Hírek Dés László a Rákay (ár) kontra Nagy (érték) vitáról

A legendás előadóművész-zeneszerző úgy látja: azt azért érdemes ilyenkor megnézni, hogy ki, mit tett le az asztalra.

Dés László szerint az Orbán-kormány kultúrharcának tünete és jelképe is lehetne, hogy Rákay Philip azért bírálta Nagy Ervin színészt, mert kiállt a tanárok mellett, aki ezt nem hagyta annyiban. A zenész, zeneszerző a Megbeszéljükcímű műsorban azt mondta (betelefonálóként), ez is csak a fideszes értékválasztásáról szól.
Miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetemet tönkreteszik, a független színházak támogatását elvonják, „a Vidnyánszky-féle haveroknak” százmilliárdokat adnak, a Fidesz „túlméretezett sajtójának bértollnokai” pedig olyan sikeres, tehetséges embereket [karakter]gyilkolnak le, mint Nagy Ervin (akivel maga is dolgozik), aki munkájával került a magyar színészek első sorába.

Vele szemben áll
a NER bérfigurája, aki rendkívül tehetségtelen és valószínűleg nem is okos pali,
akinek az érdeme annyi, hogy rendkívül lojális, mint egy gazdája kezét nyaldosó kutya. Ismeri, a Jazz+Az koncertjei előtt Jáksó László és ő konferálta fel az együttest. Már akkor tehetségtelennek tartotta Rákay Philipet, aki a kormánynak köszönhetően mégis milliárdos lett. Mivel az egykori zenetévés Schilling Árpádot és a Sárosdi Lillát árufeltöltőnek nevezete, Dés László jelezte, ők terjesztik a magyar kultúrát a világban,

becsülni kéne, tisztelni, mélyen fejet hajtani előttük, és nagyon sajnálni, hogy elüldöztük őket.

Farkas György

1686314932774.png
 
Rákay (Philip) Kálmán, csak rengeteg pénzt nyúlt le az asztalról...Csatolás megtekintése 1936381
Nagyon nem bírom Philip-et, túl nyilván hízeleg a kormánynak. A gond viszont az, h. a kormány azt tesz a - csökkenő - kereteivel, amit akar. És igen, t. Színház- ... Egyetem: ezért feltételeket szabhat. Tanárügyben pedig mit számít az, ha v.ki "legendás"? Attól még lehet, h. nem ért hozzá, lehet, h. igen. Véleménye nyilván lehet, kizáró véleménye - nem.
 
A tanárokkal azt csinálhatnak amit csak akarnak. Ők nem kapnak a szakmájukban munkát külföldön.
 
Utoljára módosítva:
A tanárokkal azt csinálhatnak amit csak akarnak. Ők nem nem kapnak a szakmájukban munkát külföldön.
Nyelvtudással és ügyes férjhezmenéssel lehet. Kolléganőm Angliában, London mellett tanít ma is (2 gyerek, majd elvált persze), volt gimis szerelmem Torontóban angol nyelvet (!) tanít zömmel ázsiai fizetőknek. OK elismerem: száz tanárból kettőnek sikerült...
 
Csókolom!
És mit tegyenek az 50 feletti ferfi - nem angolt oktató - tanárok?
 
Elmehetnek Erdélybe magyar történelmet tanítani ;)
A torna és rajztanárokból lehet fitnesz illetve rajz influenszer a youtube-on.

Korábbi nyíltvizi és hosszútávúszó bajnokunk tornatanári diplomával a zsebében előbb Londonban, majd a Feröer-szigeteken lett tornatanár és sikeres úszóedző.
 
Naugye. És ne feletsük el, hogy az OnlyFans tártkarokkal várja akár a biosztanárokat is!
Azok fiatal pályakezdő tanárok, akik a nyelvvizsga mentességnek köszönhetően jutottak diplomához, és emiatt nem tanultak meg még alapszinten sem egy idegen nyelvet, azok saját magukat szolgáltatják ki a rendszerek, és saját magukat kötötték röghöz.
 
kormány azt tesz a - csökkenő - kereteivel, amit akar.
A csökkenő nem biztos: van mindig amire akar
Épp csak a jövő szempontjából kevésbé fontos dolgokra adja oda
A haderő fejlesztés rengeteg pénzt képes elnyelni
Anglia sem képes felfejleszteni.
Most jöhet a szöveg meg kell védeni minden magyart
Persze oktatni ezzel a jövőnek építeni azt nem kell
Hogy a kormány miért tesz azt amit akar?
És milyen módon?:
Semjén Zsolt az éjszaka benyújtott javaslataival
1686401938389.png
 
Azok fiatal pályakezdő tanárok, akik a nyelvvizsga mentességnek köszönhetően jutottak diplomához, és emiatt nem tanultak meg még alapszinten sem egy idegen nyelvet, azok saját magukat szolgáltatják ki a rendszerek, és saját magukat kötötték röghöz.
És nem csak tanárok. Sokféle diplomához engedték el a kötelező nyelvvizslát...
 
A csökkenő nem biztos: van mindig amire akar
Épp csak a jövő szempontjából kevésbé fontos dolgokra adja oda
A haderő fejlesztés rengeteg pénzt képes elnyelni
Anglia sem képes felfejleszteni.
Most jöhet a szöveg meg kell védeni minden magyart
Persze oktatni ezzel a jövőnek építeni azt nem kell
Hogy a kormány miért tesz azt amit akar?
És milyen módon?:
Semjén Zsolt az éjszaka benyújtott javaslataival
Igen, meg kell védeni szerintem minden magyart.
Minden kormány a saját szája íze szerint, és nyalókái irányába költ. Mellettünk dúl a háború, hadseregre kell költenünk, már azért is, h. legalább ebbe ne kössenek bele (vállaltuk a GDP 2 %-át). Kapaszkodj meg: én a NATO-tagság ellen voltam, ah. 56-ban is az egyik fő követelés a semlegesség volt. H. végre hagyjanak minket ki a világjátékaikból, mint Ausztria is 55-ben megúszta!
Minden kormány azt tesz amit akar: a rendszerváltás óta ez volt mindenkor. Az ő felelősségük, mire is! Ha nem jó, le kell szavazni...
 
Dés László szerint az Orbán-kormány kultúrharcának tünete
Lehet hogy ez is tünet vagy már ˝eredmény˝?
további részletek derültek ki arról, hogyan lett a Fideszhez közeli Mathias Corvinus Collegium Alapítványa (MCC) a Libri Csoport többségi tulajdonosa.
A korábbi többségi tulajdonos Balogh Ákos két éve még nem akarta eladni részét az MCC-nek
A Libri Csoportban az akkor még kisebbségi tulajdonos MCC nélkül egy sor kérdésben már 2021 óta nem lehetett dönteni, mert 75 százalékos támogatás kellett hozzájuk. A lap szerint ez vezetett konfliktusokhoz az elmúlt időszakban, hiába ígérte kollégáinak Balogh: „Amíg én itt vagyok, semmi nem fog változni”. És csakugyan, maradtak kormánykritikus szerzők a kiadónál, így Nádas Péter, Závada Péter vagy Bödőcs Tibor.
A legnagyobb konfliktus az osztalék körül alakult ki. Balogh hiába akart kivenni osztalékot 2022-ben, az MCC a könyvpiaci bizonytalanságokra és megugró költségekre hivatkozva blokkolta. Baloghnak a likvid tőke a családja tulajdonában álló Corvin Áruház felújításához kellett volna.
A közgyűlés végül idén május 30-án úgy határozott, hogy a korábbi évben tartalékban hagyott összeggel együtt 4,2 milliárd forint osztalékot fizessenek ki a tulajdonosoknak, ezt már az MCC részvényesei is megszavazták.
Balogh igazgatótanácsi tagsága megmarad, egy szavazata lesz.
(kultúr harc? szerintem nagyon is az hisz elképzelhető (írom csak elképzelhető) hogy nem lesznek oly kiadványok akik más nem polkorrekt színben tüntethetnek fel embereket, csoportokat....
 
a Magyar Írószövetség közleményben üdvözölte, hogy az állampárt káderképzője megvette a Librit​

„Hazánk legnagyobb reprezentatív írószervezetének elnöksége várakozással tekint arra a piaci változásra, amit a Libri tulajdonosváltása idézhet elő” – írja friss közleményében a Magyar Írószövetség.
„A magyar írótársadalom elsöprő többségét képviselő Magyar Írószövetség úgy látja, hogy a tehetséggondozásért és a minőségi felsőoktatásért elkötelezett MCC többségi tulajdonossá válása a Libri-csoportban hozzájárulhat a kiegyensúlyozottabb piaci működéshez.”
„Az írószövetség vezetése reméli, hogy a Libri a JÖVŐBEN a független irodalmi könyvkiadók minőségi kínálatának terjesztésére nagyobb hangsúlyt fog helyezni annál, mint amit az elmúlt évtizedekben megtapasztalhattunk.”
(erre már beindult a mém gyártás is....
LIBRI SIKERLISTA 2024
1. Kék óriásplakát lapozgató
2. Lev Tolsztoj: Különleges katonai hadművelet és béke (új fordítás)
3. Orbán Ráhel: Bogyó és Babóca betévedt a bababoltomba (mesekönyv)
4. Németh Szilárd: Diétázzanak a b#zik (szakácskönyv)
5. Várkonyi Andrea: Bátorak a bútorok (lakberendezési album)
6. Rogán Antal: Mindig feltalálom magam! (tippek túléléshez)
7. Kipcsak, ki beszél! (nyelvkönyv)
8. Add nekem a cégecskédet! (üzleti mesekönyv)
9. Noé jachtja (bibliai történetek mai köntösben)
10. Bayer Zsolt: Vérszomjas tanárok, őrjöngő diákok (horror-krimi)
......)
„reméljük, ez a pár mondatos közlemény elég ahhoz, hogy legalább a választmány tagjaitól kiadjatok valamit, amit utána szemmagasságba tesztek ki minden boltban”:
 
Bödőcs Tibort is érdekli, milyen tervei vannak a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak a Libri Csoporttal, amelynek a kedden bejelentett tranzakció nyomán többségi tulajdonosa lett.
Kérdéseit feltette a Facebookon.
Megírhatjuk végre Böjte Csaba testvérrel a Káma Szútra, ahogy mi látjuk című művet?

Kiadhatják a Németh Szilárd gondolatait 9458 oldalon?

Publikálhatóvá válik a 77 szankciócsúfoló, ősi, szittya népdal és brüsszelűző, türk csujogató?
Megszülethetnek a tanulmányok Petőfi haláláról, akit NATO katonák lőttek le Bahmutnál, mint tudjuk?

Megjelenhet a filmtörténet A Lumiére testvérektől az Elkúrtukig címmel?
Bödőcs kíváncsi, hogy a Libri Csoport milyen formában fog kötődni a NER-hez. Lehetséges példaként említi az Origót, az Indexet és az ATV-t: „szinte mindegy, de jó lenne tudni, az ember kíváncsi, olvasó állat.”
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,289
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére