Elhunyt Polgár Ernő

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Elhunyt Polgár Ernő
polgar_erno_cim.jpg

2018. október 28-án a Brunei Szultanátusban szívinfarktus következtében elhunyt Polgár Ernő író, drámaíró, dramaturg; a temetés időpontjáról és a búcsúztatásról később intézkedik a család– adta ma hírül a Szépírók Társasága.

Polgár Ernő Bácsalmáson született 1954-ben, Csupity Ernő néven. 1972-ben ott érettségizett a Hunyadi János Gimnáziumban. Anyai ágon nagyszülei székelyek: Széki Forró János leszármazottai, apai nagyanyja magyarországi német, nagyapja bunyevác. Könyvtáros, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dramaturg diplomát szerzett. 1972-1976 között könyvtáros az Országos Széchényi Könyvtárban, azután szerkesztő a Magyar Rádióban. Majd az Országgyűlési Könyvtár munkatársa, azután az Iparművészeti Múzeum megbízott könyvtárvezetője volt.

1979-től a Madách Színház dramaturgja, 1997-98-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulmányi vezetője. Gyermektudósítóként kezdett írni a Petőfi Népének. Az Albérlősors című irodalmi szociográfiáját 1975-ben a Budapest folyóiratban közölték. 1981-ben MTA-, 1994-ben Soros-, 1998-ban Pro Renovanda Cultura Hungariae-ösztöndíjas. 1998-tól szabadfoglalkozású író. 2000-2003-ban a Blue Shop Online galéria és digitális kiadó vezetője. A www.hun-info.hu online hírügynökség felügyelő bizottságának elnöke. 2002-től a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára, majd elnöke volt, 2004-től a Szépírók Társasága tagja, s az Újlipótvárosi esték (Újlipótvárosi Klub Galéria), a Találkozások és a Frankel esték című irodalmi programokat vezette. 2014 januárjától az Art Forum (Judenplatz) Wien kutatója volt. Tagja a Magyar P.E.N. Klubnak, a – régi nevén – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE). Műveit angol, német és olasz nyelvre fordították, további művei angol, holland, olasz és svéd műfordításai készülnek. A HIT (Humanista Írók Társasága) elnöke, a BIMA Barankovics Izraelita Műhely alelnöke. 2018-tól mostanáig Borneó szigeteki alkotóházában, Brunei államban élt.

Főbb művei
Hullámsír, Hazatérők, Ady (drámák), 1983
Túl az Egyenlítőn (dráma) Madách Színház Rend. Korcsmáros György, 1985
Randevú Bangkokban, Elítéltek, Tűzjárók (drámák), 1991
Isten madárkái (film), 1994
A sárga csillagok nyomában (szociográfia), 1992
Légy a feleségem! (elbeszélések), 1994
A Philemon fedélzetén a világ körül, 1994
Lótuszvirág (Távol-keleti történetek), 1994
A sárga csillagok nyomában. Gettó a Délvidéken (2. bővített kiadás), 1997
Egy asszony második élete (regény),1997
Szerelmek (regény), 1999
A Szent István parki fák (elbeszélések), 2000
Színészek és színésznők bűvöletében (esszéregény), 2000
Civilizációk nyomában (kultúrtörténet), 2001
Az iszlám világ titkai (CD-ROM), 2001
Az istenek szigete (regény), 2002
Tengerek és szárazföldek bűvöletében (Digitális kiadás, esszé), 2002
Káma szolgája (regény), 2003
Halálos csók (elbeszélések), 2004
A világ kultúrái, Saluton, 2005
A kultúrák eredete és ősképe, Kassák
Hogyan lettem anya (Egy meddő asszony életéből), Kassák
Nomádok vágtája (regény), Novella, 2007
Az iszlám világa (művelődéstörténet), Novella, 2007
A tenger hangja (regény), Novella, 2008
Óceánia (művelődéstörténet) Novella, 2008
A gyertya becsukta a szemét. Mama!, Novella, 2009
India és más világok, Novella, 2009
„Zsidók kotródjatok", Száműzetés Babilonba, Budapest, 2010
Gasztronómia-történeti ABC (kultúrtörténet), 2011
facebook love (chatregény), 2012
Száműzetés Babilonba (Fejezetek a zsidó nép életéből és szokásaiból) (regény), 2012
Indiai Dekameron (regény), 2013
Újlipótvárosi séták Emléktáblák nyomában (kultúrtörténet), 2013
Isten madárkái (Válogatott írások), 2014
Korok-díszletek-emberek, Budapest, 2015
Itt születtem, ez a hazám!... Fejezetek Bácsalmás történetéből (kisregény) Humanista Írók Társasága, 2017
Különös utazás, 2017

Díjai
MTA-ösztöndíj, 1981; Soros-ösztöndíj, 1994; Soros-díj, 1995; Magyar Köztársasági Érdemrend, 1997; Pro Renovanda Cultura Hungariae ösztöndíj, 1998; IRKA-ösztöndíj, 1999; Művészeti Akadémia ösztöndíja, 2000; Nagy Lajos-díj, 2005; Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2007; Radnóti Miklós Antirasszista-díj, 2014
 
Oldal tetejére