Hírek Elfogadta Ukrajna a tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna, az Egyesült Államokkal Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásai során beleegyezett abba, hogy azonnali 30 napos tűzszünetet rendel el az Oroszországgal folytatott konfliktusban- áll az USA és Ukrajna közös nyilatkozatában.

A Reuters értesülései szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte, hogy az ajánlatot most az oroszok elé viszi, „a labda most Moszkva térfelén van.”Az Egyesült Államok emellett folytatni fogja a hírszerzési információk megosztását Kijevvel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szintén Szaúd-Arábiában tartózkodott, de nem vett részt a tárgyalásokon, azt mondta, hogy a tűzszünet „pozitív javaslat”, amely a konfliktus frontvonalára terjed ki, nem csak a légi és tengeri harcokra.

A több mint nyolc órán át tartó tárgyalások után a két fél közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint Ukrajna hajlandó elfogadni egy azonnali, ideiglenes, 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, amely a felek közös megegyezésével meghosszabbítható, feltéve, hogy Oroszország elfogadja és végrehajtja azt.

„Az Egyesült Államok közölni fogja Oroszországgal, hogy a béke elérésének kulcsa az orosz szándék kölcsönössége (…) Az Egyesült Államok azonnal feloldja a hírszerzési információk megosztására vonatkozó szünetet, és újraindítja az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást” – áll a nyilatkozatban.

A két fél azt is közölte, hogy Washington és Kijev megállapodott: a lehető leghamarabb átfogó megállapodást kötnek Ukrajna kritikus ásványkincseinek fejlesztéséről; ez a megállapodás már hetek óta készül, de Donald Trump amerikai elnök és Zelenszkij múlt heti félresikerült fehér házi találkozója bizonytalanságba vetett.

Zelenszkij egyik vezető tanácsadója elmondta, hogy az amerikai tisztviselőkkel megvitatták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák lehetőségeit is. Azt, hogy pontosan mit vitattak meg, vagy hogy sikerült-e a feleknek megállapodásra jutni, nem részletezte a tanácsadó.

Ahogy az a The Guardian tudósításából kiderült, Zelenszkij a következőképpen kommentálta az eseményeket: „Az amerikai fél megérti érveinket, elfogadja javaslatainkat. Szeretném megköszönni Trump elnök úrnak, hogy csapataink megbeszélése konstruktív volt.” – mondta. Ukrajna elnöke azt is hozzátette, hogy „Ukrajna készen áll a békére. Oroszországnak meg kell mutatnia, hogy kész a háború befejezésére, vagy folytatni akarja azt. Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Donald Trump „azt akarta, hogy ez a háború tegnap véget érjen”, és reméli, hogy Oroszország „a lehető leghamarabb” elfogadja a tűzszüneti megállapodást.
Reméljük, hogy az oroszok a lehető leggyorsabban igennel válaszolnak, hogy a második szakaszba, a valódi tárgyalások szakaszába léphessünk” – mondta Rubio.



1741724000629.jpeg
 
Putyin húzza az időt, de Trump nem tudja rákényszeríteni a tűzszünetre...

Pedig kell Trumpnak a föld alatti kincsek, én első körben a víz kincsek átadásáról halottam
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök engedett Donald Trump amerikai elnök nyomásának, és megállapodtak az ukrán területen lévő ásványkincsek közös hasznosításáról. Az egyezmény értelmében Ukrajna létrehoz egy alapot, amelybe az állami tulajdonú nyersanyagok jövőbeli értékesítéséből származó bevételek 50 százalékát utalja.
Ugyanakkor további területek vesznek el Ukrajnából.
Ukrajna sohasem lesz a NATO tagja, és az Európai Unióhoz való csatlakozással is komoly problémái lesznek – erről beszélt az Unian szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök egy helyi rádióban.
Nem lesz itt tűzszünet Trump itt is csak szájal.
 
Pedig kell Trumpnak a föld alatti kincsek, én első körben a víz kincsek átadásáról halottam
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök engedett Donald Trump amerikai elnök nyomásának, és megállapodtak az ukrán területen lévő ásványkincsek közös hasznosításáról. Az egyezmény értelmében Ukrajna létrehoz egy alapot, amelybe az állami tulajdonú nyersanyagok jövőbeli értékesítéséből származó bevételek 50 százalékát utalja.
Ugyanakkor további területek vesznek el Ukrajnából.
Nem lesz itt tűzszünet Trump itt is csak szájal.
Putyin hülyét csinál belőle.
 
Miért nem találok egy árva cikket sem arról, hogy Rijadbam hajlandóságot mutatott az amerikai fél arra, hogy Kelet-Europából kivonuljon a NATO?
Mindössze annyit találtam, hogy a fokozódó nyomás miatt a lengyelek, litvánok, lettek és észtek kilépnek abból az egyezményböl amelyben vállalták hogy nem telepítenek aknamezöt az orosz határra.
 
"Oroszország gazdasága számára a béke fenyegetést jelent. Az ország gazdasági növekedése az ukrajnai háborútól függ, így a Kreml számára gazdasági kockázatot jelent a békemegállapodás - WSJ. Növekedésének 40 százaléka 2024-ben a katonai termelésnek köszönhető. Sok civil vállalkozás átorientálódott a védelmi szektorra, nagy állami megrendeléseket kaptak, és az elesett katonák családjainak fizetett kifizetések javították a pénzügyi helyzetüket."
"A Moszkva elsüllyedésének teljes története a NYT-től: Az amerikai és az ukrán haditengerészet tisztjei felderítést végeztek, amikor valami váratlan dolog jelent meg a radarképernyőjükön.
"Ó, ez a Moszkva" - mondták az amerikai tisztviselők.
Az ukránok azt válaszolták: "Ó, Istenem. Köszönjük szépen. Viszontlátásra". A süllyedés a diadal jele volt - az ukrán ügyesség és az orosz hozzá nem értés demonstrációja. Az esemény azonban egyúttal az ukrán-amerikai kapcsolatok megromlott állapotát is tükrözte. Az amerikaiak dühösek voltak, hogy az ukránok nem figyelmeztették előre őket."
"Az amerikai tisztviselők elégedetlenek voltak, amikor Ukrajna nem figyelmeztette őket a Moszkva cirkáló elleni támadásról - NYT. A Biden-adminisztráció nem tervezte, hogy az ukránok megtámadják az "orosz hatalom szimbólumát". Washingtont az is meglepte, hogy Kijevnek voltak rakétái [Neptun]."
 
Nézd, mi itt vendégek vagyunk, és be kell tartanunk a
"házirendet".
Nekem is töröltek több hozzászólásomat.
Ezért "megsértődni" óvodás viselkedésnek tartom.;)
Ez az ami számomra is furcsa ha belépek egy közösségbe ott már vannak szabályok vagy betartom vagy kilépek de, miért a durcáskodás?
 
Pedig a "békepártiaknak" való vers:

Petőfi Sándor​

HÁBORU VOLT…​

Háború volt mindig éltem
Legszebb gondolatja,
Háború, hol vérét a szív
Szabadságért ontja!

Egy szentség van a világon,
Melyért fegyverünkkel
Sírunkat megásni méltó,
Melyért vérzenünk kell;

Ez a szentség a szabadság!
Őrültek valának
Mindazok, kik más egyébért
Éltet áldozának.

Békét, békét a világnak,
De ne zsarnokkénytől,
Békét csupán a szabadság
Fölszentelt kezéből.

Majd ha így lesz a világon
Általános béke,
Vessük akkor fegyverünket
Tenger fenekére.

De míg így nincs: addig fegyvert,
Fegyvert mindhalálig!
Tartson bár a háború az
Itélet napjáig!

Pest, 1847. március
 
Egy kis elemzés a jelenlegi ukrán helyzetről...
2025-ben a Donbaszban az oroszok pár nagyobb sikert már elkönyvelhettek. Ilyen volt a Velika novoszilkai győzelem és az Ulakli katlancsata. Azonban a hadműveleti céljaikhoz (Pokrovszk, Csasziv Jar) nem kerültek közelebb. Ennek több oka is van, de a legjellemzőbb a beérkező ukrán erősítések, az egyre erősödő ukrán tüzérségi- és dróntevékenység ill. azon szerencsés helyzet, hogy mind a három fontos orosz hadműveleti irányban (Csasziv Jar, Pokrovszk, Toreck) a logisztikát nehéz terepen kell megoldani. Látszólag tehát az ukránok megszilárdítottak a Donabszban az állásaikat, sőt egyes orosz források szerint komoly ellentámadásokra is készültek. Azonban az oroszok – mint eddig mindig – azt a módszert erőltették, ami működik. Felderítették az ukrán védelem gyenge pontjait, jól álcázták az erőiket és meglepetésszerűen támadást indítottak.

Hogy a kedves olvasó el tudja helyezni magát a térképen, a Donbasz közepének a déli részén járunk, pontosan a pokrovszki és andrijivkai hadműveleti főcsapás irányok között. Óóó… hogy az oroszok megint a súlypontáthelyezéses támadási módszerüket alkalmazták, csak ezúttal nem harcászati, hanem hadműveleti szinten.

Az előkészítő műveletek

A kérdéses terepszakasz északi peremén az ukrán 38. tengerészgyalogos dandár (tgy.dd.) volt védelemben, déli szomszédja (akiket később az orosz főcsapás ért) a sokat szenvedett 72. Gépesített Lövészdandár (gl.dd.) volt. A 72.gl.dd. erősítésként megkapta a 91. Páncéltörő Osztályt is. Ez utóbbi alegység a 153. gl.dd. szervezetszerű alárendeltje, amelyet ideiglenesen rendeltek a 72.gl.dd. megerősítésére. Újabb rossz gyakorlat… A kérdéses terepszakasz déli szárnyán pedig az ukrán 35. tgy.dd. volt védelemben Zaporizzsija falu körül.

Velük szemben az orosz 90. Gárda Harckocsihadosztály volt felelős a támadó műveletek összehangolásáért. A 90. g.hk.ho. alárendeltségében a 80. Harckocsiezred (hk.ezd.) adta a páncélos erőt és két gépesített lövészdandár (a 228. és az 1435.) a gyalogsági rohamcsoportokat.

A bajok március 22-én kezdőtek, amikor Nagyivka falunál beletámadtak az ukrán váltásba. Ezt követően még aznap az ismert peremvonal mögött 2km-rel lévő orosz harckocsit ért dróncsapás. Ez önmagában súlyos probléma. Ez azt jelenti, hogy legalább egy orosz harckocsi kijutott az itt védekező ukrán erők első lépcsős századtámpontja mélységébe, azaz harcászati szintű áttörést valósított meg.

Ezt követően viszont egy hét csönd volt Nagyijivkánál, az oroszok áthelyezték a műveletek súlypontját Szribnye, Zaporizzsija és Preobrazsenka falvak tengelyére (tehát ez előző támadás befolyásolási területe peremére). Itt a beépített területre támaszkodva azonban az ukrán 35. tgy.dd. sikeresen tartotta az állásait.

A döntő művelet

A harcászati döntő műveletet a gyalogsági rohamcsoportok (és ebben a háborúban meglepő módon) homogén harckocsialegységek hajtották végre. Március 22-27 között egy héten az oroszok nem hajtottak végre a szokásosnál hevesebb heves tűzelőkészítést, ami szintén hozzájárult a meglepetés erejének fokozásához.

Március 28-án aztán az oroszok két tengelyen indították meg a harcászati döntő műveletet. Északon az egy héttel korábban elfoglalt Nagyijivka felől a Kotlarivka-tól délre kb. 1km-re lévő fojtópont (OBJ KILO) felé, míg délen Preobrazsenka falu ill. szintén OBJ KILO felé.

Az oroszok folyamatos dróncsapásokat kaptak, az északi tengely főleg az 59.gl.dd-tól, míg a déli tengely Magyar Madaraitól. A probléma nem is ezzel van. Az igazi gond az, hogy a 3-5km mélyen előretörő orosz gépesített kötelékek nem ütköztek semmilyen értékelhető szárazföldi ellenállásba. Nem kellett megrohamozniuk harcárkokat, nem futottak bele lesállásba és nem találkoztak ukrán tartalékokkal végrehajtott ellenlökéssel sem. Ennek két oka lehet:

  1. az oroszok megpróbáltak úgy harcolni ahogy az a háború előtt „volt divat” és megpróbálták megkerülni az ukrán rajállásokat.
  2. Nem volt előttük értelmezhető ukrán védelem.
Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen sikereket értek el az orosz gépesített lövész és harckocsi alegységek, hiszen egyelőre csak annyit tudunk, hogy összesen legalább egy század erőt vettek be. A következő 24 órában kiderül, hogy mi az igazság, de élek a gyanúperrel, hogy a 2. lehetőség lesz sajnos a valóság.

Pár epés megjegyzés összegzés helyett

Mily meglepő… az oroszok hadműveleti szintű felderítési adatai és az erők elhelyezkedésének geometriája alapján pont ez a Szribnye – Nagyivka vonal jött ki, mint ideális támadási sáv. És az ukránok pont ide tették a még mindig romokban heverő 72. gl.dd-t. Hát csak gratulálni tudok az ukrán hadászati szintű parancsnokoknak, de tényleg…

Az ukrán haderő ugyan elkezdett hadtesteket szervezni, de úgy tűnik ezen a frontszakaszon ez még nem valósult meg. Az ukránoknak 03.31. és 04.01. áll rendelkezésükre, hogy stabilizálják a helyzetet, különben az oroszok betörnek Dnyipropetrovszk régióba, de ami még nagyobb baj, hogy a frissen stabilizált pokrovszki és andrijivkai szektorok oldala is veszélybe kerülhet, az orosz műveletek szokásos tempójából kiindulva, leghamarabb valamikor 2025. nyár elejére.
(M.T.)
 
Nekem itt volt egy beirásom, a NYT-ra hivatkozással.
Kérdezném: hol van?

Biztos mellékeltél egy linket vagy mit....elég lenne ha egy sort ide másoltál volna a lényegéből.

Szokatlan eljárás. S elérte a toleranciaküszöbömet.
A legjobbakat!

A direkt link tilos, ami a hozzászólás törléséhez vezethet.
Legyél kicsit kreatívabb.

Nézd, mi itt vendégek vagyunk, és be kell tartanunk a
"házirendet".
Nekem is töröltek több hozzászólásomat.
Ezért "megsértődni" óvodás viselkedésnek tartom.;)

Ez az ami számomra is furcsa ha belépek egy közösségbe ott már vannak szabályok vagy betartom vagy kilépek de, miért a durcáskodás?
Mivel a Canadahun egy magánszemély tulajdonában lévő oldal és egyelőre reklám mentes, a tulajdonos minden esetben személyesen dönt egy-egy reklám elhelyezhetőségéről.
Különösen igaz ez a politikai tartalmúakra, amit nem engedelyez
Az orosz propaganda pedig végképp nem kívánatos.
 
Csak pár név és egy helyszin:
Cavoli ,Donahu a helyszin pedig a németorszagi Wiesbaden.

Van itt katonai szakerto, v ajon mit tud mondani roluk
 
Mily meglepő… az oroszok hadműveleti szintű felderítési adatai és az erők elhelyezkedésének geometriája alapján pont ez a Szribnye – Nagyivka vonal jött ki, mint ideális támadási sáv. És az ukránok pont ide tették a még mindig romokban heverő 72. gl.dd-t. Hát csak gratulálni tudok az ukrán hadászati szintű parancsnokoknak, de tényleg…

Az ukrán haderő ugyan elkezdett hadtesteket szervezni, de úgy tűnik ezen a frontszakaszon ez még nem valósult meg. Az ukránoknak 03.31. és 04.01. áll rendelkezésükre, hogy stabilizálják a helyzetet, különben az oroszok betörnek Dnyipropetrovszk régióba, de ami még nagyobb baj, hogy a frissen stabilizált pokrovszki és andrijivkai szektorok oldala is veszélybe kerülhet, az orosz műveletek szokásos tempójából kiindulva, leghamarabb valamikor 2025. nyár elejére.
(M.T.)

Azt látom, hogy a két fél két külön harcot lát - legalábbis másképp állnak a csapatok az ukránok és másképp az oroszok szerint.
Az oroszok állítólag bekerítették az ukrán csapatokat, az ukránok több nyilatkozatukban cáfolták, mondván ez hazugság, manipuláció. (Igaz, azt nem írták, hogy győzelemre állnának.)

Biztosan nem én leszek, aki igazságot tesz, de az biztos, hogy
1. drukkolok az ukránoknak, hogy meg tudják védeni a hazájukat, és
2. drukkolok az orosz kiskatonáknak, akik közül 780.000 halt meg eddig, és nem kellene már ezeket a fiatal életeket Putyin oltárán feláldozni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,706
Üzenet
4,930,008
Tagok
623,764
Legújabb tagunk
Tugii
Oldal tetejére