Hírek Elfogadta Ukrajna a tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna, az Egyesült Államokkal Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásai során beleegyezett abba, hogy azonnali 30 napos tűzszünetet rendel el az Oroszországgal folytatott konfliktusban- áll az USA és Ukrajna közös nyilatkozatában.

A Reuters értesülései szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter közölte, hogy az ajánlatot most az oroszok elé viszi, „a labda most Moszkva térfelén van.”Az Egyesült Államok emellett folytatni fogja a hírszerzési információk megosztását Kijevvel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szintén Szaúd-Arábiában tartózkodott, de nem vett részt a tárgyalásokon, azt mondta, hogy a tűzszünet „pozitív javaslat”, amely a konfliktus frontvonalára terjed ki, nem csak a légi és tengeri harcokra.

A több mint nyolc órán át tartó tárgyalások után a két fél közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint Ukrajna hajlandó elfogadni egy azonnali, ideiglenes, 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, amely a felek közös megegyezésével meghosszabbítható, feltéve, hogy Oroszország elfogadja és végrehajtja azt.

„Az Egyesült Államok közölni fogja Oroszországgal, hogy a béke elérésének kulcsa az orosz szándék kölcsönössége (…) Az Egyesült Államok azonnal feloldja a hírszerzési információk megosztására vonatkozó szünetet, és újraindítja az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást” – áll a nyilatkozatban.

A két fél azt is közölte, hogy Washington és Kijev megállapodott: a lehető leghamarabb átfogó megállapodást kötnek Ukrajna kritikus ásványkincseinek fejlesztéséről; ez a megállapodás már hetek óta készül, de Donald Trump amerikai elnök és Zelenszkij múlt heti félresikerült fehér házi találkozója bizonytalanságba vetett.

Zelenszkij egyik vezető tanácsadója elmondta, hogy az amerikai tisztviselőkkel megvitatták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák lehetőségeit is. Azt, hogy pontosan mit vitattak meg, vagy hogy sikerült-e a feleknek megállapodásra jutni, nem részletezte a tanácsadó.

Ahogy az a The Guardian tudósításából kiderült, Zelenszkij a következőképpen kommentálta az eseményeket: „Az amerikai fél megérti érveinket, elfogadja javaslatainkat. Szeretném megköszönni Trump elnök úrnak, hogy csapataink megbeszélése konstruktív volt.” – mondta. Ukrajna elnöke azt is hozzátette, hogy „Ukrajna készen áll a békére. Oroszországnak meg kell mutatnia, hogy kész a háború befejezésére, vagy folytatni akarja azt. Itt az ideje, hogy kiderüljön az igazság.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Donald Trump „azt akarta, hogy ez a háború tegnap véget érjen”, és reméli, hogy Oroszország „a lehető leghamarabb” elfogadja a tűzszüneti megállapodást.
Reméljük, hogy az oroszok a lehető leggyorsabban igennel válaszolnak, hogy a második szakaszba, a valódi tárgyalások szakaszába léphessünk” – mondta Rubio.

1741724000629.jpeg
 
Azt látom, hogy a két fél két külön harcot lát - legalábbis másképp állnak a csapatok az ukránok és másképp az oroszok szerint.
Az oroszok állítólag bekerítették az ukrán csapatokat, az ukránok több nyilatkozatukban cáfolták, mondván ez hazugság, manipuláció. (Igaz, azt nem írták, hogy győzelemre állnának.)

Biztosan nem én leszek, aki igazságot tesz, de az biztos, hogy
1. drukkolok az ukránoknak, hogy meg tudják védeni a hazájukat, és
2. drukkolok az orosz kiskatonáknak, akik közül 780.000 halt meg eddig, és nem kellene már ezeket a fiatal életeket Putyin oltárán feláldozni.
Az a szomorú, hogy Putyint nem érdekli a fiatal orosz élet.
Most épp trükkösen "mobilizalt"., azaz nem. Csupán behívót sorkatonanak 160 ezer 28 és 25 evközöttit. Akiket majd szép szóval vagy fenyegetéssel, de inkább pénz ígéretével továbbszolgaloi szerződéssel már dobnak is a frontra. Vajon hány huszonéves olvassa el a szerződés apróbetűs részét, hogy a "különleges hadművelet végéig a szerződés nem felmondható (még akkor sem, ha egy évre szerződött és lejárt az idó)?
 
Az USA és az Ukrán katonai együtt működésre gondolsz?
Nevezhetjuk igy is.
Vagy fogalmazhatunk ugy is ahogyan azt a New York Times tette marcius 29-i cikkeben:
"
A New York Times vizsgálata azonban feltárja, hogy Amerika sokkal bensőségesebben és tágabb értelemben vett részt a háborúban, mint azt korábban gondolták. A kritikus pillanatokban a partnerség jelentette az ukrán katonai műveletek gerincét, amelyek amerikai számítások szerint több mint 700 000 orosz katonát öltek meg vagy sebesítettek meg. (Ukrajna 435 000-re tette az áldozatok számát.) A wiesbadeni küldetésparancsnoki központban amerikai és ukrán tisztek egymás mellett tervezték Kijev ellentámadásait. Egy hatalmas amerikai hírszerzési erőfeszítés egyrészt nagyszabású harci stratégiát irányított, másrészt pontos célzási információkat juttatott el a terepen tartózkodó ukrán katonákhoz.

Az egyik európai hírszerzési főnök emlékeztetett arra, hogy megdöbbenve értesült arról, hogy NATO-társai milyen mélyen behálózták az ukrán hadműveleteket. „Most már a gyilkolólánc részei” – mondta."
 
Vagyis a kérdésedre már tudtad a válaszodat ennek mi is az értelme?
Vagy milyen meglepő dologra jöttél rá?
 
Hm...ha nem lesz tűzszünet akkor....?
"Az amerikai szenátorok 500%-os vámokkal fenyegetik az orosz olajat, gázt és uránt vásárló országokat, ha Moszkva lemond a béketárgyalásokról - The Hill. A kezdeményező csoportban 50 republikánus és demokrata van."
"Putyin megbízottja a héten Washingtonba utazik, hogy találkozzon Witkoffal - írja a CNN. Ez lesz az orosz tisztviselő első washingtoni tárgyalási látogatása azóta, hogy Oroszország nagyszabású inváziót hajtott végre Ukrajnában. A megbeszélések középpontjában a két ország közötti kapcsolatok megerősítése áll majd, amelyek "nagyon szeretnének véget vetni a háborúnak". Ennek érdekében ideiglenesen feloldották a Dmitrijevre vonatkozó szankciókat."
"Trump vezérkari főnöknek választottja szerint Putyin nem fogja befejezni a háborút 2025-ben. Dan Caine tábornok a szenátus előtt elmondta, hogy Putyin úgy látja, hogy a háború a maga javára alakul, és továbbra is elkötelezett a területi nyereség és Ukrajna semlegességre kényszerítése mellett. Támogatja az amerikai segítséget, de szerinte Európának nagyobb részt kell vállalnia a terhekből. Elismerés, ahol elismerés jár. Úgy tűnik, hogy eddig ő a legjózanabb ember, akit Trump választott. Érdemes azonban észben tartani, hogy legutóbb, amikor egy amerikai tisztviselőt (Kellogg) túlságosan támogatónak tekintettek Ukrajnával szemben, egyszerűen azért állították félre, mert az oroszok nem kedvelték. Ha Caine továbbra is ilyen kijelentéseket tesz, Trump reakciója sokat elárul arról, hogy az USA Oroszországgal kapcsolatos álláspontja változott-e a néhány héttel/hónappal ezelőttihez képest. Ha Cainet is félreállítják vagy bajba kerül, az azt jelentheti, hogy az USA továbbra is igyekszik nem felbosszantani a Kremlt."
 
Biztos kényelmesebb megoldás lett volna számunkra, ha Ukrajnának nem segít senki és szépen hagyja magát leigázni. Az se jelentene problémát, hogy békepárti Putyin állig felfegyverkezve, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Moldova határán állna.
 
Igen lehet a békét követelni de, szabadság nélkül nincs.
Mert ahol szabadság van ott béke is van míg ahol béke van ott nem biztos hogy szabadság is van.
 
Biztos kényelmesebb megoldás lett volna számunkra, ha Ukrajnának nem segít senki és szépen hagyja magát leigázni. Az se jelentene problémát, hogy békepárti Putyin állig felfegyverkezve, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Moldova határán állna.
Értem én ezt.
Ezert is hoztak létre az amerikaiak nemetorszagban egy bazist, ahol muholdas elemzok, a CIA alkalmazottai a kulonleges erok tabornokai és amerikai vezerkari tisztek(nem NATO, amerikai!) dolgoztak egyutt az ukranokkal. Kidolgoztak a hadmuveleteket, megterveztek a raketacsapasokat amiknek a "megnevezesen" ( nem célkijeloles, mert az ciki, hanem siman "erdekes teruletek " neven illettek) sokat vitaztak.
Megterveztek a nagy tavaszi ellentámadást, szoval az ukranoknak mas dolguk nem volt mint harcolni és meghalni az akmerikai tervezok elképzelései alapjan.
A kormanyzat annak megfeleloen adott "támogatást" mit javasoltak wisbadenbol a tervezok. Ez alapjan kaptak a legvedelmi rendszereket, a raketafegyvereket.

Most pedig benyujtottak a szamlat, mert rajottek, hogy ukrajna megsem fogja elpusztitani az oroszokat, ugy hogy asvanyi kincsek formajaban kerik az árat.
Nem NATO akcio, hanem, amerikai. Nem a NATO kerul tamogatasra az ásványi kincsek révén, hanem amerika.

Ha meg van ketsege valakinek az irant, hogy mi is az ugynevezett "proxy haboru" most sajat szemevel is latja :(
Szerencsetlen ukrajna a padlon, oriasi embervesztesegek, az orszag harmada emigralt elvegre segitettuk oket nem?

Baromira kedves segitokesz emberek az amerikaiak!
 
S..?
Mégis mit vártál?
Ha az ukrán kormány bevállalta ezt akkor miért vagy meglepődve.
 
Nekem ezzel nem mentetted fel az oroszokat.
Melyik országban van háború? Ki támadott meg kit kétezerhuszonkettőben?
Melyik ország gyerekeit rabolják el, hol és kik követnek el tömeggyilkosságot?

Az állandón előhozott állításod, miszerint Oroszországot Ukrán és Amerika együtműködésével elakarják pusztítani, egyszerűen nevetséges.
 
Neked ez a maniad mar beteges, hogy fel akarom menteni az oroszokat.
Csak jeleztem, hogy amiket leirok mar lassan 3 éve mégsem orosz propaganda, mert most mar amerika is elismeri
Belatom, hogy kellemetlen elismerned azt hogy maskepp vannak a dolgok, mint hiszed, de ne állits ujra meg ujra butaságot!
Oroszorszag agresszor, ami megtamadott egy fuggetlen államot és ez ugyan ugy teny, mint hogy amerika kapva kapott ezen, és azt kell mondjam átverte az ukranokat, mivel az derul ki, hogy kozekl nem voltak olyan onzetlenek, mint ahogy allitottak!
Most ukrajna kezzel labbal be akar lépni az ue-ba, mikozben kifosztjak az amerikaiak!
Juheeeeeee...de okos europa vezetése!
 
Csak jeleztem, hogy amiket leirok mar lassan 3 éve mégsem orosz propaganda, mert most mar amerika is elismeri
Akkor lehet hogy csak te nem tudtál arról hogy az USA segíti az ukrán ellenállást.
Hisz folyamatosan mondták hogy a műholdak....hogy egyeztetnek a csapások irányáról..stb
 
Már több mint 8000 volt elítélt csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erők soraihoz, jelenleg mintegy 900 további kérelmet vizsgálnak.
Erről Jevhen Horobets, az Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtási Főosztályának vezetője számolt be.
„Ez a program egy második esélyt ad az embereknek – nem csupán arra, hogy engeszteljék bűnösségüket, hanem bizonyítsák hűségüket Ukrajnához a frontvonalon, ahol minden védőre szükség van” - mondta Gorobets.
"Sok korábbi elítélt katonai tetteikért most megyei és állami kitüntetést kapott"
 
Akkor lehet hogy csak te nem tudtál arról hogy az USA segíti az ukrán ellenállást.
Hisz folyamatosan mondták hogy a műholdak....hogy egyeztetnek a csapások irányáról..stb
Még a neutrális svájci légierő sem tudna az amerikai super GPS nélkül
működni.
A NATO, kicsit eltúlozva, egy pisztolyt se tud elsütni ami software nélkül.

(Flamingo jobban eltudja ezt magyarázni. :) )
 
Biztos kényelmesebb megoldás lett volna számunkra, ha Ukrajnának nem segít senki és szépen hagyja magát leigázni. Az se jelentene problémát, hogy békepárti Putyin állig felfegyverkezve, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Moldova határán állna.
Ó, akkor a sikerekben felbuzdulva nem állnak meg a lengyel határnál.
Egyszer már elfekeztek, aztán 1980-ban is látogatást tettek...
 
Még a neutrális svájci légierő sem tudna az amerikai super GPS nélkül
működni.
Legalábbis ami a nagy pontosságot illeti, hisz a 24 geostacionarius műholdból legalább 3 kell, de inkább 2x3 a helymeghstarozashoz
A NATO, kicsit eltúlozva, egy pisztolyt se tud elsütni ami software nélkül.
Attól függ. Azért léteznek a NATO Stanag-ek (szabványok), hogy nemzetfüggetlenül lehessen közös (had)műveleteket végezni.
De ez nem mindig az USA, csak többnyire nekik már volt valami, amit közösen tovább lehetett fejleszteni a DP-től (demarkacios panel) az AST-ig (asset tracking).
(Flamingo jobban eltudja ezt magyarázni. :) )
Nem feltétlenül. Ahogy az egyenruha is változik, úgy a szabványok és a közös használati alapok is.
 
Legalábbis ami a nagy pontosságot illeti, hisz a 24 geostacionarius műholdból legalább 3 kell, de inkább 2x3 a helymeghstarozashoz

Attól függ. Azért léteznek a NATO Stanag-ek (szabványok), hogy nemzetfüggetlenül lehessen közös (had)műveleteket végezni.
De ez nem mindig az USA, csak többnyire nekik már volt valami, amit közösen tovább lehetett fejleszteni a DP-től (demarkacios panel) az AST-ig (asset tracking).

Nem feltétlenül. Ahogy az egyenruha is változik, úgy a szabványok és a közös használati alapok is.
Svájc 36 darab F-35 öset rendelt. Nagy a vita a beépített software és Trump megbízhatatlansága miatt.

Ugyanis:
"Az Egyesült Államok teljes ellenőrzést akar a külföldön értékesített stratégiai fegyverek felett.
Egy NATO bennfentes elmondta: „Az USA biztosítani akarja, hogy az általa eladott fegyvereket soha ne lehessen ellene bevetni.”
Egy korábbi svájci F/A-18-as pilóta szerint: "Technikailag és elméletileg elképzelhető, hogy az USA ellenőrizni tudja a programozható fegyverek használatát – például egy lejárati dátum beépítésével." Az USA rádiójelen keresztül akadályozhatja az irányított rakétát, és így megváltoztathatja a röppályáját."

A szocik felbontanák a szerződést, de az anyagi következményei kiszámíthatatlanok. A 36 gép 6 milliárd frankba kerül. Idáig 700 milliót
fizettek ki.
Ez mellett az évtized végére a mostani F/A-18 kifutó modell lesz

Az amerikai katonai GPS használatáról és fontosságáról elég szűkszavúan nyilatkozik a katonaság.
Kicsikét az európai GALILEO navigáció szisztéma fejlődésében reménykednek. :)
 
Hm...ha nem lesz tűzszünet akkor....?
"Az amerikai szenátorok 500%-os vámokkal fenyegetik az orosz olajat, gázt és uránt vásárló országokat, ha Moszkva lemond a béketárgyalásokról - The Hill. A kezdeményező csoportban 50 republikánus és demokrata van."
"Putyin megbízottja a héten Washingtonba utazik, hogy találkozzon Witkoffal - írja a CNN. Ez lesz az orosz tisztviselő első washingtoni tárgyalási látogatása azóta, hogy Oroszország nagyszabású inváziót hajtott végre Ukrajnában. A megbeszélések középpontjában a két ország közötti kapcsolatok megerősítése áll majd, amelyek "nagyon szeretnének véget vetni a háborúnak". Ennek érdekében ideiglenesen feloldották a Dmitrijevre vonatkozó szankciókat."
"Trump vezérkari főnöknek választottja szerint Putyin nem fogja befejezni a háborút 2025-ben. Dan Caine tábornok a szenátus előtt elmondta, hogy Putyin úgy látja, hogy a háború a maga javára alakul, és továbbra is elkötelezett a területi nyereség és Ukrajna semlegességre kényszerítése mellett. Támogatja az amerikai segítséget, de szerinte Európának nagyobb részt kell vállalnia a terhekből. Elismerés, ahol elismerés jár. Úgy tűnik, hogy eddig ő a legjózanabb ember, akit Trump választott. Érdemes azonban észben tartani, hogy legutóbb, amikor egy amerikai tisztviselőt (Kellogg) túlságosan támogatónak tekintettek Ukrajnával szemben, egyszerűen azért állították félre, mert az oroszok nem kedvelték. Ha Caine továbbra is ilyen kijelentéseket tesz, Trump reakciója sokat elárul arról, hogy az USA Oroszországgal kapcsolatos álláspontja változott-e a néhány héttel/hónappal ezelőttihez képest. Ha Cainet is félreállítják vagy bajba kerül, az azt jelentheti, hogy az USA továbbra is igyekszik nem felbosszantani a Kremlt."
Valami nem stimmel ezzel a hírrel - legalábbis az 500%-kal biztosan.
A Reuters is, a Politico is 25-50%-os vámot említ. Trump ígérte, Putyinra lett mérges, mert a jelenlegi elnök helyett ideiglenes kormányt akar kicsikarni Ukrajnából.
Ez felbosszantotta Trumpot, és azt mondta, hogy "minden orosz olajra 25-50%-os vámot" vet ki, illetve azok, akik orosz olajat vásárolnak, nem üzletelhetnek az Egyesült Államokkal következmények nélkül. Ha orosz olajat vásárolnak, számíthatnak arra, hogy az amerikai importjukra vámot vet ki.

"Trump legutóbbi vámtarifa-fenyegetései tovább fokoznák azt a nehézséget, amellyel Kínának, Indiának és más országoknak már most is szembe kell néznie a hivatali ideje első két hónapjában bevezetett kereskedelmi intézkedések révén, beleértve az acélra, alumíniumra és autókra kivetett vámokat.

William Reinsch, a Kereskedelmi Minisztérium korábbi magas rangú tisztviselője, jelenleg a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában azt mondta, hogy Trump véletlenszerű vám bejelentése és fenyegetése sok kérdést megválaszolatlanul hagy, többek között azt, hogy az amerikai tisztviselők hogyan tudják nyomon követni és bizonyítani, hogy mely országok vásárolnak orosz olajat."
 
Hm...ha nem lesz tűzszünet akkor....?
"Az amerikai szenátorok 500%-os vámokkal fenyegetik az orosz olajat, gázt és uránt vásárló országokat, ha Moszkva lemond a béketárgyalásokról - The Hill. A kezdeményező csoportban 50 republikánus és demokrata van."
"Putyin megbízottja a héten Washingtonba utazik, hogy találkozzon Witkoffal - írja a CNN. Ez lesz az orosz tisztviselő első washingtoni tárgyalási látogatása azóta, hogy Oroszország nagyszabású inváziót hajtott végre Ukrajnában. A megbeszélések középpontjában a két ország közötti kapcsolatok megerősítése áll majd, amelyek "nagyon szeretnének véget vetni a háborúnak". Ennek érdekében ideiglenesen feloldották a Dmitrijevre vonatkozó szankciókat."
"Trump vezérkari főnöknek választottja szerint Putyin nem fogja befejezni a háborút 2025-ben. Dan Caine tábornok a szenátus előtt elmondta, hogy Putyin úgy látja, hogy a háború a maga javára alakul, és továbbra is elkötelezett a területi nyereség és Ukrajna semlegességre kényszerítése mellett. Támogatja az amerikai segítséget, de szerinte Európának nagyobb részt kell vállalnia a terhekből. Elismerés, ahol elismerés jár. Úgy tűnik, hogy eddig ő a legjózanabb ember, akit Trump választott. Érdemes azonban észben tartani, hogy legutóbb, amikor egy amerikai tisztviselőt (Kellogg) túlságosan támogatónak tekintettek Ukrajnával szemben, egyszerűen azért állították félre, mert az oroszok nem kedvelték. Ha Caine továbbra is ilyen kijelentéseket tesz, Trump reakciója sokat elárul arról, hogy az USA Oroszországgal kapcsolatos álláspontja változott-e a néhány héttel/hónappal ezelőttihez képest. Ha Cainet is félreállítják vagy bajba kerül, az azt jelentheti, hogy az USA továbbra is igyekszik nem felbosszantani a Kremlt."

