Csevegős -x szemezős - barátok sokszemközt

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú lányok lemaradtam, pár napig nem voltam neten, alig győzlek benneteket olvasni :):)
Nálunk a karácsony nagyon sűrű volt, mert a párom lányáék idén végre hazajöttek karácsonyra Olaszországból:),23-án érkeztek, azóta kicsit minden másképp van, mint ahogy elterveztem:D. Már régen megfogadtam, hogy 23-án szeretném a fát feldíszíteni, addig jutottunk, hogy beállítottuk a fát, és megérkeztek:eek:, mentünk fel a majdnemfiamékhoz, mert ott lettek elszállásolva ( a párom lakása, de a fia családja lakik ott, természetes, hogy Rituskáék is ugyanúgy ott lakhatnak). Így a 23-a elment hamar, késő este még begyúrtam a beiglit (tavaly csak a húgom sütött, de rájöttem, külön nekem is kell sütnöm, ha enni is akarunk:D, inkább lefagyasztom a felét későbbre), még jó hogy olyan fajta, amit egy éjszakán át kell a hidegen hagyni:D. Úgy volt, hogy 24-én csak fadíszítés, meg halászlé, a húgom hívott minket, ebédeljünk náluk, régről megszoktuk, hogy karácsony szentestén összejön a családunk, de most a párom keresztülhúzott mindent: meghívta a lányáékat hozzánk ebédre, ami nem lett volna baj, ha Rita férje nem az pontbandélbenebédelni-fajta lenne:(. Na meg persze olyan jó lett volna ha végre egyszer nem nekem kell főzni, de ez van. Húgom persze nem akart eljönni hozzánk, mert ő meg pont azt szerette volna, ha évek óta először nem mozdul ki szenteste, hanem otthon ünnepelhet. Így aztán halászlé, rántott hal, rántott hús (mert se az olasz férj, se a leányuk nem eszi meg a halat:(), majonézes krumpli, krumplipüré, a leánykám meg közben sütött cup-cake-et, meg mandulás sütit. Végül is jól sikerült a vendégség, a majdnemvőm próbált a lányommal olaszul boldogulni, merthogy Eszter egy éve tanul olaszul, de hát tudjátok, lassan a bicikli alkatrészeit is ismerni fogja olasz nyelven, de kenyeret nem biztos, hogy kérni tud:D. Tegnap a húgomék jöttek, a nagy kedvenc karácsonyi kacsacomb-ebédre, káposztával, elhoztuk a nővérünket is Tordasról, nagyon jó kis nap volt, sütöttünk mézest is mert nem maradt semmi az előző adagból karácsonyra:). Ma a kislányunk ajándékát kaptuk meg: moziba mentünk:):), aztán a húgomékhoz vendégségbe, és már vége is a hivatalos karácsonynak. Holnap még a párom szülinapját tartjuk meg, korán kelek, mert mindenki jönni fog a családból, még azt sem tudom hogyan férünk el. Utána viszont nem vagyok hajlandó vendéget fogadni:dr_4:, csak hímezni szeretnék végre, meg csak minimálisat dolgozni, ami feltétlen szükséges, meg a karácsonyra kapott könyveimet olvasgatni:), mivel nálunk nincs karácsony ajándék könyv nélkül:cool:.

Na én elolvastam a programod, de nagyon elfáradtam már attól is. :) Mit mondjak nem irigyellek.
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hittem mára jobban leszek,mert tegnap alább hagyott a migrénem,de nem hajnali 5-töl fent kukorékolok,mert képtelen vagyok aludni annyira fáj a fejem.Már egy nagy bögre kávét is lenyeltem, a szobát lehűtöttem 17 fokra,de így sem megy .-Most várom,hogy megetessem Maját aztán csak meg próbálok visszafeküdni.Délután nálunk is vendégség lesz.A nagy lánykám keresztcsaládja jön Kati kivételével,mert Ő már visszautazott Angliába és a fiamék is jönnek meg az anyósom. A pulykát már tegnap megabáltam ma megy a sütőbe és tepsis krumpli lesz hozzá. Pogácsát akartam még tegnap ledagasztani,de se tejföl se élesztő így ez marad szilveszterre. Azt is megbeszéltük a felesemmel,hogy sehová sem megyünk,mivel egyikünk sincsen túl jól.A gyerekek azok mennek jobbra balra szóval csendes kettesbe leszünk. Sajnos most nem tudok ilyen állapotban hímezni,de mihelyt jobban leszek ,mert semmi sem tart örökké kezembe veszem a kendőcskéket.
 
Csillucs86

Az a baj, hogy nem pihened ki... Cataflam, kávé, sötét, csend, es mikor nekem napok ota tart a migrénem akkor beállok a zuhany alá olyan meleg viz alá, amit meg el bírok viselni es atmaszirozom vele a fejborom, a nyaki csigolyaim attornaztatom alatta, ilyenkor jo nagyokat roppan. Lehet a fájó derekad miatt olyan pózban tartod a gerinced, hogy pont ott ütközik ki. Amugy tenyleg nem hulyeseg ledolni a padlóra, parna nélkül, lábadat egy puffra vagy fotelra feltenni. Nekem ez szokott segíteni, tegnap előtt is bementünk a karácsonyi vásárba es helyenként elnyelte Gergőt a tömeg igy felvettem. Roppant jo volt. :)

Szep a belváros nagyon!

WP_20151225_16_55_48_Pro.jpg WP_20151225_16_58_32_Pro.jpg WP_20151225_17_25_49_Pro.jpg WP_20151225_17_29_13_Pro.jpg 635867985332317543.jpg
 
CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a baj, hogy nem pihened ki... Cataflam, kávé, sötét, csend, es mikor nekem napok ota tart a migrénem akkor beállok a zuhany alá olyan meleg viz alá, amit meg el bírok viselni es atmaszirozom vele a fejborom, a nyaki csigolyaim attornaztatom alatta, ilyenkor jo nagyokat roppan. Lehet a fájó derekad miatt olyan pózban tartod a gerinced, hogy pont ott ütközik ki. Amugy tenyleg nem hulyeseg ledolni a padlóra, parna nélkül, lábadat egy puffra vagy fotelra feltenni. Nekem ez szokott segíteni, tegnap előtt is bementünk a karácsonyi vásárba es helyenként elnyelte Gergőt a tömeg igy felvettem. Roppant jo volt. :)

Szep a belváros nagyon!

Csatolás megtekintése 1412099 Csatolás megtekintése 1412100 Csatolás megtekintése 1412101 Csatolás megtekintése 1412102 Csatolás megtekintése 1412103

Nem akarok beleszólni, de a Cataflam ezer éve receptköteles. ;) Oszt sajnos nincs röntgenszemem, hogy Evelynnek milyen gyógyszere van. Orvos, patika zárva, így holnapig tűrjön szegény. Ám jobb lenne, ha végre kipihenné magát, mivel az utóbbi időben úgy dolgozott mint egy robot, a szervezet meg tiltakozik. :(
A másik dolog, hogy ami neked hat, az nem biztos hogy másnak is. :(
Csak 1 példa...Én pl nem vehetek be semmit, el kell viselnem , hogy pl most is migrénem van. :rolleyes2: Szóval sötétítő behúzva, és irány az ágy. Ez olyan, hogy ki kell aludni, és minden OK lesz. :) Ebéd van, vendég nem jön ....pihi aztán szépítkezés, és filmezés, hímzés. A kendők még csak féligse készek.:(
 
Nalam mindig van, mert ha engem elkap azzal el tudom addig húzni mig hazaérek, kulonben rokamoka. Nekem is zizeg a fejem ma, de szerintem a Zapa miatt. Most van a kozepen, hangja semmi de megis oly hangosan haldoklik, hogy kedvem lenne megverni, hisz én igy megcsináltam a karácsonyt s mikor a nővéreek bevittek 25en karácsonyozni a Vörösmarty térre megannyiszor ramszolt a háromórás gyalogtúra alatt ne nyuglodjek mar annyira, hogy most ugydeugyde visszaadnam neki :D
 
Váriné

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hittem mára jobban leszek,mert tegnap alább hagyott a migrénem,de nem hajnali 5-töl fent kukorékolok,mert képtelen vagyok aludni annyira fáj a fejem.Már egy nagy bögre kávét is lenyeltem, a szobát lehűtöttem 17 fokra,de így sem megy .-Most várom,hogy megetessem Maját aztán csak meg próbálok visszafeküdni.Délután nálunk is vendégség lesz.A nagy lánykám keresztcsaládja jön Kati kivételével,mert Ő már visszautazott Angliába és a fiamék is jönnek meg az anyósom. A pulykát már tegnap megabáltam ma megy a sütőbe és tepsis krumpli lesz hozzá. Pogácsát akartam még tegnap ledagasztani,de se tejföl se élesztő így ez marad szilveszterre. Azt is megbeszéltük a felesemmel,hogy sehová sem megyünk,mivel egyikünk sincsen túl jól.A gyerekek azok mennek jobbra balra szóval csendes kettesbe leszünk. Sajnos most nem tudok ilyen állapotban hímezni,de mihelyt jobban leszek ,mert semmi sem tart örökké kezembe veszem a kendőcskéket.

Próbáltad már a citromos vizet? Nálunk eléggé jól bevált módszer :) a pihenés mellett - teljes elsötétítéssel együtt! Gyors javulást kívánok!
 
gabicu

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hittem mára jobban leszek,mert tegnap alább hagyott a migrénem,de nem hajnali 5-töl fent kukorékolok,mert képtelen vagyok aludni annyira fáj a fejem.Már egy nagy bögre kávét is lenyeltem, a szobát lehűtöttem 17 fokra,de így sem megy .-Most várom,hogy megetessem Maját aztán csak meg próbálok visszafeküdni.Délután nálunk is vendégség lesz.A nagy lánykám keresztcsaládja jön Kati kivételével,mert Ő már visszautazott Angliába és a fiamék is jönnek meg az anyósom. A pulykát már tegnap megabáltam ma megy a sütőbe és tepsis krumpli lesz hozzá. Pogácsát akartam még tegnap ledagasztani,de se tejföl se élesztő így ez marad szilveszterre. Azt is megbeszéltük a felesemmel,hogy sehová sem megyünk,mivel egyikünk sincsen túl jól.A gyerekek azok mennek jobbra balra szóval csendes kettesbe leszünk. Sajnos most nem tudok ilyen állapotban hímezni,de mihelyt jobban leszek ,mert semmi sem tart örökké kezembe veszem a kendőcskéket.
Majd a talin mutatok egy pontot, amit ha nyomsz elvileg elmúlik a migrén. Csak szóljál rám.
 
napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú lányok lemaradtam, pár napig nem voltam neten, alig győzlek benneteket olvasni :):)
Nálunk a karácsony nagyon sűrű volt, mert a párom lányáék idén végre hazajöttek karácsonyra Olaszországból:),23-án érkeztek, azóta kicsit minden másképp van, mint ahogy elterveztem:D. Már régen megfogadtam, hogy 23-án szeretném a fát feldíszíteni, addig jutottunk, hogy beállítottuk a fát, és megérkeztek:eek:, mentünk fel a majdnemfiamékhoz, mert ott lettek elszállásolva ( a párom lakása, de a fia családja lakik ott, természetes, hogy Rituskáék is ugyanúgy ott lakhatnak). Így a 23-a elment hamar, késő este még begyúrtam a beiglit (tavaly csak a húgom sütött, de rájöttem, külön nekem is kell sütnöm, ha enni is akarunk:D, inkább lefagyasztom a felét későbbre), még jó hogy olyan fajta, amit egy éjszakán át kell a hidegen hagyni:D. Úgy volt, hogy 24-én csak fadíszítés, meg halászlé, a húgom hívott minket, ebédeljünk náluk, régről megszoktuk, hogy karácsony szentestén összejön a családunk, de most a párom keresztülhúzott mindent: meghívta a lányáékat hozzánk ebédre, ami nem lett volna baj, ha Rita férje nem az pontbandélbenebédelni-fajta lenne:(. Na meg persze olyan jó lett volna ha végre egyszer nem nekem kell főzni, de ez van. Húgom persze nem akart eljönni hozzánk, mert ő meg pont azt szerette volna, ha évek óta először nem mozdul ki szenteste, hanem otthon ünnepelhet. Így aztán halászlé, rántott hal, rántott hús (mert se az olasz férj, se a leányuk nem eszi meg a halat:(), majonézes krumpli, krumplipüré, a leánykám meg közben sütött cup-cake-et, meg mandulás sütit. Végül is jól sikerült a vendégség, a majdnemvőm próbált a lányommal olaszul boldogulni, merthogy Eszter egy éve tanul olaszul, de hát tudjátok, lassan a bicikli alkatrészeit is ismerni fogja olasz nyelven, de kenyeret nem biztos, hogy kérni tud:D. Tegnap a húgomék jöttek, a nagy kedvenc karácsonyi kacsacomb-ebédre, káposztával, elhoztuk a nővérünket is Tordasról, nagyon jó kis nap volt, sütöttünk mézest is mert nem maradt semmi az előző adagból karácsonyra:). Ma a kislányunk ajándékát kaptuk meg: moziba mentünk:):), aztán a húgomékhoz vendégségbe, és már vége is a hivatalos karácsonynak. Holnap még a párom szülinapját tartjuk meg, korán kelek, mert mindenki jönni fog a családból, még azt sem tudom hogyan férünk el. Utána viszont nem vagyok hajlandó vendéget fogadni:dr_4:, csak hímezni szeretnék végre, meg csak minimálisat dolgozni, ami feltétlen szükséges, meg a karácsonyra kapott könyveimet olvasgatni:), mivel nálunk nincs karácsony ajándék könyv nélkül:cool:.
Mi díszítünk mostanában 23.-án fát, nagyon nagyon jó. Gyorsan eltellik a 24.-e ideje, és erre olyankor már nincs gond. Olvasgatni, hímezgetni ezután tervezek. De jó lenne, ha egyszer mi is csak úgy otthon ünnepelnénk,mászkálások nélkül.
 
