Egy csapat hód 36 órára elvágta a világtól egy kanadai kisváros lakóit

Megrágcsálták a kábeleket, így a kisvárosban másfél napig nem volt se internet, se telefon.

Kevés idegesítőbb és elbizonytalanítóbb dolog létezik annál, amikor valamilyen, tőlünk független hiba miatt elmegy az internet, amiről megtippelni sem tudjuk, hogy mi okozta, és legfőképp, hogy mikor lesz vége. Legyünk őszinték, már egy-két net mentes óra is idegörlő tud lenni, de milyen lehet, ha az egész másfél napig tart?
Egy kanadai kisváros lakói már tudják, a hírekbe kerüléshez ez viszont nem lett volna elég. A CBS News írta meg, hogy az alig kétezer lelket számláló Tumbler Ridge-ben egy csapat hód intézte el a lakóknak a rendhagyó hétvégét.

Az állatok egy csoportja megrágcsálta a vezetékeket, egy részüket magukkal is vitték, hogy beleépítsék az otthonukba. Az akciójuk eredménye az lett, hogy a városban 36 órán keresztül nem volt sem internet, sem telefon.

Az internetszolgáltató szóvivője a helyzetet úgy jellemezte, hogy az meglehetősen ritka és „nagyon kanadai”, kollégáinak pedig azért volt nehéz dolga a hiba elhárításánál, mert a rágcsálók nem csak egy helyen, hanem több különböző pontban is megrongálták a vezetékeket, amelyekhez ráadásul hozzáférni sem a legegyszerűbb, tekintve, hogy többségében méterekkel a föld alatt futnak.

A cég munkatársai mindenesetre megfeszítve dolgoztak a porbléma elhárításán, az internet nélkül maradó ügyfelekhez pedig átmenetileg vezeték nélküli routereket vittek, a telefonvonal viszont az egész hétvégén problémás volt.

Végül azt követően, hogy szombaton reggel 6.30 körül megszakadtak a vonalak, vasárnap délután fél hétkor helyreállt a rend Tumbler Ridge-ben.

hod.jpg
 
Mi felénk a munkagépek játszák ezt.
Ilyenkor áttérünk a vezeték nélküli eszközökre.
Ezért jó ha párhuzamosan vannak kiépítve a dolgok.
A hód sajnos védett állat (lakóhelyével együtt), így nem tesznek ellenük semmit. Az internet és telefon kimaradás a kisebb kellemetlenség. Nemcsak kertek, udvarok, hanem lakóházak kerülnek víz alá, ahol megjelennek.
 
Csatolások

  • 118785944_1288029271549689_6570102442131309048_n.jpg
    118785944_1288029271549689_6570102442131309048_n.jpg
    248.8 KB · Olvasás: 157
  • 128024326_2671464723105892_7819684447142184181_n.jpg
    128024326_2671464723105892_7819684447142184181_n.jpg
    446.9 KB · Olvasás: 118
A hód sajnos védett állat (lakóhelyével együtt), így nem tesznek ellenük semmit. Az internet és telefon kimaradás a kisebb kellemetlenség. Nemcsak kertek, udvarok, hanem lakóházak kerülnek víz alá, ahol megjelennek.
Miért lenne sajnos ?
Aki ártérre építkezik, ne csodálkozzon, ha időnként elönti a víz a házát.
Aki a vadontól és az ott honos állatoktól veszi el a teret miért csodálkozik ?
 
Miért lenne sajnos ?
Aki ártérre építkezik, ne csodálkozzon, ha időnként elönti a víz a házát.
Aki a vadontól és az ott honos állatoktól veszi el a teret miért csodálkozik ?
Ez a városban van, az Englischer Garten közvetlen szomszédságában.
A kanadai hód egyébként nem őshonos Európában, csak a betelepítéskor nem számoltak azzal, hogy a medve, ami itt nincs, az nem fogja tudni kordában tartani a populáció létszámát, így mára már ott tartunk, hogy a városban előbb látsz hódot, mint egeret.
 
Nem hódoltak be a technikának... :)
Nem, saját technikájuk van. A pataknál a város úgy próbálta menteni a környékbeli házakat, hogy egy nagy átmérőjű csövet fektetett le a hódok által megépített gát alá, és a felső végét egy ketreccel zárták el, hogy ne tudják eltorlaszolni, és a víz, ha lassabban is, de tovább tudjon haladni.
Pár nap alatt a csövet ketreccel együtt keresztbefordították a hódok, és a vízszint újra emelkedni kezdett.
 
Ez a városban van, az Englischer Garten közvetlen szomszédságában.
A kanadai hód egyébként nem őshonos Európában, csak a betelepítéskor nem számoltak azzal, hogy a medve, ami itt nincs, az nem fogja tudni kordában tartani a populáció létszámát, így mára már ott tartunk, hogy a városban előbb látsz hódot, mint egeret.
A cikk egy kanadai kisvárosról szól, én arra reflektáltam...szó sem volt Európáról....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,846
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére