Diplomás fiatalok tízezrei hagyják el az országot

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Október 20.

Melitta - 2014 Október 20, 14:08
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Számos adat látott már napvilágot a kivándorolt magyarok számáról, így pontosan nem tudhatjuk, hogy hányan dolgoznak már külföldön. Az azonban biztos, hogy több százezren vannak, és leginkább az iskolázott fiatalok hagyják itt az országot. Közülük is leginkább az orvosok és mérnökök, szemben a pedagógusokkal és a jogi végzettségű frissdiplomásokkal.

    Átfogó és részletes kutatás jelent meg az 1989 óta kivándorolt magyarokról. A Managing Migration in South East Europe (SEEMIG) transznacionális együtműködési program keretében az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával megvalósult projekt, amelynek vezető partnere a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kutatás végső eredménye szerint 2013 elejéig körülbelül
    350 ezer honfitársunk hagyta már el az országot.
    Tény, hogy ez lényegesen kisebb szám, mint a korábban napvilágot látott adatok, de ugyanakkor azt maga a KSH is elismeri, hogy a 350 ezres szám inkább egy konzervatív becslés. Mindezekkel együtt is eddig ez a legkörültekintőbb kutatás a témában, a projekt pedig két és fél évig tartott.

    A 350 ezer azért is hathat egyébként kevésnek, mert korábban maga a Nemzetgazdasági Minisztérium csak az Egyesült Királyságban élő magyarok számát 300 ezerre becsülte. Ráadásul a SEEMIG projektjében a 2013. eleji állapotokat rögzítették, miközben a német statisztikai hivatal adatai szerint csak tavaly 60 ezren költöztek ki hazánkból Németországba. Ezenfelül Vukovich Gabriella, a KSH elnöke egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy körülbelül pluszban még 90-100 ezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik naponta, hetente vagy akár havonta járnak haza. Viszont az ingázók számát is nagyon nehéz pontosan meghatározni.

    Fiatal értelmiségiek döntenek a költözés mellett
    A SEEMIG legfrissebb felmérése szerint

    leginkább a fiatal korosztályok hagyják el leginkább az országot, míg iskolai végzettség szempontjából pedig a legiskolázottabbak.
    A migráns magyarok 25 százaléka 30 év alatti, és 63 százalékuk még nem érte el a 40 éves kort. A nemek szerinti megoszlás esetében a kivándorló férfiak aránya valamivel nagyobb, mint a nőké, azonban az eltérés nem jelentős.



    Az összlakosságot tekintve a diplomások aránya 18 százalék, míg a kivándoroltak között ez az arány jóval magasabb, 32 százalékot mutat, amiből jól látszik, hogy jelentős részben a képzett népesség hagyja el az országot.

    A nemrégiben megjelent Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR)adataiból kiderül, hogy a vizsgált frissdiplomások egyharmada tervez külföldi munkát az elkövetkező öt évben, további egyharmaduk pedig nem látja egyelőre az ilyen irányú terveit. A további külföldi munkát tervezők a legnagyobb (41%) arányban a természettudományi képzési terület frissdiplomásai között vannak jelen. A jogi, pedagógusképzési és agrártudományi szakokon végzettek az átlagnál ritkábban terveznek külföldi munkavállalást a következő években.

    A fiatal orvosok és mérnökök már külföldön vannak
    Egyébként a DPR-es megkeresés időpontjában a válaszadó frissdiplomások közül 7,6 százalék jelezte, hogy éppen külföldön dolgozik. Ez az arány azonban képzési területenként jelentős eltéréseket mutat. A külföldi munkavállalás az átlagnál gyakoribb az orvos- és egészségtudományi, természettudományi és műszaki diplomások körében. Viszont kimondottan ritkának mondható a jogi és pedagógiai diplomát szerzettek körében. A DPR adatai egybevágnak a KSH adataival, miszerint a férfiak némileg nagyobb eséllyel vállalnak munkát külföldön.

    A DPR szerint

    a külföldi munkavállalás leggyakoribb célországa egyértelműen Németország, ezt követi Ausztria, majd az Egyesült Királyság.
    Ez egybevág a SEEMIG projekt adataival, ugyanakkor ez utóbbiból az is kiderült, hogy a negyedik legnépszerűbb célország Hollandia, valamint az, hogy a több mint egy éve kivándoroltak legalább 20 százaléka az EU-n kívülre távozott, az elsődleges tengerentúli célpont az USA. De sok magyar kivándorló él még

    • Ausztráliában,
    • Kanadában,
    • Belgiumban,
    • Svájcban,
    • Dániában,
    • Spanyolországban,
    • Finnországban,
    • Írországban,
    • Olaszországban,
    • Norvégiában,
    • Izraelben is.
    A három legnépszerűbb országba kiköltöző magyarok adatait jobban megvizsgálva azonban feltűnik, hogy jelentős eltérés mutatkozik az egyes országokba települő magyarok között. Míg Németországba és Ausztriába sok szakmunkás férfi megy, addig Nagy-Britanniába nagyobb arányban költöznek fiatal, képzett magyarok: 43 százalékuk érettségivel, 36 százalékuk pedig diplomával rendelkezik.

    kivandorlas.jpg
     
    Jaszladany kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Október 20.

    1. setni
      setni
      Azért hogy tudjanak boldogulni, persze nem hátrány a kiszámíthatóság sem...Sajna itthon ha valami nem tetszik gyorsan hoznak egy törvényt és kész. Ennek meg eredménye egyre nagyobb lesz az eltartandó tömeg. S lassan azok fogják diktálni az iramot akiknek se munkája se keresete és nem fizet adót sem.
    2. telaci
      telaci
      Ez annak a hírnek a hivatalos változata, amit 5 napja tettem fel ugyanebbe a topikba, a "Több mint egymillió magyar vándorolt Angliába" című íráshoz ...

      [​IMG]

      Akkor és ott negatív visszhangott váltott ki -- túl nagy különbség volt az eredeti CH-írás és a Teletext-cikk számai között (???) ...
    3. szocske42
      szocske42
      Meh, azokat szamoljak, akik tobb mint egy eve felszamoltak a magyarorszagi haztartasukat.
      Meg olyan emberrel itt nem talalkoztam, aki a rendszervaltas ota jott, es leadta volna a lakcimkartyajat, bejelnettte volna az allando lakcime megszuneset: ok gondolom mind nem szamitanak bele ebbe a szamba. Erdelyiek mar eleve sem.

      El tudom kepzelni a telefonos felmerest is:
      "Kezitcsokolom Mariska neni, itt a krikszkraksz allami hivatalt, akar B listara kerulni, amiert diszidalt a gyereke vagy mas rokona? Nem? De kar, pedig biztos talalna valamit a NAV amiert megbuntethetne oket, es mindenki imadja a spicliket."
      latzzz, Melitta és Ernoe kedveli ezt.
    4. Ernoe
      Ernoe
      Nem értem miért forditanak hátat az országnak pont most amikor a pálinka olyan olcso lett? :)
      Lehet, hogy megilyesztették öket, azzal, hogy kivágja az EU az akácfákat? :)
      -
      Németországbol is többen mennek el mind ahányan jönnek, a lakoság száma gyérül. Evente 6-800.000 ember hagyja el az országot. Idelye lenne ha odahaza is több menekültet felvennének mielött kihal az ország.
      Melitta kedveli ezt.
    5. Melitta
      Melitta
      Canadaba is az egyik szempont a gazdasagi helyzet mellett, a bevandorlassal megoldani a nepessegcsokkenest.
    6. aniko45
      aniko45
      Ez bizony nem örömhír!!!:(
    7. pacisi
      pacisi
      Nem mind rossz Hazát legtöbben nem cserélnek. Egy idő múlva hazajönnek.Nyelvet tanulnak pénz keresnek Megismernek más kultúrát morált.Rengeteg tapasztalat amit szereznek Sokkal toleránsabbak lesznek.Szerintem kint élve élik meg Mi jelent szülőföld haza család barát.Örülni annak a buszon mindenki magyarul beszél Ezt igazán becsülni ahhoz sajnos el kel menni.
      varázsdoboz kedveli ezt.
    8. zulufönök
      zulufönök
      Nem új dolog,már az un."sötét"középkorban is vándorútra mentek a céhtanulók.Sőt kötelező volt.
    9. Gagul
      Gagul
      Utoljára módosítva: 2014 Október 22
    10. telaci
      telaci
      [ elnézést, megpróbáltam kimazsolázni a hozzászólást a "keretből" ... ]
      Amennyiben valaki magyarországi lakcímmel rendelkezik, és -- feltételezhetően -- adóazonosítója is van, akkor minden évben tavasz végén (idén pl. május 20-ig) kötelező jelleggel adóbevallást kell benyújtania. Ha ezt nem teszi meg, még a nyár folyamán kap egy felszólítást, amit -- ha a Posta nem tud kézbesíteni, akkor is érvénybe lép !! -- hivatalból elindított vizsgálat követ, ahol csak ki kell derülnie, hogy az illető nem is Magyarországon dolgozik, és még csak nem is itt él már. Ebben az esetben azonnal átirat készül az OEP felé, hogy vizsgálják felül a delikvens esetleges tb-tartozásait, amit meg letilthatnak "jogi" úton külföldön is. Ezután jön a bírság azért, hogy nem jelentette be a külföldre távozását, ami ellen ugyan felsőbb bíróságon fellebbezhet, de általában Állam Bácsi a nyerő ... A kettős adóztatás elkerülése végett és a saját "rész-adójának" kisajtolásához viszont a NAV-nak fel kell vennie a kapcsolatot az új lakhely szerinti adóhatósággal, ami -- ha nem EU-ország -- még akkor is bonyolult és hossszú folyamat, ha bejáratott csatornák léteznek a NAV és a megfelelő adóhivatalok között. Valószínűleg ezért helyezték parkolópályára a vázolt ötletet, és nem a behajthatóság -- vagy az érintett adóalany elérhetőségének -- nehézkes volta miatt ...
    11. tomjenzsolti
      tomjenzsolti
      A hivatalos statisztika szerint 2009-től 2013 elejéig 350 ezer fő vándorolt ki Magyarországról. Az azóta eltelt közel 2 év alatt még legalább 150 ezer.
      Az 1956-os forradalom után összesen kb. 250 ezren menekültek el az országból, amelyet azóta is katasztrofális méretű lakosság csökkenésként aposztrofálnak.
      Most a közel dupla akkora méretű kivándorlási hullám pártunk és kormányunk részéről egy vállrándítással el van intézve.
      aniko45 kedveli ezt.
    12. cola
      cola
      A kivándorlásról csak annyit, hogy a fiataloknak nincs munkahelyük. 70 évre akarja a kormány felemelni a nyugdíjkorhatárt, a fiatalok meg nem tudnak elhelyezkedni. Startmunkaprogramból élnek a családok, legtöbbjük 50.000 Ft-ból. Rengeteg gyerek éhezik, itt vannak a devizahitelesek akik olyan magas összeggel törlesztik az adósságukat, hogy nem marad megélhetésre. Családok nem tudnak megfelelően táplálkozni, sok helyen havonta 1x2x esznek húst. A családok ketté szakadnak, hogy jobb körülményt tudjanak biztosítani maguknak, ezért az egyik szülőnek külföldre kell mennie dolgozni. Szerintem senki megy el szívesen otthonról de a kényszer nagy úr. Magyarországon jelenleg csak a kormánytagok élnek jól és akik hozzájuk tartoznak. Nem véletlen a demonstráció sem de félő, hogy addig csűrik-csavarják a dolgokat, hogy amit akarnak azt úgy is megváltoztatják. Már a nadrágszíjon nem lehet összébb húzni, elfogyott a lyuk rajta :(

Megosztás