Hírek Előválasztás: eddig Dobrev, Karácsony, Márki-Zay jutna a 2. fordulóba

Az eddig közölt 30 választókerület hivatalos adatai alapján a DK-s Dobrev Klára vezet az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelöltek között, 27 kerületet nyert meg.

Dobrev Klára 27 kerületet nyert meg, míg kettőt húzott be a Párbeszéd-MSZP-s Karácsony Gergely (Budakeszi és Szentendre) és egyet a Jobbikos Jakab Péter (Mátészalka) - írja a 444.hu.

A szerda késő esti, eddig összesített szavazatok alapján Dobrev Klára 58 413 szavazatot kapott, Karácsony Gergely 40 759-et, Márky-Zay Péter 33 203-at, Jakab Péter (Jobbik) 22 754-et, míg Fekete-Győr András (Momentum) 5454-et.

A miniszterelnök-jelöltek választásának második fordulójába az első három, 15 százalék feletti szavazati arányt elért jelölt kerülhet.

A választókörzetek eredményeit folyamatosan teszi közzé az Országos Előválasztási Bizottság az Előválasztás 2021 nevű Facebook-oldalon. Az eredmények az elovalasztas2021.hu oldalon is elérhetők. Végleges adatok csütörtökön várhatók.

A hivatalos közlés szerint 633 811-en vettek részt az előválasztáson.

elovalasztas2.jpg
 
30-ban meg nyernek is, hisz Viktor csak addig tervez :D Az biztos, hogy ha nem is nyernek, de 26-ra összecsiszolják a dolgokat, vagy esetleg egy egységes új pártot hoznak össze annak lenne esélye. Legjobban azomban, egy teljesen új politikai garniturának örülnék. Irjunk a SpaceXnek, hátha elviszi a jelenelgi ellenzéket, meg kormányt a marsra, de nem hozza vissza :D
Mondanám, hogy adjuk őket kölcsön, hátha nem adják vissza, de esélytelen. Focikategória. (ennél mindenkinek jobb van)
 
Csak nem arra utalsz, ahogy anno mindkét párt fiataljai berobbantak a politikába?
A momentumosokat nem támogatták amcsi milliárdosok az első lépéseik megtételében.
Honnan tudod, ki támogatta/támogatja bármelyik pártot?
Fekete-Győr apukája "Fidesz-szimpatizáns", a nagypapája tanácselnök volt az előző rendszerben. Kapcsolat itt is akad.
Csak Tóthnál maradva, politikus évtizedes tapasztalattal.
Most mégis visszalépett?
Minimum furcsa.
Igaz, ő abban a tudatban indult, hogy mint aktív képviselőre, nem indítanak rá vetélytársat. De ez talán nem ingathatta meg az önbizalmát.
Egyébkent akit egy 50 fős párt cikke meghátrálásra késztethet....
(Aki nem tudná, a ketfarkúakhoz nem lehet belépni csak meghívásos úton és kb 50 tagjuk van, igaz van kb. 1500 pártolójuk is.)
Mi a furcsa a visszalépésén?
Folyamatos lejárató kampány, a két miniszterelnöki vita, amin csak róla esik szó az egyéni jelöltek közül mindkétszer, mint korrupt gazemberről, megfenyegetik, hogy megölik, ha nem lép vissza (feljelent, rendőrség nyomoz, megtalálják az elkövetőt), Hadházyval való hadakozás a vitákról, a viták helyett, róla zeng a sajtó - ő a megtestesült ördög az ellenzéki listán, Partizán-riport, amiben nyíltan feltételezik, hogy nemcsak korrupt, de gyilkos is, Karácsony, bár nincs semmilyen bizonyíték, nyilvánosan és váratlanul fordul ellene, megfenyegetik a családját is - itt betelik a pohár, és azt mondja, ennyit nem ér, és visszalép.
Te meddig álltad volna a sarat?

S ezt nem a kétfarkúak generálták, csak a hőbörgésben vállaltak részt.
Fel sem merült bennük (sem), hol a jogalap mindehhez.
Mondjuk ettől meg jelezhette volna. (Beszerzes alatt egy spanyol ingatlan.)
Olyan része nincs egy vagyonnyilatkozatnak, hogy mire számíthatsz ebben az évben :)
Nem köteles beírni - ez a lényeg - csak azt, ami a tulajdonában van.

Ha tudja bizonyítani, hogy nem kapott értesítést január 31-e előtt a tulajdon bejegyzéséről (ezt viszonylag egyszerű megmutatni), akkor nem kell benne legyen, tehát nem vádolható.
Ha nem tudja bizonyítani, akkor mehet az eljárás ellene.
2021 van, és semmi hír.
Kivéve:
1633034086773.png

Pedig Fekete-Győr állítólag jogász ...

Kezdenek profisodni. A fidesz
Fapál volt honvédelmi államtitkárt 10 évig tartó, 5 különböző per útján lehetetlenítette el. Czeglédy hasonló eset és van még fél tucat ilyen. Bizonyíték nuku csak rágalom...
Ha hatékony módszer miért ne másolnák? Ez (a) politika.
Ezzel nem értek egyet.
A rágalmazás, a gyanúsítgatás nem lehet "hatékony" egy normális társadalomban, hanem büntetendő kell legyen.
S politikai eszköz pedig végképp nem.
Btk. "Rágalmazás
226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el."
 
Furcsaságok:

Összes online résztvevő 122576 fő
Összes online érvényes miniszterelnök-jelölti szavazat 122728 fő.
(hogy a manóba lehet több az érvényes szavazat, mint ahány online szavazó ténylegesen részt vett a szavazásban?)

Márki-Zay Péterre leadott összes szavazat: 123453 (20,02%)
Márki-Zay Péterre leadott személyes szavazatok: 86887 (17,60%)
Márki-Zay Péterre leadott online szavazatok: 39057 (31,82%)
(mifelénk a 86.887+39.057=125.944)
 
Utoljára módosítva:

a személyest és az onlint adod össze
 
?
Az összes online szavazat (érvényes+érvénytelen) nem lehetett több, mint az online szavazók száma! Csak ugyanannyi, vagy kevesebb!
pasz. nincs itt a többire adott szavazatok számai. Amugy meg ez előválasztás, rengeteg hiba becsúszhat a számolásban, ezt az adott körzet jelöltjeinek kellene felülvizsgáltatnia.
 
pasz. nincs itt a többire adott szavazatok számai. Amugy meg ez előválasztás, rengeteg hiba becsúszhat a számolásban, ezt az adott körzet jelöltjeinek kellene felülvizsgáltatnia.
Jeleznek is folyamatosan a körzetek, hogy nem jön ki a matek sehogyan sem.

Ha van 122.576 darab kampánykrumplim, azt nem tudom 122.728 felé elosztani!
Amúgy meg hiába ez csak egy előválasztás, igenis van jelentősége, mert ez alapján döntik el, hogy ki indulhat egyáltalán a tényleges választáson, és ki nem.
 
--> itt hivatalos eredményként 125 944-et közölnek MZP-re
 
Ez igaz, de valahol azt irták, hoy minen induló elfogadta, hogy az eredmények nem reprezentálják a vallós erőviszonyokat az adott körzetben. Hisz eleve kevesebben szavaztak sokkal kevesebb helyszínen, mit majd a tényleges voksoláson. Lehet nyert Peti, de a valóságban meg a vesztes Sanyi az erpsebb a körzetben. Majd ott ugrik a majom a vizbe, hogy Sanyi támogatói elmennek e szavazni jövőre Petire. A szavazó nem hűbérese egy adott pártnak. Szavazhat az összefogásra, de akár távol is maradhat, ha az összefogás jelöltje nem jön be neki.
 
Nem lennék meglepve, ha néhány körzetben tavaszig új arcok is előbukkannának, mint független jelölt. Aztán ha nyer, mert a körzet neki szavaz bizalmat, azután majd ráér azon gondolkodni, hogy melyik frakcióba ül be.
 
--> itt hivatalos eredményként 125 944-et közölnek MZP-re
Köszi!
Én a facén követtem őket, ott viszont még mindig a helytelen adat szerepel:
Képkivágás.PNG
 
Fura.
Elvben Borsodban is. Mégis Jakab bukta Dobrev ellenében....
azt kihagyod a bulibol hogy a falvakban nem volt szavazasi lehetoseg
a "nep szava "image amit kialakitott magarol pont borsod ahol ervenyesul(het)
egy valodi szavazasnal ahol a legutolso kisfaluban IS tud szavazni maslehet a kep
AMBAR a Dobrev nepszeruseget (minden tarsadalmi szinten ) nehez lenne uberelni
 
AZért Dobrevnek elég nagy kereszt Feri. Ha Ő nyer tuti rá is próbálják fesziteni a fideszesek. ELkurtuk film fog folyni a rádióból is, a gyurcsánynéról nem is beszélve. Talán MZP lehet a nyerő paci, ha nem dől be Karácsonynak.
 
Nyert es az eso fordulot sikerrel vette, senkit nem erdeket az Oszod evtizednyi tavolsagba. A fillm se fog semmit befolyasolni mert mindenki tudja a torteneseket a pucskiserletet stb, a kemeny mag akik csinaltak a balhet azzal nem sok ember szimpatizal.
Orbanhoz a pinokio kis MIska.
 
Marki- Zay tul larmas nagyonnagy az akaras jonagy arccal
hmmm ez itt egy hasonlosag

9E708B19-508B-4109-88D9-3DEFBC251B30.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Jeleznek is folyamatosan a körzetek, hogy nem jön ki a matek sehogyan sem.

Ha van 122.576 darab kampánykrumplim, azt nem tudom 122.728 felé elosztani!
Ügyetlen vagy! Csupán néhány félkrumpli kérdése az egész.
És az online szavazók nem hozhattak magukkal még egy embert?
Komolyra fordítva, egyetlen logikus magyarázatot látok: az összeomlás után még egyszer szavaztak többen, de a rendszer az eredetit is beszamította.
(Felteszem nem engedte a hatalom a személyi szám felhasználását, mint ellenőrző kulcsot.)
Amúgy meg hiába ez csak egy előválasztás, igenis van jelentősége, mert ez alapján döntik el, hogy ki indulhat egyáltalán a tényleges választáson, és ki nem.
Igen is, meg nem is.
Egyrészt ez csak a 6 párt (na jó, 5+1) szövetsége. Nincs új világos, nincsenek kétfarkúak... és közülük is csak azt választhattad, akit indítottak (pl hiába szerettél volna egy jobbikost, ha csak lmp-s és dk-s indult a körzetedben).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,407
Üzenet
4,856,814
Tagok
619,023
Legújabb tagunk
Peniko89
Oldal tetejére