Hát, így "hirtelen felindulásból" néhány sor:
A mi falunkban régen tilos volt különböző vallásúaknak házasodni. A szüleim mégis megtették, (polgárilag) ezért mindkét család kitagadta őket. Édesanyám távoli rokona, - egy agglegény - befogadta őket a házába, adott nekik egy szobát, hogy legyen hol élniük. A ház a falu szélén állt, a cigánysor mellett. Ott voltam én egészen kicsi gyerek.
Édesapám nagyon messze dolgozott akkoriban, hetente csak egy napra jött haza. Anyukámnak is dolgozni kellett, mert akkor még nem volt GYED vagy GYES. Mivel engem nem tudott kire hagyni, hát rábízott a cigányokra, közülük is egy tizenéves cigánylányra, Lenkére. Lenke persze az övéihez vitt mindíg az út másik oldalára "játszani". Akkoriban a cigányok még putriban laktak. Emlékezetem szerint ez egy négy, sárból és nádból döngölt falú, nyitott tetejű épület volt, egy ajtó volt rajta, ablaka nem volt. Bútor nem volt benne. A belső talaja döngölt föld volt, a "szoba" közepén raktak tüzet, a füst felszállt és fönt a lyukon kiment.
Belül a falak mellett volt az a pár holmi ami volt nekik. A földön aludtak.
Legtöbbet Zsanyi néninél voltunk. Nagyon öreg néni volt, többnyire az erdőt járta. Élelmet gyűjtött, meg gombát szedett, gyógyfüveket, amit aztán a faluban a parasztasszonyokkal más élelemre cserélt. Szerette és tisztelte az erdőt, a fákat, a forrást, az állatokat, a köveket, a Napot, a Holdat, az esőt, mindent. Mindíg sokat mesélt, ha éppen nem, akkor daloltunk. Végtelen szeretetben és szabadságban éltünk, nagyon sok kalandot éltünk át minden nap. Tisztán emlékszek erre az időszakra.
Pár év múlva kibékült (megbékélt) a "családi kör", onnantól már a nagymamáim vigyáztak rám, így egyre kevesebbet voltam együtt a cigányokkal. Azután elköltöztünk az egyik nagymamám házába, a falu másik végébe.
A dajkám is férjhez ment, elköltözött a faluból, de néha találkoztunk.
Ki-ki élte a maga életét.
Pár éve beteg lett. A kórházban beszéltünk utoljára, amikor elbúcsúztunk egymástól.
Jó ember volt.
Az osztálytársaim között is volt cigány. A barátaim és a jelenlegi munkatársaim közül is néhányan cigányok. Nekem olyanok, mint bárki más, - de titokban egy kicsit több

olyanok, amilyenek én nem lehetek sohasem,
mert az, ami őket különlegessé teszi, nekem nincs a véremben.
Sajnálom, hogy a mostani világban ilyen ellentétek vannak. Ismerve a "vérüket" úgy érzem, hogy nem lett volna szabad a cigányokat a nem-cigányok szabványrendszereibe kényszeríteni, mert ők ebben nem tudnak úgy élni, ahogy ők élni képesek. Persze mindíg vannak kivételek.
Elnézést a nosztalgiáért
