Hírek Cserhalmi György megszólalt a nagy vihart kavaró székfoglaló beszéd után: annyira betojtak, hogy elhatárolódtak tőle

Cserhalmi György a minap tartotta meg székfoglaló beszédét a Magyar Művészeti Akadémián (MMA), amelyben többek között azt mondta, hogy
olyan országban szeretne élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és hisznek nekünk”. A színész kiállt a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett is, ahol szerinte az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt.

A beszéd elég nagy vihart kavart, az Index telefonon érte el Cserhalmit, aki azt mondta, nem kívánja nyilvánossá tenni székfoglaló beszédének teljes szövegét, mert nem szeretné, ha bárki politikai szövegként használná.

Hozzátette, nagyon nevet, amikor eszébe jut:

„annyira betojtak a beszédemtől, hogy elhatárolódtak tőle. Hányat is írunk, 2021-et? Istenem, teljes Szabad Nép-félóra volt, röhögtem nagyon.”

Mint mondta, ő a fiatalokban bízik, akik nem engedik magukat egymásra uszítani. Emlékeztetett arra, hogy például az egész kaposvári csapat ott volt a Vas utcai egyetem mellett. Őket sem lehet összeugrasztani. Az idősebb nemzedék azonban szerinte hajthatatlan.

Jabronka Richárd

cserhalmi.jpg
 
Felébredt Cserhalmi úr hogy eltévedtek?
Akik még következnek:
Kovács István
Szörényi
Rákay
Fábián Barna
*
Megkérlek, ne gúnyolódj Cserhalmi György-ön, mert nagyon beteg volt. Csoda, hogy rendbe hozták. - Kovács Istvánt, Szörényit, sőt Ákos-t sem érdemesítek arra, hogy Cserhalmi Györgyel együtt említsem.
Cserhalmi György soha nem volt "nyalonc". Neki mindig is volt saját véleménye, nemcsak csodálatos színész, de rendkívül jó tollú író is. U.úgy, mint anno Gábor Miklós, de említhetném Latinovits Zoltánt is. Úgy, hogy -el a kezekkel!- Cserhalmi Györgytől, mert ő igy IGAZ EMBER. Csupa nagybetűvel leírva a nevét.
 
Fura helyzetbe süllyedtünk ismét....Csak a lojalitás, ami számít.
Ez végül is valamiképpen megismétlődik korlátozott mértékben
Még a hivatalok szakgárdáját is le szokták cserélni.
De ennyire lebutított agyúakat megtartani.
Másképp mondom ennyire önálló személyiséggel nem rendelkezőket megtartani és csakis azokat
Ilyen óriási tisztogatás a mindenkit ellenségnek tekinteni
Tán még a 1945 kommunistái se csináltak.
Bár ott még a kitelepítést is alkalmazták
Itt az önálló személyiségeket nem tűrik
Az SZFE példája mutatja
Még a diákokat sem
Helyette tisztképzőt
 
A színész kiállt a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett is, ahol szerinte az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt.
Na azt nem tűri az Orbáni rendszer:
Okos értelmes és egyéniségek.Ez volt az SZFE
Nem kell az individuum
Mi nélkül pont a művészet elképzelhetetlen
 
Tíz év eltelt.
Felerősödött a gyűlölet, a lenézés, az önzés, a tahóság.
Minél hülyébb valaki, annál nagyobb a nézettsége.

Késő.

Az embert csak a kulturáltsága, az intelligenciája teszi alkalmassá arra, hogy nagyobb számban éljen a Földön, mint, amennyien természetes körülmények között lennénk.

Orbán egyike azoknak, akik ezt bontják, s nem építik.
Cserhalmi ..., későn szólt.
Nézd meg Bródyt - úgy dobták ki, mint egy taknyos zsebkendőt.
Szörényi mindehhez asszisztált, pedig sehol sem lenne Bródy nélkül.
Azt hiszi magáról, ő tojta a spanyol viaszt, pedig azt sem tudnánk, hogy hívják, Bródy nélkül.

Sunyovszky kap Kossuth-díjat, s olyan másodrangú színész, mint Piros Ildikó, hogy Nagy Feróról ne is beszéljünk.

Az igénytelen nyaligépek világa, a minden rendszerhez alkalmazkodóké, a Hoffmann Rózsáké, a Mikola Istvánoké, a Huszti Pétereké, a Schmitt Páloké, a Nacsa Olivéreké.

Cserhalmit félreállítják majd, ahogyan Bródyt is.
 
Utoljára módosítva:
Tíz év eltelt.
Felerősödött a gyűlölet, a lenézés, az önzés, a tahóság.
Minél hülyébb valaki, annál nagyobb a nézettsége.

Késő.

Az embert csak a kulturáltsága, az intelligenciája teszi alkalmassá arra, hogy nagyobb számban éljen a Földön, mint, amennyien természetes körülmények között lennénk.

Orbán egyike azoknak, akik ezt bontják, s nem építik.
Cserhalmi ..., későn szólt.
Nézd meg Bródyt - úgy dobták ki, mint egy taknyos zsebkendőt.
Szörényi mindehhez asszisztált, pedig sehol sem lenne Bródy nélkül.

Sunyovszky kap Kossuth-díjat, s olyan másodrangú színész, mint Piros Ildikó, hogy Nagy Feróról ne is beszéljünk.

Az igénytelen nyaligépek világa, a minden rendszerhez alkalmazkodóké, a Hoffmann Rózsáké, a Mikola Istvánoké, a Huszti Pétereké, a Schmitt Páloké, a Nacsa Olivéreké.

Cserhalmit félreállítják majd, ahogyan Bródyt is.
Kellenek az ertelmisegek , muveszek akik kebelbaratok voltak ,hogy szot emeljenek a demokraciaert az emberi jogokert a homo torveny kirekesztes ellen,mert a fidesznyikok is akkor elgondolkoznak ha a kevencuk is reklamal ezerrel.pl Nagy Bando.
Bizony sok embert zsarolhatnak, megfizethetnek, vagy jo poziciot igerve belemasznak a hatalom erdeke mellett.
Ahogy Hofi mondta mindegy kinek a feneket nyaljak csak nyalhassanak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére