Először vittek egy átültetésre szánt vesét drónnal a kórházba, de ez még csak a kezdet

A Marylandi Egyetem gyakorló kórházában április 19-én fogadták a vesét, amit végül egy 44 éves baltimore-i nő kapott meg.

Néhány hónappal ezelőtt, 2018 novemberében komoly sikert értek el a Marylandi Egyetem gyakorló kórházának (UMMC) szakemberei: hosszú hónapok kísérletezése után, sikerült egy átalakított DJI Matrice 600 Pro drónnal emberi szervet szállíttatni egyik helyről a másikra.

Az eredmény azért is volt rendkívül fontos, mert egy transzplantáció esetében, nagyon gyorsan kell cselekedni és célba juttatni a szervet, és nagy könnyebbség lenne, ha mindezt egy drónnal is megtehetnék az orvosok. Most újabb, rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett az UMMC csapata: élesben is sikerült az átültetésre váró emberi szerv szállítása.

A Fox News beszámolója szerint a Maryland-i Egyetem gyakorló kórháza április 19-én hajtotta végre a sikeres akciót. Az átültetésre szánt vesét egy nagyjából 4,8 kilométerre lévő kórházból szállították át a UMMC sebészeinek.

A szervre egy 44 éves baltimore-i nő várt, aki nyolc éven keresztül dializáltak az orvosok, mielőtt a műtétre került volna a sor. Dr. Joseph Scalea, a kórház sebésze szerint ez egy áttörés lehet a transzplantáció terén, így ugyanis a korábbinál jóval gyorsabban kerülhet majd egyik helyről a másikra a transzplantálható szerv. Hozzátette: egyelőre még hosszú út vár ránk, mire ebből egy általánosan működő rendszer lehet, de az első lépést már sikerült megtenni.

upload_2019-5-1_7-17-17.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1665622
*
Csodálatos elképzelés, csak félő, hogy nehogy bárki is levadássza a drónt. Akár hobbyból, unalomból, vagy üzleti okokból. Bármi megtörténhet, ha nincs a szerv mellett kísérő.
 
Igazad van! Sajnos itt is ki akarjuk kerülni az "embert" és kitesszük magunkat a technikának ami bizonyos esetekben többet árt mint használ.
*
Igen. Azonnal megjelen(HET)nek olyan csapatok, akiknek tudomása lenne arról, honnan és mikor indítanak drónt és legfőképpen hová. Levadászni? No nem hiszem, hogy az bármi nehézség lenne részükről. A pénz sok embert megbolondít, sajnos. Ha ez ügyben én dönthetnék, soha nem adnám ki veszélynek az ilyen életmentő küldeményt. Soha.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,675
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére