Egész hadseregre elég fegyverarzenált foglaltak le az amerikaiak Szomália partjainál

Az amerikai haditengerészet nagy mennyiségű csempészett fegyvert foglalt le két kisebb hajóról Szomália partjainál – tájékoztat róla az Egyesült Államok Haditengerészete.


A lefoglalt arzenál egy egész seregnek elég lett volna, hiszen több ezer Kalasnyikov típusú gépkarabély, lőszer, mesterlövész puska, illetve rakétagránátok és más harci eszközök is voltak a hajókon.

A Bahreinben állomásozó amerikai ötödik flotta közleményében nem írták meg, hogy a rakomány honnan származik és kinek szánták. Nevük elhallgatását kérő források azt gondolják,hogy vannak arra utaló jelek, hogy a polgárháború sújtotta Jemen lett volna a célpont.

A hatóságok és a hírszerző szervek még vizsgálódnak.
A haditengerészet beszámolójából kiderül, hogy a hajókat két egymást követő napon állították meg és kutatták át a folyamatosan a környéken járőröző tengeri őrjáratok.


Jemen rosszul őrzött kikötőibe évek óta csempésznek fegyvereket. Szakértők szerint a szállítmány jellegzetességei iráni származásra utalnak. Júniusban hasonló, Iránban gyártott fegyvereket foglalt le a szaúd-arábiai haditengerészet. Az arab és nyugati országok szerint Irán látja el kézi lőfegyverekkel és rakétákkal a jemeni kormány ellen harcoló húszi lázadókat. Teherán ezt tagadja.

arzenal.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

marki_78 wrote on Moni76's profile.
Szia Móni! Érdeklődnék, hogy megtaláltad-e a egységes érettségei feladatgyujtemény gyakorlófeladatok megoldását fizikából 2012-es változtatot. Nekem is kellene. Köszönöm Tamás
Schöninger wrote on Priegl's profile.
Tisztelt Papné Asszony!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam, dr. Schöninger Róbert vagyok. Szomor község vonatkozásában zajlik egy helytörténeti kiadvány összeállítása. Szomori vonatkozás okán lehetséges lenne Önnel a kapcsolatfelvétel?

Köszönettel és Tisztelettel
dr. Schöninger Róbert
Pandacica wrote on manyoc's profile.
Szia! Egy játék felől érdeklődnék. Szerintem Te raktad fel-s én nem tudom a nevét. A játékszabályát meg elhagytam valahol...... Tudnál segíteni? Nyomozós kártyajáték-amiben állatfigurák a gynusítottak: kapal, szemüveg újság stb-s ezen kártyák elapján kell a tettest megtalálni. Köszönöm! Ida
Noncsi13 wrote on ZvIki's profile.
Sziasztok! Esetleg 3. osztály Mozaikos nyelvtan tudásszintfelmérő nincs valakinek?
Sziasztok! 9.osztályos témazárókra felmérőke lenne szükségem. Ha van valakinek legyen kedves megosztani velem köszönöm

Statisztikák

Témák
36,745
Üzenet
4,465,101
Tagok
593,864
Legújabb tagunk
Schöller Erika
Oldal tetejére