Hírek Egy hónapot kaptak Orbánék, hogy jogállamot csináljanak, különben ugrottak a 2027-ig járó uniós pénzek

Bekeményített az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság egy utolsó hónapot adott Magyarországnak, hogy kezelje a jogállamisággal kapcsolatos aggályokat, mielőtt felkérné az Európai Unió kormányait tömörítő Tanácsot, hogy az függessze fel azokat a forrásokat, amelyek Magyarországnak a 2021-2027-es uniós költségvetéséből járnának – írja az Euractiv.

A Bizottság pénteki közlése szerint megbízták Johannes Hahn költségvetési biztost, hogy tájékoztassa az Orbán-kormányt azokról az intézkedésekről, amelyeket az EU végrehajtó hatósága javasolni kíván az uniós kormányoknak, ha Magyarország korrekciós intézkedései nem megfelelőek.

„Magyarországnak most egy hónapja van arra, hogy benyújtsa észrevételeit és további véleményét, különös tekintettel a Bizottság által tervezett intézkedések arányosságára”

– közölte az Európai Bizottság.

Az új határidő egy uniós jogállamisági eljárás, az úgynevezett „kondicionalitási mechanizmus” része, amelynek célja, hogy megvédje az EU pénzügyi érdekeit a jogállamiság valamely uniós kormány általi megsértésével szemben.

Ez az eljárás külön zajlik, elválasztva a többi jogi, vagy politikai – így az Európai Parlament által indított – eljárástól, amelyet az EU valamely szerve indított Magyarország kormányával szemben.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az uniós pénzek veszélyben vannak Magyarországon elsősorban a korrupció miatt, amely olyan uniós finanszírozású projektek pályázati rendszerét szőhette át, amelyekben csak egy, általában a Fideszhez kötődő pályázó vesz részt.

Az Európai Bizottság (EB) szerdai ülésén úgy döntött, továbblép a jogállamisági eljárásban, és egy újabb dokumentumban tájékoztatja a magyar kormányt az elvárásairól és a tervezett lépéseiről.

Ez azt mutatja, hogy az uniós testület

a jogállamisági aggályokra adott eddigi magyar válaszokkal.

Hasonló véleményen van a Transparency International Magyarország is: mint arról beszámoltunk, a Transparency szerint az Orbánék által az EU felé tett ígéretek nem elegendők a korrupció felszámolásához.

1659189893067.png
 
Nem is értem, mi a baja Brüsszelnek??

Kirúgták a bécsi magyar nagykövetség egyik vezető diplomatáját, miután a sajtó Orbánék rongyrázásáról írt​

A kirúgással végződő nemzetbiztonsági vizsgálat során a titkosszolgákat leginkább az érdekelte, hogy a követség munkatársai közül ki szivárogtatott a sajtónak.

Kirúgták a bécsi magyar nagykövetség egyik vezető diplomatáját – értesült a Válasz Online. Az eset még augusztus 13-án történt az oka pedig az, hogy kiszivárogtak Orbán Viktor bécsi látogatásának részleteinek.

A hónap elején az Azonnali számolt be a több szempontból is rendhagyónak minősülő kormányfői kiruccanásról, amelyet –nem is minden alapot nélkülözően – rongyrázásnak minősített. A Válasz Online információi szerint ezt követően azonnali hatállyal mondtak fel a követségen dolgozó diplomatának, majd nem sokra rá a Külügyminisztériumtól is elküldték.

A külügy a lap kérdéseire nem válaszolt, ám a Válasz bécsi forrásoktól úgy tudja, hogy az ügyet vizsgáló nemzetbiztonságiakat elsősorban az érdekelte, honnan szivároghatott ki információ Orbán bécsi útjának körülményeiről, valamint a washingtoni történetről.

Ezen utóbbiról korábban mi is beszámoltunk, itt annyi történt, hogy az ottani magyar követség egy fiatal diplomatáját egy szerinte rosszul sikerült Fox TV-s interjút követően rendelt haza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. További kapcsolat a bécsi követségen zajlott vizsgálaton felül a történetek között, hogy mindkettőt az Azonnali írta meg.
 
Még az osztrák szervezők szeme is elkerekedett Orbán Viktorék bécsi rongyrázásától

Uniós pénz.... Talán azt is ki kellene már mutatni, hogy az amit az uniótól kaptunk kifizetést mennyi maradt belőle a tagsági befizetés és az előírásoknak való megfelelés után... Vajon hány munkahely csak azért jött léttre különböző állami intézményekben, mert az uniós pályázatokat el kell készíteni, az elkészítő beküldni, a közreműködő szervhez (ahol 2018-ban majd 4000-n dolgoztak) az továbbítja a Irányító hatósághoz (kb 200 fo volt anno) és így tovább.... + szinte minden településen van egy térségfejlesztési nonprofit kft, akik ezzel foglalkoznak és a megyei önkormányzatokon is kb egy fejlesztési osztály (15-20fővel) akik mind mind köztisztségviselő vagy kormánytisztségviselő besorolással dolgoznak... Nem vagyok a saját magam ellensége, de amikor... nyer több Mf-ot egy óvoda felújítására abból a tényleges munka költsége max 70-75% a többi az adminisztrációs, az előkészítés és a záró dokumentáció díja min 3-4M Ft... amit külső szakemberek végéznek szintén pályáztatás útján ... S a pályázathoz hiteles közjegyzőre van szükség (aki szintén nem ingyé dolgozik vele) (s egy építési fejlesztési pályázatnál, hogy elfogadják megpályáztatod hogy ki végezze el az energetikai tanusítvány készítését? kérsz min 3 helyről árajánlatot zárt borítékban, s a közjegyző hitelesen fogja a legolcsóbbat kiválasztani, majd kérsz ajánlatot a kivitelezésre és kérsz ajánlatot a helyszíni ellenőrre, a műszaki ellenőrre, a tervdokumentációra stb.... s akkor lett elegem a rendszerből, amikor a kész épületre kellett egy energetikai tanusítvány az elkészült állapotról s ez nem annyi hogy szólsz a Zolinak, hogy készítse el, hanem a xy meghírdeti, majd várunk 45 napot hogy érkezezzenek be ajánlatok s a ZOLIKA nem is küldött be, mert neki túl sok izét kellett volna kitöltenie a beküldéshez s ez nem ér annyit számára így érvénytelen lett mert nem volt legalább 3 ajánlat és újra kiírta .... (ezért van az hogy a pályázati részeken dolgozók már azt se tudják mit vegyenek maguknak....
Apropó, óvoda. Hallottad, mi történt a keszthelyivel, amit uniós forrásból akartak felújítani? Most meg inkább lebontják, és visszafizetik a pénzt...
 
Engem nem zavar,hogy az ország nem kap majd pénzt.Így nem lopják el a politikusok! Mindegy,hogy FIDESZ,vagy ellenzék! Mindegyik ott lop csal hazudik ahol csak tud!
Ezt hallgatom már vagy 20 éve! Azért gondolj arra, hogy ki van közel a tűzhöz? Hány korrupciós ügyet tártak fel, ami visszanyúlt az ellenzéki kormányzások időszakára? Mellesleg a Tocsik nem az volt, az csak kormányváltásra volt jó.
És amióta a fidesz megcsinálta a kurmányát meg az alaptörvénytelenségét, az, amit ők lopnak, nem bűn. A magántulajdont nem kell védeni, teljesen törvényesen elveszik. Régen volt állami, önkormányzati és magántulajdon. Most a magánvagyonok nagy része a NERnél van, az önkormányzati vagyont évek óta nyesegetik, és ma már egész utcákat is elvesznek tőlük. Szabad rablás, amire törvényeket hoztak, így büntetőjogilag nem támadható. /legfeljebb erkölcsileg, de ma már kit izgat az erkölcs?/ Itt állunk az EU egyik legrosszabb inflációjával - ami jóval a háború előtt kezdődött, tehát nem az, és nem is a szankciók okozzák, ne dőlj be a hazug fideszpropnak -, hanem a rossz gazdaságpolitika, a bizalomvesztés, kiszámíthatlanság - lásd KATA törvény egy nap alatti megszavazása, éjféli törvényjavaslatok /ezek sosem alszanak, mert azt lesik, mit lophatnának még el/ benyújtása, az, hogy az EUs pénzek nem biztos, hogy megjönnek. És akkor Orbánék megveszik 715 milliárdért a Vodafont.
Az elmúlt években annyi mindent lenyúltak, EUs forrásokból, közpénzből, amit alapítványokba vittek be, ez mind rablás, lopás. Már elnézést, hol csináltak ilyet a ballib kormányok? Vagy akár Antalék? Hogy lehet összemosni akkori, esetleges kis stikliket a hazánk kifosztásával?
 
