Eljött a fordulat: népszerűbb az EU, mint valaha

Az Európai Unió népszerűsége 1983 óta nem látott csúcson van, ami egy publicista szerint egyértelműen annak tudható be, hogy a britek kilépési kísérlete szánalmas eredménnyel járt. Ma már a legelvakultabb euroszkeptikus politikusok sem házalnak a választóknál azzal, hogy országuknak ki kellene lépnie az EU-ból.


Mi lesz a magyarokkal? Végre egy világos javaslat



Doland Trump megválasztása az Egyesült Államok elnökévé az egekbe lökte a brexiterek bizakodását abban, hogy az Egyesült Királyság saját szabadkereskedelmi egyezményt köthet az USA-val. Trump rá is erősített erre azzal a kijelentésével, hogy nagyon tetszene neki egy ilyen megállapodás. Matteo Salvini az olasz szélsőjobboldali Liga vezetője idén februárban mondta azt, hogy az EU süllyed, mint a Titanic. Miután a kormány tagja lett, sokan tőle várták, hogy megadja a kegyelemdöfést az uniónak.

Viri a varázslat

Azóta azonban mintegy varázsütésre eltűnt ez a kockázat - kezdi cikke érdemi részét e felvezetés után Simon Kuper a Financial Timesban. Szemben az uniós témákkal foglalkozó kollégáival ő nem politikai szakíró, hanem sportújságíró, számos foci témájú könyv szerzője. Mondanivalójának lényege: azért vált a közhangulat EU-pártivá, mert egy valamit ma már nagyon jól látni: a brexit kudarc lesz. Mármint abban az értelemben, hogy a britek rosszabbul fognak élni utána.

A brit kilépést megelőző belpolitikai csatározás önmagában olyan, mint a legrosszabb viccesnek szánt szappanopera. A robotszerű központi figura (Theresa May miniszterelnök) folyamatosan csatázik egy csapat mániákusan függetlenségpárti csodabogárral, soha véget nem érő bürokratikus érveléseket hallunk, miközben az ügyek intézése alig mozdul előre.

Valami történt

Július elején valami történt. A kormány szűkebb kabinetje összeült a miniszterelnök vidéki házában, és eltemette a kemény brexit lehetőségét. Ez sok volt a brexitereknek, akik arról álmodnak, hogy a független Egyesült Királyság a világ minden országával csodálatos kereskedelmi megállapodásokat fog kötni.

A kormány számos tagja lemondott, miközben a brexitereknek még saját párjukon, a konzervatívokon belül sincs többségük, még ha erős és főként hangos kisebbséget alkotnak is. Ráadásul az az ország (az USA), amelyiket a britek legkedvesebb jövendő gazdasági partnerének képzelnek, éppen azzal van elfoglalva, hogy kereskedelmi háborút indítson a világban.

Nevetséges lehetőségek

Ezért aztán a következő lehetőségek állnak az Egyesült Királyság előtt. 1. Puha brexit, amelyben az ország majdnem minden uniós szabálynak engedelmeskedik, még fizet is ezért, miközben nincs beleszólása az EU döntéshozatalába. Ezt nevezik a brexiterek gyarmati státusnak. 2. Nincs válási megállapodás, aminek következtében sorok alakulnak ki a határon, a repülőgépek EU-s leszállási engedélyek híján a földön maradnak, a Royal Air Force osztja az élelmiszer- és gyógyszerfajadagokat. 3. Nem lesz brexit.

Egy valami közös ebben a három lehetőségben: Nagy-Britannia megszégyenül. A brexiterek Theresa May miniszterelnököt és az EU-t fogják okolni, az Európa-pártiak a brexitet, de abban egyet fognak érteni, hogy ez szégyen. Így aztán csak azok fognak ragaszkodni a 19. századi állami szuverenitás eszméjéhez, azok fogják továbbra is támogatni a brexitet, akik tényleg nagyon elvakultak és gazdaságilag inaktívak, így nem érzik a változások káros következményeit. Szóval nyugdíjasok.