Az én saját fám ,feldíszítve az ajándékba kapott nekem készített függőkkel.
Nagyon tetszik!
A nagyról a lánykáim csináltak képet,majd azt is felteszem.
 
Csatolások

  • 535254_10204151822470388_2761874051060217073_n.jpg
    535254_10204151822470388_2761874051060217073_n.jpg
    67.7 KB · Olvasás: 34

Szalárd

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hittem mára jobban leszek,mert tegnap alább hagyott a migrénem,de nem hajnali 5-töl fent kukorékolok,mert képtelen vagyok aludni annyira fáj a fejem.Már egy nagy bögre kávét is lenyeltem, a szobát lehűtöttem 17 fokra,de így sem megy .-Most várom,hogy megetessem Maját aztán csak meg próbálok visszafeküdni.Délután nálunk is vendégség lesz.A nagy lánykám keresztcsaládja jön Kati kivételével,mert Ő már visszautazott Angliába és a fiamék is jönnek meg az anyósom. A pulykát már tegnap megabáltam ma megy a sütőbe és tepsis krumpli lesz hozzá. Pogácsát akartam még tegnap ledagasztani,de se tejföl se élesztő így ez marad szilveszterre. Azt is megbeszéltük a felesemmel,hogy sehová sem megyünk,mivel egyikünk sincsen túl jól.A gyerekek azok mennek jobbra balra szóval csendes kettesbe leszünk. Sajnos most nem tudok ilyen állapotban hímezni,de mihelyt jobban leszek ,mert semmi sem tart örökké kezembe veszem a kendőcskéket.
Nekem a migrén=Quarelin. Piszok rossz,keserű tabletta,sokszor nem csúszik le első nekifutásra.:rolleyes2: Ha nagyon erős a fejfájás,leküldök rögtön utána egy Algopyrint is,a kettő együtt általában segít. Meg lehet próbálkozni a Nurofen/Cataflam/Algoflex/Advil+Algopyrin kombinációval,ez is jó szokott lenni. A felsoroltak közül bármelyiket be lehet venni,lényeg az,hogy egy Algo-val meg kell toldani,és ebből a kombinációból hármat be lehet venni egy nap alatt.
 
Nospát most próbáltam először Algopyrinnel és meglepődve tapasztaltam, hogy hatott, eddig a görcseim röhögtek a Nospán, csak úgy, egymagában bevéve. Nekem is most mondták a kolléganőim rosszul csináltam eddig. Jó, mondjuk utána nem fáztam jó darabig tőle. :D De nem is tudtam mást is felerősít! Köszönöm a tippet! Cataflamból én is azt tartom, amit vízben kell oldani, cseszett rossz, de hamar hat. Mellette van valami gyomorvédő tablettám is, de sokszor örülök, ha a cataflam bent marad. Mikor ez a sűrű ködös szmogriadós idő van sokszor már akkor hasogat, mire reggel beérek, akkor még próbálom a népi praktikákat sorra venni, de általában az se segít....
 
evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a migrén=Quarelin. Piszok rossz,keserű tabletta,sokszor nem csúszik le első nekifutásra.:rolleyes2: Ha nagyon erős a fejfájás,leküldök rögtön utána egy Algopyrint is,a kettő együtt általában segít. Meg lehet próbálkozni a Nurofen/Cataflam/Algoflex/Advil+Algopyrin kombinációval,ez is jó szokott lenni. A felsoroltak közül bármelyiket be lehet venni,lényeg az,hogy egy Algo-val meg kell toldani,és ebből a kombinációból hármat be lehet venni egy nap alatt.
Nekem is a Quarelin segít ha még az elején elkapom a többi nem. Most viszont nem mertem bevenni,mert féltem,hogy a többi gyógyszerrel összevesznek. Most jobban vagyok csak ne kiabáljam el. Holnap kinézek a piacra ,kipróbálom a menést.Edzem magamat keddre.
 
CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a migrén=Quarelin. Piszok rossz,keserű tabletta,sokszor nem csúszik le első nekifutásra.:rolleyes2: Ha nagyon erős a fejfájás,leküldök rögtön utána egy Algopyrint is,a kettő együtt általában segít. Meg lehet próbálkozni a Nurofen/Cataflam/Algoflex/Advil+Algopyrin kombinációval,ez is jó szokott lenni. A felsoroltak közül bármelyiket be lehet venni,lényeg az,hogy egy Algo-val meg kell toldani,és ebből a kombinációból hármat be lehet venni egy nap alatt.

Nálam migrén= Türjek tabletta és alvás . :( Nálam minden-mindennel összebarátkozik ezért tilos a külön bogyesz. Csakhaorvosirjafel.
Ma egész nap aludtam a tegnapi miatt mint egy medve , illetve déltől kettőig vártuk a kajafutárt , mert gyúrok holnapra erősen. Még a kávé is elaltat, ha akarom, ha nem.:D:D:D
 
CathlenKata

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányok! Oltári gáz van, nem látom a jeleket a papíron.:(:(:(:( Eljutottam a berrysbe, hogy kész mindegyiknek a kerete és akartam az első mintát varrni, de a sötét színben nem látni a rajzos jelet. ( Piszok sötét van nálam hiába ég 5 lámpa+ a nagyító sem segít. ):(:(:mad2::mad2::mad2: Nem tudom mi legyen.
Bocs, hogy ide írtam, de ide többen járunk.
 
macleod

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a migrén=Quarelin. Piszok rossz,keserű tabletta,sokszor nem csúszik le első nekifutásra.:rolleyes2: Ha nagyon erős a fejfájás,leküldök rögtön utána egy Algopyrint is,a kettő együtt általában segít. Meg lehet próbálkozni a Nurofen/Cataflam/Algoflex/Advil+Algopyrin kombinációval,ez is jó szokott lenni. A felsoroltak közül bármelyiket be lehet venni,lényeg az,hogy egy Algo-val meg kell toldani,és ebből a kombinációból hármat be lehet venni egy nap alatt.
Jesszusom, ez majdnem olyan volt, mint egy díler recepttékája, de hamar rájöttem, hogy nem az összeset egyszerre. Nem tudom, mi az oka, de nekem nagyon régóta nem fáj a fejem, pedig sokszor szokott. Most, ha néha elkap, az szinte mindig a szememmel kapcsolatos: váratlanul valami villanás, visszapillantó, egy távoli üveg, vagy belenéztem valahogy a napba .... és a szememtől megfájdul a fejem. A Quarelint is használtam régen, de - van ilyen? nekem biztosan - rájöttem, hogy attól megugrik a vérnyomásom. o_O Régen két Algopyrinnel indítottam, az sokszor megoldotta. Ma pedig az Algoflex Fortéra esküszöm, és most van egy egy szemes új változata, talán Rapid? Nem tom. Mindegy is, szerencsére már nincs rá szükségem. Mondjuk a szem elsötétítésére akkor is, most is esküszöm. No informésön, teljes hírzárlat az agynak! :D A Cataflamban semmi bizodalmam, mert akkor kaptam, amikor vesekövem volt - kopp-kopp-kopp -, hogy na, ez jó erős, aztán a hatása átfolyott rajtam, mint víz a szitán, és akkor eldöntöttem, hogy b...us, nem való ez semmire! :D :rohog::rohog::mad:
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére