Egy indiai férfi beperli a szüleit, mert az engedélye nélkül hozták világra

A mumbai illetőségű, 27 éves férfi antinatalista, azaz a születésszám korlátozásának híve. Az antinatalisták úgy vélik, hogy utódot nemzeni erkölcsileg felelőtlen tett. Raphael Samuel Facebook-oldalán egy olyan képet is megosztott, amely szerint a szaporodás minden gonoszság forrása.

Egy Youtube-videóban magyarázta el döntésének okát. A videót Indiában rengetegen megosztották, ebben Samuel hasonlóan más videóihoz álszakállt és napszemüveget visel.

Azt akarom, hogy Indiában és a világon mindenki döbbenjen rá, hogy az engedélye nélkül hozták a világra. Azt akarom, hogy tudják: semmivel sem tartoznak a szüleiknek.

A LatestLY nevű magazinnak azt nyilatkozta, hogy a szaporodás a legnárcisztikusabb dolog a földön.

„Kérdezz meg bárkit, miért, és úgy fogja kezdeni, hogy mert azt szerette volna, hogy…” Erre a szenvedő világra gyereket hozni rossz döntés. Az antinatalisták üzenete az, hogy a szaporodás rossz, és abba kell hagyni. Miért? Mert az élet rengeteg szenvedéssel jár.”
Samuel édesanyja azóta a Facebookon reagált a fia videójára. Ebben azt írta, hogy ha a fia elmondta, hogyan is kellett volna kikérni az engedélyét, akkor elfogadja a bűnösségét. Továbbá megdicsérte a fia bátorságát, amiért a bíróságra akarja vinni a szüleit, tudván, hogy mindketten ügyvédek.

„Nagyon örülök, hogy a fiam egy bátor, független gondolkodású fiatalemberré érett. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a boldogság felé vezető utat".
A közösségi médiában nem mindenki rajong ennyire Samuelért.
Hogy is kérhették volna a beleegyezésedet? Az egész per alapgondolata nevetséges. Nincs értelme. Nagyon ostoba fickónak tűnik.

- írta egy kommentelő.

Mi a magunk részéről nem lennénk meglepődve, ha az egész egy ügyes prank lenne, amelynek célja vagy öncélú figyelemhajhászás, vagy az antinatalista ideák népszerűsítése. Samuel nem tűnik annyira hülyének, hogy a szülei ellen indított pert komolyan gondolja, de végül bármi lehet.


26498404_095622e9190a833df0e929bc928cd469_wm.png
 
megdicsérte a fia bátorságát, amiért a bíróságra akarja vinni a szüleit, tudván, hogy mindketten ügyvédek.

Namost, egy kifacsart komment következik, amit amit kéretik nem komolyan venni.

"Brit tudósok megállapították, hogy az indiai ügyvédek elhanyagolható százezreléke tökéletesen egyforma zárt genetikai füzérrel rendelkezik. Ennek következményeképpen, a ha ez a két genetikai füzér egymással egybefonódik, akkor kialakul egy 100%-osan elferdült teljesen befolyásolhatatlan mutáció, amely egy genetikai zsákutcát hoz létre, amely olyan szűk, hogy visszafordíthatatlan. Gyógymód erre az állapotra a tudomány jelenlegi állása szerint nincs. Mindezek ellenére a jelenség mégis hasznosítható, mert lehet mutogatni és a sok ráklikkelés a Youtuben még pénzt is hozhat."

A tanulság pedig, hogy a hülyeségnek extrém esetekben hozama is van. A káosz éje.jpg
 
Van egy mondás, miszerint "Bolygónk intelligencia hányadosa álladó, népessége folyton növekszik".

Ha elperli a szüleitől a vagyont, akkor munka nélkül meggazdagszik, ők pedig mennek a szegényházba és olyan gyógyítást kapnak, mint azok a szegény gyerekek. Hát nem megéri hülyének lenni?
 
Nem kell lehülyézni a szakállas ügyvédet,
végül is India egy olyan ország ahol a reinkarnációban sokan hisznek.
-

A jogi ítélettel meglehet remegtetni a vallásos hiedelmet :)
-
Egy jogállamban nagyon is fontos, hogy minden értelmezhető legyen.
Németországban minden vállalat, iparengedéllyel rendelkező köteles "rádio-TV-dijat" fizetni
Csak a templomok, imaházak fel vannak mentve ettől.
-
Egy művész pert indított a jogtalan GEZ-teher miatt, mondván a műtermében rendszeres istentisztelet van
A bíróság megvizsgálta a helyzetet és valóban "Repülő Spagettiszőnyeg" vallás hívei ott szoktak összegyűlni
Mégsem sikerült a művészt felmenteniük, mert a paragrafusok között nem találtak definíciót az istentiszteletre
Az újságok is foglalkoztak vele, az ügyvédi kamara megköszönte a felperesnek, hogy annyit tesz a jog tisztaságáért
-
Drukkoljunk, hogy az istentisztelet végre egy értelmezhető fogalom legyen a törvénykönyvben
A hinduk, a keresztények pedig az Indiai per után megfogják tudni, hogy nincs "Second Life" :)
 
Az "apa" jobban járt volna,ha a WC-be vagy a mosdóba hokizik.Eleve baromságnak tartom,hogy a "gyerek" vagy "termék" utólag perli a szüleit,létrehozóit a valós élete miatt.Akkor kellett volna a falhoz vágni,amikor megszületik!:D
*
Van aki azért születik erre a világra, mert a szülei voltak olyan önzőek és nagyon jól érezték egymást. Van akinek nem ilyen vidor az életének kezdete, mert az anyját erőszakkal adták ahhoz, akihez, v. megerőszakolták. De van akit nagyon vártak, várnak és ez okból a szülők minden orvosi beavatkozásra elszánják magukat, csak azért, hogy gyermekük szülessen. De van olyan édesanya is, aki már a fogamzás pillanatától boldog, hogy gyermeke lesz és attól a férfitől, akibe olyan szerelmes, hogy úgy érzi "pillangók" repkednek a vérében, már csak attól, ha Választottja ránéz, v. akár csak a hangját meghallja...
Míg a világ és talán azon túl is, ebbe az utód nem szólhat bele, még utólag sem... Még szerencse! :rohog: Ha döntése lenne, sokan nem kéredzkednének erre a világra, a nyomorra, a betegségre, a háborúra. De persze, ha választási lehetősége lenne egy pete- és ivarsejt egyesülésének pillanatában, hogy hová is akarna születni? Netán olajmágnás v. :rohog:m.ország (jelenlegi!) miniszterelnökének családjába, barátainak körébe - akkor oda célozná meg a világra jövetelét. De ezt hogyan tegye, tehetné meg, ha már a célba lőtték?! :oMegoldatlan egy helyzet, lényeg, percekig vihorásztam:rohog:
 
Ügyvédekről jut az eszembe...bocs hogy más téma.
a férfi, aki Orosz Bernadett beszámolója szerint majdnem halálra verte, beperelte a nőt személyiségi jogai megsértése miatt.

Emélkeztetőül: Orosz Bernadett az a nő, aki novemberben Facebook-profilján tett közzé fotókat a szinte felismerhetetlenségis összevert arcáról. Posztjában akkor azt írta, bár volt barátja majdnem halálra verte, és az ügyben eljáró nyomozó is arról beszélt a kihallgatás után, hogy „ennyire brutális támadást nő ellen még nem követtek el”, támadóját mégis elengedték. Végül azért döntött a fotók megosztása és a történet megírása mellett, mert úgy érezte, nincs más eszköz a kezében.


Orosz Bernadett később az ATV-ben mesélte el a támadás részleteit. Mint most kiderült, a férfi ötmillió forintra perli a nőt, mivel szerinte az megsértette személyiségi jogait. Orosz Bernadett ugyanis akkor, a legelső nap, amikor kétségbeesésében megírta, mi történt vele, teljes nevén nevezte meg a férfit. Ezt két nappal később javította, és a vezetéknevét K.-ra javította.
safe_image.php
 
Ha már india....
Egyetemista diáklányokat vetkőztettek le Indiában, hogy bebizonyítsák, nem menstruálnak, írja a BBC.

Az iskolát, ahova csupán lányok járnak, egy gazdag és konzervatív hindu vallási csoport irányítja. A lányoknak minden hónapban menstruáció idején be kell írniuk magukat a diákszálló rendszerébe, az utóbbi két hónapban viszont ezt egyikük sem tette meg.


Így aztán hétfőn a szálló vezetője arról panaszkodott az egyetem igazgatójának, hogy menstruáló lányok is bemennek a konyhába, közel mennek a templomhoz, és keverednek a többi diákkal. Ezután 68 diáklányt vittek egyesével a mosdóba, ahol a fehérneműjüket lehúzva kellett bebizonyítaniuk, hogy nem menstruálnak.
 
A gyermekellenesség divat lett, se szeri se száma a childfree csoportosulásoknak, akik bármivel képesek ezt a nézetet megideologizálni.
Nézd én ezek okait nem tudom,hogy ideologizálja vagy nem.
Akiről én tudok családon belüli 2 generációval arrébb
Kategorikusan kijelentette nem kell gyerek.
Az indoklás.: olyan semmirevalókká válnak ezek a gyerekek.
Se lelkierő se kitartás se felelősség tudat.
Le vagyok döbbenve hogy ezt egy huszonéves így gondolja, szinte a saját korosztályáról.
Én ezt nem divatnak látom nála, hanem kiábrándultságnak.a felnövekvőkre.
És nem bízik abban se hogy Ő maga képes lenne megfelelően külső társadalmi elrontó hatástól mentesen felnevelni.
Magától úgy tekint rájuk mint egy korosztállyal elődei az épp aktuális gyerekekre.
Vagy ez egy örök probléma?
A következő generációkat mindig gyengébbnek nézik.
A gyerek nevelés teljesen kicsúszott a szülők lehetőségei közül.
Ezért a gyereket nem akarás?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Dimre66 wrote on Sir John's profile.
Szia! Bocs, de nem találok semmit. Mit küldtél? köszi, Imre
Fidji wrote on tamas96's profile.
ezek ?
Jani08 wrote on Éleskés's profile.
Tisztelt Fórumvezető!

Kb 3 hete nem tudok belépni az ezoterikus könyvek folyóiratok topikba.
Azt írja ki, hogy:

Hoppá! Bizonyos problémákba ütköztünk.​

A művelet végrehajtásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal.
Mindenhová be tudok lépni, csak pont ide nem.

Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelettel:Jani08
Kedves Mindenki!Dm nap gyermekei pályázaton indult óvodánk !Szabolcsveresmarti Óvoda !Kérek mindenkit,hogy egy szavazattal segítsen minket!
pmanocica wrote on pszi53's profile.
Kedves pszi53! Catrine Clay Útvesztőjét szerettem volna letölteni, de nem tudja kezelni a converter, hogy áttehessem mobiba, a gépen megnyitni sem tudja. Tudnál segíteni? Köszi, Judit

Statisztikák

Témák
36,538
Üzenet
4,415,914
Tagok
592,229
Legújabb tagunk
snow82
Oldal tetejére