Döntött a bíróság: Trump nem toloncolhatja ki a gyerekként az USA-ba került illegális bevándorlókat

A Késleltetett Cselekvés a Gyermekkorú Érkezőkért (Deferred Action for Childhood Arrivals, DACA) programot akarta hatályon kívül helyezni az elnök.

Hétfőtől ismét el kell fogadnia a DACA-programban érkező kérvényeket az USA-nak. A legfelsőbb bíróság még júniusban döntött úgy, hogy az elnök nem szüntetheti meg a programot. Ezt most egy New York-i szövetségi bíró erősítette meg helyi idő szerint pénteken.

A DACA-t még Barack Obama vezette be elnöki rendelettel, hogy segítséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akiket szüleik hoztak az országba gyerekként, a jogszabály szerint a 16. életévük betöltése előtt, és aztán ott is nőttek fel. A programba meghatározott feltételekkel lehet bekerülni. Jelenleg nagyjából 650 ezer, nagyrészt latin-amerikai fiatal vesz részt a programban. Őket "Álmodozóknak" is szokták nevezni az amerikai közéletben.

Trump már 2017 óta meg akarta szüntetni a programot. Az ezt lehetlenné tévő legfelsőbb bírósági döntés után Chad Wolf, az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetője július végén közölte: a Trump-kormányzat nem fogad be több jelentkezést a DACA-programba, és felülvizsgálja a teljes programot. Az érvényben lévő, de lejáró határidejű engedélyeket sem hosszabbítja meg, és a programban részt vevők nem utazhatnak ki szabadon az Egyesült Államokból, illetve nem térhetnek vissza az országba.
Nicholas Garaufis bíró e hét pénteki döntését arra alapozta, hogy Wolf jog szerint nem volt beiktatva a hivatalába, amikor elrendelte a program felfüggesztését.

A bírósági döntés értelmében a kormányzatnak hétfőtől ismét be kell fogadnia a DACA-program keretében beérkező kérelmeket, és értesíteni kell mindazokat, akiknek ügyét a program átmeneti leállítása érintette. Közben Joe Biden megválasztott amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy hivatalba lépése után 100 napon belül helyreállítja a DACA-programot.

(MTI)

menekultek gyerekkent.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,633
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére