Egy nő élete és utolsó percei videón: így halnak meg, akik a végleges altatást választják

Elmondja miért döntött így, és hogy mit gondol az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosságról! Őszinte és felkavaró történet!


Michéle Causse 74 évesen úgy döntött, hogy orvosi segítséggel örök álomra hajtja a fejét. Története azért is kavart nagyobb port, mert a kitűzött nap előtt még elmesélte élete történetét egy videóinterjúban, és hagyta, hogy az utolsó pillanatig nyomon kövessék.

A látszólag élettel teli, humorizáló nő őszintén beszélt a helyzetéről és döntéséről. Elmondta, hogy betegsége láthatatlan kívülről, de valójában a csontjai tönkrementek, törékeny lett, elvesztett egy vesét, és asztmás. 55 éves kora óta szinte ágyhoz van kötve. Egyedül az agya működik még úgy, ahogy kellene, de amióta nem tud írni, a szavakat is felejti el és nem képes úgy formálni az életét, ahogy érdemesnek tartaná. Teherként látja magát mások számára, és nem azért, mert barátai, rokonai nem segítenek szívesen, inkább őt zavarja kiszolgáltatottsága. Egy mondatban összefoglalva: „az élet elvesztette a jelentését” számára.

A másnapra kitűzött halálos ital lehörpintéséről annyit mondott, hogy keserű lesz, de kap utána csokoládét.

Az interjúban a segédkező nővér is bemutatta, hogy miként történik az altatás folyamata náluk Svájcban, ahol legális az eljárás. Egy szobában keverik a halálos mérget, egy másikban az ágyra fektetik a pácienst, akit végigkísérik az utolsó útján. A nővér azt is elmondta, hogy sokan órákat mesélnek neki előtte az életükről, és ugyan mindenki nagyon határozott szándékkal megy hozzájuk, sokan még percekig tartják kezükben a poharat mielőtt kiinnák. Az eljárás szerint, a páciens megissza a keserű 2 dl méregkeveréket, majd utána csokit kap, hogy a keserű íz ne zavarja. Ezután pár perc múlva mély, kómaszerű állapotba esik, amiből annyit észlel, hogy elaludt. Innen már nem érez semmit. Ezt követően 30 másodpercen belül leáll a légzés, majd másodpercek múlva a szív is.

Amikor a videót forgató stáb az utolsó napon találkozott a hölggyel, eleinte aggódtak a nehéz hangulat miatt, de Michéle vidám és nyugodt volt. Így beszélt gondolatairól:

„Ez gyönyörű! Elmúlt minden aggodalmam, mert már felesleges. Itt a gondomat viselik, még a halálomról is gondoskodnak! Bárcsak mindenki megtapasztalhatná ezt és dönthetne a haláláról az utolsó évek szenvedése helyett. Hagy döntse el az ember maga. Az emberek imádják és magasztalják az életet. Ha mindenki legálisan dönthetne a méltóságteljes haláláról, akkor sem lennének hirtelen sorok. Csak mert legális, nem könyörögne egyből mindenki a halálért. Az a kevés, aki úgy döntene, hogy meghal, nagyon jó okkal tenné!”

A helyszínen tartózkodó barátai még elmondják, hogy szerintük senki nem ítélkezhet más szenvedéséről, mert azt csak az adott ember tudhatja.

Amikor a nővér kikeverte az italt, akkor bevitte Michéle-nek. Mielőtt megitta volna, mindenki elbúcsúzott tőle. Utolsó szavai között még elmondta, hogy semmi sem nagyszerűbb, mint a zene, hiszen éppen akkor is komolyzenét hallgatott.

A nővér alaposan meggyőződött róla, hogy Michéle tudatosan és megfontoltan döntött, és tudja mit csinál, majd odaadta neki a poharat.

halal elott.jpg
 
Megfelelő...hidd el hogy a dokumentáció az MINDIG megfelelő.
hagynak beteget meghalni a kórházban?, DE akkor vizsgálat is indulhat hogy mi történt miért halt meg egy beteg? De, ha papír van akkor kész ennyi...

Ezeken a helyeken nem ilyen egyszerű a dolog.
Többszörös megerősítés szükséges több időpontban, nem csak írásos szerződés van, hanem video felvétel is készül, nem csak odaállít a kuncsaft, hogy itt vagyok, tessék engem elaltani. Mellesleg meglehetősen sokba kerül.
 
*
Így van. Az élet csak bizonyos pontig élet. Mindegyikünk tudja, ismeri ennek határait. Azon a ponton túl, már nem nevezhető életnek, amikor az ágy rabságában, kiszoltáltatottan szenvednek a betegek. Miért kell ezt végig szenvedni? Igaz, tiszta elmével, nehéz a döntés, mert amikor már beindul a "rendszer", akkor nincs kihátrálás. Átgondoltam, szörnyű lehet ezt és így végig csinálni. Sokan mondjuk, hogy mi is ezt és így tennénk? Ki tudja, az életösztön nagyon erős. Azt kell ekkor legyőzni.

Attól, hogy valaki súlyos beteg (fizikailag, nem mentálisan) miért ne lenne tiszta a tudata, miért ne lenne döntésképes?
Akik körömszakadtukig ragaszkodnak az élethez, úgysem kérnék a szabadulást.
 
Induljunk ki abból, hogy az emberiség minden tagja önkéntes normakövető(nek születik) és ha ezen állapota változik akkor ott van kéznél az ezt szankcionáló törvény, vagy törvények.
Ha pedig elővesszük az "Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata" című (úgy tudom) minden nemzet által elfogadott mű passzusait, akkor azt hiszem ez a probléma már nem is akkora probléma.
A világ mindig változik és ma már például a Vatikán alá tartozó öngyilkosok is megkaphatják a vallásuknak megfelelő végtisztességet.

No ez utóbbit nem tudtam, meglep....főleg amikor a Vatikán kinyilatkoztatta, hogy AIDS ide, vagy oda a hívek ne használjanak óvszert (az előző pápa).
 
Az Eütv. nem használja az eutanázia kifejezést, viszont a törvény 20-23. §-ában részletesen szól az ellátás visszautasításának jogáról. E jog gyakorlása a következő keretek közt történhet:
I.
 A beteg súlyos betegségben szenved, ami rövid időn belül halálhoz vezet és gyógyíthatatlan,
 csak cselekvőképes beteg tehet ilyen nyilatkozatot,
 a beteget megvizsgálja egy 3 tagú orvosi bizottság, hogy a nyilatkozattétel feltételei fennállnak-e és a beteg a következmények tudatában hozta-e a döntését,
 a visszautasítás közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy írásképtelenség esetén két tanú jelenlétében történik,
 a beteg 3. napon megismétli a nyilatkozatot,
 az orvosi bizottság döntésének megváltoztatására ösztönzi,
 a beteg döntését kötöttség nélkül bármikor visszavonhatja és
 visszautasítás esetén is jogosult szenvedéseinek enyhítésére.
II.
Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes személy esetén, ha életfenntartó, vagy életmentő kezelés visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bírói pótlására.

Ez azért nem ugyanaz... ez a passzív eutanáziához való jog csupán.
 
Extrém példát hozok: az örökösöknek nagyon és gyorsan kell a pénz. Rajtuk múlik pl. a fájdalomcsillapító adagolása. Amúgy minden feltétel adva van a kegyes halálhoz, kivéve a haldokló igazi szándéka. Elér odáig a fantáziám és az emberismeretem, hogy el lehet érni a haldokló "önkéntes" kérését.

Ugyan hogyan múlna az örökösökön a falomcsillapító adagolása egy kórházban???!!!
Amiről te beszélsz ahhoz egy korrumpálható, együttműködő égészségügyi személyzet szükséges.
Egyébként, ha valaki megvárja azt a leromlott egészségi állapotát, hogy nagy mennyiségű morfiumot (vagy testvérkéit) kell kapnia, már nem cselevőképes.
ÉN tudom miről beszélek...
 
