Egy volt CIA-ügynök a halálos ágyán bevallotta: ő ölte meg Marilyn Monroe-t!

Döbbenetes vallomást tette egy egykori CIA-ügynök Marilyn Monroe rejtélyes halálával kapcsolatban.
Norman Hodges a halálos ágyán bevallotta, hogy ő ölte meg az egykori szexszimbólumot.

A nyugdíjas tiszt mindezt a Norfolkban lévő Sentana General Kórházban ismerte el.

manny1main.jpg

Az eddig is ismert volt, hogy a 36 éves színésznő drogtúladagolásban halt meg. De azt még homály fedte, hogy véletlen baleset, öngyilkosság vagy merénylet áldozata lett a híresség. – írja az inquistr c. lap

109075.jpg

Hodges szerint Marilyn halálát megrendelték tőle a feljebbvalói, hogy egy szexbotrányt eltussoljanak.

A szőke díva ugyanis nemcsak Kennedy elnök szeretője volt, hanem Fidel Castroval is lefeküdt. Az ügynök szerint a CIA ezt leginkább kockázatosnak ítélte meg a nemzetbiztonságra nézve. Ezért az ügynök augusztus 5-én bement Monroe szobájába és befecskendezte a klorálhidrátot és barbirutátot tartalmazó drogot, ami azonnali halált okozott a színésznőnél.

Marilyn-Monroe-665x385.jpg

…a parancsnokom Jimmy Hayworth közölte velem, Marilyn-nek meg kell halnia és az egésznek úgy kell látszódnia, mintha az öngyilkosság vagy túladagolás lenne. Én azelőtt még soha nem ölte meg nőt, de most engedelmeskednem kellett a parancsnak és Amerikáért tettem mindezt. Nem engedhettük meg, hogy stratégiailag fontos információkat továbbítson a kommunistáknak. Ezért kellett meghalnia! Én csak tettem, amit tennem kellett!” – fedte fel a történteket halála előtt Hodges.

ciamain11.jpg

A CIA egykor ügynöke azt is bevallotta, hogy felsőbb utasításra összesen 37 emberrel végzett 1959 és 1972 között, köztük Marilyn-nel, aki egyedüli nő volt a célszemélyek közül.

Hodges 41 évig volt a CIA operatív legfelső szintű biztonsági engedéllyel bíró szervezetének a bérgyilkosa. Rajta kívül még 4-en likvidáltak olyan személyeket, akik a nemzetbiztonságra veszélyt jelentettek, köztük művészeket, tudósokat, politikai aktivistákat, újságírókat és szakszervezeti vezetőket is. Hodges képzett mesterlövész és harcművész volt, akinek nagy tapasztalata volt a robbanóanyagokkal és mérgekkel való gyilkolásban.

A 78 éves férfi vallomása alapján az FBI-vizsgálatot indított és őrizetbe vette Hodgest. Mivel nagyon kevés az írásos dokumentum az üggyel kapcsolatban, ez egy elhúzódó folyamat lesz.

A Hodges által említett parancsnok 2011-ben szívrohamban meghalt, a többi CIA-gyilkosaként említett személyek szintén nincsenek az élők sorában.

marily4.jpg
 
Most már csak azt magyarázza el nekem valaki, hogy a hidegháború idején, amikor se Castro nem mehetett az Egyesült Államokba (addig élt volna), se Marilyn Kubába (minden lépéséről tudott a bulvársajtó), akkor hogyan és hol tartott fenn viszonyt a kubai forradalmárral? És minek? Castro még csak nem is volt jó pasi, sem befolyásos politikus.
Marilyn információkat adott volna ki... Mi volt ő, Mata Hari? És miről informálta volna Castrót? Hogy milyen az amerikai elnök az ágyban?

Sztem ez az egész csak egy haldokló öregember hagymázas képzelgése. Ettől függetlenül lehetségesnek tartom, hogy Marilynt megölték, de még valószínűbb, hogy öngyilkos lett, bár valszeg nem szándékosan. Nagyon labilis volt lelkileg. Egy olyan nőtől, aki úgy akar szúrni egyet a férjén (DiMaggio-n), hogy csak ezért elveteti a gyerekét, attól simán belefér, hogy egy rossz pillanatában túladagolja magát gyógyszerrel.

De ki használna kémnek egy ennyire lelkiproblémás, depressziós rohamokkal küzdő, kiszámíthatatlan nőt? Hisz még a filmforgatásokon is a kollégái idegeire ment, mert se időben nem volt ott, se a szöveget nem tanulta meg. Gyakorlatilag használhatatlan volt. A "Van aki forrón szereti" forgatásán Tony Curtisnek annyi csirkét kellett megennie, hogy már a fülén jött ki, mert Marilyn képtelen volt rendesen végigmondani egyetlen mondatot.

Akkor majd ezt a nőt használta volna kémnek a KGB? Ugyan már!
Szegényke, én különben nagyon szerettem. A szerencsétlen életének ő maga, és a gyerekkorától fennálló lelkibetegsége volt az oka, hisz remek férjei voltak. De hát az anyja is elmegyógyintézetbe került. Nyilván örökletesen lelkibeteg volt. Nagyon sajnálom őt.
 
Ebben az időszakban minden elképzelehtő, Castro és a szovjet barátsága nagyon szúrta Amerika szemét.
Annyira, hogy a kormány tanulmányokat rendelt meg a CIA-tól, hogy miként lehetne úgy háborút provokálni, hogy Kuba tűnjön hibásnak. Többek között az egyik ilyen ötlet volt, hogy a "kubaiak" leszednek egy egyetemistákkal tele repülőgépet, amely Dél-Amerikába visz diákokat karitatív tevékenységre. Ez aztán nem valósult meg, de mutja, hogy akkor a kormány simán beáldozott bárkit és bármit a cél érdekében.
 
Néhány dolgot én sem értek (persze sok mindent, de az esettel kapcsolatban néhányat):
Miért vették őrizetbe? Netán államtitok megsértése kapcsán? A gyilkosság már elévült…
Hogyan lehet, hogy majd 40-ből csak 1 volt nő?
És a legfontosabb: miért csak most szólalt meg a lelkiismerete? (Amikor már a másik 4 eltávozott és ő is úton van)
 
HMMMM... Érdekes. Ez úgy hangzik, hogy a CIA az általa alkalmazott (és kiképzett) megölőembereket meggyőzi arról, hogy azt, akit kijelölnek számára tényleg meg kell ölni. Mintha a megölőembernek lehetősége lenne a feladatot visszautasítani. HMMM... legalábbis furcsa...

- Te Normi, ezt a Marilynt meg kellene ölni, de úgy, hogy ne látsszon gyilkosságnak.
- Főnök, ne marhulj, egy nőt? Én nem ölök nőt.
- Jajj, ne finnyáskodjál már Normi, ez a nő fűvel és fával.
- Főnök én nem ölök nőt.
- Ne butáskodj, Normi, ez a nő közvetlenül szállítja az információt a komcsiknak.
- Ja, akkor az más! Akkor megölöm.
 
Utoljára módosítva:
Az USA a világ legpragmatistább állama. Úgyhogy a hír jó eséllyel igaz - márminthogy az USA így működik, hogy ott ilyen dolgok történnek, márminthogy a CIA miniberijaként öldösi akit ér. Hogy bérgyilkosai vannak, és azok tizesével-huszasával-negyvenesével... öldösik az embereket. Jó eséllyel igaz, hogy ez a tag teljes természetességgel megölt a CIA bérgyilkosaként 37 civilt, akik jó eséllyel nem voltak bűnösek semmiben. Kíváncsi lennék a 37 névre. Hogy MM köztük van-e, az nagyjából mindegy. A manapság is nagymértékben ilyen rendszer az érdekes és szomorú.
Az persze nem menti fel a világ diktátorait, terroristáit, korruptjait, csaló adóhivatali vezetőit..., hogy egy szennyes, farizeus állam beszél nekik demokráciáról, törvényességről, de mindenképpen magas labda a számukra.
 
Mondjuk azt én se nagyon értem, hogyan lehetett volna Monroe a Castro szeretője... Talán virtuálisan, az Interneten át, mutogatta a pasinak az intim bájait? Ja, akkoriban még nem volt Internet. S ha mégis, Kuba szegény volt hozzá. Különben is blokkolta a kubai IP címeket a gonosz Junájtid Sztítsz... :)

Most komolyan, ez az egész azon múlik (a hitelessége) volt-e valaha Marilyn Kubában. Ha nem: akkor én ebből egy szót se hiszek el, maximum, hogy egy haldokló pasi szeretett volna élete utolsó perceiben világhíres lenni, emiatt kitalált valamit.

Van ez így. A középkorban még olyan is volt, hogy nők magukat direkt és önként boszorkánynak vallották, csak azért hogy figyeljenek rájuk, híresek legyenek, még ha ennek máglyahalál is az ára. (Persze az elégetett és boszorkánysággal megvádolt nők túlnyomó többségére nem ez volt a jellemző).

Mindettől függetlenül magam se kétlem, a CIA sok embert kinyiratott, akikről úgy vélte, veszélyes lehet valamiért az USA-ra. Nincsenek illúzióim ezt illetően. De ez hogy Marilyn és Castro, ez, hm... Ez így túl erős. Ha valami eddig ismeretlen nevet említett volna hogy akadt akkoriban valami pasi akiről megtudták hogy Monroe szeretője de ugyanakkor szovjet kém is, na akkor simán elhinném a sztorit. Vagy fogalmazzunk úgy, nem tartanám kapásból lehetetlennek. De hogy Castro... Ha van arra adat hogy a nő valaha járt Kubában, vagy Castronak valamikor megengedték az USA-ba utazást, na akkor azt mondom majd fontolóra veszem megint, hogy hátha hihető a dolog. Addig azonban ez a szememben kb azon a szinten van, mint hogy földönkívüliek csoportosan megerőszakoltak egy 4 éves paraguayi kislányt az árvaházban, aki ettől még terhes is lett.

Ettől persze még lehet hogy valóban a CIA ölette meg Marilynt, valamiért, s valóban azért mert attól félt, a hülye szőke nő elkotyog valamit amit marhára nem kéne. De nem Castro miatt.

Más kérdés, lehet hogy ez a bérgyilkos VALÓBAN ódzkodott egy nő megölésétől. Nekem is több lelki konfliktust okozna nők, mint férfiak megölése, elárulom... S lehet hogy ekkor azt hazudták neki, hogy Castro miatt kell megölnie, holott a valódi ok egészen más volt. De ő se volt sokkal okosabb mint Marilyn, s így bevette ezt a hazugságot, aztán most ezt mondta el. Nem az igazat, de azt amit ő annak hitt/hisz.
 
Egyébként akkor most már úgyis mindegy, úgyis ki fog derülni, elmondom, hogy Marilyn valójában vérmérgezésben halt meg, én vagyok a hibás.
Amikor anno Marilynnél voltam, és Kennediékről, Castroékról, Orbánékról..., szóval a világ nagy vezető győzőedelmes családjairól beszélgettünk, éppen Barguzinból érkeztem a feltalált Alexander Petrovics csontjaival a zürgebőrbe varrva. Mutattam is ezeket Marilynnek, aki azonban akkortájt Csipkerózsika szerepét játszotta a Broadway-n, és a törött lábszárcsonttal kezdte próbálni az esti előadáshoz az átkos tűszúrást. Jól össze is szurkálta magát, de nem száz évre aludt el, hanem örökre, a tetanusz miatt (köztudomású, hogy Petőfinek lólába volt...). Na most bevallom, hogy ne derüljön ki a dolog..., hát én Marilynt adtam be a clevelandi igazságügyi laborba a DNS-vizsgálathoz - akkor már MM eléggé le volt sovánkodva a Normi-Update táplálkozás révén (na ez volt Hodges haver szerepe az ügyben, csak rosszul emlékszik), így a laborban észre se vették, hogy egy teljes testet kaptak, nem csontvázat. Hát így jött ki a hamis eredmény, hogy a barguzini csontváz nőé. Bevallom. Ebből már sejthetitek, hogy Marilyn sírjában ma Petőfi csontjai nyugosznak. Aki nem hiszi, exhumálja és vizsgálja meg, a koponyán még jól látható a kackiás fekete bajusz és a fekete göndör haj - ugye nem gondoljátok, hogy Marilyn fekete bajszot hordott?!
 
No és hol marad Virág elvtárs és az ürgebőr?
Egyébként MM szőke bajszot hordott, mert ez volt a védjegye csak be volt kenve láthatatlansági krémmel.©.
 
De hisz benne van a zürgebőr! Abba vót varrva a Petrovics! Vagy én? - már nem emlékszen pontosan.
Ja - így OK.
Páratlan napokon csak a páros sorokat olvasom, ezért azt pont nem láttam. :D

Visszakomolyodva - a képre rákeresve, rögtön látszik, hogy alapvetően csak a bulvár újságok és a lájkvadász oldalak vették át a hírt.
Igaz én csak az első 15-20 linket néztem át.

Ha más miatt nem is, de az alapján, hogy képtelenség lett volna - még abban az időben is - eltitkolni egy MM - FC találkozót, már ott megdől a sztori.
 
Jobb-e névtelenül meghalni, mint mindenki által ismerten? Rosszul fogalmaztam az előbb: hírhedten. Itt az ismeretlen ügynök döntött. De ettől jobb lesz neki? Ha így emlékeznek rá?
 
Egyébként akkor most már úgyis mindegy, úgyis ki fog derülni, elmondom, hogy Marilyn valójában vérmérgezésben halt meg, én vagyok a hibás.
Amikor anno Marilynnél voltam, és Kennediékről, Castroékról, Orbánékról..., szóval a világ nagy vezető győzőedelmes családjairól beszélgettünk, éppen Barguzinból érkeztem a feltalált Alexander Petrovics csontjaival a zürgebőrbe varrva. Mutattam is ezeket Marilynnek, aki azonban akkortájt Csipkerózsika szerepét játszotta a Broadway-n, és a törött lábszárcsonttal kezdte próbálni az esti előadáshoz az átkos tűszúrást. Jól össze is szurkálta magát, de nem száz évre aludt el, hanem örökre, a tetanusz miatt (köztudomású, hogy Petőfinek lólába volt...). Na most bevallom, hogy ne derüljön ki a dolog..., hát én Marilynt adtam be a clevelandi igazságügyi laborba a DNS-vizsgálathoz - akkor már MM eléggé le volt sovánkodva a Normi-Update táplálkozás révén (na ez volt Hodges haver szerepe az ügyben, csak rosszul emlékszik), így a laborban észre se vették, hogy egy teljes testet kaptak, nem csontvázat. Hát így jött ki a hamis eredmény, hogy a barguzini csontváz nőé. Bevallom. Ebből már sejthetitek, hogy Marilyn sírjában ma Petőfi csontjai nyugosznak. Aki nem hiszi, exhumálja és vizsgálja meg, a koponyán még jól látható a kackiás fekete bajusz és a fekete göndör haj - ugye nem gondoljátok, hogy Marilyn fekete bajszot hordott?!

Ez mind nem igaz csak FUD. Az igazság, ami ODAÁT VAN (az Óperenciás tengeren is túl... Ja, nem, csak az Atlanti(sz) Óceánon túl) hogy az a CIA ügynök valóban megölte Marilynt. Csak nem Monroet, hanem Mansont. Marilyn Mansont. Aki most Marilyn Manson szerepét játssza, na az az igazi Marilyn Monroe, mert amikor Manson meghalt, megkérték ugorjon be helyette erre a szerepre, hiszen nőnek úgyis olyan hülye, férfinak talán jobban beválik. S neki megtetszett ez a szerep.

(This post is dedicated NO @ratalics, but to peoples every other else...)
 
Ha más miatt nem is, de az alapján, hogy képtelenség lett volna - még abban az időben is - eltitkolni egy MM - FC találkozót, már ott megdől a sztori.

Castro amiatt tudott találkozni Monroe-val, eltitkolva e tényt, mert úgy ment az USA-ba a nagy szexpartyra, hogy nem ruhát vett magára (ahhoz az úgyse kell...) hanem helyette inkognitóba bújt. Az inkognitó, az egy olyan viselet ami a nagy Tesla felfedezésére épül, amit elloptak a kubaiak, miután persze ők ölték meg Teslát, nem a Szíjjájé. E sugarak magát az időt alakítják át láthatatlansági mezővé, de amúgy tetszőleges mennyiségű ingyenenergia is nyerhető belőlük, mert a múló percek alakulnak át energiává, márpedig minden pillanatban új elmúlt idő keletkezik ugye, szóval ez kifogyhatatlan energiaforrás. Csak eltitkolják előlünk ezt a kubaiak, mert nem akarják megosztani a rothadó kapitalista Nyugattal és Kelettel. (Európa nekik ugye kelet). Mindenesetre ez a felfedezés nagyon jó lenne, mert így újra fel lehetne dolgozni az elmúlt időt, nem menne pocsékba, holott gondoljátok csak el, most minden egyes nap keletkezik 86400 elmúlt, halott másodperc! Iszonyatos mennyiség! És ez egyre csak HALMOZÓDIK, szennyezi a temporális környezetünket, s a végén MAGA ALÁ TEMET BENNÜNKET AZ ELMÚLT IDŐ HORDALÉKA!
 
Még a rendszerváltás elött 89' környékén olvastam egy kétoldalas cikket Marilyn haláláról. Már ott leírta a cikk írója, hogy a szijjájé végzett vele egy injekcióval. Részletezték hogy mikor, milyen körülmények között, és hová kapta a végzetes szurit. Igaz Castrót nem említették az ügy kapcsán, de volt amúgy is elég indok a cikk szerint hogy félreállítsák. Most már van neve is a félreállítónak, a cégen belül. Érthető módon mivel már nincs mitől, kitől tartania, hát bevallotta.
Bár az igazat megvallva már akkor sem nagyon vettem készpénznek az ehhez hasonló cikkeket, az eset részletes leírása azonban nyomot hagyott bennem, ezért is emlékszem rá. Az hogy valójában miért is történt ami történt, ebből a szempontból ez lényegtelen. Szintén lényegtelen hogy ki mit hisz el, vagy mit nem. Az eset megtötrtént ez tény, és okait, vagy a hátteret fejtegetni pontos információk hiányában nagy botorságra vall.
Minden okkal történik, és egy ilyen eset kapcsán, az okfejtegetők széles skálája hangoztatja a maga verzióját. :)
Számomra egy eset megtörténte az ami számít, a többi már csak ködösítés, vagy halandzsa. A valós okokról az átlag polgár soha sem fog teljes képet kapni.
Eléggé megmosolyogtató hogy egyes emberek mégis micsoda "szaktudással" és pontos "információkkal" bírnak egyes eseményekkel kapcsolatban. :)
 
A kivégzés elött állot megszokta vizsgálni az orvos, ha beteg elhalasztják a terminust. Ezt az eljárást nyugodtan lehetne használni koronatanuk kihallgatásánál is.
-
Amerikában nem olcso korházban lakni mégha 40 évvel ezelött állami fizetéssel rendelkezett az illetö. Ha én lennék olyan rozoga állapotban mind az öregur és a pénzen mulna, hogy mikor kapcsolják le a mütüdöt hát én is keresném, hogyan kerülhetek az ujságok cimlapjára.
-
Szerintem azért lett öngyilkos Marilyn mert pubertás koromban visszautasitottam a szerelmét. :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére