkormány felállítására tett javaslatot a Labour vezetésével. A kormány kérné a Brexit időpontjának újbóli elhalasztását, új választásokat írna ki, amelyben a Munkáspárt egy második Brexit-népszavazás kiírásáért szállna síkra. A baloldali politikus javaslata vegyes fogadtatásra talált, nem utolsósorban azért, mert az ellenzék soraiból többen nem tudnák őt elfogadni kormányfőként.

MTI
 
De az Ernő barátom által felsoroltak igazak lesznek az EU-ból a szigetországba szállítókra is, s Ők lesznek majd a leghangosabbak akik a megállapodás azonnali felülvizsgálatát követelik..
És ez az alábbi mindkét felet érinti de jobban Angliát
És a kilépés pártiak ezt se vették figyelembe

Az import benzinre kivetendő vámok miatt elkerülhetetlen lesz két olajfinomító bezárása, ami kétezer munkahely megszűnésével és sztrájkokkal járna az ellátásban várható zavarok mellett.

Még a skótok hozzáálása is rendkívül fontos
2015-ben népszavazáson a korona mellett álltak ki
De a Brexit miatt ez borulhat.
2016-ban 60 százaléka a bennmaradás mellett állt ki. A skót kabinet arra készül, hogy saját referendumot ír ki a királyságból kiszakadásra a Brexit esetére.

Észak írek pedig egyesülhetnek Írországgal
Mindezeket okozta a Brexit párt és Boris Johnson
És Prominor se vehet észre mindent
Nagy-Britannia egysége került veszélybe.
Mindez bukását fogja okozni Boris Johnson-nak!
 
Utoljára módosítva:
Boris Johnsonnak már eleve nem volt meg a túléléshez szükséges többsége... Bárki ül most abban a székben, vagy bukik, vagy megdicsőül, s ezért nem biztos, hogy tennie kell valamit az időhúzáson kívül... Ja és az íreken kívül még ott van Wales és Skócia is, na meg a tényleges demokrácia is, még ha alkotmányos monarchiának hívják is...
 
Brexit: az amerikai képviselőház nem szavaz meg semmilyen kereskedelmi egyezményt, ha nem lesz megállapodás
Kemény Brexit" esetén a demokrata többségű amerikai képviselőház nem szavaz meg kereskedelmi egyezményt Londonnal – jelezte szerdán kiadott közleményében Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke.

A demokrata párti politikus azt hangoztatta, hogy az Egyesült Királyság távozása nem sodorhatja veszélybe az 1998-ban megkötött északír békemegállapodást, amelynek értelmében megszűnt az Észak-Írország és Írország közötti határellenőrzés.

- Pelosi felelősen nyilatkozott: az északír béke törékeny, bármely apróságtól felborulhat, a kemény határ pedig nem apróság. Johnson elképzelése, hogy brexit után zavartalanul ömöljön az áru két piaci tömb között, vámhatáron át, gyerekes. Öröm, hogy végre akadt egy USA-politikus, aki nem feszültséget szít, hanem meg akarja előzni azt.
 
Utoljára módosítva:
Skóciát feletted írtam
Borisztól én nem várok semmit. Ő szétbontani tudott.És onnan miniszterelnökké lenni
Mint Orbán
Ha negyven részletben írsz egy hozzászólást , akkor nem értem miért reklamálsz.. Amikor én leírtam, akkor Te még csak az olajfinomítók bezárásánál tartottál...:)
 
Ha negyven részletben írsz egy hozzászólást , akkor nem értem miért reklamálsz.. Amikor én leírtam, akkor Te még csak az olajfinomítók bezárásánál tartottál...:)
Ez nem lehet: nézem az időpontokat
Utána nézhetsz te is.
A kérdéses üzenetem: #21
írva kedd 10: 58. utoljára módosítva kedd 11:13
A te üzeneted #22
írva kedd 20:37
Tehát az utolsó módosításom után 9 órával írtad.
No mindegy nem fontos, csak nem olvastad el mi van feletted.
Esetleg először mikor láttad és az maradt benned(olajfinomító)
De az üzeneted megírásakor már teljesen ott volt fenn.
Nem vetted észre.
van ilyen.
 
Johnson elveszítene egy bizalmi szavazást
Továbbra is nagyon nagy a felháborodás a szigetországban azzal a Boris Johnson-tervvel kapcsolatban, amely igyekszik partvonalra szorítani a megállapodás nélküli Brexitet megakadályozni tervező képviselőket.
kormányfői kezdeményezést elítélő petíció aláíróinak száma, amely péntek késő este már 1,65 millió fő felett járt.

Brit parlamentáris demokrácia alapjai és az íratlan szabályok sérülnek a négyhetes szünettel, éppen akkor, amikor az Egyesült Királyság évtizedek óta a legfontosabb külpolitikai és stratégiai döntését készül meghozni azzal, hogy bő 40 éves tagságát szünteti meg az uniós közösségben.

John Major volt miniszterelnök is bejelentette, hogy kész bíróságra menni. Azt MTI tudósítása szerint ő is csatlakozni kíván Gina Miller civil aktivista bírósági keresetéhez, amelyet a parlamenti munka felfüggesztésének megakadályozására nyújtott be.
brexittiltakozasparlamentcikkbe640-20190830.png

"Boris Johnson, szégyelld magad", "Trump bábja, szégyelld magad", "Hazug Johnson, szégyelld magad"
 
Utoljára módosítva:
Még egy a citromsármány kapcsán a Brexithez
A kedden kezdődő őszi parlamenti ülésszakra.
Amit a Boris be akar zárni)

Az ellenzéki pártok és a Konzervatív Párt maradáspárti képviselőinek bevonásával bizalmatlansági indítványt készült benyújtani Boris Johnson kormánya ellen.
Ehhez legfőképpen Jeremy Corbynnak van jogi lehetősége.Mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Ha az új miniszterelnök alulmaradt volna a szavazás során, a parlamenti hagyományoknak megfelelően Corbynnak, mint a legnagyobb ellenzéki párt irányítójának két hete lett volna az új kormány megalakítására, majd ezt követően választást és új népszavazást írt volna ki.

De mivel Jeremy Corbyn nem volt eléggé határozott brexit kérdésben.Most kezd életre kelni Nem reménykedhetett kormány alakításban.
Ezt belátva, ellenzéki és brexit ellenes csoportok közös elhatározásra jutottak:
Az elgondolás lényege, hogy a rendezetlen távozást ellenzők alkalmi szövetsége magához ragadhatja a parlamenti napirend alakítását, és kikényszeríthet olyan törvényt, amely az Egyesült Királyság EU-tagságának a meghosszabbításáról szól. Akciójukra akár már az első vagy a második parlamenti munkanapon sor kerülhet.
Épp ezért feszült a politikai helyzet Angliában
Borisz a parlamentet felfüggesztené hogy ne kerülhessen sor semmi olyanra ami neki nem tetszik
A népharag pedig a klasszikus angol jogalkotás megtiprását látja benne.
Ezért a petíció aláírás 1,65 millió
És a tüntetés

A liberális demokraták és a skót nacionalisták is nagyon pozitívan értékelték ezt az ellenzéki tervet
„Bárkivel együttműködnénk, és mindent lehetőséget fontolóra veszünk” – jelentette ki a BBC-nek. Skóciában a túlnyomó többség az EU-tagság fenntartására szavazott a 2016-os népszavazáson, és a skót kormányfő többször is hangoztatta, nem fogja hagyni, hogy Skóciát „akarata ellenére kirángassák” az Európai Unióból.
 
Utoljára módosítva:
És az egészben még benne van az is:
Jeremy Corbyn és a Munkáspárt váltja a Konzervatívokat
Annyira feszült és bonyolult lett a Brexit miatt a helyzet.
Brexit újra népszavazással kilépés elhalasztással.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Melitta wrote on Kata1002's profile.
Teljes jogu tag vagy a 20 hozzaszolas utan.
Remélem frissül 1 óra múlva!
Szoboszlai Béla wrote on bejelentkezés's profile.
Heló! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetek rendes tag?
sancsa wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaid, kedvencem az Ősi fajok.

Statisztikák

Témák
36,873
Üzenet
4,490,622
Tagok
595,969
Legújabb tagunk
szollosics1985
Oldal tetejére