Hírek Dagad a botrány Horvátországban: “Orbán nem mondott semmit, csak telefonálgatott”

Mint korábban beszámoltunk róla: lezuhant egy orosz katonai drón péntek éjjel Horvátországban. A gép Magyarország felől érkezett, 40 percet töltött el hazánk légterében. A Honvédelmi Minisztérium későbbi közlése szerint végig figyelemmel kísérték, amíg a levegőben tartózkodott, ennek ellentmond, hogy sajtóértesülések szerint Orbán Viktor is a horvát miniszterelnöktől hallott először arról, ami történt.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök az esettel összefüggésben szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatót, meglehetősen paprikás hangulatban. Plenković a magyaroktól vár választ amiatt, hogy hogyan történhetett meg az eset.

“Zuhanhatott volna akár Budapestre, Ljubljanára, Pozsonyra vagy Paksra is“​

– fogalmazott ingerülten a kormányfő, hozzátéve, hogy fejleszteni kellene az együttműködést,

és szólni, ha valami történik, a helyzet ugyanis “tűrhetetlen”.

Bár az nem világos, hogy a Tu-141-est szándékosan vagy véletlenül lőtték ki Horvátországra, szerinte egyértelmű fenyegetésről van szó. Ő levelet írt az ügyben a NATO-nak is, és válaszokat vár, hogyan történhetett meg mindez.

A kérdésre, hogy mit mondott neki Orbán Viktor, miután tőle hallott a felderítő drónról, Plenković azt mondta:

“Semmit, a magyar miniszterelnök elkezdett telefonálni és informálódni. Ahogy én Zágrábot hívtam, ő Budapestet hívta“​

– mesélte. Plenković kategorikusan kijelentette:

“Magyarország dolga kideríteni, hogy mindez hogyan történhetett meg, a magyar légtérben ugyanis sokkal több időt töltött a felderítő drón, mint Horvátországéban.“​

Korábban Ukrajna és Oroszország is tagadta, hogy a Tu-141-es az övé lenne.

Kijevi részről az ukrán védelmi minisztérium egyik államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a felderítő drón nem ukrán felségjelzést visel, Moszkva zágrábi nagykövetsége pedig azzal hárította el a felelősséget, hogy Oroszország hadrendjében 1991, vagyis a Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen felderítő drón.

1647102029249.png
 
Ja, már itt is Orbán a hibás....bízzuk ezt a vizsgálókra.
Aki nem ...az olvassa az összeesküvés elméleteket.
(csak bennem az merült fel ha ilyen zuhan a házamra akkor ki fogja a kárt rendezni??)
 
Még csak most vette meg a radarokat az izraeliektől a magyar állam. Talán jövőre érkeznek. Ha nem túl magasan repül, akkor csak a levegőben lévő radargépek vehetik észre. Az meg mindig van fent, általában Erdély fölött, szóval hogy nem vették észre az amerikaiak?
 
Ezt amit leírtál azt te tényleg elhiszed ? Bill Gates birtoka felé egy légy nem jut át olyan műholdas figyelő rendszer van. Ez most nem egy háború és nincsenek a NATO-nak katonai műholdjai ? Te viccelsz.
 
Mi az a vicc, hogy az amerikaiak nem vették észre? Ha Ők nem tudják ki honnan inditotta azt a drónt, akkor pont Orbán tudná, hisz mint irtam a régi radarok leváltása még csak most van folyamatban. Szóval az amerikaiaknak kellene megmondani a tutit, hisz nekik van meg a felszerelésük és a képeségeik a kideritéséhez.
 
Jávor Benedek a főpolgármester európai uniós ügyekért felelős főtanácsadója arra hívja fel a figyelmet, hogy az elszabadult drón könnyen eltalálhatott volna bárkit, ráadásul

úgy ment át a magyar légtéren, hogy a magyar honvédség, a légvédelem, Benkő Tibor, Vezénylő Tábornok, az összes nem nélkülözhető magyar katonai eszköz, a teljes stratégiai nyugalomban pihenő hadsereg azt se mondta, fapapucs, nemhogy leszedték volna.
Szerinte sok kérdést felvet, hogy a magyar légierő a legvalószínűbb fenyegetésekkel (a szomszédból áttévedő légi eszközökkel) semmit nem tud kezdeni, így a konfliktusból kimaradó Magyarország az elemi biztonság minimális megteremtésére sem képes.
24.hu

No comment!!!!
 
Ezek nem szaguldoznak a hangsebessegnel gyorsabban eppen eleg idot toltottek Mo legterebe, tobbet mint horvatoknal, minden repulo lathato a radaron, engedelyek sokasaga kell foleg oszagok felett ropkodni ,mert meg az utas szallito repulovel se lenne jo talalkoznia a legterbe mert nem sok esely van a tulelesre.
a katonai felderites es kovetesre se levetele lekiserese a legterbol erre van a grippen vadaszgepek, vagy epen kave szunetjuk volt? Ebreszto haboru van a szomszedba.
 
Ez azért egy kicsit veszélyesebb, mint sokan vélik.
2022. március 7-én hétfőn, a 1120/2022.(III.7) sz. kormányhatározatban - aláírta Ortbán Viktor M.E.- engedélyezik a NATO csapatok mozgását mind szárazföldi, mind légi úton a Dunántúl teljes területén. Akik mindezért felelősek a HM, és a PM miniszterek.
2022. március 10-én csütörtökön egy szovjet gyártmányú katonai felderítő drón Ukrajna területén eltévedve valahogyan megfordul és Magyarország légterén háborítatlanul áthaladva, Zágráb körzetében lezuhan. A TU 141-es gép egy fotó-felderítésre használatos légieszköz.
Orbán Viktor eről semmi sem tud
, azonban a mindet tudó Külgazdasági és Külögyminiszter arról nyilatkozik, hogy észlelték a légijárművet, és a vizsgálatban nemzetközi együttműködés van.
Mindehhez képest ami a sajtóban megjelenik, az az, hogy észlelték, de az elfogó-vadászok nem szálltak fel, illetve aik felszálltak azok nem láttták csak a radaron jelent meg. Szóval elég zavaros a reagálás, az azonban biztos, hogy sem Áder János, a Magyar Honvédség főparancsnoka, sem Benkő Tibor Honvédelmi miniszter, sem Szendi-Romulus a fővezér nem szólalt meg az ügyben.
A több sebből is vérző ügy ben felmerült probléma közöl csak az egyik, hogy ez az állítolag írányíthatatlan katonai drón 2022. március 10-én a Magyarország felett húzódó légifolyosól körözül "csak" négy folyosót keresztezett zavartalanul, ezzel veszélyeztetve a polgári repülés résztvevőit.
(Azt hiszem setni olvtárs egy hozzászólásábán azt írta, hogy a románokon keresztül jött. Hát, az egy igen piciny szeletkéje volt ennek az 1000 km hosszú légi kalandnak.)

drón mo felett március 10..jpg
 
Utoljára módosítva:
Mint mondtam a megfelelő radarok beszerzése már folyamatban van.
"Az izraeli IAI ELTA cég aktív fázisvezérelt (AESA) radartechnológiáját tartalmazó berendezésekkel a honvédség régi szovjet P-37, PRV-17 és SZT-68U típusú rádiólokátorait váltják le. A hazai légtérellenőrzésben három évtizede ez az első nemzeti keretben megvalósuló radarbeszerzés..."

Szintén zajlik a korszerű légvédelmi fegyverek beszerzése is.

AMig ezen beszerzések nem érkeznek be, nem lesznek hadrendbe állítva, addig a magyar légvédelem eléggé gyenge. A grippenek nem elégségesek, olyan mintha csak egy kerék lenne a kocsiban, kell földi és légi radar meg légvédelmi rakétatűzérség is + ppolgári védelem és stb.
 
Utoljára módosítva:
Ez azért egy kicsit veszélyesebb, mint sokan vélik.
2022. március 7-én hétfőn, a 1120/2022.(III.7) sz. kormányhatározatban - aláírta Ortbán Viktor M.E.- engedélyezik a NATO csapatok mozgását mind szárazföldi, mind légi úton a Dunántúl teljes területén. Akik mindezért felelősek a HM, és a PM miniszterek.
2022. március 10-én csütörtökön egy szovjet gyártmányú katonai felderítő drón Ukrajna területén eltévedve valahogyan megfordul és Magyarország légterén háborítatlanul áthaladva, Zágráb körzetében lezuhan. A TU 141-es gép egy fotó-felderítésre használatos légieszköz.
Orbán Viktor eről semmi sem tud
, azonban a mindet tudó Külgazdasági és Külögyminiszter arról nyilatkozik, hogy észlelték a légijárművet, és a vizsgálatban nemzetközi együttműködés van.
Mindehhez képest ami a sajtóban megjelenik, az az, hogy észlelték, de az elfogó-vadászok nem szálltak fel, illetve aiki felszálltak azok nem láttták csak a radaron jelent meg. Szóval elég zavaros a reagálás, az azonban biztos, hogy sem Áder János, a Magyar Honvédség főparancsnoka, sem Benkő Tibor Honvédelmi miniszter, sem Szendi-Romulus a fővezér nem szólalt meg az ügyben.
A több sebből is vérző ügy ben felmerült probléma közöl csak az egyik, hogy ez az állítolag írányíthatatlan katonai drón 2022. március 10-én a Magyarország felett húzódó légifolyosól körözül "csak" négy folyosót keresztezett zavartalanul, ezzel veszélyeztetve a polgári repülés résztvevőit.
(Azt hiszem setni olvtárs egy hozzászólásábán azt írta, hogy a románokon keresztül jött. Hát, az egy igen piciny szeletkéje volt ennek az 1000 km hosszú légi kalandnak.)

Csatolás megtekintése 1850378
A térkép honnan van? Forrás? Mert az a legnagyobb hülyeség, hogy egy manőverező jármű utvonalát nyíl egyenesen ábrázoljuk. Továbbra is azt mondom, hogy ha az elavult magyar radarok nem is észlelték az amerikai awacs gépeknek kellett volna.
 
Ezek nem szaguldoznak a hangsebessegnel gyorsabban eppen eleg idot toltottek Mo legterebe, tobbet mint horvatoknal, minden repulo lathato a radaron, engedelyek sokasaga kell foleg oszagok felett ropkodni ,mert meg az utas szallito repulovel se lenne jo talalkoznia a legterbe mert nem sok esely van a tulelesre.
a katonai felderites es kovetesre se levetele lekiserese a legterbol erre van a grippen vadaszgepek, vagy epen kave szunetjuk volt? Ebreszto haboru van a szomszedba.
A polgári radarok csak a transzponder jeladók jelét veszik, az meg a katonai gépeken vagy nincs is, vagy kikapcsolható. Jelen esetben nem is volt. A katonai radarok láthatnák, de olyan dolgok miatt, mint a föld görbülete és stb. ezek bizonyos magaság alatt nem látnak nagyobb távolságra a bázisállomásuktól. Ezért rendelték meg az újabb mozgatható izraeli radarokat, de azok még nem érkeztek meg, másrészt egy légi radargép beszerzése igencsak drága, azt nem vesz a magyar kormány, de a Natonak több ilyen gépe, talán 14 van németországi támaszponttal. Azok a levegőben is vannak váltásokkal románia és lengyelország felett többek között. Ők sokkal könnyebben észre kellett volna venni ezt a drónt, az új technológiával, mint a jelenlegi több mint 30-40 éves magyar radaroknak.
 
A térkép honnan van? Forrás? Mert az a legnagyobb hülyeség, hogy egy manőverező jármű utvonalát nyíl egyenesen ábrázoljuk. Továbbra is azt mondom, hogy ha az elavult magyar radarok nem is észlelték az amerikai awacs gépeknek kellett volna.
A forrás: https://kecsup.hu/2022/03/kecskemet...dron-a-horvatok-nem-ertik-miert-nem-jeleztek/ Azonban nem a térkép a leglényegesebb.
 
A Grippenek valogatnak kit vesznek eszre kit nem?
Orban elforditotta a fejet nehogy eszre vegye veletlenul.
Szerintem jelntettek neki de rosszul dontott mint mindig. Lehet pava tancanal ujabb sassze es hulyenek bemutatni a hadsereget hogy bami kiloheto ugy hogy nem veszik eszre.
A NATO mit szol ehez , bokor ugro katonanknak gondoljak a magyar katonakat ,hogy ne vegyek eszre annyi ido alatt meg atrepul az orszag felett egy mostrum. Maga a "fonok" irja le a sereget ezekszerint.
Mi akik csak csodalkozunk es nem ertunk igazabol a katonai dolgokhoz de nagyon bargyu magyarazat hogy nem vettek eszre nem tudnak rola stb.
Az a remek vadaszgepek hogy vettek eszre idaig azokat a gepeket akik megsertettek a legteret az orszagnak?
Letezik tobb fele titkosszolgalat katonai is.
Civil lakosagot tajekoztatni kell mert igy is riszk a repules nem csak a muszaki vagy emberi hibak miatt hanem ha terror cselekmeny van a gepen lelohetik.
Fejtol budos a hal, ha egy orszag nem tudja bitositani a biztonsagos repulest akkor ott a fonoknek le kell mondnai es nem jatszani a civil lakosaggal es katonaival.
 
egy szovjet gyártmányú katonai felderítő drón Ukrajna területén eltévedve valahogyan megfordul és Magyarország légterén háborítatlanul áthaladva, Zágráb körzetében lezuhan.
Lófütyit tévedt az el! Az a fránya helyesírás, az az oka mindennek!

Ярунь - Yarun, Zsitomir, Ukrajna
Jarun - Zágráb, Horvátország

A Grippenek valogatnak kit vesznek eszre kit nem?
Orban elforditotta a fejet nehogy eszre vegye veletlenul.
Szerintem jelntettek neki de rosszul dontott mint mindig. Lehet pava tancanal ujabb sassze es hulyenek bemutatni a hadsereget hogy bami kiloheto ugy hogy nem veszik eszre.
A NATO mit szol ehez , bokor ugro katonanknak gondoljak a magyar katonakat ,hogy ne vegyek eszre annyi ido alatt meg atrepul az orszag felett egy mostrum. Maga a "fonok" irja le a sereget ezekszerint.
Mi akik csak csodalkozunk es nem ertunk igazabol a katonai dolgokhoz de nagyon bargyu magyarazat hogy nem vettek eszre nem tudnak rola stb.
Az a remek vadaszgepek hogy vettek eszre idaig azokat a gepeket akik megsertettek a legteret az orszagnak?
Letezik tobb fele titkosszolgalat katonai is.
Civil lakosagot tajekoztatni kell mert igy is riszk a repules nem csak a muszaki vagy emberi hibak miatt hanem ha terror cselekmeny van a gepen lelohetik.
Fejtol budos a hal, ha egy orszag nem tudja bitositani a biztonsagos repulest akkor ott a fonoknek le kell mondnai es nem jatszani a civil lakosaggal es katonaival.
Melita ne idegesíts már fel. A grippen egy vadászgép korlátozott távolságú radarral. Ez nem egy F22 ami talán 400 km radarészleléssel bir! Ezért kellenek a földi radarok meg a NATO AWACS, hogy rávezessék a célra. A NATO meg mi vagyunk, a magyar katona is NATO katona, a magyar grippen is NATO gép. Orbánnak semmi köze hozzá, mit észlelnek a radarok és mit nem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,406
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére