Egy argentin férfi átvitorlázta az Atlanti-óceánt, hogy láthassa idős szüleit

Portugáliából hazájáig vitorlázott egy argentin férfi, hogy a koronavírus-járvány ellenére láthassa idős szüleit. Juan Manuel Ballestero három hónap alatt szelte át az Atlanti-óceánt egy kis vitorláshajón, helyi idő szerint csütörtökön érkezett meg Mar del Plata városba.

"Amikor kitört a koronavírus-járvány, Európában naponta ezer ember halt meg, én pedig attól féltem, soha többé nem láthatom a családomat" - mondta a La Nación című lapnak Ballestero, akinek szülei 90 és 82 éves korukkal a veszélyeztetett korosztályba tartoznak.

Mivel ekkor már nem indultak repülőjáratok Argentínába, a 47 éves férfi úgy döntött, 8,8 méteres Skua vitorlásával teszi meg az utat. 200 euróért élelmet vásárolt és útnak indult a Madeira közelében lévő Porto Santo szigetről.

Ballestero tapasztalt vitorlázó, már 2011-ben is átszelte vitorlással az Atlanti-óceánt, ennek ellenére az utazás számára is sok veszélyt tartogatott. Többször keveredett heves viharokba, a hajó külső borításán több hasadás keletkezett. "A köldökömig ért a víz" - mondta a férfi.

Útja során 82 nap alatt mintegy 8000 kilométert tett meg és rövid időre megállt Brazíliában és Uruguayban, míg végül megérkezett szülővárosába, Mar del Platába. Szüleit, Carlost és Nildát azonban még mindig nem ölelheti át, mivel előbb le kell töltenie kéthetes karanténját a vitorláshajón.

MTI

juan.jpg
 
Tőle tudom, hogy az első negyedévre nem volt panasza a tulajnak bevételt illetően, ......
Ergo: visszaesett a forgalom, ráadásul sokan bespejzoltak előre több hónapi ellátmányt meg miegyebet.
A másik lehetőség, hogy az emberek rájöttek, a covid is olyan, mint a többi légúti nyavalya, gyógyszeres kezeléssel 1 hét alatt elmúlik, gyógyszer nélkül meg 7 napig is eltart. Már, ha egyáltalán elkapják.
 
A másik lehetőség, hogy az emberek rájöttek, a covid is olyan, mint a többi légúti nyavalya, gyógyszeres kezeléssel 1 hét alatt elmúlik, gyógyszer nélkül meg 7 napig is eltart. Már, ha egyáltalán elkapják.
Nem akarom szétoffolni a témát, de én úgy gondolom, majd tesz róla az irányított média, hogy mást gondoljanak az emberek, mint amire rájöttek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

femaga wrote on farkasodu's profile.
Kedves Róbert! A 2. osztályos informatika anyaghoz fel tudná tölteni a 2. prezentációt? Véletlenül a 2. óra anyagát nem töltötte fel. Helyette az 1. került fel kétszer. És a feladatlapot is fel tudná tölteni hozzá? Köszönöm szépen!
glisser- wrote on QQCS842's profile.
De jó hogy felteszed a megára is
És külön köszönet a fejezet-fájlos szerkezetért
Arisztid2008 wrote on Harth Balázs's profile.
Kedves Balázs, Edgar Allan Poe - Az elveszett lélegzet link cserélve 2020. nov. 21-én. Nekem simán lejött és ki is csomagoltam. A hangoskönyv III -ban a #1,035 hozzászólásnál megtalálod. Üdv. Arisztid2008
Arisztid2008 wrote on Kolonel0708's profile.
Előre is köszönöm a segítségedet, remélem egyszer viszonozhatom. Minden jót kívánok neked, baráti üdvözlettel, Arisztid2008.
Arisztid2008 wrote on Kolonel0708's profile.
Az általad feltöltöttek közül szeretném kérni Albert_Schweitzer_-_Egy_orvos_az_oserdoben_-__Szoboszlai_Eva.z01, Bernhard_Kellermann_-_Az_alagut_--_Korompai_Vali.z02 és Bertrice_Small_-_Tengerek_asszonya_-_Korompai_Vali.zip pótlását, ha lehet. Sajnos angel1208 által korábban feltöltöttek is törlésre kerültek.

Statisztikák

Témák
37,242
Üzenet
4,570,692
Tagok
601,026
Legújabb tagunk
gizmosmitha86
Oldal tetejére