Egy kanadai zsidó, aki szabadidejében horogkereszteket takarít le a falakról

Corey Fleischer magasnyomású mosó készülékekkel harcol a gyűlölködő graffitik ellen. Radírozd le a gyűlöletet elnevezésű mozgalma az utóbbi időben egyre nagyobb lendületet kapott.


A kanadai Corey Fleischer magasnyomású mosó készülékekkel foglalkozik. Egy napon munkába menet a piros lámpánál egy hatalmas horogkeresztet pillantott meg egy ház falára festve. Fleischer ugyan továbbhajtott, valami azonban nem hagyta nyugodni. Felhívta az asszonyt, akinek a házához tartott, hogy sajnos elromlott a takarítógépe, hazaküldte a munkásait, majd visszament, hogy lemossa a náci szimbólumot.

1-ha1TmljTTb2w2Isgx2E7g.jpg

Corey Fleischer
Ez az eset új értelmet adott Fleischer életének, a horogkereszt eltávolítása közben jött rá arra, hogy végre megtalálta azt, amit mindig is szeretett volna csinálni. A következő öt évben Fleischer lelkesen takarította le a gyűlölködő graffitiket az épületekről, családja és barátai azonban némileg szkeptikusan szemléltek a férfi új szenvedélyét.

Az utóbbi időben viszont az egyre gyakoribb antiszemita eseteknek és a közösségi médiának köszönhetően Fleischer Radírozd le a gyűlöletet elnevezésű mozgalma egyre növekvő népszerűségnek kezdett el örvendeni. A legutóbbi videóját, amelyen a egy muszlim nő arcképéről tüntet el rekord gyorsasággal egy gyűlölködő feliratot, már több mint 200 ezren tekintették meg.

Fleischer maga ugyan nem szembesült még durva antiszemita incidenssel, de nem is ez motiválja. Büszke zsidónak tarja magát, aki sosem titkolta el zsidóságát. Tevékenysége egyelőre Montreal és környékére terjed ki, ahol már több mint nyolc éve tisztítja meg a falakat a gyűlölködő falfirkáktól. Fleischer most abban reménykedik, hogy a közösségi média segítségével sikerül minél több emberben tudatosítani, hogy fontos fellépniük az őket körülvevő gyűlölet ellen.
 
A gyuloletet nem a nemzeti tudat szitja, hanem az ember.

...addig bekeben elo szomszedok...
Hat nem!
Azok az emberek bar szomszedok voltak, de sosem eltek bekeben. A bezart ajtok mogott akkor is fortyogott a gyulolet!
Nézzük mit állítasz
A gyűlöletet nem a nemzeti tudat szítja.
Nem ís így írtam
A nacionalizmus szítja
A nemzeti tudatról azt írtam egy darabig jó hasznos de amikor a másik nemzet felettinek írja le magát de nem is kell leírni elég ha csak lenézi azt és érzi magát többnek
Ekkor már nem namzeti hanem soviniszta nacionalista
Ez a nacionalizmust nehéz elmagyarázni.
De az ukrán nacionalista se gondolja magáról hogy Ő rosszat tesz amikor a magyar nacionalista ellen tesz valamit
Ez a nemzeti tudatok összekakaskodása
A te "56" tudatod ellentétbe kerül a szlovák nemzeti tudattal
A te ""56" nemzeti tudatod ellentétbe kerül a horvát vagy szerb nemzeti tudatával
Két hülye nacionalista egymásnak kakaskodik
A gyűlöletet köztetek
Nem az ember az ember között támad
Hanem ál hazafias indokok
Meg vélt vagy valós múltbéli sérelmek.
Ne ez auz amit a politika ki szokott használni
Rájátszik a gondolataidra:
pl mit tettek a románok nagyapáddal 896ban
Ha éukat beszélnek a hasadba : ne hagyd tudod.
És médiában szónoklatokban feltüzelnek
Ekkor leszel ölni is akaró soviniszta nacionalista
Na ezért bűn a nacionalizmus túlzott lázító iránya
Háborúk törnek ki miatta
Én csak elhúlve olvasom eddy 56 a te féléd írásait még a Port.hun is
Képesek a szlovák nemzetet gyalázni értékeiket létüket tagadni
A magyar több írják a hozzád hasonlók
Ne ezért mondom
Nem jó a nacionalizmus
Mindezt a "Jánosik" film hozzászólói tették.
Már szlovák nép létezési jogosultságát is tagadták
"A szlovák semmi nem is létezett"
Nea ide vezet a nacionalizmus.
És nem volt ez míg el nem kezdték piszkálni verni mellüket az ál-hazafiak
akik radnóti verset idézgetve azt képzelik
A magyar nemzet több mint a horvát a szlovén a francia vagy az ukrán
Az ukránt épp úgy sérti a TE nagy magyarkodásod
Az ukránt épp úgy sértheti a kettős állampolgárság léte.
Bár szerintem a közembert nem érdekli
Az ukrán nacionalistát se érdekelte gondolom

Míg a politika rá nem ült
El nem kezdett szónokolni

Nos nem igaz zárt ajtók mögött se lehetett ez ellentét oka.
Most meg ott tartunk listázzák a kettős állampolgárokat
Na ezt tette a magyar nacionalizmus
Meg ezt szítja tovább az Orbáni politika
Minden kommentár minden szónoklat tovább növeli a gyűlölethullámot
És ez nem az egyszerű emberektől jön hanem
a hibás magyar külpolitika miatt
Az ukránok csak választ adnak arra a hibás magyar politikára
Aki szelet vetett de vihart arat
Most mehetsz eddy háborúba ti marhák akik elhittétek a kettős állampolgárság nem leszz visszhang és vihar nélkül
De nem számít senki semmi
Verjétek a melleteket magyar nacionalisták higgyétek többek vagytok más nemzet ugyanilyen buzgó agyalágyultjaitól
pedig csak mértéket nem ismerő más nemzetet lenéző emberek vagytok nacionalisták
 
A vilag legegyszerubb dolga nacikra fogni az antiszemitizmust.
Addig mig a vilag tele van szegenyekkel,
Miért mondod ráfogásnak?
A rendszer lényege alappillére volt
És nem a szegénység miatt kizárólag.
A német annyira nacionalista és felsőbbrendűnek tartotta magát akkoriban
Hogy ő minden népnél többre tartotta magát
Ennek nem sok köze volt akkoriban a szegénységhez.
A lengyel felettinek is képzelte magát.
A poroszok a valamikori lovagrend által Lengyelországtól elhódított területek miatt
A náci eszmékre legfogékonyabb csoportoknál az alja buta népnél.
Buta mert előbb lebutították
Mesékkel hamis bűnbakokkal.
Összeugrasztotta a békében élő német és lengyel lakosságot
A valamikori Mazúria miatt ősi föld okkán
És a német dicsőségre nemzeti tudatra építve tette mindezt
Nacionalista és felsőbbrendű tehát soviniszta szónoklatokkal
A nácikra azért könnyű az antiszemitizmust bármely népek gyűlöletét rábizonyítani mert a rendszerük lényege
Ezzel került hatalomra Hitler
Nos ezt a trükköt követi a magyar külügyminisztériumi nyilatkozatok és gondolatok
Ezzel a trükkel került hatalomra Orbán
A nacionalizmus érzésével azzal való visszaéléssel.
 
Miért mondod ráfogásnak?
A rendszer lényege alappillére volt
És nem a szegénység miatt kizárólag.
A német annyira nacionalista és felsőbbrendűnek tartotta magát akkoriban
Hogy ő minden népnél többre tartotta magát
Ennek nem sok köze volt akkoriban a szegénységhez.
A lengyel felettinek is képzelte magát.
A poroszok a valamikori lovagrend által Lengyelországtól elhódított területek miatt
A náci eszmékre legfogékonyabb csoportoknál az alja buta népnél.
Buta mert előbb lebutították
Mesékkel hamis bűnbakokkal.
Összeugrasztotta a békében élő német és lengyel lakosságot
A valamikori Mazúria miatt ősi föld okkán
És a német dicsőségre nemzeti tudatra építve tette mindezt
Nacionalista és felsőbbrendű tehát soviniszta szónoklatokkal
A nácikra azért könnyű az antiszemitizmust bármely népek gyűlöletét rábizonyítani mert a rendszerük lényege
Ezzel került hatalomra Hitler
Nos ezt a trükköt követi a magyar külügyminisztériumi nyilatkozatok és gondolatok
Ezzel a trükkel került hatalomra Orbán
A nacionalizmus érzésével azzal való visszaéléssel.

A nemetorszagba menekult zsidok kozt szalloige volt: lassan itt berlinbe is olyan rossz mint oroszorszagban!
Kulon ovezeteket hoztak letre a szovjetek es korabban az oroszok ahol a zsidok elhettek.
Nezd meg pl a Hegedus a hazteton-t!
ERluldoztek a nepet a lakhelyerol!
Kik voltak ok?
Nacik?
Fraszt!!
A spanyolok eluldoztek a zsidokat.
Franciaorszagban megturt emberek voltak, akik csak nehany foglalkozast uzhettek.
A kozepkori magyarorszagon is.
Soroljam?
Ezek nem nacik voltak, hanem emberek.
Olyanok mint Mi!
Olyanokat uldoztek el mint Mi!
Miert?
Nacik... nevetseges...
Az emberek magukat mentegetik
Neeeeem nem mi voltunk, a nacik....
 
Mindegy milyen rendszer van, a masik oldal tehet mindenrol.
Nevetseges, amikor mindenert masokat okolunk!
Csak emlékeztetlek Kádár alatt alig létezett nacionalizmus.
Nagyon vigyáztak mit beszélnek a más nemzetekre
Nem volt nemzetek közötti gyűlöletszítás.
Akkor most mondd a mai magyar nacionalisták
És a szomszéd nemzetek nacionalistái között nem volt ilyen vad és engesztelhetetlen ellentét.
Akkor melyik másik rendszer a hibás a mai Dunaszerdahelyi dolgokért?
magyarellenességért
Ukrajnában:
ismeretlen kárpátaljai nacionalista felkelők leöntik festékkel a Holokauszt emlékművet
Kölcsey Ferenc emléktábláját se más öntötte le mint a nacionalisták
Az is látszik a antiszemita hajlam sem áll messze tőlük
 
Csak emlékeztetlek Kádár alatt alig létezett nacionalizmus.
Nagyon vigyáztak mit beszélnek a más nemzetekre
Nem volt nemzetek közötti gyűlöletszítás.
Akkor most mondd a mai magyar nacionalisták
És a szomszéd nemzetek nacionalistái között nem volt ilyen vad és engesztelhetetlen ellentét.
Akkor melyik másik rendszer a hibás a mai Dunaszerdahelyi dolgokért?
magyarellenességért
Ukrajnában:
ismeretlen kárpátaljai nacionalista felkelők leöntik festékkel a Holokauszt emlékművet
Kölcsey Ferenc emléktábláját se más öntötte le mint a nacionalisták
Az is látszik a antiszemita hajlam sem áll messze tőlük
Samuel Johnson mondta anno:
a gazember utolsó mentsvára a hazafiság

Sajna igaz!
De azt erdemes meggondolni,, hogy nem igy szol: a hazafi utolso menstvara a gazemberseg...
Nem mindegy a sorrend.
Magadat mentegeted
 
Samuel Johnson mondta anno:
a gazember utolsó mentsvára a hazafiság

Sajna igaz!
De azt erdemes meggondolni,, hogy nem igy szol: a hazafi utolso menstvara a gazemberseg...
Nem mindegy a sorrend.
Magadat mentegeted
Ezt most gondold át és írd újra Az utolsó mondatot kár volt írni
Kurva anyázás felé közelyítesz
 
A nemetorszagba menekult zsidok kozt szalloige volt: lassan itt berlinbe is olyan rossz mint oroszorszagban!
Ez nem cáfolja az alábbit:
Miért mondod ráfogásnak?
A náci rendszer rendszer lényege alappillére volt az antiszemitizmusra épülő politika
És nem a szegénység miatt kizárólag.
 
A náci rendszer rendszer lényege alappillére volt az antiszemitizmusra épülő politika
.

Kiforgatod a dolgokat.
Helyesen ugy hangzana: a naci rendszer is antiszemita volt.
IS!
Ami antiszemita, az nem szuksegszeruen naci.
Ami rasszista nem szuksegszeruen naci.
Egy rendszerrel azonositani az emberek megiteleset az egyszeruen politika
 
És most azzal jössz nem minden ember.
Persze nem de az egész ország igen.
Valamit renttenetesen felreolvasol! Veletlenul, vagy szandekosan nem tudom!

"No man is an island,
Entire of itself,
Every man is a piece of the continent,
A part of the main.
If a clod be washed away by the sea,
Europe is the less.
As well as if a promontory were.
As well as if a manor of thy friend`s
Or of thine own were:
Any man`s death diminishes me,
Because I am involved in mankind,
And therefore never send to know for whom the bell tolls;
It tolls for thee."

John Donne leforditva:
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
 
Valamit már teljesen nemértek !!! Eddig itt mindig is az lett hangoztattva , hogy Kanada a Kánaán , Kanada a multikulti országa ! Ott ismeretlen az a szemétség ami csak Magyarországon létezhet az antiszemitizmus , akkor most ez Budapesten történt ??
 
Ne dadogj utólag azt írtad értelme az
Ha más határozottan ítéld el azt amit támogatni látszol:
Ha vannak antiszemitak, akkor vannak nacik is, hat lenni kell antiszemitaknak mindnenhol, kulonben nektek nem lenne min felhaborodni.
Ha csak nekünk, az az neked nem kell felháborodnod
Akkor az pontosan azt jelenti amit írtam.
Vagy ítéld el vagy támogatod.Ha eltaszítod magadtól a felháborodást akkor támogatod
És barátocskám én tudok olvasni miket írsz,
Te nem tudsz olvasni!
Te politizalsz.
Mondod a magadet, hinted a politikai lozungokat, fogalmad sincs arrol mit mond a masik!
Baratocskad nem vagyok, nem is hiszem hogy valaha lehetnel.
Nem szeretem a megkeseredett maguknak valo embereket, akik a gyuloleten kivul masrol nem tudnak beszelni!
Feher...fekete...
A vilagon sok szin van meg ezen kivul
Te ebben gondolkozol: naci...fasiszta...rasszista
En ebbben: gonosz
Ez meg minden oldalon van
 
Na már le is mentem hidba , /csak nemtudom , hogy jövök majd vissza:rohog:/ már Ukrajna is szerepel e cikkben , vagy én nemtudok olvasni ! ??Azért , hogy elne felejtsük hasonlóan mint a Magyar parlamente az ukrajnai "honatyáknak" nem csak 2 , de van akinek 3 különbözö nemzetiségü útlevele van !!:rohog::rohog::rohog::rohog:
 
Ha vannak antiszemitak, akkor vannak nacik is, hat lenni kell antiszemitaknak mindnenhol, kulonben nektek nem lenne min felhaborodni.
-
Látod már megint úgy teszel mind ha "időtöltésből" vagy erkölcsi "viszont-megbélyegzés" miatt lennék a rasszizmus minden formája ellen.
-
Hát nem kedvesem, hanem a saját bőrömet féltem, aminek a színétől irtózik Orbán, Bayer Zsolt csak "fekának" vagy "fehérjehalmaz" nevez nem embernek.
Nézz meg már egy pár műsort ettől a Fidesz alapítótól.
-
Az antiszemitizmus ugyan ugy szornyu, ahogy minden mas faki alapon torteno megkulonboztetes az. De ez nem egy specialis reteg bune. Mindenkie!
-
Milyen "rétegröl" beszélsz?
-
Irod hogy hol tuntetnek ellene.
Erdekes, hogy nem szazezrek vannak az utcakon.
Ez nem engem igazol?
Azt irod mentegetem oket!
Hat nemÍ!
Aki nem tesz ellene epp oly bunos. Aki hallgat epp oly bunos!
Ez nem nehany ember bune, hannem a mienk embereke!
-
Örüljünk neki, hogy egy nagyobb tüntetésre nincs szükség. De ne próbáld az ellentüntetök számával elbagatellizálni a veszélyt amit a rasszista, gyúlólétszító ideológia magában rejt.
-
Enged meg már, hogy ezt a szatíra-magazin által összefoglalt kis viedeot belinkeljem, az AfD Orbán választási sikerén felbuzdulva "Soros-flottárol" beszél, mert ügye Soros a "zsido-világösszeesküvés" szimbóluma.
-

-
De ez nem csak az antiszemitizmust erinti4
Mert nem tuntetnek az ameriaki emberek ellen akik bezartak - zarjak - az indianokat?
Mert nem tuntetnek azok ellen akik a szovjetunioban lagerekbe zartak az embereket?
Mert???!!!!
Antiszemitizmus.. sokszor az az erzesem, hogy azok a rasszistak, akik kineveznekk egy nepet szenvedonek, es alszent modon elkezdik vvedeni oket!!!!!!!!!!!!!
-
Természetesen van állandóan szimpátiatüntetés Amerikában, Europában az indiánok érdekeiben, a Szovjetunióban történt, söt a mostani Oroszországban történő embertelenségek ellen, gondolom oktober 23.-án lesz megemlékezés az 56-os felkelés emlékére... Fogalmam sincs miről beszélsz?
-
Németországban már régen eljutottak odáig az emberek java, hogy a zsidókat nem a holokauszton keresztül definiálják. A német-zsidóság nélkül elképzelhetetlen a német kultúra, és ehhez nem kell a kereszténység forrásáig visszamennem.
-
A zsidók előbb voltak Európában mind a háttal előre lovagolni tudó Magyarok ösei és ugy a német irodalomra, filozófiára, zenére, természettudományokra és kézművességre orjási pozitív hatással voltak.
-
Nem akarok senkit korrepetálni egy felsorolással mindenki ismeri a neveket.
 
eddy56 írta:
Irod hogy hol tuntetnek ellene.
Erdekes, hogy nem szazezrek vannak az utcakon.
Ez nem engem igazol?
-
Hagy korrigáljalak: 240 ezren vonultak utcára a rasszizmus és az erősödő szélsőjobboldal ellen Berlinben (egy város!!)
-
43633677_6119692916186_3502755454356815872_n.jpg
 
Mondod a magadet, hinted a politikai lozungokat, fogalmad sincs arrol mit mond a masik!
Idézett eddytől:
Ha vannak antiszemitak, akkor vannak nacik is, hat lenni kell antiszemitaknak mindnenhol, kulonben nektek nem lenne min felhaborodni.
Nektek?
Kiknek?
Vagyis te nem háborodsz fel.! Ezt írod, ez a tartalma.
Ezen nincs mit magyaráznod kérdezz meg bárkit : Ha azt írod : nektek felháborító
Abban benne van aki ezt írja annak nem az.
Más szavakkal: téged nem zavar.
Egy tőled idegen másik csoportot említesz (nektek) zavar, de téged nem.
 
Utoljára módosítva:
Az utóbbi időben viszont az egyre gyakoribb antiszemita eseteknek és a közösségi médiának köszönhetően Fleischer Radírozd le a gyűlöletet elnevezésű mozgalma egyre növekvő népszerűségnek kezdett el örvendeni.
Örülök hogy az antifasiszta érzés támad fel az emberekben.Neonáci eszmék ellen.És az aktivitás nő.
Tömegeknek kell elutasítani minden autokrata, önkényuralmi rendszertnem csak a jelképeit
200px-Antifa.svg.png
7f7f910044b6722de97a75bae07c8000_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg


Hanem Magát az autokrata rendszerek vezetőit
orb%C3%A1n-itt-az-id%C5%91.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,091
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére