Csuhások, térdre, támadunk!

Imahadjárat indul augusztus 20-án a jövő év áprilisáig azért, hogy minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a Tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként. Ezt mondta a Magyar Nemzetnek az imahadjárat ötletgazdája, Gál Péter, a zamárdi művelődési ház igazgatója. A cél, hogy minden településen legyen legalább egy, ezért imádkozó személy.

Imahadjárat eddig még nem volt Magyarországon, pedig, lett volna rá igény. Különösen egy olyan országban van ennek létjogosultsága, amelynek miniszterelnöke kizárólag katonás kifejezésekben képes gondolkodni. A vírust kardélre hánytuk, a brüsszeli bürokraták megtámadták Magyarországot, a miniszterelnök pedig korábban puskaporszagot szimatoló harci paripához hasonlította magát.
Imaláncól már hallottunk, a jobb templomokban pedig imádkozni szoktak Orbán Viktor születésnapján. (Május 31, ha valaki netán elfelejtené.) De most már hadjárat is lesz, őszi, téli és tavaszi, és mint mindig, megint győzni fogunk. Mi úgy szoktunk győzni, hogy felállunk a földről, leporoljuk a zakónkat, és miközben várjuk az újabb pofonokat, öklünket fenyegetően nyugat felé rázva, szitkokat szórunk a hitetlenekre.

Az természetesen üdvözlendő, hogy minél több olyan politikus legyen a parlamentben, aki a Tízparancsolat szerint él. Mint ahogyan az is jó lenne, ha minden jobb lenne. Mert bár – hála Orbán Viktornak és a Fidesznek – már most is majdnem minden nagyon jó, de sokkal jobb volna, ha még ennél is jobb lenne. Én például simán el tudnám képzelni, hogy minden nő legyen szép, a férfiak egytől egyig kockahasúak, a gyerekek pedig engedelmesek és okosak.
Ezért is sajnálatos, hogy a felhívás megálmodójának, aki civilben egy művelődési ház igazgatója, a figyelme nem terjedt ki arra, a nem elhanyagolható apróságra, hogy az imahadjárat győzelme után miként lehet majd ellenőrizni, hogy egy politikus valóban tartja-e magát a Tízparancsolathoz, vagy csak ezt híreszteli magáról.
A feladat nehéz, de a megoldás nem lehetetlen. Abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy a Fidesz 133 bátor embere kivétel nélkül megfelel a Gál Péter által elvárt kívánalmaknak. Vagyis, reggeltől estig a Tízparancsolat szellemében élnek. De nemcsak ők, hanem a leszármazottaik, sőt, már az őseik is, igazolhatóan, négy felmenőig visszamenőleg.
Első megközelítésben nyilván elegendő, ha olyanok vagyunk, mint Orbán Viktor, Kövér László, vagy bármelyik kormánypárti politikus. Ha úgy vesszük, még Kósa Lajos is a Tízparancsolat szellemében él, de ha ő nem is, Deutsch Tamás biztosan. De példát vehetünk Semjén Zsoltról is, azaz, ha azt látjuk magunkon, hogy hirtelen felindulásból Svédországban helikopterről, háziasított rénszarvasra vadászunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a Tízparancsolat szellemében élünk. Ha képesek vagyunk úgy nézni, mint Kövér László házelnök, vagyis, szilaj, már-már eszelős tekintettel, és mindemellett érthetetlen szavakat mormolunk a bajuszunk alatt, akkor nagyot nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy valóban a Tízparancsolat szellemében élünk.
Vagy, és most már tényleg nem untatjuk az olvasót a vég nélkül sorolható esetekkel, tételezzük fel, hogy külügyminiszterek vagyunk, és ebbéli minőségünkben nyári szabadságunkat a kormányunk által milliárdokkal megkínált nagyvállalkozó luxusjachtján töltjük. Ha egy ilyen jacht heti bérleti díja ráadásul 60 millió forintba kerül, akkor ne legyenek kétségeink, hogy amennyiben létezik a Mindenható, akkor mind a tíz ujját megnyalja, és azt mondja: barátom, te vagy az én emberem, te tényleg a Tízparancsolat szellemében éled az életed.
Ezt a pártot, amelynek ma olyan fontos a hitről való papolás, valamikor fiatal emberek alapították. Olyan lányok és fiúk, akik sokak szemében ráadásul még demokratának is látszottak. És ők voltak azok, akik az akkor még valódi kereszténydemokrata honatyák felszólalásaikor azt kiabálták a parlamenti ülésteremben, hogy Csuhások! Térdre, imához!
Érdemes volna visszatalálni a gyökerekhez, és emlékeztetni az embereket Orbán Viktor és fideszes társai istentelen indulására. Ebből következően, az imahadjáratnak stílszerűen ez lehetne a jelszava: Csuhások, térdre, támadunk!

Föld S. Péter

tiz paprancsolat.jpg
 
Barkóczi Balázs

ORBÁNÉK 10 LEGNAGYOBB PROPAGANDAHAZUGSÁGA
1️⃣
„Az Orbán-kormány családbarát.” – Orbánék 2010 óta egy fillérrel sem emelték a családi pótlékot, nem hajlandóak munkaként elismerni a 18 év alatti tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerekek otthonápolását, az ilyen gyermeket nevelő szülőknek fizethető ápolási díjat havi 30 ezer forintban maximalizálták, miközben államosítják a meddőségi klinikákat, ellehetetlenítik az egyedülálló szülők és az egynemű párok örökbefogadását, és az egyháznak játszák át a bedőlt devizahitelesek ingatlanjait.
2️⃣
„Az Orbán-kormány megbecsüli a nyugdíjasokat.” – Orbánék 2010 óta nem hajlandóak emelni a minimálnyugdíj összegét, a svájci indexálás kivezetésével pedig több mint 1 millió forintot vettek ki minden nyugdíjas zsebéből, miközben az 5,2 százalékos infláció mellett megalázóan alacsony, átlagosan 900 forintos nyugdíjkorrekcióval szúrták ki az idősek szemét a járvány alatt.
3️⃣
„Az Orbán-kormány nemzeti.” – Orbánék a gyanú szerint illegálisan, egy izraeli kémszoftver segítségével hallgatták le és figyelték meg saját állampolgáraikat, köztük újságírókat, ellenzéki politikusokat, ügyvédeket és üzletembereket mindenféle jogalap nélkül, miközben olyan, több százmilliárdos kínai és orosz hitelekkel adósították el az országot, amiket még az unokáink is fizetni fognak.
4️⃣
„Az Orbán-kormány keresztény.” – Kaleta, Szájer, Borkai... Kell még valamit mondanom?
5️⃣
„Az Orbán-kormánynak fontos az oktatás.” – Orbánék az elmúlt évtizedben elvették a tanárok túlórapénzét, a béren kívüli juttatásokat, filléres könyöradománnyal, 25 ezer forintos CBA-utalvánnyal alázták meg a táboroztató pedagógusokat, miközben folytatták a felsőoktatás és a tanárképzés szisztematikus szétverését: elüldözték a CEU-t, megkezdték az egyetemi vagyon fideszes kuratóriumokba való kiszervezését, és a tanárképzés NAT-hoz kötésével butították le a fiatal pedagógusok képzését, amiknek eredményeként idén 23 ezerrel kevesebb diákot vettek fel a felsőoktatásba, mint 2010-ben. Ma a magyar középiskolai tanárok keresete a harmadik legrosszabb az OECD tagországok között, miközben majd’ 5 ezer pedagógus. hiányzik a rendszerből
6️⃣
„Az Orbán-kormánynak fontos az egészségügy.” – Az egészségügyi intézmények tartozása már márciusban megközelítette a 30 milliárd forintot, miközben a járvány alatt leállították a kórházi szűrővizsgálatokat, műtéteket halasztottak el és betegeket raktak az utcára. A kormány június elején kiszivárgott tervei szerint Orbánék 2500-zal csökkentenék az országos aktív ágyszámot, a szolgálati jogviszony módosítása miatt pedig 1600 egészségügyi dolgozó tervezi a felmondását, miközben az orvos- és szakápolóhiány miatt több intézményben osztályok szűnnek meg, szünetel a sürgősségi ellátás (Honvédkórház), vagy az onkológiai ellátás (Péterfy Kórház), és mintegy 500 településen betöltetlen a háziorvosi praxis.
7️⃣
„Az Orbán-kormány törődik a szegényekkel.” – Miközben az elmúlt évtizedben Orbán gázszerelője az ország leggazdagabb embere lett, és a miniszterelnök kedvenc oligarchája magánrepülőin jár külföldi focimeccsekre, a külügyminiszter pedig családjával egy másik oligarcha adriai luxusjachtján nyaral, megduplázódott a nélkülözésben élő nyugdíjasok száma, és családok kerülnek napról-napra egyre kilátástalanabb helyzetbe. Ma egy átlagos szegény havi 66 ezer forintból él, 1,2 millió embernek, vagyis az ország több mint tizedének pedig esélye sincs kitörni a relatív szegénységből. Ennél is szomorúbb, hogy az UNICEF adatai szerint hazánkban mintegy 50 ezer gyermek tartósan, 200 ezer gyermek pedig időszakosan éhezik, miközben Orbán szegényügyi megbízottja, Hegedűs Zsuzsa pezsgőkre és luxuskozmetikumokra verte el a rábízott közpénzt, a kormány pedig egyre-másra vonja meg az állami támogatást olyan hátrányos helyzetű és szegény gyerekek oktatásával foglalkozó szervezetektől, mint Iványi Gáborék közössége.
8️⃣
„Az Orbán-kormány védi a nemzeti vagyont.” – A közpénzmilliárdok vadászati világkiállításra, Matolcsy-szobrokra, a Pénzügyminisztérium költöztetésére, stadionokra, lószoláriumra és gyepnapoztatóra való értelmetlen elszórása mellett Orbánék a nemzeti vagyonnal is nagyvonalúan bánnak: miközben csak az elmúlt egy évben a Vagyonkezelő több százmilliárdnyi állami vagyont adott át olyan fideszes káderekkel kitömött alapítványoknak, mint például a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, és miközben ugyanilyen értékben kerültek ki Mol és Richter részvények az állami szervek fennhatósága alól, Máger Andrea miniszter az állami vagyon maradékának hatékonyabb ellopása érdekében törvényjavaslatot adott be egy állami maradványvagyon-hasznosító részvénytársaság létrehozására.
9️⃣
„Az Orbán-kormány nem engedi be a migránsokat.” – A Rogán propagandaminiszter által 2012-ben indított letelepedési kötvényprogrammal Orbánék csak 2019-ig mintegy 30 ezer külföldit telepítettek be az országba mindenféle ellenőrzés nélkül úgy, hogy a gyanú szerint egyrészt a programon Fidesz-közeli offshore-cégek gazdagodtak, másrészt a lejáró kötvények után tavaly decemberben mintegy 120 milliárd forintot fizettek ki közpénzből a bevándorlóknak. Mindeközben olyan, hazájukban jogerősen elítélt bűnözőket bújtatnak az országban, mint a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki.
1f51f.png
„De legalább tudnak kormányozni.” – 30 ezer magyar halt meg a koronavírus-járvány következtében, amivel hazánk a népességarányos halálozást tekintve világelső.
*
Ezt a listát elolvasva "beájultam a gyönyörűségtől". A legnagyobb gondom az, hogy oly sokan el is hiszik, s mint bibliát forgatják, sőt adják szájról-szájra o..v. dicsóítését.. Nem tudok más feltételezni, nemzeti agymosás történik. Van akit sikerül átmosni, van aki ellent áll, sőt még be is válaszol. Időnként, ha már nem bírom elviselni a sok hazudozást... ez utóbbi csapatba tartozom én is. Nem tagadom. Most éppen azon (is) dühöngök, mi a jó fenéért nekünk a vadászati kiállítás?! Ennek a rendezvénynek, s minden kiszolgálójának kifizetett összegét inkább a Velencei tó megmentésére kellene fordítani. De ugye ez már nem fér bele a büdzsébe?! Hát persze, mert minden hülyeségre van pénz, csak arra, amire kellene - nincs. - Mégis oly sokan nem látják ezt, még mindig istenként tekintenek jelenlegi kormányunk főjére, aki bizony a szakadékba kormányozza szép hazánkat... Hadd ne soroljam, mert kevés volna a CH felülete, mivel és milyen húzásokkal, törvényekkel, döntésekkel, egyebekkel...
 
Amikor a darutollas,bő köpenyes,vakolókanalas nagyfőnök kiadja a parancsot ov-nak,vagy végrehajtja vagy repül.Csak addig marad hatalmon amíg engedelmeskedik.Ezzel ő nagyon is tisztába van és ezért pereg le róla minden,hiszen parancsot teljesít.
 
Itt egy másik lista csak azért hogy a másik oldal is legyen képviselve.
Lehet választani...
Komolyan nem értem az embereket!
Hihetetlen méreteket ölt az ellenzéki agymosás. Az emberek egy része tele van indulattal, dühvel, gyűlölettel a kormány és személyesen Orbán Viktor ellen. De miért épp most? Én nem azt mondom, hogy jó minden, sőt, olyan nem is lesz soha, sehol.
De mégis miért éppen most??? Amikor kibaxxxott sok pozitív dolog történik, amit 20-30 éve hinni sem nagyon mertünk és ha akkor ezt papíron élénk teszik, szinte mindenki azonnal aláirja. Akkor mégis miért ilyen dühösek és frusztráltak?
-Most mikor a világháborúk óta legnagyobb egészségügyi és gazdasági krízise közben/után vagyunk és mégis hihetetlen mennyiségű eredmény van a bajok mellett?
-Most amikor rekordon a foglalkoztatás és gyakorlatilag az nem dolgozik, aki nem akar.
-Most amikor reálbér évek óta növekszik és egyre jobban megfizetik a szakembereket.
-Most, amikor soha nem látott mennyiségű és mértékű a családtámogatás.
-Most, amikor éppen duplázzák az orvosok bérét és eltörlik az eddig tabunak számító hálapénzt.
-Most amikor elengedig a 25 éven aluliak adóját.
-Most, amikor minden családos vissza fogja kapni az évben befizetett SZJA-ját az átlagbérig.
-Most mikor rekordot dönt a gazdaság.
-Most, amikor a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése mellett dupla nyugdíjprémium lesz
-Most, amikor szinte nincs olyan háztartás, ahol nincs autó, sőt lassan a kettő is általános.
-Most amikor rekord alacsony a hitelkamat, sőt kamatmentes babaváró is van a fiataloknak, és úgy veszik a környezetemben a családi házakat, mintha nem lenne holnap. Aztán mikor a kereslet miatt felszalad az ár Orbánoznak
-Most, mikor hónapokkal előre kell szállást foglalni, mert akkora a mélyszegénység
-Most amikor 15 éves csúcson a tevékenységi ráta, amikor mindenfelé kisbabákat, terhes fiatal anyukákat látni.
-Most, amikor csúcsokat dönt a házasodási kedv.
-Most amikor nagyot zuhantak a bűnelkövetési statisztikák.
-Most, amikor szinte minden település újul, új terek, megújitott rendelők, iskolák, nyugdíjas otthonok, új bicikliutak, tanuszodák, sorra újult műemlékek, strandok, várak, kastélyok tömege. Modern városok, Magyar falu, stb programok mellett újul az ország.
-Most, amikor Európa legolcsóbbja a rezsi
-Most, amikor jelentősen javultak a szegénységi mutatók.
-Most amikor folyamatosan csökkennek a munka terhei
-Most amikor megharmincszoródott a magyar aranytartalék és rekordon áll.
-Most, amikor nagyot nőtt az állami vagyon.
-Most, amikor jelentősen emelik a minimálbért
-Most, amikor egyre többen térnek haza külföldről.
-Sorolhatnám és hibákat is bőven tudnék. De ennyi eredmény soha nem volt, csak a nyomor, a nihill és a reménytelenség.
Tehát újra megkérdezem, hogy miért? És miért éppen most? És miért azoknak hisztek, akiknél nyomorogtatok és szar volt minden remény nélkül?
 
