Egy évig lakott kukában egy amerikai professzor

Kiköltözött a lakás helyett használt – amúgy összkomfortos – szemeteskonténeréből Jeff Wilson környezettudomány-professzor. Már van ötlete, mivel folytatja.

Életének egy szakaszában volt 280 négyzetméteres lakása, hozzá passzoló lakáshitele, professzori állása és élettársa is Jeff Wilsonnak. A kapcsolata szétesett, átkerült egy másik egyetemre, lakásából pedig az egyetemi kampuszon álló, három négyzetméteres szemeteskonténerbe költözött.

A Washington Post profilja szerint Wilson soha nem érezte magát boldogabbnak. A lakásnak átalakított konténerbe beszerelt légkondicionálót, áramot, világítást, falait fehérre festette és szőnyeggel díszítette. A konténer alját nyitható álpadló borítja, az alatt tartja Wilson a konyhai eszközeit.

A költözésnek voltak azonnal érezhető pozitív következményei. Alacsonyabb volt a bérlet, csökkent a rezsi, jóval kevesebbet kellett Wilsonnak házimunkával foglalkoznia, és körülbelül másfél percre lakhatott a munkahelyétől. Emellett sokkal szabadabbnak érezte magát.

Az alig három négyzetméteres konténerben kevesebb időt töltött Wilson, mint ha rendes házban lakott volna. Ehelyett az egyetemen volt, találkozókon vett részt, közösségi életet élt. Zuhanyozni és vécére az egyetem tornacsarnokába járt – ezt is kénytelen volt közösségi életnek elszámolni.
Forrás: Wikipedia
jeff-wilson-phd-1-jpg.exact641x640.jpg

A döntése mellett tudományos érveket is fel tud hozni. Az egyik szerint az ember boldogságát jelentősen befolyásolja, hogy mekkora az ismerősi hálója. Az életét pedig egyszerűbbé tette, hogy a legtöbb tárgyi tulajdonáról le kellett mondania, mert azok nem fértek volna el a konténerben. Emellett még a folyamatosan érkező e-mailek és üzenetek okozta digitális zajt is sikerült csökkentenie.

Egy év után Wilson kiköltözött a konténerből, amelyet a dékán tudtával és beleegyezésével alakított át. A lakóhely azonban a kampuszon marad oktatóeszközként. Az austini egyetemre látogató kutatók és művészek pedig dönthetnek majd úgy, hogy ott töltenek egy-két éjszakát.
Forrás: Wikipedia
dumpyexteriorphaseii-1-jpg.exact578x613.jpg

Vendégkutatók kivehetik majd egy-egy estére

Huszonegy országra szóló randit már szervezett

Jeff Wilson már kinézte magának a következő nagy projektet. 99 éjszakán fog megpróbálni kanapészörfölni Austinban úgy, hogy mindegyik estét más vendéglátónál tölti. Azt reméli, hogy így teljesebb képet kap arról, hogyan élnek Texas csaknem 900 ezres fővárosának lakosai.
Forrás: Wikipedia
keep-calm-delphi-1500-jpg.exact729x729.jpg

A randi Budapesten kezdődött, de ez a kép már nem itt készült

A professzor egy korábbi ötletéből pedig film is készülhet, ez ráadásul Magyarországhoz is kapcsolódik. Egy Budapestre szervezett, OkCupid társkeresőn összehozott randijából csinált 21 országon keresztül tartó, többnapos utazást. Kávé Budapesten, vacsora Szarajevóban, reggeli Isztambulban, és így tovább. És ezt minden olyat nélkülözve, amit poggyásznak lehetne nevezni.
VS.

dumpyinterioraug2014-1500-jpg.exact729x729.jpg
 
Itt ahol lakom, itt is vannak konténerek de nem merek beköltözni mert idönként kicserélik üresre. Valahogy nem tudom irigyelni ezt a professzort. Ahogy én látom egy ember akinek kicsúszott a lába alól a talaj. Aztán, hogy ebböl próbál tökét kovácsolni abban már igaza van.
 
Megesik néha egyes embereknél, hogy ha az életükben komoly törés keletkezik, szűkebb térre van szükségük, elsősorban a sebeik nyalogatására, másodsorban a szűkebb hely egyfajta zárt világot is jelenthet, ahol nem érzi magát annyira egyedül. Ezek elég komoly lelki sérülések, amiket mint professzor, akárcsak az orvosok ha betegek, az önérzetük megsértése lenne ha más orvosokkal kezeltetnék a bajukat. A szűk helyek egyes embereknél tágasabb lehetőségeket is nyújt, akár önvizsgálatra, akár a távolabbi jövő kialakításában. Mint ahogy az ábra is mutatja, neki szerencséjére sikerült kilábalni belőle. Sokaknak viszont ez a fajta bezártság, egy lassú fájdalmas várakozás a vég felé. :(
Aki klausztrofóbiás, annak természetesen kínhalál, de nem vagyunk egyformák. ;)
 
Utoljára módosítva:
A hajam szála égnek áll az önjelölt csövesektől, akik megnyugtatják a világot, hogy kukában is lehet boldogan élni, sőt boldogabban, mint egy 280 nm-es medencés luxusvillában.

Én azt olvastam ki a cikkből, hogy önként adta fel az előző életformáját.
Nem csöves. Van munkája, pénze, tiszta stb. Nem kunyerál se pénzt, se ételt, se szállást.

Nekem a földig lógnak a hajszálaim az ilyen emberek előtt.
Baromira irigylem a szabadságát!
 
Azért írtam, hogy "önjelölt", mert nem igazi csöves. Csak úgy tesz, mintha az lenne, közben propagálja, hogy a csöves életmóddal boldogabb, mint gazdagon.
A szabadsága nem abban áll, hogy kukában lakik luxusvilla helyett, hanem abban, hogy van egy jelentős egzisztenciája. Biztos állással, kövér bankszámlával könnyű hirdetni, hogy neki jó a kukában is. Én ezt megalázónak érzem az igazi nincstelenekkel szemben, mert azt üzeni nekik, hogy na ugye, ti is lehetnétek boldogok a kukában is. Ti vagytok az okai, ha nem azok vagytok. Pedig mennyivel jobb nektek, mint a gazdagoknak a luxusvilláikban! Lehet, hogy rosszul reagálom le, de nekem ez jön le.

"A pénz nem boldogít"-féle bölcsességet is azok találták ki, akik tele vannak pénzzel. Mint ahogy azt, hogy "a kutya szereti a csontot" -t is azok találták ki, akik sajnálták a kutyától a húst :)
Ezt is ide sorolhatjuk: "A kukában is lehetsz boldog, minek neked több?" - mondja a jó állással rendelkező, pénzes prof.
Jönnek a kilakoltatások, lejárt a téli moratórium, úgyhogy ezzel most nálunk is biztos sok utcára kerülő családot megvigasztal. Aktuális.
 
Igen. Van igazság abban, amit gondolsz.

Az, akinek nincs vagy nem is volt pénze, egzisztenciája nehezen érti meg, hogyan lehet a luxust csak úgy eldobni. Talán még sértő fricskának is találja.
De szerintem adott profunknak nem ez volt a célja. Azt nem tudjuk honnan indult, gazdagságból e vagy ő is kiizzadta a maga véres verítékét azért, hogy odajusson ahová, de a lényeg az, hogy nem volt benne boldog hát változtatott rajta. Méghozzá úgy, hogy olyan dolgot engedett el, ami másokat megbéklyóz. Én ezt irigylem és tartom tisztelendőnek.
 
Én nem értek veled egyet Levitian.
Mivel a profnak volt választása, míg aki hajléktalan, annak nincs, és nem csak egy éven keresztül lesz kuka lakó. Már ha el nem viszik a feje fölül a kukát. Egyébként meg nézd meg a képeket, nem olyan szegény, nincstelen a berendezése. Egy valódi hajléktalannak nem telik áramra, árammal működő radiátorra, díszes falidíszre, meg faliszőnyegre, virágra, jó matracra, stb. Szerintem ez egy luxusba belecsömörlött ember egy kiruccanása. Nem kényszerből, szeszélyből csinálta. Egyébként egy hajléktalannak szokott felesége, gyereke is lenni. Azok vajon elfértek volna benne? Kötve hiszem. Ha annyira jó volt benne, miért csak egy évig volt a luxus kukában? Ami szerintem saját tulajdona volt.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Egy tréler és egy kuka teljesen más.
Simán el lehet lakni a trélerbe,hiszen van benne gáztűzhely,beépített hűtő ,áram,vízvezeték,zuhanyzó,wc,hálószoba és az asztalt fekhellyé lehet átalakítani,ha plussz fő van.
Éltem egy ilyen lakókocsiban és tökéletesen jól éreztem magam,és ez még nem is luxuskivitel,hanem csak a minimum.

A prof pedig szeretett volna középpontba kerülni,megmutatni,hogy igenis ő egy "okos" ,művelt ember,valószínű nagyon a lelkébe gázolt a társa.
Erzsikének igaza van ,a hajléktalan nem egy ilyen" úri" kukában lakik,hanem egy sátorban ,ami keménypapírból készült és melegedni az utcán rakott tűznél melegszik a többi hajléktalannal.
 
Pontosan. A mondandóm lényege a választási lehetőség volt. Ezt is irigylem tőle. :)
 
Egy tréler és egy kuka teljesen más.
Simán el lehet lakni a trélerbe,hiszen van benne gáztűzhely,beépített hűtő ,áram,vízvezeték,zuhanyzó,wc,hálószoba és az asztalt fekhellyé lehet átalakítani,ha plussz fő van.
Éltem egy ilyen lakókocsiban és tökéletesen jól éreztem magam,és ez még nem is luxuskivitel,hanem csak a minimum.

A prof pedig szeretett volna középpontba kerülni,megmutatni,hogy igenis ő egy "okos" ,művelt ember,valószínű nagyon a lelkébe gázolt a társa.
Erzsikének igaza van ,a hajléktalan nem egy ilyen" úri" kukában lakik,hanem egy sátorban ,ami keménypapírból készült és melegedni az utcán rakott tűznél melegszik a többi hajléktalannal.

Nem ő nevezte magát annak és nem is arra akar rámutatni, hogy a hajléktalanság milyen jó.

És én sem...
 
Szerintem kicsit kivonult a világból, de így könnyű, mert bármikor visszamehet!Volt választása!Amúgy nagyon régi "népi bölcsesség" még a Nagymamámtól hallottam:"Óh mily drága kincs, kinek semmije nincs, mert a semmivel, semmi baj nincs!"... Úgyhogy eltudom képzelni , hogy boldog volt!!!;)
 
Kiköltözött a lakás helyett használt – amúgy összkomfortos – szemeteskonténeréből Jeff Wilson környezettudomány-professzor. Már van ötlete, mivel folytatja.

Életének egy szakaszában volt 280 négyzetméteres lakása, hozzá passzoló lakáshitele, professzori állása és élettársa is Jeff Wilsonnak. A kapcsolata szétesett, átkerült egy másik egyetemre, lakásából pedig az egyetemi kampuszon álló, három négyzetméteres szemeteskonténerbe költözött.

A Washington Post profilja szerint Wilson soha nem érezte magát boldogabbnak. A lakásnak átalakított konténerbe beszerelt légkondicionálót, áramot, világítást, falait fehérre festette és szőnyeggel díszítette. A konténer alját nyitható álpadló borítja, az alatt tartja Wilson a konyhai eszközeit.

A költözésnek voltak azonnal érezhető pozitív következményei. Alacsonyabb volt a bérlet, csökkent a rezsi, jóval kevesebbet kellett Wilsonnak házimunkával foglalkoznia, és körülbelül másfél percre lakhatott a munkahelyétől. Emellett sokkal szabadabbnak érezte magát.

Az alig három négyzetméteres konténerben kevesebb időt töltött Wilson, mint ha rendes házban lakott volna. Ehelyett az egyetemen volt, találkozókon vett részt, közösségi életet élt. Zuhanyozni és vécére az egyetem tornacsarnokába járt – ezt is kénytelen volt közösségi életnek elszámolni.
Forrás: Wikipedia
jeff-wilson-phd-1-jpg.exact641x640.jpg

A döntése mellett tudományos érveket is fel tud hozni. Az egyik szerint az ember boldogságát jelentősen befolyásolja, hogy mekkora az ismerősi hálója. Az életét pedig egyszerűbbé tette, hogy a legtöbb tárgyi tulajdonáról le kellett mondania, mert azok nem fértek volna el a konténerben. Emellett még a folyamatosan érkező e-mailek és üzenetek okozta digitális zajt is sikerült csökkentenie.

Egy év után Wilson kiköltözött a konténerből, amelyet a dékán tudtával és beleegyezésével alakított át. A lakóhely azonban a kampuszon marad oktatóeszközként. Az austini egyetemre látogató kutatók és művészek pedig dönthetnek majd úgy, hogy ott töltenek egy-két éjszakát.
Forrás: Wikipedia
dumpyexteriorphaseii-1-jpg.exact578x613.jpg

Vendégkutatók kivehetik majd egy-egy estére

Huszonegy országra szóló randit már szervezett

Jeff Wilson már kinézte magának a következő nagy projektet. 99 éjszakán fog megpróbálni kanapészörfölni Austinban úgy, hogy mindegyik estét más vendéglátónál tölti. Azt reméli, hogy így teljesebb képet kap arról, hogyan élnek Texas csaknem 900 ezres fővárosának lakosai.
Forrás: Wikipedia
keep-calm-delphi-1500-jpg.exact729x729.jpg

A randi Budapesten kezdődött, de ez a kép már nem itt készült

A professzor egy korábbi ötletéből pedig film is készülhet, ez ráadásul Magyarországhoz is kapcsolódik. Egy Budapestre szervezett, OkCupid társkeresőn összehozott randijából csinált 21 országon keresztül tartó, többnapos utazást. Kávé Budapesten, vacsora Szarajevóban, reggeli Isztambulban, és így tovább. És ezt minden olyat nélkülözve, amit poggyásznak lehetne nevezni.
VS.

Csatolás megtekintése 1319943
Kicsit hibbant a pali ,de szerintem boldog . Nem kell aggódnia ,hogy jaj kirabolnak ,mint a sok újgazdag.
 
Végül is ahogy elnézem valahol már eljutottunk az igazsághoz. Vagyis ez már nem egy szemetes konténer hanem egy kerekek nélküli lakókocsi. De ez a boldog, miért is ne lenne az hiszen ö mondja, egy idö után szép csendesen beköltözik egy újonan vett házba és tudatja a környezetével, hogy igazán nagyon boldog. Az állak újra leesnek és megint mindenki irigyelni fogja.
 
Simán lenyúlta Rejtő-től az ötletet. Ha emlékeztek a Nagyfőnök is szemetes konténerben lakott sőt ott is dolgozott (az elveszett cirkáló)
A másik ami eszembe jutott,hogy az ilyen faszik hitetik el a jó néppel hogy szinglinek milyen jó és csinálnak stílust belőle,komoly károkat okozva.
 
Sok mindenre lehet ezt a megoldast hasznalni, en jonak talalnam a hajlektalanoknak , es nem fagyannak meg tobbszazan egy telen.Akar minden egyetemen fel lehetne allitani 10-20 ilyent,a vilagot jaro diak turistaknak.
Viziturazoknak csonakhazaknal stb minimalis berrert.
 
Utoljára módosítva:
Én azt olvastam ki a cikkből, hogy önként adta fel az előző életformáját.
Nem csöves. Van munkája, pénze, tiszta stb. Nem kunyerál se pénzt, se ételt, se szállást.

Nekem a földig lógnak a hajszálaim az ilyen emberek előtt.
Baromira irigylem a szabadságát!
Ő csak egy évig csinálta van aki nem választja hanem rákényszerül és ki tudja meddig!!!!!!!Nem találom olyan jópofának ezt a dolgot!!!!!!!!!!!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,520
Tagok
615,610
Legújabb tagunk
Görbe Vivien
Oldal tetejére