Az a helyzet,hogy eddig mindegyik hatalmon lévő kormány és párt csak LOPOTT és LOPNI FOG!Ezek kivétel nélkül egy homokozóban játszottak ovis korukban.Lapátolták a macskaszaros homokot ész nélkül! Magasról szarnak rá,hogy a magyar néppel mi lesz,hogy hogy veszi meg az 1000 Ft-os kenyeret,hogy fizeti be a rezsit.....
Az árak az egekbe mentek,de a lényeg....MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK....JOBBAN TELJESÍT.....ÜZENJÜK BRÜSSZELNEK....LMBTQ.......stb.....
Ja,persze dolgozhatsz minimálbérért.....,ha nem tetszik fel is út,le is út...
Tudják nagyon jól,ha valaki úgy dönt...(pl 40-50 éves korára...) mert tele van a töke mindennel,hogy elmegy az országból a jobb élet reményébe,akkor ha mindenét eladja akkor is csak egy GARÁZS-t tud venni a vagyonából Ausztriában vagy Nyugat Európában....
Mindegyiknek bitófán lenne a helye kivétel nélkül!
 
Utoljára módosítva:
Ha már az ovodáknál tartunk...azok lassan kezdenek olvasni.Remélhetöleg.

Miheztartásvégett: a Winettou az rasszista. Legalábbis Németországban. Ugyhogy tessenek modern módon az érintettek ezzel a métellyel a felnövekvö nemzedéket nem mérgezni.

Beboritékolom: a következö rasszistákos a hajszölitö lötty lesz.
 
Utoljára módosítva:
a Winettou az rasszista. Legalábbis Németországban.
Nem tartozik ide.Távolságtartással kell magunkban kezelni minden túlkapást, fanatikus mozgalmat.
Minden fanatikus őrült kicsit.
Voltak szélsőséges fanatikusok
De voltak és elmúltak
A boszorkányüldözés 1728, A tiszaeszlári vérvád1982
Magyarországon elmúltak

Angliában1940 táján börtönözték be az utolsót
Kinek 1951-ben Winston Churchill megkegyelmezett és elavult sületlenségként jellemezte a vádat.

A kora középkori eretnek- és zsidóüldözések sztereotípiái a középkor európai keresztény társadalmaiban, a hit ellen szerveződő titkos ördögimádó szekták képévé alakultak át, beleszőve a boszorkányokról és démonokról szóló számtalan népi elképzelést.

Az a mozgalom se tart örökké, a szélsőségességek eltűnnek.
Kell a Churcill féle ki sületlenségnek nevezi.
Vagy az élet túlhaladja.
Kell e annyira túldimenziálnod?
 
Utoljára módosítva:
Apropó, óvoda. Hallottad, mi történt a keszthelyivel, amit uniós forrásból akartak felújítani? Most meg inkább lebontják, és visszafizetik a pénzt...
Még az kevés is, azt kell elkapni aki rosszul fogott hozzá.(azt szarrá büntetni személyes felellősséget megállapítani végre)
Egy óvodánál elköltött pénz nem lehet visszaéléses talán?
Nem tudhatom, de aki a pénzt kezelte és engedélyezte, azon keresgéljenek
 
Volt.
Ez a lényeg. Volt. Az nem volt korszerü. Majd most!
Részemröl a talibán-náci Ravensburger kiadó tiltólistán innentöl.
Nos a magyar kiadások cenzúrázott kiadások. Kimaradtak belőlük a keresztény vonalak. Az hogy egy kiadót tiltó listára teszel ..pedig nem biztos hogy a kiadó hibázott azok már inkább akik ezt az örültséget elkövették. A kiadónak gondolnia kell a vállalkozásának a jövőjére is inkább a kisebb rosszat választották.
Nos a nácizással vigyázni kell hisz a könyv kedvence volt a német állampárt vezetőjének is . Állítólag több százezret kinyomtatott a könyvből és a frontra küldte a katonák önbizalmának az erősítésére.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Alvaro33 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Segítségedet szeretném kérni. Én sem látom az ezoterikus letöltések fórumát.
Nem értem miért. Tudnál nekem segíteni?
Előre is köszönöm.
Lucan0 wrote on Evila's profile.
Én sem tudom kibontani a csomagot.
A mikulás csomagot.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a Ilona Andrews könyvet.
KA0215 wrote on sziporka78's profile.
ÚÚÚ! Csodálatos vagy! Imádlak, imádunk! *-* Az összes munkádat nagyon köszönjük!
Kedves Tagok! Segítségeteket szeretném kérni!
9.osztályos OH kémia munkafüzet megoldásait szeretném, ha valakinek esetleg megvan. Előre is köszönöm szépen.

Statisztikák

Témák
37,475
Üzenet
4,623,876
Tagok
604,575
Legújabb tagunk
ClaudiaSchneider
Oldal tetejére