Hírek Egy éve tart az ukrajnai háború

Kitartottunk, nem győztek le bennünket – ezt mondta az ukrán elnök az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió megindításának első évfordulóján. Volodimir Zelenszkij kijelentette, Ukrajna mindent meg fog tenni a győzelem érdekében. Az évfordulón országszerte megemlékezéseket tartottak, például Bucsában, ahol az orosz hadsereg több száz civilt mészárolt le. Közben az ENSZ Közgyűlése határozatban ítélte el Oroszországot, és felszólította, hogy vonuljon ki Ukrajna területéről.

Hajnali négy órakor ébresztették fel a kijevieket az első robbanások 2022. február 24-én. Meghoztuk a döntést a különleges katonai művelet elindításáról – jelentette be Putyin, aki később készültségbe helyezte az orosz atomarzenált.

Az orosz hadsereg csaknem kétszázezer katonája indult meg három irányból, hogy bevegye Kijevet, elfoglalja Ukrajnát. A szárazföldi erők gyorsan nyomultak előre északkeleten, keleten és délen. Emellett rakétacsapásokat, illetve légi támadásokat intéztek az ukrán városok, és katonai célpontok ellen. Volodimir Zelenszkijnek Washington állítólag felajánlotta, hogy kimenti.
Nem fuvarra van szükségem, hanem lőszerre – válaszolta az elnök. Zelenszkij – dacolva a veszéllyel – kiment az utcára Kijevben, és kijelentette, hogy Ukrajna nem teszi le a fegyvert. Közben milliók menekültek a harcok elől, közülük sokan külföldre.
A nemzetközi közösség elítélte a brutális agressziót. A nyugati országok több körben is büntetőintézkedéseket vezettek be Oroszország ellen. A háború következtében az élelmiszer- és energiaárak világszerte az egekbe szöktek. Az orosz hadsereg közben Kijev alatt erős ellenállásba ütközött. A megszállók kénytelenek voltak elvonulni az ukrán főváros környékéről.
Később kiderült a környező településeken több száz civilt mészároltak le. Többeket megkínoztak, megerőszakoltak, elterjedt volt a fosztogatás. Áprilistól az orosz hadsereg már a Donbász elfoglalására összpontosított. Mariupol ostromában több tízezer ember halt meg. Több száz ukrán vesztette életét civil célpontok elleni rakétatámadások során, például a kramatorszki pályaudvaron, a kremencsuki plázában és egy dnyiprói panelházban.
Közben globális élelmiszerválság fenyegetett, miután több millió tonna ukrán gabona rekedt a silókban, amelynek egy részét elvitték az oroszok.
Az ukrán hadsereg szeptemberben Harkiv alól elűzte az oroszokat. Putyin részleges mozgósítással válaszolt. Több százezer orosz állampolgárt hívtak be. Sokan a szomszédos országokba menekültek a sorozás elől.
Szeptember végén Oroszország egy törvénytelenül megtartott népszavazásra hivatkozva kihirdette, hogy annektálta Doneck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon ukrán megyéket. Októbertől pedig rendszeres időközönként bombázta az ukrán energetikai hálózatot. Milliók maradtak áram és fűtés nélkül. Az ukrán hadsereg azonban délen folytatta a megszállt területek felszabadítását.
Herszon novemberben szabadult fel.
A Donbászban közben patthelyzet alakult ki. Az oroszok csak januárban tudták elfoglalni Szoledart, de a május óta ostromlott Bahmutot még mindig nem vették be.

1677327943786.png
 
2014. óta tart.
Oroszország ugyanis akkor annektálta fegyveresen a Krim félszgetet, amely Ukrajna területe. Aztán, még akkor jött a Donbas, és a Luhanszki Népköztársaságok megalakulása.
 
2014. óta tart.
Oroszország ugyanis akkor annektálta fegyveresen a Krim félszgetet, amely Ukrajna területe. Aztán, még akkor jött a Donbas, és a Luhanszki Népköztársaságok megalakulása.
Valo igaz. Még a nyílt haború kezdetelének sem nevezhetjük, hisz az oroszok hivatalosan speciális katonai műveletbe kezdtek csupan egy éve.
 
Valo igaz. Még a nyílt haború kezdetelének sem nevezhetjük, hisz az oroszok hivatalosan speciális katonai műveletbe kezdtek csupan egy éve.
Háborúnak nevezni éppen lehet, mert az én hadászati ismereteim szerint, ha két különböző ország valamelyikének területén a reguláris haderőik fegyveres összetűzésbe bocsátkoznak, az már háborús konfliktus.
Csak egy példa. A vietnami háborúban 1959-1964-ig csak a Dél-vietnami hadsereg és a vietkong egysége (amelyet nem lehetett reguláris haderőnek nevezni), harcoltak egymás ellen, de csak 1964-től vett benne részt az Észak-vietnami katonaság, valamint az USA hadereje, mindezek ellenére mégem speciális hadműveletként, hanem háborúként tanítják, és van nyilvántartva a történelemben.
 

Ukrajna magyarországi nagykövete lehet Sándor Fegyir​

Az ukrán hadsereg magyar származású önkéntesekkel felálló kárpátaljai egysége, a Kárpátaljai Sárkányok egyik ismert alakja, Sándor Fegyir lehet Ukrajna következő budapesti nagykövete. Az önkéntes katona, aki bevonulása előtt az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára volt, a Hvg kérdésére megerősítette, hogy felmerült a neve nagykövetként.
Sándor őrmester a háború első szakaszában azzal vált harctéri hírességgé, hogy fotó készült arról, ahogy a lövészárokból, interneten keresztül tart órát. A 101. területvédelmi dandárnak, vagyis a Kárpátaljai Sárkányoknak aztán több magyar Facebook-csoport is adományokat gyűjtött power banktól Erős pistáig. A Hvg cikke szerint Sándor és alakulata most Bahmut közelében van, ott értesítették arról is, hogy nagykövet lehet.
1679985702218.png

Sándor Fegyir a kárpátaljai önkéntesek által aláírt magyar zászlót ad át Csizmadia Alexandra ungvári magyar konzulnak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,181
Üzenet
4,813,413
Tagok
616,417
Legújabb tagunk
Dragonjoymn
Oldal tetejére