Nem példa nélküli

És a brexit kudarca csak egy nagyobb dráma egyik epizódja. Görögországban a 2015 elején hatalomra került baloldali Sziriza párt megpróbálta újratárgyalni a csődben lévő országnak nyújtott uniós mentőcsomagot, ami teljes kapitulációval végződött. Az ok: a görögök ragaszkodnak az euróhoz, nem akarják vissza a drachmát. Az idén összeállt olasz kormány szintén nem beszél már az euróövezet elhagyásáról, miután az ország államkötvényeinek hanyatlása megmutatta nekik, mivel járna ez.

Még az egyik legismertebb euroszkeptikus politikus, a francia Le Pen is arról értekezett a minap, hogy javíthatunk az emberek életén úgy is, hogy nem lépünk ki az EU-ból vagy az eurózónából. Mint mondta, azért beszél most így, mert hallgat a franciákra.

Szárnyal az EU

És nincs egyedül. Az Európai Bizottság 27,6 ezer európai megkérdezésén alapuló áprilisi felmérése szerint 1983 óta nem volt olyan népszerű az EU az Európában élő emberek körében, mint most. (Bár egy hasonló eredményt hozó felmérés, amelyet az Európai Parlament rendelt meg, erős elitellenességet is mutat: az emberek nagy többsége szerint az új politikai erők hozhatják el azokat a változásokat, amelyekre országuknak szüksége van - a szerk.)

A brexit miatt sok fiatal brit fanatikus Európa-párti lett, olyan elkötelezett EU-támogató, amilyennel azelőtt nem találkozhattunk a szigetországban - írja az FT cikkírója. Trump tökéletes külső ellenségként erősít rá az európaiak összefogási készségére, amikor ellenségnek minősíti az EU-t.

Úgy tűnik az Európai Unió olyan, mint a kapitalizmus: lehet szeretni vagy utálni, de nélküle nem tud működni a világ.

AFP
780

 
Meglátjuk, amikor a brexit bekövetkezik.
Mit látunk meg? Tudniillik olyasmit nem láthatunk, hogy jól jönnek ki a brexitből. Itt a lehető legjobb a briteknek az lenne ha gyorsan kitalálnák hogy valamiért nem volt jogszerű/érvényes a szavazás (volna rá néhány jogos indok amúgy...), és visszakönyörögnék magukat az EU-ba. Így is megszégyenülés lenne nekik, de még így a legkisebb arcvesztés, mert ráfoghatnák hogy ez meg az a politikus megtévesztette a szavazókat (és tényleg!), azaz meglenne a bűnbak.

Minden más esetben nagyobb lesz nekik a szégyen is és a gazdasági veszteség is. Ez van. Mindigis ez volt a véleményem, ez, amit a cikk is szépen összefoglalt.

Az más kérdés, amikor a szavazás volt azért drukkoltam hogy legyen sikeres és a britek lépjenek ki, hehehe... egyetlen ok miatt örültem ennek és akartam hogy így legyen: mert az is mindig a meggyőződésem volt hogy a britek az EU-ban a trójai faló, állandóan különutaskodni akarnak, az eurót se vezették be stb, szóval az Európai Egyesült Államok megalakulása ellen vannak, és egyáltalán, be se kellett volna venni őket annak idején az EU-ba! Reméltem tehát ha kilépnek, az a maradék EU szorosabb egységét eredményezi. Egyelőre arra mutatnak a jelek hogy ez ha lassan is, de össze fog jönni.
 
Hatalmas népszerüség !! A több százmilliós lakosságból még nem is 1% az akik éltettik az EU-t !! Kit akarnak ezzek a felmérök bolondnak nézzni ?? Elég lenne , ha csak a Zöldek és a Linke pártok tagságát kérdeznék azzok 100%-al az EU-ra adnák szavazatukat ! Esetleg azzok a földmüvesek akik elég támogatást kapnak a parlagon heverö földjeikért .
Természetesen se Olasz-sempediglen Görögország nemfogja elhagyni az € teret , hiszen igy az € közösség fizeti ki az adoságát és nem ök !! Na meg a kisemberek , nézzétek meg mi is történt a Görögöknél , na most senki se jöjjön a "menekültekkel" mert a kaki már joval elötte tetözött nálunk . Az Olaszoknál meg hasonló a helyzet , valami 30% a fiatalok munkanélkülisége !!
 
Mo-n nézzétek meg a fejlesztéseket! Az összes támogatást kötelező táblákkal jelölni, és nincs olyan , ahol nem eu a támogató (persze a magyar kormánnyal együtt)!
Nem leszünk eu tagok, akkor nekünk annyi is! Mindegy mit papol a magyar kormány.
Én pld remélem, hogy az eu kellőképpen be tud tartani a kemény brexit vonalnak. Ez olyan, mint a saját társas vállalkozás, kiszállok belőle, de utána is én akarok neki dirigálni. Azért kapjunk már a fejünkhöz.
 
Az igaz, de nem is azt pofázzák, mint nálunk! Nem a lóvé elfogadása a gond.
Dübörög a gazdaság, minden szuper! Orbi terelné az országot a feudalizmus felé! Ő parancsol, mi meg hason csúszunk előtte, rühellem.
 
Az igaz, de nem is azt pofázzák, mint nálunk! Nem a lóvé elfogadása a gond.
Dübörög a gazdaság, minden szuper! Orbi terelné az országot a feudalizmus felé! Ő parancsol, mi meg hason csúszunk előtte, rühellem.
Csak az a bajom még ha rá gondolsz vagy írsz róla sem tenném becézgetve hanem: az a kurva fattya.
Vérszívó poloska
A pénz elfogadásával az a baj nem fejlesztésre van fordítva mert az hasznosulna az országnak
Ezzel szemben átjátsszák magán zsebbe mint az Elios.Se nem fejlesztés se nem minőség közönséges, ellopott uniós fejlesztési pénz.
Nem is termelési szektor
 
Utoljára módosítva:
.
A 444 Orbán tusványosi beszédjéröl.

Orbán bejelentkezett Európa vezetésére.

Egy olvasó kommentárja:

“Nyilatkozza ezt az elmebetegséget egy olyan állam vezetője, akinek se nyersanyaga, se fejlett technológiája, se előremutató oktatása, se ipara NINCS!
Nemzeti összterméke az összseszerelésre alapúl!
B+ ez az ember Európa Donald Trumpja.”


“Tegnap előtt a Facebook 19%-ot esett a tőzsdén. Ez annyit jelent, hogy ~120 milliárd USD-vel csökkent a cég kapitalizációja. Ez majd a teljes magyar GDP. No, ennyit számítunk a világban.”
 
Utoljára módosítva:
“Nyilatkozza ezt az elmebetegséget egy olyan állam vezetője, akinek se nyersanyaga, se fejlett technológiája, se előremutató oktatása, se ipara NINCS!
A magyarokkal az tenné a legnagyobb jót, ha valaki elhitetné(megértetné) velük, hogy akkorák, amekkorák.”Márai

"Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen."József Attila
 
Utoljára módosítva:
Köszönéshez nem kell beidézés mert nem illik az idézethez.
Láttad te tőlem hogy nem a beidézett részre válaszoltam?
Előbb is Amit írtál arra ezt írtam:
Természetesen.
Ezért nevezték többen a legkártékonyabbnak a belülről bomlasztót.
Ez pont illik arra amit írtál.A közvetlen válasz: természetesen ez a helyeslő rész
Aztán egy mondat bővebbet
Ne tedd te se másképp mint hogyí tartalmilag kapcsolódjön
Ez a
Nem kapcsolódik.
Ha akarsz valamit írj privátot
 
Kivételesen: egyetértünk.
Csak az a bajom még ha rá gondolsz vagy írsz róla sem tenném becézgetve hanem: az a kurva fattya.
Vérszívó poloska
A pénz elfogadásával az a baj nem fejlesztésre van fordítva mert az hasznosulna az országnak
Ezzel szemben átjátsszák magán zsebbe mint az Elios.Se nem fejlesztés se nem minőség közönséges, ellopott uniós fejlesztési pénz.
Nem is termelési szektor
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,173
Tagok
615,593
Legújabb tagunk
Vincesic
Oldal tetejére