"Oroszország nem szerepel azon 185 ország listáján, amelyekre a viszonosság elve alapján amerikai vámok vonatkoznak."

Nos egy elemzés.
Lehet rajta gondolkodni.
KÜLFÖLDI LAPSZEMLE: The Daily Telegraph, The Times
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország – állítja Ambrose Evans-Pritchard, a jobboldali The Daily Telegraph világgazdasági szerkesztője.
A Washingtonnal tető alá hozott ásványkincs-szerződés fájdalmas Kijev számára, de legalább szétrombolta a Kreml katonai reményeit. Ukrán források szerint az egyezség létrejöttében kulcsszerepet töltött be a francia elnök és a brit kormányfő, mert rábírták Trumpot, hogy ne imádja már annyira Putyint.
A megállapodással alighanem súlyos stratégiai kudarcot akadályoztak meg, amely lejáratta volna a Nyugatot. Így most egyszer csak Moszkvának lett feladva a lecke, mert hadigazdasága kimerült, miközben az olaj ára január óta hordónként 21 dollárt esett. Lehetséges továbbá, hogy Kína sem fogja már olyan lelkesen támogatni, ha szeretné elkerülni, hogy Európa is vámfalakat emeljen, és emiatt ott se tudjon piacot találni az Amerikából kiszoruló áruknak.
Viszont az ukrán Naftogaz volt főnöke szerint amerikai közreműködéssel immár ki lehet termelni a Juzivszka palagázmezőt, azaz, az ország ki tudja váltani Európában az orosz földgázexport felét. Az oroszok egyszerűen rosszul mérték fel, meddig mehetnek el követeléseikkel.
Az elnök kimerítette hatalmas válságalapját, a hadsereg viszi el a GDP 10%-át. A háborút már költségvetésen kívüli eszközökből finanszírozzák, aminek bankválság lehet a vége. Most már választani kell, hogy mire költsenek: ágyúra vagy vajra. Súlyos megszorítások jönnek. A harcok rettenetes emberáldozatokat követeltek, de sok hasznot nem hoztak.
Nagyon úgy fest, hogy Ukrajnából nem lesz második Belarusz, azaz kiherélt vazallus állam. Az amerikai terv értelmében Putyin megtarthatja a megszállt területeket, sőt, lehet, hogy a Amerika elismeri a Krím elhódítását. De ha az orosz szélsőjobbos ultranacionalisták arra kényszerítik az elnököt, hogy tartson ki a végső győzelemig, akkor még az is elképzelhető, hogy azt sem tudja megtartani, ami orosz kézen van.
*️⃣
*️⃣
*️⃣

A CIA volt műveleti igazgatója szerint az orosz államfő, az egykori KGB-ügynök azt feltételezi, hogy manipulálni tudja amerikai kollégáját, de mélységesen téved.
Ha túllő a célon, rávezeti a Fehér Házat, hogy valójában ő jelenti a problémát, nem Zelenszkij. A szakértő azt hallotta Kijevben, hogy ha nem jön létre megállapodás rövid időn belül, akkor nyár végére az egész frontvonal 20-50 kilométeres mélységben halálövezet lesz. Senki sem mer megmoccanni, mert annyi drón van az égben, nem beszélve a földi robotokról, érzékelőkről és aknákról.
Goff, aki a közelmúltban átvette volna a titkos műveletek irányítását, ám jött Trump és ő az utcán találta magát, nagyon fájlalja, hogy a Biden kormányzat csak annyi fegyvert küldött, amennyi ahhoz elegendő volt, hogy az ukránok a vérüket ontsák, ám a győzelemhez már nem. Mint kifejtette, az orosz inváziót könnyűszerrel meg lehetett volna állítani, ha a Nyugat kezdettől fogva szállította volna Kijevnek a szükséges harceszközöket
A szakértő jelenleg segíteni próbál a megtámadott országnak: arra igyekszik rávenni amerikai cégeket, hogy ruházzanak be az ukrán gazdaságban, egyben megismerteti őket ukrán technológiai újításokkal. Az okokról azt mondja: bizonyosan belejátszik, hogy felelősséget érez, amiért nem sikerült meggyőznie saját főnökeit, hogy el kell kerülni a jelenlegi helyzetet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,752
Üzenet
4,939,084
Tagok
624,416
Legújabb tagunk
Szagitk
Oldal tetejére