Dühöng a válóper után, hogy csak egymilliárd dollárt kapott

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Amerika 35. leggazdagabb férfija válik. A 13 milliárd dolláros vagyonból 1 milliárdot kapna a feleség, aki szerint ez nem fair.

Sue Ann Hamm az olajmágnás Harold Ramm, amerika 35. leggazdagabb emberének felesége. Volt. A pár éppen válófélben van, a bíróság pedig egymilliárd dollárt ítélt a nőnek még hétfőn. Az 56 éves Sue Ann azonban úgy döntött, hogy nem hagyja magát így átverni, kiforgatni a vagyonból.

Fellebbez, hogy ennél is többet követeljen, ami az összeget ismerve egyfelől meglepőnek tűnhet, másfelől viszont érthető, ha arra gondolunk, hogy ez mindössze a családi vagyonnak, 13,5 milliárd dollárnak nagyjából tizenharmada, írja a New York Post. Az óriási vagyon jobbára a cég részvényeiből áll, amik a válóper kezdetén még 18 milliárd dollárt értek.

A nő ügyvédje, Ron Barber azt nyilatkozta, hogy az elosztás nem igazságos, főleg, hogy a nő hűségesen támogatta a férjét a házasságuk kezdete, 1988 óta. Sőt, még dolgozott is a cégnek ügyvédként és közgazdászként.

“Sue Ann csalódott az ügy végkimenetelével. 25 évet szánt az életéből arra, hogy Harold hűséges partnere legyen családban és üzletben is", mondta az ügyvéd. Harold Hamm ügyvédje ugyanakkor fairnek és igazságosnak nevezte a döntést.

Sue Ann Hamm az amerikai történelem egyik legnagyobb, válóper során megítélt vagyonát kapja a 995 millió dollárral és a vele járó kiegészítőkkel, mint például egy kaliforniai birtok és egy oklahomai ház. Családjogászok szerint akár évek is eltelhetnek, mire befejeződik a per.

Vs
hamm_divorce_mi_130322_wblog.jpg
 
blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Én is öszintén fel vagyok háborodva! Szegény hölgy 1988 óta mosott, vasalt, mosogatott, porszivózta a házat, nyirta a füvet, pucolta a férfi cipöjét és tessék, most 1 milliárd dollárral szúrja ki a szemét az a zsugori férj. 1 milliárd dollár? Meddig lehet abból megélni? Sokáig biztos nem. Utána jön a koldulás.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem ártana tudni mennyi volt a "házasságba érkezés" vagyoni háttere mindkét részről, és akkor mindjárt kiderülne mennyi is az "együtt keresett" összeg fele, ami a feleségnek jár.
Lehet, hogy annyi, mint amit most az asszonyka kapott.
Akkor viszont valamit nagyon rosszul csináltak, ha huszonhat év alatt ilyen kevéssel gyarapodtak.

Kevés az infó.
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos

Ez Amerikában is így van? Én vagyonom, Te vagyonod, közösen szerzett és azon osztozunk ha válunk? Mi az hogy jár? Ki dönti el ha pl. a férj az egyetlen kereső és a feleség nem dolgozik, hogy mennyi jár neki? Megnézik mennyit keres egy házvezetőnő és az alapján számolnak? Ezek a gazdag feleségek is végeznek igazi háztartási munkát, vagy bejárónővel, takarítónővel dolgoztatnak, mert ha igen akkor mire kap végkielégítést? Nem kötözködés csak érdekel mi alapján követel, és mi alapján számolnak.
 
Fogalmam sincs amerikával mi van jogilag.
És az a jójember se a saját kezével, kubikostalicskával kereste azt a kis pénzt.
Sanszosan nem is ő metszette otthon a gyümölcsfákat, és nyírta otthon a füvet.
Nem védem a nőt, de ellene sem beszélek.
 
sjudit3

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért nem kéne sajnálni a férjet, hogy ő meg dolgozott, mig a másik meg otthon "henyélt".
A férj azért tudott dolgozni, és sikeres lenni, mert volt aki támogatta. Az nem munka?, csak élvezett?
Mi lenne ha megforditanák, és a nő kapná a többet, mivel az ő feladata esetleg, több volt, mint a "henyélés", és ezáltal ő rakott többet a megkeresett vagyonhoz.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Jogilag altalaban ugy van ,hogy amit kozosen szereztek foleg 25 ev utan fele fele aranyban van.
A no is dolgozott a cegben ugyvedkent es kozgazdaszkent, tehat nem hazitunder volt, es a haztartast vezette.
Aki ilyen gazdag annak minden rendelkezesere all, a hazvezetonotol kezdve a kerteszig, soforig stb, ilyen nagy haznal akar 5-10 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Akinek nagy vagyona van es a masik nem hoz hasonlo vagyont, ott minden keppen hazassagi szerzodest kotnek, es a kozos szerzemeny meg egyutt vannak akkor is a fele fele, de nem szamolhato be az eredeti vagyon amit hozott a hazassagba.

NAgy atlagba ahol nagyobb vagyon van,az elso ev hazassag utan 10%, 5 ev utan 30% ,10ev utan 50% , utana fele fele.
 
blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Ha komolyan nézzük akkor egy gazdag házasságban mi az amit a nö hozzá tud tenni? Lényegében semmi mert esetleg van egy viszonylag jól fizetö állása ahol a jövedelme mikroszkópikus a férjééhez hasonlitva és néhány ruhavásárlás után már nincs is. Háztartási munkát az alakalmazottak végzik akiknek a fizetése még a zsebpénzükhöz hasonlitható talán. Tehát úgy itélem meg, hogy az 1 milliárd egy tisztességes végkielégités. A hölgynek javasolnám, hogy tanulja meg beosztani a pénzt vagy nézzen magának egy másik gazdagot. Sok sikert.
 
Lássukcsak.
Nem tudom van-e gyerek-gyerekek a házasságból, azokat valakinek fel kellett nevelnie, odafigyelve, szeretettel.
Ha apu dolgozott olyan sokat, akkor gondolom nem mindig a nyugalom szobraként ért haza, valakinek meg kellett nyugtatnia, hogy másnap újult erővel mehessen pénzt lapátolni.
Ha már ekkora a renomé, 26 éven keresztül kellett odafigyelni, nehogy egy szakadt macinaciban lássák a Tescoban vásárolni.
Partykon kellett részt venni, hatetszikhanem mosolyogni többigazdagékra. Sőt ilyen partykat szervezni is. Kézben tartani a háztartást, ami nem azt jelenti ugyan, hogy ablakot pucolt, de biztos nem a férjet hívta fel a személyzet, ha bedöglött a rotációskapa.

Ja és persze mint a cikk és Melitta is írja, anyu dolgozott is a cégben. Nem is egy munkakörben. Fizetést is kapott vajon?

Tekints el attól, hogy az a szám egy milliárd.
Képzeld azt, hogy egy 13 milliót érő vagyonból akar neki egy milliót adni a férj.
------------
Na látjátok ez a ciki abban, ha egy asszony "csak" otthon van, mint annál a norvég házaspárnál.
Ha megpróbál a bolyhospapucsból kilépni, rögtön sokan igazságosnak találják, hogy az addigi munkája semmit se ért, semmit sem érdemel érte és 26 év után tegyen úgy, mintha most kezdené az életét, a semmiből. Ami jelen esetben ugyan egy milliárd, de az elvet figyeljétek.
Kiszolgáltatottá válik, mivel ő "nem keres".

Az sem tudható mi a válás oka.
Netán apu kapuzárási pánikol, és valóban egy fiatalabb maca van a láthatáron?

Vagy anyu gondolja úgy, hogy megvan a bűvösen felezős huszonöt év, elég volt ebből az emberből?
Nem tudom.
 
Utoljára módosítva:

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
A férje pénze nélkül nemigen tellett volna neki erre az ügyvédre .
Az pedig, hogy örökké segíti jóban, rosszban, az ott van a hűségnyilatkozatban, amit a pap előtt csókkal pecsételt meg.
http://www.szcientologia.org.hu/faq/inside-a-church-of-scientology/double-ring-ceremony.html
---------------------------
http://www.lawyers.com/tulsa/oklahoma/ron-b-barber-1491367-a/

Te tudod miért válnak?
Mert én nem. Ha tudod, oszd meg kérlek.

Megtaláltam.

"A történelem legdrágább válására készül az Egyesült Államokban a Hamm család. Harold Hamm, aki a Forbes magazin listája szerint Amerika 35. leggazdagabb embere a maga 11 milliárd dolláros vagyonával, még 2010-ben csalta meg két és fél évtizede hűséges feleségét. "
Az egész cikk:
http://www.kurir.hu/bulvar/bulvar-hirek/furcsa/1464-valas-3-milliard-dollarert.html

Akkor hogy is van az a csók?
 
Utoljára módosítva:

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Na látod, csak keresni kell :) Én az okoktól függetlenül írtam a véleményemet.
Elítélem a hapsi viselkedését, de az ügyvédje majd elmagyarázza, hogy a feleségének mindig éppen akkor fájt a feje, mikor ő papás-mamást akart játszani, és hát ugye a házastársi kötelesség.....
Már előzőleg is próbáltam az általad belinkelt cikkben keresni, hogy a hatalmas vagyonhoz mennyiben járult hozzá a hölgy. De csak a milliárdos férj anyagi gyarapodására, és karrierjére találtam utalásokat.
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerika 35. leggazdagabb férfija válik. A 13 milliárd dolláros vagyonból 1 milliárdot kapna a feleség, aki szerint ez nem fair.

Sue Ann Hamm az olajmágnás Harold Ramm, amerika 35. leggazdagabb emberének felesége. Volt. A pár éppen válófélben van, a bíróság pedig egymilliárd dollárt ítélt a nőnek még hétfőn. Az 56 éves Sue Ann azonban úgy döntött, hogy nem hagyja magát így átverni, kiforgatni a vagyonból.

Fellebbez, hogy ennél is többet követeljen, ami az összeget ismerve egyfelől meglepőnek tűnhet, másfelől viszont érthető, ha arra gondolunk, hogy ez mindössze a családi vagyonnak, 13,5 milliárd dollárnak nagyjából tizenharmada, írja a New York Post. Az óriási vagyon jobbára a cég részvényeiből áll, amik a válóper kezdetén még 18 milliárd dollárt értek.

A nő ügyvédje, Ron Barber azt nyilatkozta, hogy az elosztás nem igazságos, főleg, hogy a nő hűségesen támogatta a férjét a házasságuk kezdete, 1988 óta. Sőt, még dolgozott is a cégnek ügyvédként és közgazdászként.

“Sue Ann csalódott az ügy végkimenetelével. 25 évet szánt az életéből arra, hogy Harold hűséges partnere legyen családban és üzletben is", mondta az ügyvéd. Harold Hamm ügyvédje ugyanakkor fairnek és igazságosnak nevezte a döntést.

Sue Ann Hamm az amerikai történelem egyik legnagyobb, válóper során megítélt vagyonát kapja a 995 millió dollárral és a vele járó kiegészítőkkel, mint például egy kaliforniai birtok és egy oklahomai ház. Családjogászok szerint akár évek is eltelhetnek, mire befejeződik a per.

Vs
Csatolás megtekintése 1278332
Saját tapasztalataim alapján azt látom a látszólag jól müködő párkapcsolatok akkor omlanak össze mikor már mindenük megvan.
A cikkben nincs említve pontosan mi a válóok,csak annyi sejthető hogy a férj kezdeményezte.Azt még senki sem kérdezte miért is?Csak ő lehet hibás vagy van valami más is a háttérben?Vagy valaki?
Esetleg a feleség a hunyó?
Egyébként pedig a pénzért az emberek mindenre képesek. :(
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Na látod, csak keresni kell :) Én az okoktól függetlenül írtam a véleményemet.
Elítélem a hapsi viselkedését, de az ügyvédje majd elmagyarázza, hogy a feleségének mindig éppen akkor fájt a feje, mikor ő papás-mamást akart játszani, és hát ugye a házastársi kötelesség.....
Már előzőleg is próbáltam az általad belinkelt cikkben keresni, hogy a hatalmas vagyonhoz mennyiben járult hozzá a hölgy. De csak a milliárdos férj anyagi gyarapodására, és karrierjére találtam utalásokat.

Az okoktól függetlenül fura nekem, hogy olyan megállapításra jutottál, hogy a nő megfogadta az oltárnál, hogy örökre támogatni fogja :D

Én pusztán a válóók miatt idéztem be azt a cikket, tovább kutakodva biztosan megtalálhatnánk az élet és karriertörténetét, legalábbis a férfinak.
Nincs is kétségem affelől, hogy a hölgy kisebb vagyonnal (netán semmivel) érkezett a házasságba.
Épp ezért nem is venném felezési alapnak a mostani vagyoni állapotot, pusztán csak a közös évek gyarapodását osztanám el közöttük.
Erre írtam, hogy túl kevés a cikkben szereplő infó ahhoz, hogy megállapítható legyen minek a valahány százalékát is ítélte oda a bíróság a nőnek.

Igen, a férjnek pazar ügyvédje lehet, ha sikerült így lealkudnia a bíróságnál az összeget, annak ellenére, hogy ő kacsintott félre a házasságból.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Saját tapasztalataim alapján azt látom a látszólag jól müködő párkapcsolatok akkor omlanak össze mikor már mindenük megvan.
A cikkben nincs említve pontosan mi a válóok,csak annyi sejthető hogy a férj kezdeményezte.Azt még senki sem kérdezte miért is?Csak ő lehet hibás vagy van valami más is a háttérben?Vagy valaki?
Esetleg a feleség a hunyó?
Egyébként pedig a pénzért az emberek mindenre képesek. :(

Nem a férj kezdeményezte, vagyishát tettlegesen mégiscsak ő, mivel félrelépett. :D
 
Oldal tetejére