Csak a Lego jogi felszólítása miatt nem lesz kapható a gyerekjátéknak tűnő fegyver

Olyan pisztolyborítást dobott piacra egy amerikai fegyvergyártó cég, amitől a fegyver legóból készült játéknak tűnhet. A dologból akkora felháborodás lett, hogy már a dán Lego is azt követeli: ne gyártsanak többet ebből a dizájnból.

A Block19 nevű dizájnnal a gyártó, a Culper Precision azt akarta bemutatni, hogy a felelősségteljes fegyverbirtoklás és -használat mindenki számára élvezetes lehet. Az adott típust pedig úgy tervezték meg, hogy kiemelje a „a lövöldözős sportok tiszta élvezetét”. A gyerekjátékokkal is könnyen összetéveszthető végeredményt ugyanakkor hamar felelőtlennek és veszélyesnek nevezték a fegyvertartás szigorúbb kontrolljáért küzdők az USA-ban.

Egy felháborodott aktivista a BBC szerint arról beszélt az ügy kapcsán, hogy a lőfegyverek még akkor is túl vonzóak lehetnek gyerekek számára, ha nem tűnnek játéknak. Shannon Watts, az Everytown for Gun Safety nevű szervezet nevében arról is beszélt, hogy Egyesült Államokban emelkedik a gyerekeket is érintő fegyverbalesetek száma, tavaly több mint 140-en vesztették így az életüket.

A fegyverellenes aktivisták felvették a kapcsolatot a Legóval is, jelezve nekik, hogy a Block19 formája a dán vállalat építőkockáit idézi a dizájnjában. A Lego ezek után írásban szólította fel a Culper Precisiont arra, hogy hagyjon fel ennek a típusnak a gyártásával és forgalmazásával. Bár a gyártó szerint teljesen rendben volt a dizájn, hiszen a fegyvertartáshoz fegyvertartási engedély kell, a Culper Precision elnöke, Brandon Scott azt mondta a Washington Postnak, hogy ügyvédjével való egyeztetés után engednek a Lego kérésének, így a Block19 azóta eltűnt a weboldalukról.

Az Egyesült Államokban törvénytelen olyan gyerekjátékot előállítani, amely pontosan úgy néz ki, mint egy valódi lőfegyver, de arról nem rendelkezik a szabály, hogy fegyvergyártó nem készíthet játékra hasonlító valódi pisztolyt.

Csatári Flóra Dóra

lego.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,466
Tagok
615,604
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére