Dk Gyurcsany Ferenc

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Országgyűlés keddi ülésén döntöttek a képviselők: Kövér László javaslatára 14 millió forintra büntették Gyurcsány Ferencet. A Demokratikus Koalíció elnöke egy szeptember végi ülésen került összetűzésbe a házelnökkel.
(törvényes? biztos ha nem az akkor majd az lesz..)
Igazságos?
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Üzent Gyurcsány Ferenc, aki könyvbemutatót tart csütörtökön Debrecenben, azonban a szálloda, amely a helyszínt eredetileg biztosította volna, előző este úgy döntött, hogy a politikus mégsem teheti be a lábát hozzájuk. Az eseményt szervező Librinek végül az utolsó pillanatban kellett új helyszínt találnia.
„Pokoli ködben vagyunk útban Debrecen felé, de ahogy látom vagy gondolom, nemcsak az időjárás ködös, hanem beleköltözik a köd egyesek lelkébe, szívébe, érzelmeibe is” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki épp a könyvbemutatójára utazott a cívisvárosba.
A pártelnök szerint a Libri egyértelműen jelezte, hogy az eseményen az ő álnéven írt könyvét, A kereszt halála című krimit mutatják be, az utolsó pillanatban mégis kidobták őket a helyről. „Valójában nem is titkolva, hogy leesett nekik a tantusz, hogy hát a Gyurcsány, az politikus, és a Gyurcsány nevű politikusnak ők nem adnak helyet” – panaszkodott.
Elmondása szerint azonban nem azok a mocskosak, akik így viselkednek, hanem azok, akik ilyen hangulatot teremtenek, utalva ezzel a kormányra.

Na, hát szóval, álljon a görcs annak a lábába és a kezébe, aki ilyet csinál. Mi azért a nap végén megtartjuk az író-olvasó találkozót a másik helyszínen
– árulta el Gyurcsány Ferenc.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Valami készül a DK-nál.
Részegen randalírozott ma hajnalban Budapesten a Demokratikus Koalíció józsefvárosi szervezetének vezetője, Abd El Rahim Ali,

Gyurcsány Ferenc kihívója randalírozott hajnalban Budapesten, rendőrségi ügy lett belőle​

 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Valami készül a DK-nál.
Részegen randalírozott ma hajnalban Budapesten a Demokratikus Koalíció józsefvárosi szervezetének vezetője, Abd El Rahim Ali,

Gyurcsány Ferenc kihívója randalírozott hajnalban Budapesten, rendőrségi ügy lett belőle​

Beszálltak ők is a Fenekem a címlapon vetélkedőbe :D
 

alcsút

Állandó Tag
Állandó Tag
Abd El Rahim Ali
Láttam egy videóját helyből hülye.
És borítékolható ha másik kettő is csak ennyire tud beszélni tartalmat és stílust
Annyit se ér mint a dopeman(Pityinger) amelyik Együtt – a Korszakváltók Pártja idején Orbán hungarocell fejét passzolta
1733244169559.png
Ha többi is ilyen lesz
A Gyurcsány lesz a pártelnök és kívánom is hisz annál többet ér
Épp csak kampányt kell másnak tervezni.
Valamint a közszerepléseket.De arra sincs emberük.
Hacsak nem Barkóczi Balázs Ő mindegyikre talán.
 
Utoljára módosítva:

Gaguly

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha már ilyen szép évforduló van:

"Szili Katalin emlékeztetett: Magyarországon 20 esztendeje került sor arra a nemzetet megosztó népszavazásra, amely hosszú ideig sebet ejtett a nemzet testén.
Rámutatott: 2004. december 5-e számos tanulsággal szolgál:
Még egyszer nem kerülhet az ország vezetésére olyan politikai erő, amely megtagadja a határainkon kívül rekedt nemzettársainkat."
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán közölte, hogy pártja levelet ír valamennyi fideszes képviselőnek, amelyben a parlament feloszlatására és új választás kiírására szólítják fel őket.
„Megkérdezzük őket, hogy véleményük szerint miért járna jól Magyarország, ha továbbra is ők kormányoznák az országot. Hiszen azt nyilván ők is látják, hogy másokhoz képest rosszabbul élünk, mint 15 éve. Erről tanúskodnak a jövedelmekről, a fogyasztásról, az inflációról szóló adatok. Ma nehezebb az emberek, a családok élete, mint amikor másfél évtizede kormányozni kezdtek. A lengyelek, a csehek, a románok és lassan a bolgárok is lehagytak, lehagynak minket” – fogalmaz a pártelnök.
 
Oldal tetejére