Hírek Egy amerikai nő három év alatt háromszor nyerte meg az 50 ezer dolláros főnyereményt kaparós sorsjegyen

Egy 61 éves amerikai nő rendkívül szerencsésnek mondhatja magát, 50 ezer dollárt, vagyis átszámítva kicsivel több mint 16 millió forintot nyert kaparós sorsjegyen, ennyi volt a főnyeremény.

A trafikban két darab 5 dolláros sorsjegyet vett, abból az egyik volt a nyertes szelvény.

Ami a pláne a sztoriban, hogy három év alatt most nyert harmadszorra az egykor házvezetőként dolgozó nő: először 2018 augusztusában vitte el az 50 ezer dolláros főnyereményt, majd még ugyanabban az évben októberben is rámosolygott a szerencsere.

A Montgomery megyében élő nő az mondta, teljesen sokkolta, hogy megint nyert, a barátai először nem is akarták elhinni.

A pénzt a házára fogja költeni.

Mizsur András

dollar2.jpg
 
Akkor veszek már én is kaparóst hisz már legalább két éve nem vettem igaz előtte sem nyertem.
(ezek rosszabbak mint a lottó játékok hisz ott tudod hogy mennyit nyerhetsz de, itt még azt sem tudod hogy van-e még nagy nyereményre esélyed hisz nem látni hogy elvitték.e vagy sem a fődíjat)
 
A. Campbell 158,4 millió jamaicai dollár értékű főnyereményt nyert még 2018-ban, és annak érdekében, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról, a népszerű horrorfilm-sorozatból ismert Sikoly-maszkban vette át nyereményét.
azért rejtette el az arcát, hogy megvédje magát a pénzéhes rokonoktól és a bűnözőktől. Az országban tulajdonképpen bevett gyakorlattá vált, hogy az emberek álcázva vegyék fel a nyereményüket, mivel félnek attól, hogy a bűnözők és a kapzsi rokonok áldozataivá válhatnak.
1638958512834.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére