Hírek Dobrev Klára bejelentése: Gyurcsány Ferenc visszavonul, DK-elnökválasztás jön, a házaspár elválik

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője hivatalos közleményt tett közzé, amelyben több jelentős változást jelentett be mind a párt életében, mind személyes életükben. A közlemény három fő témát érint: Gyurcsány Ferenc visszavonulását a közélettől, a DK új elnökválasztását, valamint a Gyurcsány-Dobrev házaspár válását.

A közlemény szerint a „nehéz idők nehéz döntéseket követelnek”, és hosszas beszélgetések során arra jutottak, hogyan lehetne megóvni Magyarországot attól, hogy „véglegesen a populista jobboldal játszótere legyen”. Ennek eredményeként a DK elnöksége elfogadott egy javaslatot, amelynek lényege, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, valamint országgyűlési képviselői mandátumáról, és teljesen visszavonul a közélettől. A jövőbeni választásokon sem fog indulni.


A bejelentés szerint a döntés célja, hogy véget vessen „a jobboldal hazug gyurcsányozásának”, amellyel az próbálja „elfedni minden baját” és „lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat”. A közlemény a „gyurcsányozást” a „jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének termékeként” és „a hazug karaktergyilkosságok mintapéldájaként” jellemzi.

A DK jövője

A pártban a változások következtében új elnökválasztásra kerül sor a következő hetekben. Dobrev bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson. A közlemény kiemeli, hogy a DK „az egyetlen magyar párt, ahol az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a párt teljes tagsága választja”. Az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja.


A bejelentés hangsúlyozza, hogy a baloldal „nem félhet a változástól”, különösen a jelenlegi hazai és nemzetközi politikai helyzetben, amikor „tombol az országban az elnyomás”, és amikor „Trump és szélsőjobboldali multimilliárdosai felégetik az eddig békét és biztonságot garantáló nemzetközi rendet”. A közlemény szerint „a baloldal maga a változás”, és most új korszakot nyitnak.

Személyes bejelentés

A közlemény végén Dobrev Klára egy személyes bejelentést is tesz: „sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után” ő és Gyurcsány Ferenc elválnak. A közlemény szerint ez „életük talán legnehezebb döntése” volt. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az „egymás iránti kölcsönös tiszteletük, barátságuk örök”, és gyerekeiknek továbbra is ők fogják jelenteni a családot, „Marcit is közösen nevelik”.

A bejelentés szerint a válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, mert ez „a legbelsőbb magánügyük”. Közösen kérik a nyilvánosságot és a sajtót, hogy ezt tartsák tiszteletben.

1746728174125.jpeg
 
Legalabb annyit artottak es karaktergyilkolaszta az ellenzek mint a fidesz Felsorolni nem lehet a sort Puzser, a sok bukott politikus , a Donnat Anna, Botka az Mszp az Lmp stb.
 
Utoljára módosítva:
"Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én magam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadály. Mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem" - ekképp indokolta Gyurcsány Ferenc az MSZP 2009. március 21-i tisztújító kongresszusán lemondását.

Megvan a mantra: 19 éve kellett volna.

Azért az érdekes, hogy Gyurcsány hibáztatása mindenkinek jól jött.

Ez a szint. Most itt maradtak, s kiderül majd, Gyurcsány nélkül is ugyanazok a töketlenek vannak mindkét oldalon, korosztálytól függetlenül.

Mert nem Gyurcsánnyal volt eddig sem baj, hanem azzal, hogy a magyar népesség zöme önálló gondolkodásra nem hajlandó.
Az pedig kifejezetten zavarja, ha valaki igen.
 
Úgy gondolom, jövőre nem jutottak volna be a Parlamentbe. Fölösleges kampányköltségek,minek?
MP-vel most nem értek egyet (miszerint a fidesz utasítására mondott le), bár ő bennebb fentes, talán több infója van mint nekem. Akár zsarolás is lehet. Bár..... a fidesznek tökmindegy, így is-úgy is gyurcsányoznak tovább, legföljebb majd a "gyurcsány irányítja MP-t" után hozzáteszik, hogy "a háttérből".
A válás meg szerintem a lemondás miatt van, Klárának aligha tetszett ez a lemondás.
 
Csak jelzem a végletekig bunkó tiszások is Gyurcsányoznak véres szájjal, megafont megszégyenítő módon.
 
Bár..... a fidesznek tökmindegy, így is-úgy is gyurcsányoznak tovább, legföljebb majd a "gyurcsány irányítja MP-t" után hozzáteszik, hogy "a háttérből".
Igen a kormány nem hagyja abba a Gyurcsányozást hisz nem hiába építették fel ezt a gyülöletet iránta!!
Meg van a nép aki elhisz BÁRMIT amit a kormány mond.
 
Jogos, van aki nem az, de tegnap találkoztam egy nagy adaggal akiről nem tudok másként fogalmazni.
Ezek az emberek így is, úgy is bunkók. Megváltoztatni nem lehet őket. De már legalább nem a fideszre szavaznak. És ez óriási eredmény, és pompás fejlemény akárhogy nézzük.
 
Igen a kormány nem hagyja abba a Gyurcsányozást hisz nem hiába építették fel ezt a gyülöletet iránta!!
Meg van a nép aki elhisz BÁRMIT amit a kormány mond.
Nem hagyják abba a Gyurcsányozást
És nem gyűlölet van iránta szerintem,hanem meglátás hogy ő az akadálya jó ideje az Orbán leváltásának.
Mert lehetett mindent ráfogni.
„[Gyurcsány Ferenc] Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége.”


Dobrev Klára jelezte: elnökválasztás következik. Az új elnököt a párt teljes tagsága választja; egyúttal bejelentette, a választáson ő maga is elindul. Mától az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja.

Egy szépreményű ambiciózus ember elbukott
 
Ez csak konteo: mi van akkor, ha Gy. azért vonult vissza, hogy ne legyen akadálya a DK és MSZP újraegyesülésének, és a következő Parlamentbe bekerülhessen egy baloldali párt is? Ahogy az is elképzelhető, hogy a talán visszalépő Momentum hívei majd a Kutyákra szavaznak, ahogy a megszűnő LMP-sek és a gyenge Jobbikosok is - mármint akik nem mentek át a TISZÁ-hoz. És akkor talán bekerülhet egy liberális párt is a Parlamentbe. A FIDESZ jelenleg buzgón dolgozik azon, hogy beszippantsa a Mi Hazánk híveit - ezért nem csökkent a támogatottsága számottevően, mert ez sikerülni tűnik - a MI H. 10 %-osból már 5-7 %-ossá vált, a hívei biztos, hogy nem MP-hez pártoltak. Tegyük fel, hogy nagyjából azonos létszámban kerülnek be képviselők a FIDESZ-ből és a TISZÁ-ból, és lesz mellettük 2 ballib és egy szélsőjobbos párt. Ez koalíciós kényszert jelenthetne, és jóval egészségesebb felállást, mint a mostani, vagy egy újabb 2/3, akármelyik pártnál. Persze, ez csak az én eszmefuttatásom.
 
Egy szépreményű ambiciózus ember elbukott
Egy napon nem említenék egy enyveskezű köpönyegforgatót, aki lelkiismeretfurdalás nélkül hol liberális, hol illiberális, hol keresztény, hol vallás- és egyháztagadó, hol konzervatív, hol játssza a haladót.
Szépreményű sosem volt, Orbán csak egy elvtelen senki.

Gyurcsánnyal lehet nem egyetérteni, lehet vitatkozni, de nem elvtelen és sosem gazdagodott az emberek kárára.



Remélem, látszik, mit mond Orbán! S ezeket a gondolatokat is lopta.
 
Igen konteo DK és MSZP minek egyesülne?
Két törpe párt
Nekem is van igényem másra, nem vagyok TISZA-szavazó.
A Kutyapártot ugyanolyan jogkerülő, jogot tetszés-nemtetszés alapon kijátszó pártnak gondolom, mint Orbánékat.

Egyelőre úgy döntöttem, nem megyek szavazni.
 
Friss.
Orbánt kérdezték...
A szokásos péntek reggeli rádióinterjúban Gyurcsányról is kérdezték, amire azt mondta, „más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb ha az ember a saját háza táján söpröget”.
( a nap vicce)
 
Nekem is van igényem másra, nem vagyok TISZA-szavazó.
A Kutyapártot ugyanolyan jogkerülő, jogot tetszés-nemtetszés alapon kijátszó pártnak gondolom, mint Orbánékat.

Egyelőre úgy döntöttem, nem megyek szavazni.
Elébb utóbb mindenkit elér a reménytelenség: "Egyelőre úgy döntöttem, nem megyek szavazni."
És ez a legrosszabb mert a távol maradó ellenzéki a a kormányt választja
 
Elébb utóbb mindenkit elér a reménytelenség: "Egyelőre úgy döntöttem, nem megyek szavazni."
És ez a legrosszabb mert a távol maradó ellenzéki a a kormányt választja
Ez egy régi rossz magyaros berögződés: ha az én pártom (jelöltem, kedvenc politikusom stb., tetszés szerint bővíthető) nem nyerhet, akkor más se nyerjen.
De meggondolja ő még.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,753
Üzenet
4,939,579
Tagok
624,449
Legújabb tagunk
Tikary
Oldal tetejére