Mert Egyesült Európát akarnak, nem jó magyarkodni (a pélaképeknél nem is létezik ez a szó, hogy németeskedni). Mert ideális a multikulti, mert még kevés a hijab, niqab, burka a budapesti utcákon. Mert gyönyörü a szivárványos zászló a városházán és milyen felemelő érzés lesz letérdepelni a focimérkózések előtt.
 
Mivel a választók új generációja már teljesen ebben az új orbáni rendszerben nevelkedik íg y lehet hogy lassan és végérvényesen eltünik az általad ismertetett gondolkodásmód. Hogy ez jó vagy rossz mi már nem látjuk meg....
 
A felsoroltak fele se igaz.
Orvosok ugyan kaptak fizetes emelest de a noverek es a kiegeszito szemelyzet nem. CSak 3 traumatologia osztalyrol mondtak fel az orvosok mert olyan jol elnek.
A allamvagyon megnott de az adossag is 2008 szinten van
Szegenysegi utmutato a 28ezerFT minimal nyugdij es a 47 ezer forintos kozmunka, de a tanari fizetesek is katasztrofalisok.
A semmibe vezeto bicigli utak a terkovezes amit 3 szor is felbontanak mire hasznalhato kastelyok Tiborckanak...
Szallas csucsido van mindig tele van nyaron, sokan nem tudtak kinyiti vagy nem volt szemelyzet vagy nem birtak a hosszu kenyszer bezarast.
HAla penz jo hogy megszunt, igaz nem volt jo a 300Ft-os vizitdij, most jo a tobb tizezer Ft maszek korhaz mert az allamiba eves szinten se lehet bejutni.
Tudod mit nekem nincs kedvem itt sorrol sorra cafolni a propagandat, talan lesz aki megteszi.
Ez az agymosasa, ami nem igaz olyan allitanak. A nyugdijasok a nyumor tetejen az inflaciot nem fedezi a 13. havi nyugdij negyed eves odaadasa.

Soha ennyi magyar nem hagyta el a hazat mint Orban alatt. kozel 1 millio ember. CSak nem kepzeled hogy a Kanaan van otthon akkor elmennek az emberek? akar mosogatni vagy takaritani nyugatra?
A 30 ezer elhunyt , az oltas elbazilikalasa.................a kulpoliitka az EU kapcsolat a Norvegokkal stb stb
 
Utoljára módosítva:
Itt egy másik lista csak azért hogy a másik oldal is legyen képviselve.
Lehet választani...
Komolyan nem értem az embereket!
Hihetetlen méreteket ölt az ellenzéki agymosás. Az emberek egy része tele van indulattal, dühvel, gyűlölettel a kormány és személyesen Orbán Viktor ellen. De miért épp most? Én nem azt mondom, hogy jó minden, sőt, olyan nem is lesz soha, sehol.
Én nem is szólok csak melléteszem

*
Ezt a listát elolvasva "beájultam a gyönyörűségtől". A legnagyobb gondom az, hogy oly sokan el is hiszik, s mint bibliát forgatják, sőt adják szájról-szájra o..v. dicsóítését.. Nem tudok más feltételezni, nemzeti agymosás történik. Van akit sikerül átmosni, van aki ellent áll, sőt még be is válaszol. Időnként, ha már nem bírom elviselni a sok hazudozást... ez utóbbi csapatba tartozom én is. Nem tagadom. Most éppen azon (is) dühöngök, mi a jó fenéért nekünk a vadászati kiállítás?! Ennek a rendezvénynek, s minden kiszolgálójának kifizetett összegét inkább a Velencei tó megmentésére kellene fordítani. De ugye ez már nem fér bele a büdzsébe?! Hát persze, mert minden hülyeségre van pénz, csak arra, amire kellene - nincs. - Mégis oly sokan nem látják ezt, még mindig istenként tekintenek jelenlegi kormányunk főjére, aki bizony a szakadékba kormányozza szép hazánkat... Hadd ne soroljam, mert kevés volna a CH felülete, mivel és milyen húzásokkal, törvényekkel, döntésekkel, egyebekkel...
 
Én nem is szólok csak melléteszem
A bevett ultra-balliberális taktika az, hogy szépen megosztjuk a társadalmat /öreg/fiatal, oltott/oltatlan, polgári nemzeti/internacionalista-globalista, nyugdijas/aktiv dolgozó, egyebek/ összeugrasztják öket, majd a zvarosban halásznak. Netán felkelést robbantanak ki. Miközben megy az ajvékolás a borzasztó megosztottságon.

A forgatókönyv le is van irva Szrgya Popovicsnál,a cime kb. Hogyan csináljunk forradalmat. Igaz,ezt nem mindenki forgatja, olvassa naponta.
 
ultra-balliberális taktika
Ez nem bal vagy jobb oldali taktika hanem egyszerűen politizálás ha kell hozok példákat a jobboldalról is de, szerintem felesleges.
 
Itt egy másik lista csak azért hogy a másik oldal is legyen képviselve.
Lehet választani...
Komolyan nem értem az embereket!
Hihetetlen méreteket ölt az ellenzéki agymosás. Az emberek egy része tele van indulattal, dühvel, gyűlölettel a kormány és személyesen Orbán Viktor ellen. De miért épp most? Én nem azt mondom, hogy jó minden, sőt, olyan nem is lesz soha, sehol.
De mégis miért éppen most??? Amikor kibaxxxott sok pozitív dolog történik, amit 20-30 éve hinni sem nagyon mertünk és ha akkor ezt papíron élénk teszik, szinte mindenki azonnal aláirja. Akkor mégis miért ilyen dühösek és frusztráltak?
-Most mikor a világháborúk óta legnagyobb egészségügyi és gazdasági krízise közben/után vagyunk és mégis hihetetlen mennyiségű eredmény van a bajok mellett?
Ez nem igaz, mert a Covid járvány nem a legnagyobb emberi és anyagi áldozatokat járó esemény volt a világon és Magyarországon a világ háboru óta. Az ország a nemzetközi összefogásnak (EU) köszönheti, hogy tulélte és kilábalt a bajból.

-Most amikor rekordon a foglalkoztatás és gyakorlatilag az nem dolgozik, aki nem akar.
"Foglalkoztatottság" alatt a munkaképesek és munkát keresök arányát értjük.
Magyarország népességét a kiöregedés és az elnéptelenedés veszélyezteti.
A nyugdijasok száma nött, a munkakeresök száma száma az elnéptelenedés miatt csökkent.
Majd egy millióan külföldön dolgoznak.... ezek az okok nem a kormány politikaja.

-Most amikor reálbér évek óta növekszik és egyre jobban megfizetik a szakembereket.
Pl. az ország jövedelmének 1/4-ét adó Audi-dolgozókat akik egy csapásra 18% béremelést kaptak.
Elözmény, a kormány tiltotta 2018-ban a sztrájkot, az ellenzék támogatta, a dolgozók protestáltak, a németek fizetnek
Az átlagbéreket illetöen Magyarország az utolsó elötti az EU-ban, még a Szlovákok is megelöztek bennünket
Az emelkedés egyik oka az eu forszirozta minimálbér akcio
-Most, amikor soha nem látott mennyiségű és mértékű a családtámogatás.
A népszaporulat még mindig negativ, hiába kapnak hitelt autóvásárlásra a fiatal párok.
Ha összehasonlitom a magyar "családi pótlékot" a külföldön dolgozó magyarkéval akkor az szégyenletes
-Most, amikor éppen duplázzák az orvosok bérét és eltörlik az eddig tabunak számító hálapénzt.
30 évvel a rendszerváltás után ideje a "hálapénzt" abnormálisnak tekinteni egy magát szociálisnak nevezö államban
Érdekes, hogy "épp most" a valasztásk elött akarják duplázni az orvosok fizetését. Az egyik kézzel elvették a "hálapénzt" amit elvileg leirhatott volna mindenki az adóból, azt most fizetésként odadják az orvosoknak.
-Most amikor elengedig a 25 éven aluliak adóját.
Borzasztó nagy támogatás amikor ma már 25 év alatt alig tud valaki elhelyezkedni.
Gondolom ez a jól keresö sportolókra is érvényes. Biztos örülnek neki a focisták.
-Most, amikor minden családos vissza fogja kapni az évben befizetett SZJA-ját az átlagbérig.
-Most mikor rekordot dönt a gazdaság.
Nocsak, milyen rekordot?
-Most, amikor a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése mellett dupla nyugdíjprémium lesz
Emeljük ki. "Lesz". Mert ügye az igéretek szerint 2024-ben lesz visszaállitva a 13. nyugdij amit állitólag a "Gyurcsány korány" elvett. Ezt az "elvételt" az akkor ellenzékben levö Fidesz támogatta és 12 év mulva sem állitotta vissza.

-Most, amikor szinte nincs olyan háztartás, ahol nincs autó, sőt lassan a kettő is általános.
Magyarországon a személyautók száma 3.124.00, ennek túlnyomó része cég-tulajdonban van, munkavállalási eszköz.
A személyautó lehetett a Kádár korban a jólét mértéke, ma azonban egy szükségleti eszköz.
-Most amikor rekord alacsony a hitelkamat, sőt kamatmentes babaváró is van a fiataloknak, és úgy veszik a környezetemben a családi házakat, mintha nem lenne holnap. Aztán mikor a kereslet miatt felszalad az ár Orbánoznak
Igen nyugaton, negativ cinzen van, világszerte olcson lehet pénzt kölcsönözni. Ennek semmi köze a jelenlegi kormányhoz.
-Most, mikor hónapokkal előre kell szállást foglalni, mert akkora a mélyszegénység
Nem tudom milyen szállásról beszélsz de a Covid miatt sok szállóda csak részben müködik
-Most amikor 15 éves csúcson a tevékenységi ráta, amikor mindenfelé kisbabákat, terhes fiatal anyukákat látni.

A termékenységi ráta a pénzügyi váltság idején volt a leg alacsonyabb (1,23) most pár tizeddel jobb
A szomszédjaink ennél nagyobb növekedést tudnak felmutatni.
Magyarországon egyébbként több nö van mint férfi, a népszaporulat továbbra is negativ (kihalóban vagyunk)
Magyarország lakoinak a száma 2010 ota 354.269-el, tehát évente 35.427 emberrel csökkent
1629798206758.png

-Most, amikor csúcsokat dönt a házasodási kedv.
A rendszerváltás 30 évvel ezelött volt, a nyugathoz való csatlakozással megnött a képzettségi szint igénye.
Érdekes módon ezzel arányosan nött a házasulandók életkora. Ez ma a "csucson", nöknél 30,1 és férfiaknál 32,8 életév.
Ez az uj generáció fogja megdönteni a ma már nem fiatal és sajnos nem is demokrata Fideszt.
-Most amikor nagyot zuhantak a bűnelkövetési statisztikák.
Nyilván mert az emberek már vagy két éve otthon üllnek, a betörések száma visszament.
Továbbá a legnagyobb büncselekmények nem az utcán hanem hivatalokban, bankokban, miniszteriumokban követk el.
A nyitott határok miatt külföldön bünöznek és a portékával mennek haza mint 1000 évvel ezelött.
Különöse a zsebmetszöknek volt nehéz a Covid járvány alatt, az 1,5 méter távolság miatt
-Most, amikor szinte minden település újul, új terek, megújitott rendelők, iskolák, nyugdíjas otthonok, új bicikliutak, tanuszodák, sorra újult műemlékek, strandok, várak, kastélyok tömege. Modern városok, Magyar falu, stb programok mellett újul az ország.
Mondjuk ugy, hogy városok, falvak néptelendnek el mert évente 35.000 emberrel kevesebben élnek az országban
A müemlékeket EUs pézzel finanszirozzák, a bicikli utakat nem a Fidesz hanem az ellenzék forszirozza,
Az "uj falvakban" külföldröl jött nyugdijasok laknak, mert az üres faluban olcsók a romos házak.
A "külföldiek a pisiltetést" most ugy oldják meg, hogy nem az ápolók mennek nyugatra, hanem a senoir jön Mo.-ra.

-Most, amikor Európa legolcsóbbja a rezsi
De a fizetések is ugyan igy a béka fenekén vannak.
Az energiatermelés egyáltalán nem olcsobb Mo.-on mint nyugaton.
Az ország ki van szolgáltatva az Oroszoknak, gáz, olaj és atom-energia miatt.
-Most, amikor jelentősen javultak a szegénységi mutatók.
Összességében elmondható, hogy a szegénység és kirekesztődés jelzőszámai valóban jelentős javuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedben, de ezek a folyamatok hasonlóan zajlottak le a Közép-Kelet-Európában is.
A magyarok több mint háromnegyede szegénynek számít uniós szinten

-Most amikor folyamatosan csökkennek a munka terhei
Ez a nyugatról jött technologiáknak köszönhetö és az EU-s elöirásoknak a munkavédelem területén.
-Most amikor megharmincszoródott a magyar aranytartalék és rekordon áll.
Tartalékra akkor van szüksége az embernek ha nagy infláció, hitel fölvétel fenyeget.
Magyarország jelenlegi aranykészlete 94,5 tonna.
Összehasonlitásul Ausztria 140 tonna, és kevesebb lakós.
-Most, amikor nagyot nőtt az állami vagyon.
Az arany csak tartalék, hogy nött az államvagyon csak akkor látjuk, ha drágában eladja a kormány.
A pénznek a harisnyában nincs értéke csak ha kiadjuk.

-Most, amikor jelentősen emelik a minimálbért
Máshol is. Csak Bulgáriát elözzük meg az EU-ban.
1629803005853.png

1629803159978.png

-Most, amikor egyre többen térnek haza külföldről.
Mert Anglia kilépett az EU-ból. Ugyanakkor egy somóan ezáltal végkép hátat forditottak a szülöhazájuknak.
Aztán jönnek a korábban emigrált magyarok akiknek alacsony a nyugdijuk és helyben könnyebb megfizetni az ápolást.
Haza csak akkor fognak térni nyugatról az emberek ha a demokrácia sirásója leköszön.
-Sorolhatnám és hibákat is bőven tudnék. De ennyi eredmény soha nem volt, csak a nyomor, a nihill és a reménytelenség.
Mégis vannak akik a "Gulyáskommunizmusban, a Nagy-Magyarországon" jobban érezték magukat. :)
Ne csinálj már úgy, mintha az a 2,8 millió, többnyire nyugdíjas dobta volna fel az országot az elmúlt 10 év alatt.
A probléma, hogy a jelenlegi kormány kivivta magának a gyűlölet szinonimája cimet.
Tehát újra megkérdezem, hogy miért? És miért éppen most? És miért azoknak hisztek, akiknél nyomorogtatok és szar volt minden remény nélkül?
Az idöt Orbán akarja visszatekerni a feudalizmus, a nacionál-szocializmus, az egypártrendszer és Orosz függöséghez.
A magyarok választani fognak, Orbán-vagy demokrácia, Orbán vagy EU, Orbán vagy jogállam, Orbán vagy összetartás,
 
Ez nem bal vagy jobb oldali taktika hanem egyszerűen politizálás ha kell hozok példákat a jobboldalról is de, szerintem felesleges.

Aha.....meg tudnád mondani hol volt az elmult 30 évben "jobboldali" Maidan, Arab Tavasz, Milosevity megbuktatás meg egyéb liberális találmányok?
 
Moszkvai puccs.
Litvánia kilép a szovjetunióból.
Marosvásárhelyi etnikai zavargások, bányászjárás
Irak megszállja kuvaitot
Jugoszláv válság
Letartóztatják a kurd Öcalant
Petra kelly gyanus halála....
stb
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére