Hírek Elfogadta Ukrajna a tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna, az Egyesült Államokkal Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásai során beleegyezett abba, hogy azonnali 30 napos tűzszünetet rendel el az Oroszországgal folytatott konfliktusban- áll az USA és Ukrajna közös nyilatkozatában.

A Reuters értesülései szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte, hogy az ajánlatot most az oroszok elé viszi, „a labda most Moszkva térfelén van.”Az Egyesült Államok emellett folytatni fogja a hírszerzési információk megosztását Kijevvel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szintén Szaúd-Arábiában tartózkodott, de nem vett részt a tárgyalásokon, azt mondta, hogy a tűzszünet „pozitív javaslat”, amely a konfliktus frontvonalára terjed ki, nem csak a légi és tengeri harcokra.

A több mint nyolc órán át tartó tárgyalások után a két fél közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint Ukrajna hajlandó elfogadni egy azonnali, ideiglenes, 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, amely a felek közös megegyezésével meghosszabbítható, feltéve, hogy Oroszország elfogadja és végrehajtja azt.

„Az Egyesült Államok közölni fogja Oroszországgal, hogy a béke elérésének kulcsa az orosz szándék kölcsönössége (…) Az Egyesült Államok azonnal feloldja a hírszerzési információk megosztására vonatkozó szünetet, és újraindítja az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást” – áll a nyilatkozatban.

A két fél azt is közölte, hogy Washington és Kijev megállapodott: a lehető leghamarabb átfogó megállapodást kötnek Ukrajna kritikus ásványkincseinek fejlesztéséről; ez a megállapodás már hetek óta készül, de Donald Trump amerikai elnök és Zelenszkij múlt heti félresikerült fehér házi találkozója bizonytalanságba vetett.

Zelenszkij egyik vezető tanácsadója elmondta, hogy az amerikai tisztviselőkkel megvitatták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák lehetőségeit is. Azt, hogy pontosan mit vitattak meg, vagy hogy sikerült-e a feleknek megállapodásra jutni, nem részletezte a tanácsadó.

Ahogy az a The Guardian tudósításából kiderült, Zelenszkij a következőképpen kommentálta az eseményeket: „Az amerikai fél megérti érveinket, elfogadja javaslatainkat. Szeretném megköszönni Trump elnök úrnak, hogy csapataink megbeszélése konstruktív volt.” – mondta. Ukrajna elnöke azt is hozzátette, hogy „Ukrajna készen áll a békére. Oroszországnak meg kell mutatnia, hogy kész a háború befejezésére, vagy folytatni akarja azt. Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Donald Trump „azt akarta, hogy ez a háború tegnap véget érjen”, és reméli, hogy Oroszország „a lehető leghamarabb” elfogadja a tűzszüneti megállapodást.
Reméljük, hogy az oroszok a lehető leggyorsabban igennel válaszolnak, hogy a második szakaszba, a valódi tárgyalások szakaszába léphessünk” – mondta Rubio.

1741724000629.jpeg
 
Ha igaz eléggé megmogyorózták Ukrajnát. Se alkatrész, se hírszerzési támogatás és stb. Zelenszkij meglépi ezt, vagy Ukrajnának vagy neki annyi. Mennyi ilyen volt a történelemben, csak általában szép csomagolásban adják elő, nem ilyen rabló stílusban mint Trumpék.
 
tudod az erosebb kutya syndroma
 
Reméljük, hogy az oroszok a lehető leggyorsabban igennel válaszolnak, hogy a második szakaszba, a valódi tárgyalások szakaszába léphessünk” – mondta Rubio.

Miért tennék ezt az oroszok?
 
Általában a Nyugat akkor erőlteti ezeket a tűzszüneteket, amikor az ukránok rosszul állnak. Ha igazak a hírek nagyon rezeg a léc a Kurszknál lévő ukrán csapatoknál. Putyin majd valami teljesíthetetlen dolgot fog kérni, mint pl. a szankciók feloldását, vagy a befagyasztott tőke visszautalását. Mivel ezt nem kapja meg, ha Trump jól kavarja a dolgot újból, akkor simán kibalettozik, hogy Ő mindent megtett. Majd pár nap múlva világosabban látunk majd, talán ...
 
Ha igaz eléggé megmogyorózták Ukrajnát. Se alkatrész, se hírszerzési támogatás és stb. Zelenszkij meglépi ezt, vagy Ukrajnának vagy neki annyi. Mennyi ilyen volt a történelemben, csak általában szép csomagolásban adják elő, nem ilyen rabló stílusban mint Trumpék.
A háborúhoz 3 dolog szükséges. Pénz, pénz és még több pénz.
 
Ha igaz eléggé megmogyorózták Ukrajnát. Se alkatrész, se hírszerzési támogatás és stb. Zelenszkij meglépi ezt, vagy Ukrajnának vagy neki annyi. Mennyi ilyen volt a történelemben, csak általában szép csomagolásban adják elő, nem ilyen rabló stílusban mint Trumpék.
"19:20
Ukrajna azonnal újra kap amerikai katonai segítséget, és készen áll a tűzszünetre

Donald Trump elnök amerikai adminisztrációja azonnal újraindítja Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtást és a titkosszolgálati információcserét Kijevvel. A bejelentés Ukrajna és az Egyesült Államok Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásain hangzott el."
 
Általában a Nyugat akkor erőlteti ezeket a tűzszüneteket, amikor az ukránok rosszul állnak. Ha igazak a hírek nagyon rezeg a léc a Kurszknál lévő ukrán csapatoknál. Putyin majd valami teljesíthetetlen dolgot fog kérni, mint pl. a szankciók feloldását, vagy a befagyasztott tőke visszautalását. Mivel ezt nem kapja meg, ha Trump jól kavarja a dolgot újból, akkor simán kibalettozik, hogy Ő mindent megtett. Majd pár nap múlva világosabban látunk majd, talán ...
Reális.
 
Moszkva elutasítja a 30 napos tűzszünetet, mert azzal csak az ukránoknak kedveznének...​

A háborúpárti ukránok elfogadták a békepárti oroszok meg elutasították.
a fideszbirkák meg bólogatnak. :D

Putyin Ukrajnát akarja nem békét.
 
Ezt mondta volna?

ej,ej,
"

Vlagyimir Putyin orosz elnök ma kijelentette, hogy elvileg beleegyezik az ideiglenes tűzszünetbe Ukrajnában, de szerinte "vannak árnyalatok" és persze szigorú feltételek, hogy mindez a gyakorlatban is megvalósulhasson.​

Te is megkajálod Putyin süket dumáját. :D
Érvei millióak lesznek az ajánlatok visszautasításához.
 
A mai sajtotajekoztaton a kovetkezok hangzottak el:

"
A sajtótájékoztatón Putyin megköszönte Donald Trumpnak, hogy „olyan sok figyelmet fordít az ukrajnai konfliktus rendezésére”, majd az amerikai tűzszüneti javaslatról elmondta: „Egyetértünk a tűzszüneti javaslattal, de annak tartós békéhez kell vezetnie és meg kell szüntetnie a válság alapvető okait”. Hozzátette, meggyőződése szerint Ukrajnának kellett volna kitartóan kérnie az Egyesült Államoktól egy olyan találkozót, mint amilyen Szaúd-Arábiában zajlott, tekintettel a frontvonalakon kialakult helyzetre.

A kurszki területtel kapcsolatban elmondta: a helyzet „teljesen ellenőrzésünk alatt áll”, és az ukrán erők „elveszítették az irányítást”, felszerelésüket pedig „hátrahagyták”. Ennek fényében az orosz vezető szerint „jó lenne Ukrajna számára egy 30 napos tűzszünet elérése, és Oroszország támogatja ezt”. Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz erők jelenleg a front minden szakaszán támadásba lendültek.

Putyin szerint a tűzszünetre vonatkozóan több kérdés is felmerül, „amit alaposan tanulmányoznia kell mindkét félnek”. Hozzátette, hogy a tűzszünet gondolata „jó, és mi abszolút támogatjuk, de vannak kérdések, amelyeket meg kell vitatnunk”, és „talán” telefonbeszélgetést kell folytatniuk Donald Trump amerikai elnökkel. „A konfliktus békés eszközökkel történő lezárásának gondolatát támogatjuk” – közölte. "
 
Hogy kerülnek orosz katonák Ukrajnába?
Mi a jogcím?

Innen lehet indulni.
 
Ravasz róka Putyin. Elsőként megcirógatja Trampli egóját, majd "elvben" rábólint..... Mindenki Happy! Majd jönni fog, hogy sajnálja, de a Duma evvel és evvel a feltételekkel, egyezik bele. ( Pl: Ukrán teljes leszerelés, vagy valami szintén elérhetetlen kérés.)
A labda vissza van passzolva.
 
Hogy kerülnek orosz katonák Ukrajnába?
Mi a jogcím?

Innen lehet indulni.
Mindig találni rá indokot ha kell. Pl. ha jól emlékszem a háború kitörése előtt pár nappal elismerte függetlennek a DNR és az LNR-t. Ki tudja milyen szerződéseket írtak alá. Persze más kérdés, hogy csak Ő meg talán É-kora ismerte el ezt a két "államot". De ha kell ezen államok területének felszabadítására kaphatott felkérést, vagy küldhetetett csapatokat, stb.
Teljesen lényegtelen mennyire igazságos, vagy törvényes a dolog, mi a jogi alapja az egésznek, arról ki mit tart, az a lényeg, hogy a végén mit írnak állá, amit mindenki elfogad. A Trianonig vezető tárgyalásokban is őrületes csúsztatások voltak, hajózható patakoktól, sok mindenen át, végül mégis alá kellett írnunk. Zelenszkij, vagy akárki lesz a jogi képviselője akkor Ukrajnának, már ha marad Ukrajna alá kelessz írnia egy papírt, amit nem szeretne, amire a nyugat is rányomja a pecsétjét. Nem látok jelenleg olyan forgatókönyvet, amiben a négy megye és a Krímnél kevesebbet veszítsen Ukrajna. A pontos veszteségek ismeretlenek, de ha Trump nem tódított nagyot akár a milliót is elérheti a halottak és súlyos sebesültek aránya Ukrajnában. A még nem mozgósított 18-27 éves generációk létszáma a rossz gazdasági helyzet matt sokkal kisebb mint az idősebb korcsoportoké. Esetleg a Nyugatra menekült ukránok visszaküldése és besorozása jelenthetne nagyobb utánpótlást. Viszont minnél több a halott, annál jobban kell kompenzálnia magát Putyinnak, ha nem akar megbukni. Ezért mondtam, hogy ha lesz egyáltalán Ukrajna. Ha meg az Őrült Nyugati tervek jönnek elő, hogy majd mi repüléstilalmi zónát csinálunk Ukrajna felett, mert nem félünk, akkor Én pesszimista vagyok a világ sorosát illetően :(
 
Utoljára módosítva:

Már hogy Putyin talál indokot.

De akkor csak ott tartunk, hogy egy ország egy általa garantált határt tiltott módon átlépett, kitalálva ezt-azt (amit eszik a nép rájuk eső része).

Miért kellene egy ilyen országtól, országvezetőtől bármit is elfogadni, vagy bármely módon egyezkedni vele?

Mintha Pistike elvenné Zsuzsika tolltartóját, és arról győzködném Zsuzsikát, hogy mivel Pistike erősebb, gondolja meg, mit kér vissza. Esetleg néhány ceruzára van esélye. Ez a realitás, béküljön ki a helyzettel.

Ezt egyszerűen nem szabad hagyni.

Hír Tv-s riport a M. Nemzet alapján
1741990011997.png

1741989976836.png
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,628
Üzenet
4,918,253
Tagok
622,742
Legújabb tagunk
ubicica87
Oldal tetejére