Hírek Egy zseniális magyar, aki új Magyarországot alapított Kanadában a semmi közepén

Épp ezért is rengeteg magyar földrajzi név is található Kanadában.

A magyar kivándorlás tengerentúli, amerikai történetével több könyvtárat is meg lehetne tölteni. A hatalmas bumm még az 1848/49-es szabadságharc bukása után kezdődött, sok honfitársunk, korábbi '48-as honvédek pedig még az amerikai polgárháborúban is részt vettek 1861 és 1865 között. A kivándorlók sorsának, életpályáik, stratégiáik és lehetőségeik egyik legjobb filmes megjelenítése Bódy Gábor Amerikai anzix című kísérleti filmje, amelyet 1974-ben készített el.
Az Egyesült Államok térképen rengeteg magyar település neve fellelhető, így többek között Texasban található egy Buda nevű település ma is, az első magyar nevű település pedig New Buda volt még a 19. század derekán a missouri határ közelében.


De nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a másik észak-amerikai óriásban, Kanadában is nagyon sok magyar talált magának új hazát. A kivándorlás egyik legnagyobb érdekessége pedig egy Esterházy Pál Oszkár nevű magyar emberhez kötődik, akinev az igazi neve Packh János volt, ezt pedig dr. Dojcsák Győző professzor-akadémikus kutatásaiból tudjuk.

Packh Kanadában már Esterházyként mutatkozott be. Azt mondta magáról, hogy Esterházy Miklós törvénytelen fia, és az előmenetelét tekintve feltételezhető, hogy a pletyka igazából valóság lehetett, bár a grófi család sosem ismerte el a rokonságot. Packhnak nagyon kalandos élete volt, a szabadságharc után bejárta a fél világot, részt vett a krími háborúban is többek között, majd Kanadában telepedett le.

Majd a kanadai prérin elkezdte benépesíteni New Hungary-t, többek között egy új Kaposvvár nevű települést is alapított. Az amerikai Kaposvár temploma amúgy még ma is áll.
Packh Jánost a kanadai kormány kérte fel a projektre, mivel elképesztően lakatlan volt az ország, de már megépült a kontinenst átszelő kanadai vasútvonal, ám azon nem túl sokan utaztak, így például 180 hektáros ingyen birtokokkal csábították Kanadába az embereket.

Esterházy pedig úgy adta el magát, mint egy híres grófi család sarja, aki egyben 400 ezer amerikai magyar képviselője is. Az óriási magyar kolónia, a több százezres New Hungary végül ugyan csak álom maradt, ám egy kisebb "új Magyarország" létrejött a területen. Áll még manapság is olyan település, amely a nagy projekt emlékét őrzi. Esterhazy például ma is áll Kanadában. Sőt, az elindított kolónia utána gyarapaodott is, a 20. század elején Little Hungarynek is hívták a területet.


1649900180025.png





 
Épp ezért is rengeteg magyar földrajzi név is található Kanadában.

A magyar kivándorlás tengerentúli, amerikai történetével több könyvtárat is meg lehetne tölteni. A hatalmas bumm még az 1848/49-es szabadságharc bukása után kezdődött, sok honfitársunk, korábbi '48-as honvédek pedig még az amerikai polgárháborúban is részt vettek 1861 és 1865 között. A kivándorlók sorsának, életpályáik, stratégiáik és lehetőségeik egyik legjobb filmes megjelenítése Bódy Gábor Amerikai anzix című kísérleti filmje, amelyet 1974-ben készített el.







Csatolás megtekintése 1855093

*
Rendkívül érdekes! No erről sem tudtam még.:dr_9:
 
Se nem erdekes se nem ertelmes, szuk magyar latas mod. Minden orszag tortenelmet nagyjait akar a parlamentben akar mashol Hosok tereren megtalalhato, Usaban a Capitoliumba stb.
A meretei continensnyi orszag. A Wikipedia sorba szedi hogy az allamok hogy es mikor csatlakoztak es valtak Usava. 1867 eszak-del haboru alapozta meg az federaciot.
XIX sz. semmivel se volt jobb helyzetbe mint Europa. Mindnekit befogadott aki csak akart menni, egy egy allam ingyen foldet adott hogy torjek be es kezdjenek dolgozni rajta.
Ha ez a ket ember egyetemen tanit es ezt amit itt nyilatkozik Usarol nem kell csodalkozni hogy fals infok vannak Usarol.
 
szűk magyar mellé szűk újvilág
ilyen szűk a világ.
A magyar kivándorlás tengerentúli, amerikai történetével több könyvtárat is meg lehetne
Épp oda készül (New Hungary) a több 2/3 nyert igaz ember
 
Utoljára módosítva:
Érdekes információk voltak. nekem több ismerősöm is él külföldön, van, aki régen vándorolt ki, de olyan is van, aki csak dolgozni ment ki pár éve és ott ragadt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,579
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére