Hírek Dagad a botrány Horvátországban: “Orbán nem mondott semmit, csak telefonálgatott”

Mint korábban beszámoltunk róla: lezuhant egy orosz katonai drón péntek éjjel Horvátországban. A gép Magyarország felől érkezett, 40 percet töltött el hazánk légterében. A Honvédelmi Minisztérium későbbi közlése szerint végig figyelemmel kísérték, amíg a levegőben tartózkodott, ennek ellentmond, hogy sajtóértesülések szerint Orbán Viktor is a horvát miniszterelnöktől hallott először arról, ami történt.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök az esettel összefüggésben szombat délelőtt tartott sajtótájékoztatót, meglehetősen paprikás hangulatban. Plenković a magyaroktól vár választ amiatt, hogy hogyan történhetett meg az eset.

“Zuhanhatott volna akár Budapestre, Ljubljanára, Pozsonyra vagy Paksra is“​

– fogalmazott ingerülten a kormányfő, hozzátéve, hogy fejleszteni kellene az együttműködést,

és szólni, ha valami történik, a helyzet ugyanis “tűrhetetlen”.

Bár az nem világos, hogy a Tu-141-est szándékosan vagy véletlenül lőtték ki Horvátországra, szerinte egyértelmű fenyegetésről van szó. Ő levelet írt az ügyben a NATO-nak is, és válaszokat vár, hogyan történhetett meg mindez.

A kérdésre, hogy mit mondott neki Orbán Viktor, miután tőle hallott a felderítő drónról, Plenković azt mondta:

“Semmit, a magyar miniszterelnök elkezdett telefonálni és informálódni. Ahogy én Zágrábot hívtam, ő Budapestet hívta“​

– mesélte. Plenković kategorikusan kijelentette:

“Magyarország dolga kideríteni, hogy mindez hogyan történhetett meg, a magyar légtérben ugyanis sokkal több időt töltött a felderítő drón, mint Horvátországéban.“​

Korábban Ukrajna és Oroszország is tagadta, hogy a Tu-141-es az övé lenne.

Kijevi részről az ukrán védelmi minisztérium egyik államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a felderítő drón nem ukrán felségjelzést visel, Moszkva zágrábi nagykövetsége pedig azzal hárította el a felelősséget, hogy Oroszország hadrendjében 1991, vagyis a Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen felderítő drón.

1647102029249.png
 
Szerinem itt már nem csak katonai konfliktusrol van szó.
A geopolitika egyik nagyja Fukuyama professor már az 1990-es évek elején elojott a maga elméletével.
A vilag megosztottsága megszunt, a kommunista rendszerek vez4eto hatalmai megbuktak, a berlini fal leomlott.
Az utan majd eljon az uj aranykor!
A liberális demokracia győzelme elkerulhetetlen az egesz vilagon.
Ez maga utan vonja a gazdasag mind teljesebb globalizaciojat, mintegy kiteljesedese lesz annak a rendszernek amit a fejlett orszagok még 1944-ben Breton Wodsban letrehoztak.
Ezt fejtette ki reszletesen a Történelem vége, és az utolso ember cimu sokat vitatott - nagypon sokak által viszont elfogadott - konyveben.

De szinte azonnal megjelent rá egy válasz.
Egy Samuel Huntington nevu szakerto mintegy valaszul jelentette meg egy cikket, amibol aztan konyv is szuletett.
Ebben ő azut mondta, hogy nem ért véget semmifele konfliktus lehetoseg!
Áthelyeződött egy masik teruletre, de az egyre aktivabb.
Az ő véleménye szerint a vilag innentol(1993) politikai, kulturalis harcot fog vivni egymassal. Össze fognak csapni a kuluralis, civilizacios alapon.
Ennek latjuk a megtortentet, hiszen az iszlam eloretorese ezt igazolja. Most ennek igazolasat latjak nagyon sokan az orosz-ukran konfliktusban is.

A nyugat és amerika pedig asszisztal ehhez a folyamathoz.
A dollar kiszorul a vilag egy jelentos részéből, mi nt elfogadott valuta. Nem kizart egy digitalis Juan megjelenése, ami be fogja tolteni azt az urt, amit a dollar hianya okozhat.

A fene tudja hogyan lesz, de ma a nyugati vilag, mintha Huntington elveihez asszisztalna, és tenne meg mindent annak megvalosulasaert
 
Atombombahoz nem papir kell, hanem gyartouzemek, iranyithato celbajuttato eszkozok
Ez volt a fenyegetés/zsarolás első lépcsője
2021 április
Ukrajna akár atomfegyverek beszerzését is fontolóra veheti, ha a Nyugat nem ad katonai támogatást a védekezéshez, mondta a berlini ukrán nagykövet,
 
csak add össze a 2+2-t eddy
és látható mi történik
úgy néz ki Zelinszkij van olyan felelőtlen (bevadult) mint putrel
Sőt ez a belesodorni a világot még rosszabb.
És ezt fogják észrevenni előbb utóbb, a most szárnya alá vett csoportok.
Az adjunk fegyvert vagy ne adjunk, de mégis van aki ad kapkodás
Be fogja látni az is, aki most nem érti.
Be kell áldozni egy gyalogot.
Ezzel időt nyernek és további megoldás később.
 
Utoljára módosítva:
De egyetlen pillanatig sem gondolja komolyan azt, hogy egy ilyen dolognak barmi foganatja is lesz!
De nem áll le toborozza a nemzetközi brigádokat még Szíriából is.
Onnan pedig őt nem érdekli ki jön.
Lehet volt ISIS terrorista harcos is
Amivel az történhetne mint az afganisztáni Bin Ladan esetében
bementek és utána önállósítva más ellenséget találtak
Felelőtlenség ez de nagyon.
Ki ez aki ezeket teszi?
Nem az ukrán nép hanem Zelinszkij
Kit senki se akar már a helyén látni, csak Ő maga magát.

A Nyugat szolidaritásról biztosító szavai mellett modern fegyverrendszerek is kellenek az önvédelemhez, mondta a diplomata. Szerinte hathatós támogatás hiányában előállhat olyan helyzet, amelyben fontolóra kell venni Ukrajna „nukleáris státuszának” megteremtését, vagyis atomfegyver beszerzését.

Joe Biden amerikai elnök – nemrég biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy az Egyesült Államok rendíthetetlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását az évek óta húzódó orosz agresszióval szemben.
Nem baj de ezek legyenek "a rendíthetetlen" szavak, maradjanak fegyvermentesek.
Maradjanak Szavak és szankciók.
De nem maradnak:
Április 9-én kiderült az is, hogy az Egyesült Államok rövidesen a Fekete-tengerre küldené két hadihajóját a törökországi tengerszorosokon keresztül.

Közben az ukrán külügyminisztérium közlése szerint Oroszország lezárná a Kercsi-szorost a külföldi katonai és kereskedelmi hajók előtt – ezzel elzárja a külvilágtól a Fekete-tenger melléktengerének számító Azovi-tenger ukrán partszakaszát.

Be kell áldozni egy gyalogot. hát no
Főleg, hogy a béke útjában áll!!
 
Utoljára módosítva:
Penz es penz kell, a sziriaiak zsoldos sereg, ott fizetni kell minden honapban.
Az arab harci moralt mar ismerjuk ha vissza is lonek ...na errol enm volt szo csapot papot otthagynak es hazaszaladnak.
Lehet meg tekerni gazdasagilag hogy visszvonulot fujjon. A jovo honapban mar a lakossag is erezni fogja a jelenlegi szankciokat.
Meg olyan aron hogy az energia visszaallitasa szen stb re is megeri ha maskeppen nem megy akkor az olaj beveteltol valo eleses csak meggyorsitja a csod mielobbi bekovetkezeset.
A haboru se olcso dolog.
Nem hagyhatja ott a keleti hatarait se vedelem nelkul mert ot is lerohanhatjak.
A legjobb megoldas ha visszavonulot fuj es hazamegy oroszorszagba, es gombfocizik a 20meteres asztalanal.
 
Az adjunk fegyvert vagy ne adjunk, de mégis van aki ad

Korábban az ukrán parlament azt állította, hogy Lengyelország, Bulgária és Szlovákia is vadászgépeket küld Ukrajnába, az ukrán haderő arról is írt, hogy a lengyelek katonai bázisait is használhatja az ukrán légierő.
Látjátok, miket hazudoznak hogy belerángassanak mindenkit bárkit?
Be kell áldozni, azt a gyalogot míg nem robban fel minden.
 
Utoljára módosítva:
A legjobb megoldas ha visszavonulot fuj es hazamegy oroszorszagba, es gombfocizik a 20meteres asztalanal.
Még mindig csak az egyik bűnöst látja
A felelőtlen és ezért bűnös azt nem
Pedig az ott csupán bársonyszékébe kapaszkodik a többi az szerepjáték.
Bármily furcsa ez történik ha nem politikusi alkat lesz megválasztva.
Már rég nem a hivataláról van szó a világpolitikában
Hanem az európai békéről
És bármilyen fura én ezért nem állhatok mellé, mert félek a rosszabtól.
1 embert be kell áldozni Európáért
A többi megoldást később kell kitaláni.
Ha már eddig aludtak és voltak ki rossz helyre álltak (paks és a többi)
Eurázsiai Gazdasági Unió tanácskozás Budapesten
Ez az unio a politikai függőséget is kéretlenül okozná
Az irány volt rossz Biztatás Putlernek
De“mi az ajtót Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak ajtót mutattunk!”
 
Utoljára módosítva:
Egy hazafi aki hazajat vedi es megvalasztott politikus mieirt is kene bealldozni magat ?Europaert? Nem Europaert harcol hanem a sajat szulohazajaert. Ha sikerul megallitania Putyin Europa is jol jar.
Hasonlitsd mar a Mo tortenelmehez Maletert kellett volna bealdozni vagy kit szerinted? Hittek es vedtek a szabadsagunkat, hatalmas tulerovel szemben. Hosoknek hivjuk oket , Hozankba is az ororszok jotek nem mi tamadtuk meg Orosz orszagot.
Eunak es Amerikanak gazdasagilag kell el lehetetleniteni hogy minnel elobb befejezodjon ez az ertelmetlen haboru. az ukranok hoskent vonulnak be a tortenelmbe hogy hazajukat vedtek es ezzel Europat is.
 
eeeegen jottek mert hivtak oket
 
akkor hat mi legyen szerinted, hagyjak had vonuljon be az orosz ahova csak akar? Mo senki nem allna ellen nekik?
Sehova sem vonult volna be ha zelinskij nem provokalja ami ugye mindazert ,hogy
elerje az EU es a NATO tagsagot azert ezt atlatja a vilag !!!
Tovabba meg kell adni az orosznak ami jar neki !!!!! ugyan ugy mikent azt amerika is megkapta
azt a pufferzonat ami biztonsagos es szukseges szamara
 
Hallottál már a "Megint nincs rajta sapka" trükkről?
 
Sehova sem vonult volna be ha zelinskij nem provokalja ami ugye mindazert ,hogy
elerje az EU es a NATO tagsagot azert ezt atlatja a vilag !!!
Tovabba meg kell adni az orosznak ami jar neki !!!!! ugyan ugy mikent azt amerika is megkapta
azt a pufferzonat ami biztonsagos es szukseges szamara
Nem hiszem kell ilyent adni nekik. A II.vh utan ugyan annyi ideje volt rendezni sorait normalis eletet elni es fejlodni senki nem tartotta vissza oket. Hogy vakaroztak almodoztak olyan feleseges kiadasokba mentek, azt most rajottek lemaradtak mindenrol akkor gyerunk terulet szerzo haboruba a XXI.sz-ba?
 
Ha akkora szerencséjük lesz, mint Mo-nak, akkor 30 év múlva megint jön egy peresztrojka egy Gorbacsovval.
 
Nem hiszem kell ilyent adni nekik. A II.vh utan ugyan annyi ideje volt rendezni sorait normalis eletet elni es fejlodni senki nem tartotta vissza oket. Hogy vakaroztak almodoztak olyan feleseges kiadasokba mentek, azt most rajottek lemaradtak mindenrol akkor gyerunk terulet szerzo haboruba a XXI.sz-ba?
Melitta PUFFERZONA !!! csapd fol a tortenelem konyvet es maris tudod hogy mi az
ilyenje van az USA-nak es mikor azt 320km-re akartak csokkenteni csaknem a III.. vilaghaboruban talaltuk magunkat
Putyin ehhez kepest egy turelmes ember volt mert mikor az 1600km-es pufferzonaja lecsokkent a tizedere meg mindig kussolt es targyalt
Most hogy zerora redukalnak azt is tiltakozassal felszolalassal jelezte az ukran fele
a haborut zelinskij provokalta es putyin vegrehajtotta
szoval Hagaban egymas melle valok
a zelinskij be akar kerulni az EU-ba es a NATO-ba ugy kepzelte hogy majd nyomast gyakorol a vilagra es megkapja azt amit akar
remelem NEM SOHA NEM
Putyin legnagyobb hibaja ,hogy besetalt zeliskij provokaciojaba -- nem kellett volna
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére