Durván kiakadt a keresztelés betiltását szorgalmazó, Karácsony által kirúgott városházi szakértő

Békés Gáspár szerződését felmondták, szerinte vizsgálat és indoklás nélkül.


"A mai nap folyamán bármiféle vizsgálat és indoklás nélkül elbocsátottak a Főpolgármesteri Hivatalból" – közölte Facebook-oldalán Békés Gáspár, aki elbocsátásáig a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályán dolgozott szakértőként.


Békés többek között azzal került be a hírekbe az elmúlt napokban, hogy illegitimnek találja a gyerekek megkeresztelését. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az Index kérdésére közölte: Békés Gáspár szerződését a kipattant ügy miatt felmondták.


"Legyen tiltva a keresztelés, mert azt az üzenetet hordozza mind a szülőknek, mind a társadalomnak, és közvetve más szülőknek, hogy a gyerekre nem vonatkozik az alkotmány, az alaptörvény. Azaz ők alacsonyabb rendű állampolgárok. Hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásban vannak megkeresztelve, vagy beletéve"

– fogalmazott Békés Gáspár a Klubrádió Reggeli gyors című műsor 2018. június 5-i adásában.


Facebook-oldalán a szakértő úgy fogalmaz elbocsátásával kapcsolatban: "véleményem szerint a nyílt ateizmusomat támadó fundamentalista keresztény sajtó nyomásának engedtek. Ennek következtében súlyosan sérült a szólás-, sajtó- és lelkiismereti szabadság."

kereztelo.jpg
 
Ezt ugy nevezik, hogy kétoldalú sikeres megfélemlítésnek.
Ma meg úgy van ha részt akarsz venni egy az állam által kiirt pályázaton akkor kell hozzá keresztlevél és egyértelmű nemi hovatartozás a kettőból.

Nem akarok cinikus lenni de ha tűz fenyegetné a gyerekem életét hát nem tétováznék, megszentelt viz is megteszi a magáét.

Csodálom, hogy vannak emberek akik egy katasztrófa után vallásosak lesznek, azt gondolják az isten mentette meg öket.
Arra nem gondolnak, hogy hol volt az isten amikor a katasztrófa közeledett.

2010-ben a Csillei Szent Jozsef aknában beszorult 33 bányász 700 méter mélyen és csak 69 nap múlva sikerült öket megmenteni.
A mentés technikailag komplikált volt mert egy többszáz méteres kutat kellett furni, a munkákat németek és osztrákok végezték.
A megmentett bányászok nem a katasztrófa védelemnek hálálkodtak hanem elzarándokoltak egy hétre Jézus szüle
Olvastam Orbántól egy interjút amiben elmondta, hogy ö akkor lett vallásos amikor megnyerte a választást. Isten akaratát látta benne. Badarság. Kérdezem, ha nem nyerte volna meg ateista marad? A pali csak látszat vallásos. Hülyíti a népet. Egy újabb szerepet vett fel, amibe tetszeleghet és szavazatokat hoz neki. Golyó fiát azonnal visszafütyülte amikor átesett a ló kínosan szektás oldalára. Szerettem volna azt a beszélgetést hallani amikor átparancsolta az acélkemény pillantású HONVÉDTISZT szerepére.
 
Ez egy kúltura egy hagyomány réssze a keresztelés. Nyilván sokan nincsenek tisztában a saját egyházuk hitelvével és hagyományaival. Azonban sok helyen nem is kötelező a gyerek keresztelkedés. Mint ahogy a múltban is lehetőség volt felnőtként át ketesztelkedni úgy a jelenben is van erre lehetőség.
 
Október 11-én volt egy éve, hogy meghalt egy másik tanítványom - hosszú évek óta védett életet élt. Reggel összesett és vége. 16 éves volt.
Hol itt az Isten?
Ez így túl egyszerű. Megértem minden szavad azonban sok ilyen esetben az előzményeket sem szabad elfelejteni. Amikor azt látom hogy már 12 évesen dohányoznak a fiatalok, és 16 évesekkel vannak telli a szórakozó helyek, Poén nekik a füves cigi és a drogok, csipő tájékán fedetlen őlőzéket viselnek stb stb Ha az ember felelőtlen életett él fiatalaon mert hogy az mekorra buli utána ne csodálkozzon azon ha nem lesz egészséges a gyermeke. Persze vannak őrőkletes bajok is de mindennek oka van.

Lehet szidni Istent, ördögöt hitler akárkit akármit. Én jelenleg ov-t szidom :) Na de ne feledkezzünk el az emberi felelőtlenségről meg a kővetkzeményekről.
Dolgoztam olyan intézetben ahol idősek, rokkantak, fogyatékosok egyűtt laktak.

Persze hogy az érző embereket megérintik ezek a dolgok ami a legrosszab az egészben az a tehetetlenség. Persze tesz az ember ezt azt hogy segítsen meg ne érezez úgy hogy teljesen tehetetlen de sajnos ennek ellenére is marad a tehetetlenség.

Vannak miértek, kérdések, okok és okozatok ám a választ nem mindig az hogy mert nincs Isten. Én hiszek Istenben mégsem akarok mindent és mindenkit megtériteni mert a hit az egy egyéni dőntés. Nálam tudatos volt de sok embernél sajnos nem az.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére