Elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen

Amint beteszi a lábát az Egyesült Államokba, azonnal letartóztathatják Staller Ilonát, azaz Cicciolinát az 1992-es emberrablási ügye miatt.

Újra elővették Cicciolina majdnem harmincéves emberrablási ügyét, és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene a New York-i bíróság. A lépés annak köszönhető, hogy hivatalosan is újranyitották az 1992-es emberrablási ügyét – írja a Ripost.

profimedia-0332380459-1.jpg

Cicciolina szabadon (Fotó: Profimédia)

A hír azért is meglepő, mert tavaly nyáron még Cicciolina és az ügyvédje azt gondolták, hogy szinte garantált az elfogatási parancs visszavonása. Az információt állítólag magától Donald Trump szóvivőjétől szerezték. Csakhogy ennek pont az ellenkezője történt az egykori pornós díva nagy bánatára.

A koronavírustól rettegő Cicciolina 1992-ben teljes titokban vitte el Jeff Koonsszal közös gyerekét, Ludwigot a New York-i otthonából, és először Magyarországra, majd Olaszországba költözött vele. Koons azóta sem adta fel a küzdelmet, rengeteg pénzt költött magánnyomozókra és ügyvédekre. Az új elfogatóparancs hírét maga Cicciolina is megerősítette:

A hír sajnos igaz, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenem, újra. Az a szerencse, hogy Olaszországra ez természetesen nem vonatkozik, csak akkor kerülnék bajba, ha Amerikába utaznék.

profimedia-0332380459-1.jpg
 
Na, már 30 éves híreket is el lehet adni, ha valami úton-módon sikerül belecsempészni a koronavírust.
Már várom, mikor derítik már ki az újságírók, hogy a Flintstone család is a korona miatt halt ki?
 
Nem semmi élete volt,és van hazánk nagy szülőttjének . Érdemes lenne megfilmesíteni!
Ha belegondolunk, Betty Mahmoody ugyanazt tette, mint Staller Ilona, megszöktette egy olyan országból a gyerekét, ahol a hatályos törvények szerint nem őt illette meg a gyerek felügyeleti joga. Mahmmodyt hősként ünnepelte Amerika, Staller Ilonát ugyanezért három évtizede üldözik.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére