Hírek Donald Trump: automatikusan egy év börtön járna az amerikai zászló elégetéséért

Az USA elnöke nagyon határozottan üzent azoknak, akik amerikai zászlókat égetnek.

Donald Trump ezúttal is kemény hangot ütött meg a zavargások és az amerikai nemzeti szimbólumokkal szembeni tiszteletlenség kapcsán. A New York Post újságírójának adott interjújában határozottan jelentette ki, hogy aki amerikai zászlót éget el, annak automatikusan egy év börtönbüntetés járna.

„Személy szerint úgy gondolom, ha valaki eléget egy amerikai zászlót, márpedig rengeteg zászlót égettek el Los Angelesben, annak börtönbe kell mennie egy évre. Egyszerűen ennek automatikusnak kell lennie.” Trump szerint, ha nem lép közbe, ma már lángokban állna Los Angeles, emiatt is volt szükség a Nemzeti Gárda és a tengerészgyalogság bevetésére.

Az interjú során Trump a kaliforniai kormányzót, Gavin Newsomot sem kímélte, akivel a zavargások első éjszakáján telefonon egyeztetett a Nemzeti Gárda esetleges bevetéséről Los Angeles térségében. Szerinte a demokrata párti kormányzó nem végzi megfelelően a munkáját, korábban még a letartóztatását is kilátásba helyezte.

Amikor az újságíró arról kérdezte, továbbra is támogatja-e Newsom letartóztatását a bevándorlási és vámügyi hivatal műveleteinek akadályozása miatt, Trump így válaszolt: „Nem végzi jól a munkáját.” Elméleti szinten akár bűncselekménnyel is meg lehetne vádolni a kormányzót. „Ez szinte már a kötelességszegés egy formája. Ilyet még soha nem láttunk” – reagált az USA elnöke, amire a Sky News is kitért.

A Los Angeles-i Rendőrség (LAPD) közzétette a legfrissebb letartóztatási adatokat a városban zajló tüntetésekkel kapcsolatban. Hétfő este 96 embert vettek őrizetbe a belvárosban, amiért nem tettek eleget a felszólításnak. Emellett két rendőr megsérült a támadásokban, őket kórházba szállították. A hatóságok szerint több üzletet is kifosztottak a zavargás alatt, melynek kapcsán 14 személyt tartóztattak le. A hétvégén további letartóztatások történtek, köztük olyan súlyos vádakkal, mint Molotov-koktélos emberölési kísérlet és rendőr elleni fegyveres támadás.

1749600227119.jpeg
 
...már várom hogy jönnek a jogi végzettségűek és beírják hogy az a zászló nem amerikai mert...
 
Az azért vicces, hogy a bevándorló elégeti annak az országnak zászlójat, amelyikbe be akar vándorolni... Az ilyen nem is érdemel mást, csak kiutasítást.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,182
Üzenet
5,045,641
Tagok
630,329
Legújabb tagunk
Stevemig
Oldal tetejére