Elfogta a rendőrség azt a 15 éves fiút, aki január 26. és 30. között összesen 46 oktatási intézménynek küldött fenyegető üzeneteket. A fiatal ugyanazt a szöveget használta, mint amit egy héttel korábban küldtek ki az iskoláknak. A fiú beismerte tettét, és elmondta, hoggy félelmet akart kelteni a diákokban. A fiú ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt emeltek vádat.
Szombaton sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a január 31-én történt újabb bombafenyegetésekkel kapcsolatban. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 46 intézmény kapott fenyegetést hasonló tartalmú üzenettel, mint egy héttel korábban.
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt indult büntetőeljárás egy 15 éves fiú ellen, aki január 26. és január 30. között küldött robbantással fenyegető üzeneteket, amelyek szövegét az egy héttel korábban küldött fenyegető üzenetből másolta ki. A levelek feladóját a KR NNI kiberszakértői azonosították, 2025. január 31-én elfogták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fiú elmondása szerint nem lepődött meg azon, hogy egyenruhások jelentek meg a házuknál, ahol kutatást tartottak, és informatikai eszközöket foglaltak le.

Barta Lóránt