Ugyan hogyan múlna az örökösökön a falomcsillapító adagolása egy körházban???!!!
Amiről te beszélsz ahhoz egy korrumpálható, együttműködő égészségügyi személyzet szükséges.
Egyébként, ha valaki megvárja azt a leromlott egészségi állapotát, hogy nagy mennyiségű morfiumot (vagy testvérkéit) kell kapnia, már nem cselevőképes.
ÉN tudom miről beszélek...
Én sem a levegőbe beszélek.
A kórházakban ma nem tartják bent azokat az embereket, akiken nem tudnak segíteni. Úgy hazaadják, mint a sicc. Bizony sokakat ápolnak halálukig otthon a szerető hozzátartozók.
Műtét után harmadik napon kiszedik a katétert, majd napok múltán visszabalalg a kórházba a beteg és egy külön akcióban leszivatják a váladékot. Teljesen normális, hogy varratszedésre otthonról támolyog be a beteg. Pont a haldoklót tartanák bent?!
 
Utoljára módosítva:
Én sem a levegőbe beszélek.
A kórházakban ma nem tartják bent azokat az embereket, akiken nem tudnak segíteni. Úgy hazaadják, mint a sicc. Bizony sokakat ápolnak halálukig otthon a szerető hozzátartozók.
Műtét után harmadik napon kiszedik a katétert, majd napok múltán visszabalalg a kórházba a beteg és egy külön akcióban leszivatják a váladékot. Teljesen normális, hogy varratszedésre otthonról támolyog be a beteg. Pont a haldoklót tartanák bent?!

Tisztában vagyok vele és ebben egyet értünk, hogy a magyar egészségügy egy olyan horrorfilm, aminek 9 és fél millió nézője van nap mint nap, de nem erről beszéltünk !
 
No ez utóbbit nem tudtam, meglep....főleg amikor a Vatikán kinyilatkoztatta, hogy AIDS ide, vagy oda a hívek ne használjanak óvszert (az előző pápa).
Hát, igen. Mert vannak a földi törvények és vannak az egyházi törvények.
A probléma ott van, hogy az előbbiek a realitás talaját megközelítve alkotódnak, míg az utóbbi egészen magasról támasztja az elvárásokat...
 
Mit is csinalnanak a halalos beteggel? A korhazba is elkezdik adagolni a morfiumot minden 3.nap emelik a dozist es egy het es tul van mindennen a beteg.
Aki bemegy az utolso stadiumba az majdnem biztos hogy 1 het vagy 10 nap max es elkoszon a foldi elettol.
Csoveken se akarjak tartani tul sokaig, kozlik a csaladdal hogy dontsenek, mikor vegyek le a suportot a betegrol.

Baratnom aki rakos volt ,megmutottek es valami tortent a mutet kozben mert "elfelejtett"levegot venni, igy gepre raktak. 1 het utan kozolte az orvos hogy hetfon leveszik a geprol reggel es delutan meg fog halni.
Agyilag esznel volt beszelni nem tudott mert a csoveg voltak a szajaba is, de bologatott mindent ertett sot leirta hogy hivjam a fiat be. /aki persze nem jott/
 
Utoljára módosítva:
S az ész az már csak hallgat szegény ?
Egyik törvényi rendelkezésben sincs leírva, hogy gondolkodni kell annak betartásán és az észről egyáltalán nem esik bennük szó.
A földi törvény meghatároz időbeli, területi, személyi, stb. hatályt (persze a Gyevi bíró az kivétel :) ), az égi már sokkal egyszerűbben fogalmaz, pusztán arra kötelezi a kuncsaftot, hogy higgyen benne.
Szóval, az ész ezért hallgat :D :D :D
 
Egyik törvényi rendelkezésben sincs leírva, hogy gondolkodni kell annak betartásán és az észről egyáltalán nem esik bennük szó.
A földi törvény meghatároz időbeli, területi, személyi, stb. hatályt (persze a Gyevi bíró az kivétel :) ), az égi már sokkal egyszerűbben fogalmaz, pusztán arra kötelezi a kuncsaftot, hogy higgyen benne.
Szóval, az ész ezért hallgat :D :D :D

Egy bizonyos (eléggé zsenge) kor után nehéz már hinni....;)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére