Csak akkor költöznék vissza Magyarországra, ha zombik hada űzne láncfűrésszel

Dávid és Hajni hat évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket, és Magyarországról a Kanári-szigetekre költöznek. Azt akkor még ők sem sejtették, hogy eljutnak egészen Nicaraguáig, és hogy egyszer a saját hajójukon fognak lakni, ők csak azért indultak útnak, hogy maguk mögött hagyják az apátiát, a kilátástalanságot, a jövőnélküliséget és a soha ki nem fizetett munkákat.

Na meg persze hogy közelebb legyenek az óceánhoz. Dáviddal beszélgettünk, aki néha, ha elfogy a kávé, vagy rég volt ideges, amolyan katasztrófaturistaként elolvas egy-két hazai hírt, csak hogy ismét megfogadja, hogy soha többé nem csinál ilyesmit.


Mikor döntöttétek el, hogy elhagyjátok az országot?

A konkrét aktusra 2011 februárjában került sor, azonban én már évekkel ezelőtt reménytelennek láttam a honi helyzetet. A konkrét tervek csak pár hónappal az indulás előtt körvonalozódtak. Hajni korábban Olaszországban élt, csak pár hónapra akart hazajönni Magyarországra, de végül másfél évet maradt, ami rettentő hosszú idő, ha valaki kurvára máshol akar lenni. Szóval mindkettőnknek tele volt a hócipő.

Mivel foglalkoztatok Magyarországon?

Hajni jobbára zenei újságírással, és egy biciklikölcsönzőben melózott. Én szabadúszó képzőművészkedésből, apróbb grafikai és szobrász megrendelésekből, valamint épületrestaurálásból, filmes háttérszobrászatból és szórakozóhelyek, kocsmák dekorálásából próbáltam vegetálni.

A döntés, hogy elmegyünk, több dolog következményeként jött létre. Volt egy erős anyagi oldala. Amiben nem csupán a hazai kortárs képzőművészet iránti kereslet siralmas volta, de az úgynevezett alkalmazott művészeti ágakban való tevékenységek kifizetésére való hajlandóság általános hanyatlása is közrejátszott. Az még csak valahogy érthető, hogy a szórakozóhely-tulajdonos zsírosképű maffiózókal szemben viszonylag korlátozottak a dolgozó kisemberek érdekérvényesítő képességei, de a kiemelt állami beruházások sem bizonyultak túlságosan megbízható pénzforrásnak. Értsd jól: anyagi megfontolás alatt nem a honi és a nyugati bérezés különbsége közti mérlegelés, és a polgári kényelemből való alábbadást kell érteni.

Nem nagyon akadt mit enni, az önkormányzat rám akarta csukni a műtermet, és a tél közepén egyszerre ment tönkre a bojler és a fűtés. A stúdióban uralkodó, 2 és 3 fok között ingadozó átlaghőmérséklet azt is egyértelműen kirajzolta számunkra, hogy az úti cél biztosan nem Norvégia vagy Finnország lesz.

Közrejátszott még a télen különösképpen érezhető búvalbaszott közhangulat, a szuperpesszimizmus, a kilátástalanság, és a totál átpolitizált közélet, amitől nekem világ életemben borsódzott a hátam.

Ott volt még egy elég nyomós érv, mégpedig az ország óriás földrajzi hiányossága, vagyis a tengernélküliség, és hogy télvíz idején néha hetekig, akár egy teljes hónapig nem látni a napot. Ez nálam kevésbé érzékeny lelkületű embereket is sodort már az őrület közelébe.

Hogy készültetek rá az útra? Mi volt a terv?

Amikor nekiindultunk, semmiféle kecsegtető ajánlat nem volt a tarsolyunkban (sőt, a repjegyre is kölcsönkértem) de ha nem kotródok el abból az országból (és abból a helyzetből), akkor lehet, hogy kárt teszek magamban, vagy az éhség és a hipotermia végez velem a műteremben. Ezért részemről inkább menekülés volt ez, mint hosszadalmas tervezgetést követő, jól megalapozott életjobbító kirándulás.

10644603_10152682125687871_3966170949604420993_n-495x660.jpg


Miért pont a Kanári?

Voltak kitételek, amiknek meg kellett feleljen a hely, úgymint: legyen tenger vagy óceán, ne legyen hideg, ne dúljon polgárháború, ne legyen véres diktatúra, és az emberélet átlagárfolyama legyen magasabb a szotyoláénál. Előtte én sem hallottam túl sokat a Kanári-szigetekről, csak olyanokat, hogy oda járnak a gazdagok nyaralgatni. Azonban a földgömb-pörgetés ezt a helyet dobta ki a legideálisabbnak, hiszen nemcsak az összes feltételt teljesíti, de ráadásul az Európai Unió része, szóval nem kellett vízumokkal meg oltásokkal, meg egyéb marhaságokkal szarakodni.

Hogy kerültetek a Kanári-szigetekről Nicaraguába?

Amikor már kezdtünk kicsit besokkallni, és kellett egy kis környezetváltozás, megcéloztuk a Karibot. Hajni Saint-Martin-ra ment melózni, én pedig Mexikóba, aztán Nicaraguában egyesítettük erőinket egy kis szigeten. Itt lehúztunk egy fél évet, aztán egy másik felet Horvátországban, majd visszatértünk a Kanárira, ami meglehetősen jó bázisnak bizonyult.

Most egy hajón éltek, ami részben a megélhetésetek forrása is. Hogyan találja ki valaki, hogy akkor most veszek egy hajót?

A hajó nekem gyermekkori álmom volt, hiszen szerelmes vagyok minden ember alkotta tárgyba, ami képes a víz felszínén fennmaradni. Ez a passzió elérhetetlennek tetszett, hiszen mielőtt a tenger mellett beleláthattam volna a hajózás és a hajós élet rejtelmeibe, szent meggyőződésem volt, hogy vitorláshajója kizárólag a dúsgazdag milliomosoknak vagy az egész életükben gondosan spóroló ügyvédeknek, brókereknek, vagy menő szívsebészeknek lehet. Aztán beleláttam kicsit ebbe az egészbe közelről, és

ráébredtem, hogy a fehér cipős, galléros-pólós-rongyrázós világon kívül is lehetséges hajót birtokolni. Persze nem olyat, amire leszáll a helikopter, meg amivel villogni lehet Cannes-ban,

de ugye nekem soha nem is ez volt a célom.

Szerencsére a meghiúsult szobrászkarrierrel együtt a kézügyességem nem ment a levesbe, ezért sikeresen felújíthattam az öreg bárkánkat. Persze barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy egyedül, hiszen a villanyszerelésben igénybe vettem egy barátom segítségét, és ha Hajni nem melózik a napi betevőért, amíg én a hajót bütykölöm, akkor bizony nagyon elhúzódott volna a restauráció. A hajónk kilenc méter hosszú, de mivel katamarán, a szélessége vetekszik egy tizenöt méteres, egytestű vitorlásjachtéval, ez alkalmassá teszi egyrészt arra, hogy párosunknak otthonául szolgáljon (36 négyzetméter két szinten, az már egy remek kis stúdiólakásnak sem kicsi), valamint arra is, hogy szinte bárhova elhajózhassunk vele, ahol van némi víz.

dscn0543.jpg

Fotó: tuloldal.wordpress.com
Az egyik pénzkereseti forrásod most a tetoválás.

Ez egy meglehetősen kézenfekvő irány, hiszen az életem jelentős részét arra pazaroltam, hogy alkotó váljék belőlem, azonban a magasművészetnek becézett halmazba való bekerülés, ahol ez a képesség valódi pénzre váltható, nem igazán jött össze. Sokkal jobban eligazodom a tetovált underground, a tengerészek és prolik világában, mint hogy eltartott kisujjal talpaspoharat egyensúlyozzak fogkrémmosollyal kiállításmegnyitókon. Nem utolsósorban a papír még sohasem fizetett azért, hogy rajzoljak rá, a színezésre áhítozó humanoidok azonban szívesen kinyitják a pénztárcájukat, ha minőségi ábrákat szeretnének az irhájukra. És hát persze a grafománia és az alkotás kényszere velem maradt annak ellenére, hogy nem aggatom az eredményeit fehér falú termek oldalára. Így a tetoválás a megélhetésen kívül egy bizonyos kiutat jelent a fióknakrajzolásból.

Olyan helyen éltek, ahova rengeteg menekült érkezik. Mennyit éreztek ebből?

Hát akad belőlük elég, hiszen ez Európa legnyugatibb és egyben legdélibb pontja is, amit csak pár tengeri mérföld választ el Afrika keleti partjaitól, egy köpésre van csak Marokkó és Nyugat-Szahara. Sajnos az ide indulók jelentős hányada végzi hullámsírban. Akiket kimentenek, azok viszont jól járnak, itt ugyanis nem nemzetbiztonsági kockázatként vagy a lakosság megélhetését elrabló gonosztevőkként tekintenek rájuk, így gyűlöletkeltő óriásplakátok helyett nyelviskolákkal és az integrációt segítő programokkal várják őket. A lakosságot természetesen itt is tájékoztatják a menekültkérdést taglaló kiadványokkal de ezek inkább a szolidaritásra és a társadalmi segítségnyújtás lehetőségeire hívják fel a figyelmet. A kanáriók amúgy is meglehetősen barátságos népség.

Teljesen elengedted a szobrászatot?

A képzőművészet csak annyiban része az életemnek, hogy sokat olvasok róla a neten, valamint úgy, ahogy próbálom követni a barátaim életútját, akik megmaradtak a pályán. Meg persze rajzolok, sokat rajzolok. Leginkább a saját szórakoztatásomra. Ezek szinte kizárólag a pixelek digitális világában készülnek, ugyanis a hajós élettel nehezen összeegyeztethető az anyagi hordozó. Meg persze a tetoválás, ha az művészetnek nevezhető.

Akkor végül is ti most miből éltek?

A megélhetés viszonylag egyszerű errefelé: Hajni búvároktatóként tevékenykedik, néha én is beszállok a búvárképzésbe, ha időm engedi. Tetoválok ugye, kisebb-nagyobb dekorációs munkákat végzek, és kiegészítésként néha kiadjuk az egyik kabint Airbnb-n, meg persze viszünk pár vitorlástúrát, amiből elég jó pénz van. A mostani életünk mellett a nagyjából gondtalan létezés és a szikrázó boldogság, ellene talán a szigeten uralkodó kulturális vákuum szól csak, de szerencsére bárhova elhajózhatunk, ha elegünk lenne ebből.

vasmacskc3a1s-495x660.jpg

Fotó: tuloldal.wordpress.com
Azért figyeled a hazai híreket?

A magyarországi híreket nem igazán követem, nem hiányzik egyetlen stresszfaktor felébresztése sem, amitől olyan ügyesen sikerült a dobbantással megszabadulni. Néha persze ha elfogy a kávé, vagy rég voltam ideges, amolyan katasztrófaturistaként elolvasok egy-két hazai hírt, hogy ismét megfogadjam, hogy soha többé nem csinálok ilyesmit.Csak abban reménykedem, hogy felelős kormányunk a közeljövőben (vagy legalábbis amíg nem szerzek magamnak valami másféle útlevelet) nem navigálja ki az országot az EU-ból, mert akkor én is kénytelen lennék itt menekültstátuszért folyamodni.

Akkor ha jól értem, nem tervezitek, hogy visszatértek Magyarországra.

A terv a hajózás. Minél többet látni ebből a világból, remek kalandos utazások során amíg nyitva van a kukucskálónyílás. Hogy minek kellene történnie, hogy hazamenjek? Valószínűleg a Magyarország körüli világnak egyöntetűen mérgező radioaktív csatatérré kellene változnia, ahonnan vérszomjas húsrágó zombik hada láncfűrésszel űz a Kárpát-medencén belülre. Esetleg ha Magyarország lenne valahogyan a felvirágzó technikai civilizáció által megálmodott poszthumán utópia fellegvára, ami a biztonság kedvéért területéhez csatolja az Atlanti-óceánt.

Boros Júlia

hajozas.jpg
 
Magyarország a pokol, a Kanári szigetek meg a paradicsom, ahol van "gondtalan létezés és a szikrázó boldogság", szóval kényelmesen élhetsz különösebb erőfeszítés nélkül.
...és az nem lehet, hogy ez az ember így is éli ezt meg?Az érzelmeiben így is érez? Nincs kedvem a pontosság miatt visszamenni a cikkre, de valami 6 évet emleget különböző víz melletti országokban. Lehet, hogy Horváthországban tett nemzetközi búvárvizsgát,vagy mit tudom én..Lényeges? Mert akkor nyúzzuk meg a cikkszerzőt, amiért napra pontosan nem számoltatta el a riportalanyt. Tisztára, mint mikor önéletrajzot kell beadnom egy munkahelyre...o_O
 
Nem Gráver.Én házasságban élek,csak szakmámból adódóan rengeteg emberrel találkozom és hallom életük alakulását,sorsát.Igen, fiatalon sokmindent lehet alakítani.50 után próbáljon valaki felállni a 0-ról...otthon,munkahely. Az van a kettő közt, hogy a lehetőségek nem fordulnak ki a dobókockán...és igen, itt van a lényeg. Nem mindegy, hogy találkozol valakivel aki azt mondja,lakj itt,adok neked szállást, dolgozz nálam és fizut is adok(valami hasonló olvastam egyszer egy magyar életének alakulásáról aki milliárdosként halt meg...)vagy sok külföldi esetben olvasom:kapsz munkavállalóit, ha van bankszámlád,lakcímed.DE hogyan legyen lakcímed,ha nincs munkád amiből kifizesd a lakbért? A lehetőségek és kapcsolati tőke, ismeretség.Számtalan ilyen dolog kell ahhoz, hogy alakítani tudd az életed.

Idézet tőlem:
"Kivétel a természeti csapás, a hirtelen betegség (amit nem mi idéztünk elő), családi tragédia, megöregedés (mert akkor már nem tudunk mindent megtenni, amit szeretnénk, kiszolgáltatottabbá válunk)."

Azt írod 50 után próbáljon valaki felállni a O-áról. Nem könnyű, az biztos. De a lényeget megint kihagytad. Hogy került 50 évesen a O-ra? Hogy ha odakerült, abban mennyi része volt neki magának? Vagy mindenki más tehet csak róla?

De a jelen cikkben, amiről beszélgetünk fiatal emberről van szó.

Lehetőség alatt én nem csak a milliomossá válást értem. Még számos más módon is lehet élni. Ha rosszul döntöttem, vagy nem vagyok hajlandó alkalmazkodni, akkor el kell viselnem a következményeit, és nem hibáztathatok mindig másokat, vagy a körülményeket.
Kérdezd a külföldre távozottakat, a többségük megoldotta valahogy ezt a munka-lakás-lakbér problémát.
A lehetőségek nem teremnek a fán, meg kell keresni őket, ahogy a kapcsolati tőke se velünk születik, mi magunk alakítjuk ki azokat.
 
Csak a cikkben Magyarország a pokol, a Kanári szigetek meg a paradicsom, ahol van "gondtalan létezés és a szikrázó boldogság", szóval kényelmesen élhetsz különösebb erőfeszítés nélkül.

kb addig amíg, nem lesz beteg stb... kin se lehet hereverésből legálisan megélni , majd, ha gond lesz akkor derül ki, hogy hát ciki van akkor majd jön haza , hiába nem lesz egy fél zombi se rajta kívül a Kanári szigeteken, jó lesz a szar magyar orvosi eltátás. 100 ha nem több ilyent ismerek , hogy kin dolgozik, de pl a terhes gondozásra hazajár, de szülni kinn szül az állampolgárság miatt.
 
...és az nem lehet, hogy ez az ember így is éli ezt meg?Az érzelmeiben így is érez? Nincs kedvem a pontosság miatt visszamenni a cikkre, de valami 6 évet emleget különböző víz melletti országokban. Lehet, hogy Horváthországban tett nemzetközi búvárvizsgát,vagy mit tudom én..Lényeges? Mert akkor nyúzzuk meg a cikkszerzőt, amiért napra pontosan nem számoltatta el a riportalanyt. Tisztára, mint mikor önéletrajzot kell beadnom egy munkahelyre...o_O

Dehogynem. Biztosan így érez. Csak ez nem egy objektív vélemény. Épp ezért nem lehet az a tanulsága a sztorijának, hogy Magyarország élhetetlen (Mordor), a világ többi része, különösen a Kanári szigetek meg a Kánaán, ahol berepül az ember szájába a sült galamb.
Bárhol tett vizsgát, az pénzbe került. Ha pénzbe került, azt a pénzt elő kellett teremteni, és meglehet, koránt sem kellemes munkával. Csak erről nem mesél.
Nem elszámoltatni akarom én, csak torz a kép így, hogy csak a végeredményre, a láblógatós, haverok-buli-Fanta életérzésre van kihegyezve. Holott ott sem él jobban (legfeljebb lazábban), csak kedvezőbb az éghajlat, és egyéb természeti adottságok. Ott hajlandó volt kompromisszumra, itt nem. Mert ott sem a művészetből él (legfeljebb közvetve). Jó, hát értem, hogy a tenger, meg az a környezet jobban megéri.
 
Utoljára módosítva:
Hogy került 50 évesen a O-r
beszélgess emberekel.Elmesélhetik.Pl:2 gyerek, válás-anyu szerelmes.Panel lakás.2-é vágva senkinek sem elég egy másikra külön-külön.Otthagyja a faci, mert a 2gyerekét nézi...ő megy albérlet,míg van munkája.mellette kéne azért a gyerekeknek is adni...
 
beszélgess emberekel.Elmesélhetik.Pl:2 gyerek, válás-anyu szerelmes.Panel lakás.2-é vágva senkinek sem elég egy másikra külön-külön.Otthagyja a faci, mert a 2gyerekét nézi...ő megy albérlet,míg van munkája.mellette kéne azért a gyerekeknek is adni...

Hidd el, beszélgetek emberekkel. Sokat.
A példádban az ember nem a O-án van, bár ott hagyta a lakást. De azért van munkája, van még hol lakni, ha albérlet is, nem fagy meg a lakásában. Nyilván nem könnyű az életét innen folytatni, esetleg újra felépíteni.
A válás sosem egy emberen múlik. Itt is hiányzik az oda vezető út. Természetesen mindenki a maga szemszögéből adja elő a történetét, és ő maga sosem hibás, csak a másik... Teljesen nem láthatuk bele senki életébe.
 
Engem mélységesen felháborít ez a mondhatnám paraszt, nagyképű egyén (számomra egy senki, egy nulla) megnyilvánulását, amely szerint akkor jönne ide vissza, ha:
"Magyarország körüli világnak egyöntetűen mérgező radioaktív csatatérré kellene változnia, ahonnan vérszomjas húsrágó
zombik hada láncfűrésszel űz a Kárpát-medencén belülre
".
Mindez rendkívüli sértés, lebecsülés az itt élőknek, annak a nemzetnek, akihez annak idején tartozott, miközben ez a magasabb rendű, bennünket lenéző NULLA, saját hazáját megtagadóan, elérte élete csúcspontját és ő a tetováló ember. (Természetesen nem lebecsülve a hazai, de hazáját nem megtagadó, tisztességes tetoválókat.)
Úgy tűnik, hogy ennek a szorgos emberkének nem lesz gond öregkorában sem a megélhetéssel, sem a nyugdíjjal... Majd hajókázik, és elérte életcélját...!
És én is csak abban reménykedem, hogy tényleg, soha sem jön magyar földre, és teljes szívemből visszautasítom az ilyen primitív "nagyarcú" emberek ilyen jellegű, megalázó megnyilvánulását.
 
Utoljára módosítva:
Igazatok van mert aki elindul annak bizony sok nehezseggel kell megkuzdeni. Elsosorban a nyelvvel, ami meghataroza a tovabbi lehetosegeket. A szolgaltato iparba vendeglatas buvarkodas turistakkal valo foglalkozasoknal fontos az angol vagy valamelyik vilagnyelv. Ha csak nincs egy nagybacsi aki a hona ala nyul a rokonak.
A hajon valo lakas az majdnem biztos sporolas miatt van, mint aki lakobuszba lakik, a leheto legolcsobban akarja megoldani a lakhatast.
 
Utoljára módosítva:
Itt is azt olvasom, hogy Ő. Csak ő számít, ez az ország felnevelte, iskoláztatta, s most mivel hálálja meg. Az emberektől függ, milyen az otthonuk, ha mindig van olyan aki mást akar, szétesik a közösség. Ott is fizet adót, hozzájárul az jelenlegi ország jólétéhez? Ha az embernek nem jó valami, arról tesz, és nem más a hibás.
Mivel hálálja meg?? Köszöni szépen és ment külföldre, miért kellene valami hála? Az ország felnevelte huh de rég hallottam ezt a szófordulatot...iskoláztatta. Neee....
Ha az embernek nem jó valami akkor tesz valamit nos ők tettek valamit.
 
Mivel hálálja meg?? Köszöni szépen és ment külföldre, miért kellene valami hála? Az ország felnevelte huh de rég hallottam ezt a szófordulatot...iskoláztatta. Neee....
Ha az embernek nem jó valami akkor tesz valamit nos ők tettek valamit.

Nincs is ezzel semmi baj.
Aztán mivel legtöbbször nem működik élethosszig a "haverok-buli-Fanta" életmód, vagy életmódot váltanak, vagy simán előfordulhat, hogy ami régen nem volt jó, az egyszer csak megint jó lesz valamire.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,124
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére