Egészen különleges hangulatú, szürreális képeket hozott a szombati gigatüntetés

Minden idők legnagyobb kormányellenes tüntetését rendezték meg szombaton demokráciát és új választójogi törvényt követelve. A szervezők azt ígérik, folytatják.

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

Eltérő várakozással érkeztek az emberek a szombat délutáni tüntetésre: voltak, akik nem számítottak semmi forradalmira, egyszerűen csak jól esett kint lenniük - levezetni a feszültséget a sokakat váratlanul ért újabb kétharmad miatt -, mások viszont igenis reménykedtek valamiben. Sokan felvettették a tömegben, sosem gondolták volna, hogy egyszer jobbikosokkal fognak együtt vonulni, pedig most így lett: békésen megfért egymás mellett az Árpád-sávos és az EU-s zászló.

image.aspx

© Túry Gergely
A legszürreálisabb jelenet már este, a tüntetés végén volt. Kollégánk azt írta, a parlament lépcsőjén punkok állnak jobbikos pólós srácokkal, kicsit arrébb televarrt árpádsávos kopaszok állják körbe a trance zenét hallgató hippiket, egy nő pedig virágot oszt a rohamrendőröknek. Bár a tüntetés után a Kossuth téren ragadt pár száz fős tömeg kimozdította helyükről az épület elé tett kordonokat, és leült a rohamrendőrökkel szembe, nem sokkal később farkasszemet is nézett velük, semmilyen rendbontásról nem érkezett hír. Holott a szervezők a kezdetektől attól tartottak, provokátorok zavarhatják meg a tüntetést. A kormányoldali média hergelt is, Soros hadseregről és őrjöngő tüntetőkről cikkezett.

image.aspx

© Fazekas István
Ezzel szemben kifejezetten jó hangulatú demonstráció volt ez, amelyen a szervezők szerint több mint 100 ezer ember vett részt. A pontos számot nem áll módunkban megbecsülni, de a tömeg érzékeltetésére elég lehet, hogy mikor az eleje beért a Kossuth térre, a vége még az Operánál volt. Az Andrássy út zsúfolásig megtelt már az elején, így kollégánknak 40 percig tartott eljutni az Oktogontól az Operáig.

Az indulás



A tömeg nagyon lassan haladt, de az emberek nem türelmetlenkedtek. Bár volt, aki inkább került, más eleve a Kossuth térre ment. Már ott összegyűlt annyi ember várni a többieket, mint amennyien pártrendezvényeken vagy gyengébb tüntetéseken összesen nincsenek. Volt, aki úgy érzékelte, többen vannak, mint a békemeneten - a kiugrott KDNP-s Lukácsi Katalin is ott érzékelt utoljára ennyi embert -, az viszont mindenképp különbség, hogy itt nagyon sok volt a fiatal. Be is mutattak a Kossuth térre fölállított térfigyelő kameráknak.

image.aspx

© olvasónk
Megtelt a Kossuth tér, de az Alkotmány utca is. A tömeg fütyülve, tapsolva, skandálva vonult - többször követeltek demokráciát, de előkerült a viktátor-diktátor szókapcsolat, jött a "mocskos Fidesz" és az "Orbán takarodj". Később, a tüntetés végén már hazaárulóztak is bőszen.

Visszajönnek

Különlegesen indult a szónoklati rész: Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatát játszották be, melyen arról beszél, az embereknek joga van elkergetni a kormányt, ha az nem a népért dolgozik. Komáromi Gergely, alias G. Ras kezdte a tüntetés érdemi részét. Ő az a zenész, aki már a tavalyi Szabadság téren, Gulyás Mártonék szabadulására megrendezett demonstráció előadta NER-ellenes számát. G. Ras azt mondja, a vasárnapi választások azt mutatták, hogy saját szabályai szerint a hatalom nem váltható le. De nem csak a kormánnyal elégedetlenek, az ellenzékkel is. Ez valaminek a kezdete, és nem az ország gyászolása – hangsúlyozta a zenész.

image.aspx

© Fazekas István
Gulyás Balázs, a tüntetés egyik szervezője arról beszél, sokak figyelmeztették a szervezőket, hogy "a cselekvés korai, a gyász még itt van. Hát, nekünk volt igazunk" – mondja Gulyás.

„Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki.”

Erre a tömeg skandálja: új-vá-lasz-tást! Áder megmutathatná, hogy nem csak báb - így Gulyás -, mire felzúg a tömegből a „bajszos szar”. Jövő szombaton, a Kossuth téren még többen leszünk – ígéri Gulyás, aki az új választásban jelöli ki a célt. Ez tehát a tervek szerint elhúzódó utcai küzdelem akarna lenni. „Itt lesztek jövő szombaton?” – kérdezi. A Kossuth téren zúg: IGEN!

Nem tart örökké

Lukácsi Katalin, a Viszlát Kétharmad aktivistája szerint a választást tömeges csalás nem befolyásolta, de a média bekebelezése, az uszítás sokkal inkább. Márki-Zay Péter, a Fidesz hódmezővásárhelyi legyőzője ott volt ugyan a tüntetésen, de más politikusokhoz hasonlóan ő sem állt színpadra. Beszédét felolvasták. Ebben az ellenzéket osotorozta, mert az nem állt össze a választásra, csak az emberek. Azzal biztat, ez a rendszer nem tart örökké.

"A kommunistákat is el lehetett kergetni, pedig sokkal rosszabb helyzetből indultak az akkori magyarok."

image.aspx

© Fülöp Máté
A hódmezővásárhelyi független polgármester összefogást sürgetett. Ugyanezt követelte a Független Diákparlamenttől Gyetvai Viktor, aki szerint az ellenzék csak összefogva válthatja le a hatalmat. (Minderről bővebben percről percre tudósításunkban) olvashat. A beszédek 45 percig tartottak, a végén új választást követeltek, Gulyás Balázs szerint ez a cél, az eszköz pedig a tömeg.

Nem mentek haza



Ahogy az az óriási tüntetésekre jellemző, a tömeg nem ment haza rögtön. Sőt, két-háromezer ember másfél órával a rendezvény lefújása után is még a Kossuth téren volt, több százan skandáltak.


A "buli" este 11 fele kezdett elhalni, addigra már tüntetők lebontva a kordont farkasszemet néztek a rohamrendőrökkel, arcukba fújva a füstöt.

Kordonbontás, tüntető módra


Több százan átvonultak a Fidesz Lendvay utcai székházához tüntetni, míg mások - szintén ezres tömeg - az Oktogonon vertek tanyát a technopartin, amely a végén egy falusi diszkóhoz hasonlított leginkább.



image.aspx

© hvg.hu
Közben a választás végeredménye is eldőlt: az összes szavazatot átszámolva sem változott az eredmény, a kétharmad maradt, egyéni körzetek nem billentek át.

HVG
 
Annak a 2,5 millió embernek a közreműködése nélkül nem lehet a visszásságokat megszüntetni. Ezt azt is jelenti, hogy nem ellenük kell fellépni, hanem a korrupció, a csalás , a büntetlenül elkövethető lopás ellen.. Az egy őrült nagy butaság, hogy a szavazatokat akarják újra számolni, amikor nyilvánvaló, hogy ha voltak is anomáliák, de a Fidesz toronymagasan megnyerte ezt a választást... Ebben a helyzetben az ellenzék további szétzilálása, ha olyan célok mögé akarják felsorakoztatni, ami sehová sem vezet, csak a megosztottak további megosztásához. Nem szégyen példát venni a Fidesz kommunikációjából. Egy, vagy maximum két, mindenki számára elfogadható célra van szükség. Ilyen lehet a nemzetközi ügyészséghez való csatlakozás, Polt Péter, Handó Tünde azonnali leváltása , s a visszaélések kivizsgálására független ügyész kinevezése, aki csak a minden parlamenti párt egy-egy delegáltjából álló bizottság alá van rendelve.
S erre lehet követelni népszavazást is, mert az antidemokratikus kurzusokat csak demokratikusan van értelme leváltani, mert különben az egyik diktatúrát váltja egy másik... S igen azért jó hír, hogy sok fiatal van, mert Ők a saját bőrükön érzik, ha nem úgy mennek a dolgok, s nem arra, mely az Ő jövőjüket szolgálja....
De most is bukott politikusok üzengetnek a tanulság levonása nélkül.. Na meg Márki Zay Péterek... Nagy valószínűséggel időközi önkormányzati választás lesz Hódmezővásárhelyen, s az mindent el fog árulni, miként gondolkodnak az emberek....
Meg lehet nézni a véglegesnek tekinthető választási eredményeket, az LMP és az MSZP-P lelkén szárad a 2/3..
Április 07.-én kellett volna megfelelő jelszavakkal demonstrálni...
 
Ezt csak az teheti meg, akiket a szüleik támogatni tudnak, és magas a keresetük.
Lakásvásárláshoz önerő is kell, a csók az kevés!
Ha mondjuk egy fiatal pár elkezd lakástakarékot gyűjteni, amelyhez elég sokat ad hozzá az állam évente, akkor 4-5 év alatt összegyűjthet némi önerőt, amire aztán felveheti a CSÓK-ot. Legalábbis mi így csináltuk. (Persze elismerem, havi 20 eFt is sok, ha mellette magasak az albérleti költségek. Nekünk azért volt szerencsénk, mert viszonylag olcsó bérleti díjat fizettünk.)
 
Én a magam részéről azért mérges vagyok az ellenzéki pártokra, mert hogy milyen a rendszer, azt tudták a választások előtt is, nem utólag kellene ez ellen fellépni, dehát akkor mással voltak elfoglalva :(
Én meg 8-10 évvel ezelőtt voltam mérges, amikor olyan helyzetet teremtettek, amivel a fidesz 2/3-al simán tudott nyerni. Se határon túli szavazatok, se ukrán nyugdíjasok, se közmunkások százezrei, se trükkös számítási módszerek ... hanem csak úgy, lazán, csuklóból.
 
Ha mondjuk egy fiatal pár elkezd lakástakarékot gyűjteni, amelyhez elég sokat ad hozzá az állam évente, akkor 4-5 év alatt összegyűjthet némi önerőt, amire aztán felveheti a CSÓK-ot. Legalábbis mi így csináltuk. (Persze elismerem, havi 20 eFt is sok, ha mellette magasak az albérleti költségek. Nekünk azért volt szerencsénk, mert viszonylag olcsó bérleti díjat fizettünk.)
Nem tudom, hol, és milyen lakáshoz jutottál így hozzá. Pécsett a valóság ettől igencsak távol van. Tavaly télen vettünk lakást a lányunknak. Az első két kiszemelt lakásról lemaradtunk, a harmadikat is csak úgy sikerült megcsípni, hogy a férjem reklámszatyorban vitte a teljes vételárat a licitre!
 
Én a magam részéről azért mérges vagyok az ellenzéki pártokra, mert hogy milyen a rendszer, azt tudták a választások előtt is, nem utólag kellene ez ellen fellépni, dehát akkor mással voltak elfoglalva :(
Te nem tudod hoga a lértejötte egyfolytában fellépnek?
Azt se tudod hogy nincsen törvényes parlamenti eszköz a kezében az ellenzéknek
Hol voltál az elmúlt 8 évben?
 
Annak a 2,5 millió embernek a közreműködése nélkül nem lehet a visszásságokat megszüntetni. Ezt azt is jelenti, hogy nem ellenük kell fellépni, hanem a korrupció, a csalás , a büntetlenül elkövethető lopás ellen.. Az egy őrült nagy butaság, hogy a szavazatokat akarják újra számolni, amikor nyilvánvaló, hogy ha voltak is anomáliák de a Fidesz toronymagasan megnyerte ezt a választást... Ebben a helyzetben az ellenzék további szétzilálása, ha olyan célok mögé akarják felsorakoztatni ami sehová sem vezet, csak a megosztottak további megosztásához. Nem szégyen példát venni a Fidesz kommunikációjából. Egy vagy maximum két mindenki számára elfogadható célra van szükség. Ilyen lehet a nemzetközi ügyészséghez való csatlakozás, Polt Péter, Handó Tünde azonnali leváltása , s a visszaélések kivizsgálására független ügyész kinevezése aki csak a minden parlamenti párt egy-egy delegáltjából álló bizottság alá van rendelve.
S erre lehet követelni népszavazást is, mert az antidemokratikus kurzusokat csak demokratikusan van értelme leváltani, mert különben az egyik diktatúrát váltja egy másik... S igen azért jó hír, hogy sok fiatal van, mert Ők a saját bőrükön érzik, ha nem úgy mennek a dolgok, s nem arra mely az Ő jövőjüket szolgálja....
De most is bukott politikusok üzengetnek a tanulság levonása nélkül.. Na meg Márki Zay Péterek... Nagy valószínűséggel időközi önkormányzati választás lesz Hódmezővásárhelyen, s az mindent el fog árulni, miként gondolkodnak az emberek....
Meg lehet nézni a véglegesnek tekinthető választási eredményeket, az LMP és az MSZP-P lelkén szárad a 2/3..
Április 07.-én kellett volna megfelelő jelszavakkal demonstrálni...
Az ellenzéki bírálatot illetően egyetértek veled. Én magam a nagykoalíciós kormányzás híve lennék, de az széleskörű egyetértést feltételez a legfontosabb társadalmi-politikai kérdésekben. Erre nincs remény! A Jobbik és a Fidesz koalíciója már óriási társadalmi lefedettséget jelentene, de számomra - aki Devecser óta elszánt Jobbik-ellenes vagyok - sötét ló a Jobbik.
 
Utoljára módosítva:
Én meg 8-10 évvel ezelőtt voltam mérges, amikor olyan helyzetet teremtettek, amivel a fidesz 2/3-al simán tudott nyerni. Se határon túli szavazatok, se ukrán nyugdíjasok, se közmunkások százezrei, se trükkös számítási módszerek ... hanem csak úgy, lazán, csuklóból.
Azt a helyzetet kielemezve nem jutsz egyértelmű eredményre.
Az is egy folyamat volt.Nincs egy valami oka.Csak az utcára vitt politika a közvetlen
Mert akkor meg Orbán érezte úgy parlamenten belül képtelen megdönteni.
 
A népszavazás egy törvényes eszköz..... A választás is..
Te melyik buborékban élsz?
Népszavazás megváltoztatott törvényt ismered nem?
A választást csaló Fideszt is ismered nem?

utóirat
A létrehozott választási törvénnyel egyszerűen lehetetlen neki nem nyerni mégis csaláshoz kellett folyamodnia.Mert a jobbik nyerni látszott
Mi a következő lépés?
Korlátozott választójog? hűségesküsök mehetnek?
 
Utoljára módosítva:
Az ellenzéki bírálatot illetően egyetértek veled. Én magam a nagykoalíciós kormányzás híve lennék, de az széleskörű egyetértést feltételez a legfontosabb társadalmi-politikai kérdésekben. Erre nincs remény! A Jobbik és a Fidesz koalíciója már óriási társadalmi lefedettséget jelenteni, de számomra - aki Devecser óta elszánt Jobbik-ellenes vagyok - sötét ló a Jobbik.

Számos ország példája bizonyítja, ahol demokrácia van, nem működik (jól) a koalíció, hisz néha az egyik félnek alapvető dolgokat kell feladni... Az sem jó, ha nincs meg a megfelelő parlamenti támogatottság, tehát mindenképpen szerencsés egy többségi kormány, annyi többséggel, hogy biztonsággal kormányozhasson..
Aztán az is alapvető, hogy maximum két ciklusban lehessek első számú vezetők, hogy ne épülhessen ki klientúra..
Na meg 50 éves kor felett ne lehessen valakit elöször hatalomba juttatni, mert annak a hatalom megszerzésén kívül már egyéb célja nincs , s nincs következménye sem ránézve a döntéseinek.. Lásd Trump...
 
Amiket fentebb felvetettem nem tiltja a népszavazásról szóló törvény.... Csak a költségvetési és nemzetközi szerződések esetén vannak korlátok.... Vagy mást törvényt olvastam?....
Számos országban van hasonló választójogi törvény, sőt.. A szavazás végeredménye a befektetett munkán (is) múlik, meg azon hogy hiteles- e a jelölt... De a legfontosabb a cél... Leírtam már csak Gyucsány és Orbán dolgozoztt meg keményen az eredményért... S a + 1 mandátum a határon túliaknál csak tortadísz már...
 
Engem azért rohadtul nem vigasztal, hogy egy szélsőjobboldali párt végzett a második helyen szinte mindenütt az országban. Szerintem a balliberális pártok is húzzák a szájukat emiatt.
Nem második helyen végzett hanem győzött ekkor nyúltak bele a szoftverbe.
És nem csak a baloldali pártok húzzák a szájukat e miatt.
A mérsékelt emberek is.
Mert nehéz elfelejteni a valamikori jobbik dolgokat.
D mára már ugyanolyan szélsőjobboldali a Fidesz is
Sok témában.
Annyi ötletet ellopott a Jobbiktól.
Most majd azon lesz a lopkodás ki lesz még nemzetibb a másiknál.
A nacionalizmus erősítése következik
Akkora nemzeti lesz itt minden azt se tudod hová menj.
 
Számos ország példája bizonyítja, ahol demokrácia van, nem működik (jól) a koalíció, hisz néha az egyik félnek alapvető dolgokat kell feladni...
És mennyi ország bizonyítja hogy jól működik a bejutott pártok együttműködése?
Az arányos rendszereknél az hűen tükrözi a választók összetételét.
Nem erre jött létre a demokrácia? választók arányos képviseletre.
Még ha úgy látom te nem csíped a vitatkozó parlamentet.
 
És mennyi ország bizonyítja hogy jól működik a bejutott pártok együttműködése?
Az arányos rendszereknél az hűen tükrözi a választók összetételét.
Nem erre jött létre a demokrácia? választók arányos képviseletre.
Még ha úgy látom te nem csíped a vitatkozó parlamentet.

Nem a bejutott, hanem a kormánypártok együttműködése a koalíciós kormányzás..... Én csak a vitatkozós parlamentet csípem.. Valamit nagyon félreolvashattál...
ja és nem ellenzem az arányos rendszert, de nem azon múlik a végeredmény.. Az amivel nem értek semmiképpen egyet,az az hogy aki nem él életvitelszerűen egy helye, tehát legalább 180 napot nem lakik ott, az szavazhasson, mert ennek nincs köze az állampolgársághoz...
 
Orbanhoz intezd keresed, mert o nyomta ezerrel a hataron kivuli szavazatokat ami felmillio volt es 96% Fideszre voksolt.

nem kérés és nem tárgyalok vele :)
úgy gondolom, felnőtt embereknek is lehetne annyi eszük, hogy bár ilyen vagy olyan okból kifolyólag jogosult egy más országban szavazni mint ahol él, simán ignorálja az egészet mondván, nem az én bőrömre megy a vásár, nem szólok bele (és hidd el, egyre többen mondják ezt is...lehet röhejesnek tűnik kívülről ez a tüntetés, de ne adja a jó ég, hogy még egy 56 legyen)

....de úgy tűnik, nem csak az országon belül vannak kilóra megvehető emberek....
 
azért van aki bolhacirkusznak nevezi, mikor azonnal, egy 70% -os részvétel mellett lezajlott választás után ... néhányan azt kiabálják vesszen a kétharmad, új választást, mi vagyunk a többség
 
nem kérés és nem tárgyalok vele :)
úgy gondolom, felnőtt embereknek is lehetne annyi eszük, hogy bár ilyen vagy olyan okból kifolyólag jogosult egy más országban szavazni mint ahol él, simán ignorálja az egészet mondván, nem az én bőrömre megy a vásár, nem szólok bele (és hidd el, egyre többen mondják ezt is...lehet röhejesnek tűnik kívülről ez a tüntetés, de ne adja a jó ég, hogy még egy 56 legyen)

szerintem csak a magyar állampolgárok szavazhattak ... állampolgárok akikre hatással vannak a parlament döntései vagy a kormány politikája.
De lehet, hogy a parlament határozatai nem is érintik a polgárokat...csak én gondolom rosszul.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére