Elfogadta az amerikai képviselőház a többször vétózott, 2000 dollárnyi ingyenpénzről szóló javaslatot

Nagy többséggel elfogadta hétfőn az amerikai képviselőház a javaslatot, amellyel hatszázról 2000 dollárra nő az az összeg, amit ingyenpénzként osztanak ki az amerikaiaknak a járvány okozta terhek enyhítésére. A képviselőház emellett Trump jövő évi katonai költségvetésre vonatkozó vétóját is érvénytelenítette.

Múlt héten írtunk arról, hogy a demokraták 2000 dollárt javasoltak az amerikai polgárok számára, a törvényhozás alsóházán múlt hét kedden azonban a republikánusok és demokraták között 600 dolláros javaslatban sikerült végül kiegyezni. A demokraták csütörtökön újra beadtak egy 2000 dolláros javaslatot, ezt azonban a republikánusok nem engedték át annak ellenére sem, hogy a döntés előtt Donald Trump leköszönő amerikai elnök nevetségesen kevésnek nevezte a 600 dollárt, és a 900 milliárd dolláros mentőcsomag vétójával fenyegetett, amennyiben nem emelik fel 2000 dollárra a minden egyes amerikainak járó összeget (az elnöknek valójában a törvény szerint ekkor még nem lett volna vétólehetősége).

Az ingyenpénzre vonatkozó jogszabályt az ehhez szükséges kétharmados többséggel fogadták el hétfőn (375 igen és 134 nem szavazattal). A képviselők között a demokraták szinte egyként szavaztak, a republikánusok közül 130-an vétózták a javaslatot, 44-en pedig igennel szavaztak. Emellett
Vasárnap Donald Trump mégis aláírta a a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló, jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó törvényt, melynek korábban a vétójával fenyegetőzött.
Az ingyenpénz ügye mellett az amerikai képviselőház hatályon kívül helyezte Donald Trump múlt heti vétóját, és elfogadta a 740 milliárd dollár keretösszegű jövő évi katonai költségvetést, ami az amerikai védelmi stratégia sarokkövének számít. A parlament mindkét házában nagy többséggel jóváhagyott törvénytervezetet Trump múlt szerdán vétózta meg: az elnök azokat a rendelkezéseket kifogásolta, amelyek korlátozzák az afganisztáni és európai csapatkivonásokat. A javaslat egy másik pontja megváltoztatná azoknak az amerikai katonai bázisoknak a nevét, amiket korábban konföderációs tábornokokról neveztek el, ez is ellenszenves volt az elnök számára. Kifogásolta továbbá azt is, hogy a tervezetben nincs eléggé korlátozva a közösségi média, amely szerinte elfogult vele szemben. Kijelentette továbbá, hogy a tervezet legnagyobb nyertese szerinte Kína és Oroszország,
ezt azonban konkrétumokkal nem támasztotta alá, csak megvétózta a tervezetet
A kongresszus egyébként cáfolta, hogy Kína nyertesen jönne ki a tervezet elfogadásából. Korábban soha nem fordult még elő, hogy Trump vétóját érvénytelenítette volna a törvényhozás. A szenátusban várhatóan kedden döntenek az elnöki vétóról, ahogy a képviselőházban, úgy ott is kétharmados többség kell az érvénytelenítéshez: a védelmi költségvetés széles támogatottsága miatt azonban esélyes, hogy a vétó ott is megbukik.

Molnár Réka

dollars.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Farkas Ferei wrote on sziszilvi's profile.
Szia. Érdekelne nyelvtan 7 oszt munkafüzet megoldással és felmérő (Széplaki) megoldókulcs. Köszönettel...
marki_78 wrote on Moni76's profile.
Szia Móni! Érdeklődnék, hogy megtaláltad-e a egységes érettségei feladatgyujtemény gyakorlófeladatok megoldását fizikából 2012-es változtatot. Nekem is kellene. Köszönöm Tamás
Schöninger wrote on Priegl's profile.
Tisztelt Papné Asszony!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam, dr. Schöninger Róbert vagyok. Szomor község vonatkozásában zajlik egy helytörténeti kiadvány összeállítása. Szomori vonatkozás okán lehetséges lenne Önnel a kapcsolatfelvétel?

Köszönettel és Tisztelettel
dr. Schöninger Róbert
Pandacica wrote on manyoc's profile.
Szia! Egy játék felől érdeklődnék. Szerintem Te raktad fel-s én nem tudom a nevét. A játékszabályát meg elhagytam valahol...... Tudnál segíteni? Nyomozós kártyajáték-amiben állatfigurák a gynusítottak: kapal, szemüveg újság stb-s ezen kártyák elapján kell a tettest megtalálni. Köszönöm! Ida
Noncsi13 wrote on ZvIki's profile.
Sziasztok! Esetleg 3. osztály Mozaikos nyelvtan tudásszintfelmérő nincs valakinek?

Statisztikák

Témák
36,746
Üzenet
4,465,308
Tagok
593,904
Legújabb tagunk
Vágnerné F. Nagy Alíz
Oldal tetejére