Családi mészárlás: három gyerekével együtt végezte ki sógorát, majd saját fejét is szétlőtte

Olyan súlyos tragédia rázta meg múlt hétvégén Kanadát, melyről még mindig beszélnek és a kedélyek azóta sem igazán nyugodtak meg. A 48 éves Mitchell Lapa váratlanul beállított Oshawa városában élő sógorához, ahol eszeveszett gyilkolászásba kezdett.

A CBC szerint férfi végigment a család összes tagján, és sógora, Chris Traynor mellett annak három gyermekét, a 20 éves Bradleyt, a 15 éves Adelaide-et és a 11 éves Josephet is hidegvérrel lelőtte, míg saját testvérét, Loretta Traynort súlyosan megsebesítette. Végül Lapa a helyszínen saját magával is végzett.


A rendőrség azóta gyakorlatilag minden követ megmozgat, hogy fény derüljön a szörnyű mészárlás indítékára. A Toronto Sunnak nyilatkozott Loretta Traynor egyik barátja, aki elmondta: a nő édesapja tavaly elhunyt és azóta az egész család nagyon maga alatt volt. Az ismerős Mitchellt egy zűrös fickónak ismerte, akiben már gyerekkora óta kódolva volt, hogy egyszer valami borzalmat fog elkövetni.

Persze ennyi idő távlatából nehéz ezt megítélni, de nem lepődtem meg, amikor hallottam a hírt. Mitchell mentálisan mindig is labilis volt.A rendőrség is megerősítette, hogy a gyilkosságokat egy családtag, pontosabban Mitchell Lapa követte el.

crop
 
Az ilyen családirtó emberek (mindegy férfi vagy nő) mindig csak akkor kerülnek képbe,mikor az esemény már megtörtént.
Ők ezt a megoldást választották a problémáikra.
Ez ellen semmilyen védekezési mód,gyógyszer pszichológus nem segít.
Ez az ők előre eltervezett pontosan végrehajtott cselekedete.
 
Olyan súlyos tragédia rázta meg múlt hétvégén Kanadát, melyről még mindig beszélnek és a kedélyek azóta sem igazán nyugodtak meg. A 48 éves Mitchell Lapa váratlanul beállított Oshawa városában élő sógorához, ahol eszeveszett gyilkolászásba kezdett.

A CBC szerint férfi végigment a család összes tagján, és sógora, Chris Traynor mellett annak három gyermekét, a 20 éves Bradleyt, a 15 éves Adelaide-et és a 11 éves Josephet is hidegvérrel lelőtte, míg saját testvérét, Loretta Traynort súlyosan megsebesítette. Végül Lapa a helyszínen saját magával is végzett.


A rendőrség azóta gyakorlatilag minden követ megmozgat, hogy fény derüljön a szörnyű mészárlás indítékára. A Toronto Sunnak nyilatkozott Loretta Traynor egyik barátja, aki elmondta: a nő édesapja tavaly elhunyt és azóta az egész család nagyon maga alatt volt. Az ismerős Mitchellt egy zűrös fickónak ismerte, akiben már gyerekkora óta kódolva volt, hogy egyszer valami borzalmat fog elkövetni.

Persze ennyi idő távlatából nehéz ezt megítélni, de nem lepődtem meg, amikor hallottam a hírt. Mitchell mentálisan mindig is labilis volt.A rendőrség is megerősítette, hogy a gyilkosságokat egy családtag, pontosabban Mitchell Lapa követte el.

crop
*
Sajnos, Magyarországon is bekövetkeznek ilyen tragédiák. Az ok többnyire az, hogy pszichiátriai betegek szabadlábon vannak. Megszűnt - itthon! - a szoros felügyelet, a gondozás. A beteg csak akkor marad bent a zárt osztályon, ha beleegyezik. No, de ilyet? Ha nem közveszélyes, "csak" problémás, kiengedik. Aztán időnként meg kell neki jelennie, ún. "pofa-vizitre", felírják a nyugtatót, azzal szélnek eresztik. Egyre élhetetlenebb a világ... egyre rosszabb...
Minden áldott nap "gereblyézem" a jó híreket, a szép dolgokat, de egyre nehezebb a nap végére egy "kis csomagot" össze lapátolnom.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,363
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére