Családnevek keveredése

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Fiatal pároknál egyre kevésbé automatikus, hogy a lány fölveszi a férje nevét. Kanadában például egyre gyakoribb a két családnév összekeverése.

A történet odáig klasszikus, hogy egy fiú megismerkedik egy lánnyal, egymásba szeretnek, összeházasodnak, és gyerekük lesz. Innentől azonban – legalábbis ami a kanadai párokat illeti – új fordulatot vesz a történet. Ugyanis a hagyományos névadás helyett mind többször új családnevet választanak maguknak, például a saját családneveikből kevertet – számol be a CBC News a kanadai névválasztási szokásokról két fiatal párral készített interjú alapján.

Az egyik pár arról számolt be, hogy a döntés korántsem volt egyértelmű: próbálkoztak, hogy kettős nevet alkossanak-e vagy esetleg fölvegye egyikük a másik családnevét. Amikor azonban olvastak egy beszámolót arról, hogy egy pár kevert nevet vett föl, elhatározták, hogy kipróbálják az ötletet. Meghívták a barátaikat vacsorára és őket kérték meg, hogy ötleteljenek, hogyan lehetne összeilleszteni családneveiket. Végül így lett Maureen Harilyw és Tim Van Overbeek Tim és Maureen Van Overliw.

És nem ők az egyedüliek, akik ezt a megoldást választották. Byron és SusanFitzky született Byron Fitzpatrick és Susan Sawatzky hasonlóan jártak el, amikor összekötötték az életüket. „Mindkettőnk neve elég hosszú, így szó sem lehetett arról, hogy kötőjellel összekössük őket – semmilyen űrlapot nem tudtunk volna kitölteni, mert nem fért volna ki a nevünk...” – viccel Byron. Végül nagyon elégedettek voltak a keveréssel, amelyben egyébként benne van a Fitz- előtag, amely utal Byron ír származására, és benne van a -zkyvégződés is, amely pedig mutatja Susan német mennonita felmenőit.

A fiatalok ugyan általában nagyon örülnek egy ilyen új, közös név létrehozásának, a szüleik azonban annál kevésbé. A fiúk szülei sokszor nehezményezik, hogy a családnév nem él tovább, főleg, ha a családban a többi gyermek lány és azok fölveszik a férjeik nevét. A szülők azonban, még ha nem is értenek egyet a névválasztással, kénytelenek elfogadni gyerekeik döntését a nevüket illetően.

Az egyesített családnév mellett a párok tagjai a hivatalos dokumentumokon azért megtartották eredeti családneveiket is. A fiatalok pedig már úgy nyilatkoznak, hogy ők a saját gyerekeiket arra fogják majd biztatni, hogy kreatívan éljenek a neveik adta lehetőségekkel.

ket arc.jpg

Nyest.hu
 
mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem akarom elviccelni a témát, de egy távoli ismerősöm úgy hozta össze Katalin nevű gyermekének a nevét, hogy T-vel (férje nevének kezdőbetűje, M-mel (feleség nevének kezdőbetűje) és mint Katalin K-val kezdődött, így a fantáziadúsabb ismerősök azonnal kitalálták, hogy TMK, ami közismerten tervszerű megelőző karbantartás rövidítése a műszaki és közgazdasági irodalomban.
 
Muciparipa

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekesnek érdekes. Az idősebb korosztály Magyarországon még mindig csak barátkozik a kettős vezetéknévvel, vagy ha a férfi felveszi a nő keresztnevét. Mindenesetre nálunk is érdekes vegyítések születnének: Balogh+Varga=Balga
Kell egy névgenerátor!

És akkor képzeld csak el, Szabó és Rózsa gyereke mit kell hogy elszenvedjen majd!
 
mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha két fiatal ezután találkozik, addig fogják ragozni a neveket, míg kiderítik, hogy rokonok. Amikor egyetemre jártam Pécsett, egy professzor rá akarta bizonyítani egy évfolyamtársamra, hogy ősi szegedi neve van, mert látta az indexében, hogy Szegeden született. A kislány először elpirult, azután bevallotta, hogy semmi köze nincs szegedi ősökhöz, a szülei Győriek voltak, csak Szegeden jártak egyetemre, és ő akkor született.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Nem akarom elviccelni a témát, de egy távoli ismerősöm úgy hozta össze Katalin nevű gyermekének a nevét, hogy T-vel (férje nevének kezdőbetűje, M-mel (feleség nevének kezdőbetűje) és mint Katalin K-val kezdődött, így a fantáziadúsabb ismerősök azonnal kitalálták, hogy TMK, ami közismerten tervszerű megelőző karbantartás rövidítése a műszaki és közgazdasági irodalomban.
A családnevem K-val kezdőfik, a gyerekemet B-vel kezdődő keresztnévvel szerencséltettük meg. Én azzal humorizáltam, mikor még pocaklakó volt, hogy "Ő kb. az én gyerekem".* A nejemet és anyámat ettől a guta kerülgette. Aztán beláttam, hogy tényleg hülye tréfa volt. Arról már tényleg nem beszélve, hogy miután felnőtt, le sem tagadhatom, hogy ő az én sarjam.
* --- Egyedülálló mama a gyerekéhez: Köszönj szépen minden bácsinak, mert soha nem tudhatod, melyik az apád!
 
Utoljára módosítva:

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Ha két fiatal ezután találkozik, addig fogják ragozni a neveket, míg kiderítik, hogy rokonok. Amikor egyetemre jártam Pécsett, egy professzor rá akarta bizonyítani egy évfolyamtársamra, hogy ősi szegedi neve van, mert látta az indexében, hogy Szegeden született. A kislány először elpirult, azután bevallotta, hogy semmi köze nincs szegedi ősökhöz, a szülei Győriek voltak, csak Szegeden jártak egyetemre, és ő akkor született.
Családi legendárium:
Mi tősgyökeres Pestiek vagyunk, anyám mégis Komáromban született. Nem értettem. Aztán elmagyarázta, hogy mikor a nagyanyám 7 hónapos terhes volt anyámmal, ellátogatott Komáromba (most Komárno) nagyapámhoz, aki ott volt katona. Lovaskocsival ment a laktanyába, mert az azért messze volt a vasúttól, 1915-ben. A lovak valamitől megbokrosodtak, elragadták a kocsit, ami az árokba borult. Ettől a rémülettől megindult a szülés és anyám a komáromi kórházban világra jött - és minthogy én írhatom ezt a hsz-t látszik, hogy erős volt benne az életerő és megmaradt.
Ilyen a sors. Ezt keresse valaki vissza a születési anyakönyvekből, ha nem tudja a történetet!
 
mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ami a hosszú neveket illeti, minden jó cselekedet megkapja méltó büntetését. Ha az összes családtag nevét meg akarom örökíteni, akkor írhatok szorgalmasan alá, és az utódaim is, hacsak nem jön meg az eszük és nem rövidítik le a nevüket. Némi illeték befizetése után ennek semmi akadálya.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Ami a hosszú neveket illeti, minden jó cselekedet megkapja méltó büntetését. Ha az összes családtag nevét meg akarom örökíteni, akkor írhatok szorgalmasan alá, és az utódaim is, hacsak nem jön meg az eszük és nem rövidítik le a nevüket. Némi illeték befizetése után ennek semmi akadálya.
Ez a bünti időnként az államtól jön.
Két keresztnevem van. A középkorban :) , azaz a szocializmusban a személyimben mindkét név szerepelt, azonban a használatos alá volt húzva. Minden értesítésem, iratom, kivéve a nagyon hivatalosokat, de még az érettségi oklevelem is két névre volt kiállítva.
Mostmeg ... a fogorvoshoz is X-Y-Z néven szólítanak. És hiába tiltakozom, nem engednek belőle. Ez van. Ezt kell szeretni. Mert a számítógépes istencsodája, meg a programozók őrangyala nem engedi meg az egyszerűsítést. Így neveztek el és punktum. Szokj hozzá!
 
P

pacisi

Vendég
Nomen est omen.Valaha neveknek fontos szerepe volt. Berger, Neumann, Ivanov, Szajkó, Mizsei,Sirling, Szimics Mindegyiknek üzenete volt behatárol azonosít.Mint ahogy kiegészítőknek is Id.ifju.né.özv.Dr. két s ,y nak is jelentése van.A Nagyné. Nagyné Kovács Ilona, Kovács Ilona asszony, miként választanak. Ennek is a én olvasatomban . TMK nevet választana valaki nekem is a karbantartás jutna eszembe.A névadó szülők felelőssége.Egy rosszul választott névvel A poklot járja meg az iskolába a gyerek
Tisztelettel
 
mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Régebben a nevek bizonyos értelemben tényleg beszédesek voltak. Egyes kisebb Heves és Borsod megyei községek lakosságának a vezetékneve ugyanaz volt (legalábbis a lakosság többségének). Ez lehet, hogy a faluban problémákat is okozott, viszont, ha az ország másik részében találkozott például két Kormos nevezetű, akkor valószínű, hogy be tudták előbb-utóbb bizonyítani egymásnak, hogy egy faluból származnak, de lehet, hogy azt is, hogy rokonok.
Az azonos neveknek lehet kellemetlen következménye is. Például, ha a fiú anyját is x.y-nénak hívják, a fiú első, második és esetleg harmaik feleségét is. Régen történt egy közepes nagyságú magyar faluban, hogy egy hölgy lopott az abc áruházban. A hölgy x.y. második felesége volt, x.y.-né, és a rendőrség az első feleséget vitte be, mert azt is ugyanúgy hívták. Szóval nehéz ebben okosnak lenni.
 
Két történet:
- Régesrégen dolgoztam Herenden és volt egy cigány roma munkásom, Kovács István, apja neve Kovács István, anyja neve Kovács Mária, felesége neve Kovács Mária, felesége anyja neve Kovács Mária. Az apja is nálam dolgozott, anyja neve Kovács Mária. Először "sikítoztam" tőle, aztán rájöttem, hogy Mórának igaza volt, amikor a regényalakjaiban a ragasztott nevükön szerepeltette őket. Itt is volt az öreg Kovács Pista, meg a Kovács Pista. Hogy a cigánysoron mi volt a vulgójuk, nem tudom.
- A második párom első (és eddig utolsó) férje Ausztriában dolgozott. Az itthon maradt család úgy döntött, kimegy meglátogatni.
Beültünk a párom kocsijába és én vezettem. Mellettem ült a párom, hátul a párom gyereke, az első férj második felesége és a gyereke. Kiértünk a határra és én összeszedtem az útleveleket és egy kötegben kiadtam a határőrnek. A ránézett, elkerekedett a szeme és megkérdezte, hogy hogy van ez? (Maradjunk a Kovácséknál és Kissnél) Mondtam neki, hogy én vagy Kiss, mellettem ül Kovács Józsefné, aki Kovács József első, elvált felesége, hátul ül a lánya, Kovács Piroska, középen Kovács Józsefné, aki Kovács József jelenlegi második felesége és lánya Kovács Erzsébet.
Erre a határőr összecsukta az útleveleket és utunkra bocsátott, menjünk, míg szépen van.
 
Oldal tetejére